Szia, másik magyar!
Emlékszel még? Milyen jóban voltunk! Vagy három évtizede… rémlik még? A skyex-idők! Az internet hajnala. „Világ magyarjai, egyesüljetek!” Eljöttetek Torontóból, Bonnból, Los Angelesből, Miskolcról, Erdélyből és a Felvidékről, mindenhonnan a bulikra. Sohasem fogom elfelejteni. Nem értettünk egyet mindenben, persze, de mit számított az? Kajáltunk, énekeltünk, táncoltunk együtt. Kinyílt a világ! Iszonyú jó kis kapcsolatok, barátságok indultak innen, határtalanul, szerte az egész világon! Már tudom, hogy többen nem éltek. Meg azt is, hogy ez a régi gondolat, eszme is halott…
Te, figyelj, másik magyar! Nem akarnád megint ugyanazt? Ugyanúgy, mint akkor volt? Nem akarod, hogy megint barátok legyünk? Hogy ünnep legyen újra egymáshoz járni, hogy apró ajándékokkal kedveskedünk egymásnak megint, meghívhassuk egymást, s együtt mulassuk a világunk idejét…
Te, figyelj, másik magyar! Nem akarod, hogy te meg én, így közösen, inkább azt a gonosz baromarcot fojtsuk meg, aki ellenségekké tett minket, és nem egymást öljük napszámra? Mert most lehetne! Csak meg kellene fognunk egymás kezét, és nemet mondani rá tavasszal! Nemet az egymás gyűlöletére! MINDEGY, hogy milyen párt, egyesület, alakulat, szín nevében! Csak egy közös célt találjunk, vissza oda, amikor még tiszteltük és szerettük egymást. És miután visszavettük az elorzott javainkat, a púpos halál potrohára ültetve űzzük őket el az ő barátaikhoz, akiket amúgy is szeretnek, menjenek Törökországba, Oroszországba, a Fülöp-szigetekre, Azerbajdzsánba, vagy ahová akarnak… Mi meg megünnepelhetnénk a felszabadulást, és élhetnénk békében, mint a mesében, amíg meg nem halunk?
Na, benne vagy?

- Apu, apu, segíts! Nem értem!
- Mit nem értesz, János Pál?
- Az erkölcsöt, apu… mindig mást tanulunk, és nem tudjuk, hogy ebből mi a jó, meg mi a nem jó! Meg a pap bácsi is összevissza beszél.
- Ilyent nem mondunk, János Pál, a pap bácsi sohasem beszél összevissza! Szégyelld magad!
- De akkor sem értem!
- De mit nem? Például?
- A háború az gonosz dolog?
- Hát, ugye… attól függ. Vannak nagyon gonosz emberek, meg nagyon gonosz népek, akik másoknak rosszak akarnak…
- De ha a magyarok indítanak háborút és megtámadnak valakit?
- Az nagyon szép és dicső! Istennek tetsző cselekedet! A magyarok született hősök! Emléküket örökre megőrzik a keresztek és kopjafák! De hogy kérdezhetsz ilyent?
- És a rablás?
- A rablás is nagyon mocskos dolog! Undorító bűn és fertő!
- És a magyarok kalandozásai meg rablásai?
- Te, rögtön pofon váglak! Hogy merészelsz... az csodálatos, hősi, nemzeti dicsőség!
- És a más országának elfoglalása?
- Na, az a gazemberség legjava!
- És a honfoglalás?
- Te pimasz gyerek! Hol tanulsz ilyeneket? A honfoglalás századokon át ragyogó hősi tett, nemzetünk létének talapzata!
- És a lopás? A lopás az mi?
- Nem tanultad a Tízparancsolatot? Hogy mered ezt kérdezni?
- És ha Mészáros bácsi lop vagy az a Farkas Flórián?
- De buta vagy, te gyerek… az gyarapodás! Az dicsőség, mert gondolt a családjára! Meg sokat dolgozik! És ezt illetlenség is megkérdezni.
- De akkor meg a paráznaság?
- Attól függ, ki…
- Hát a Matolcsy bácsi, a Hende bácsi vagy a Deutsch bácsi… meg néha a pap bácsik is.
- Azok nemzeti bácsik, azok nem paráználkodnak, csak így alakul éppen az életük.
- Brühühü…
- Most mi van? Most mit bőgsz, János Pál! Azonnal válaszolj az apádnak!!
- Mert most meg még jobban nem értem…
- Na, ne sírj, gyere, elmagyarázom… könnyű ám megérteni. Amit mi csinálunk, az mindig nemes és jó, amit meg az alacsonyabb rendű más népek, a más gondolkodásúak, más hitűek, más színűek, az mindig fertő. Ilyen egyszerű az útmutatás. Amit mi nem gondolunk helyesnek, azt betiltjuk. Azt nem engedjük. Arról tudomást sem veszünk. Ha mi égetünk román zászlót, az történelmi bátorság, helyes kiállás a népért, a leszakadt nemzettestért, a becsületért, ha a románok égetnek magyar zászlót, az alantas, aljas, mocskos, vérlázító, szőröstaplú gazemberség… na, érted már?
- De apa, ez maga a fasizmus – mondta halkan Ferenc Benedek, a nagyfiú, aki éppen most ért haza, és akibe ki tudja honnan, talán a rohadt libsi barátai hatására szorult némi tisztesség.
- Takarodj a házamból! Etettelek, neveltelek és sértegetni mered az ősi hitet és a vérrel szerzett hazát?
- Hát inkább menekült leszek Mezopotámiában! – mondta Ferenc Benedek, aztán összecsomagolt és köszönés nélkül elment.

- Na, jó, rendben, akkor figyelj… nem mondok semmi bonyolultat. Leredukálom. Jaj, nem, dehogy ez is elég bonyolult… na, akkor beszéljünk népnyelven. Nincs letelepedési kötvény, nincs közbeszerzés, nincs államadósság, területalapú támogatás, hosszú lejáratú kölcsön, honosítás, átütemezés, titkosítás, semmi. Ne használjunk nehéz szavakat. Figyelj, szellemi kiszolgáltatott, csak annyit, de tényleg csak annyit kérek, hogy számoljunk, jó? Papíron, vagy fejben, ahogy akarod. Vagy az ujjadon… Jó, lehet a lábadon is. Szóval, az hogyan lehetséges, hogy a fél világ dézsaszám önti ide a pénzt évek óta, az Európai Unió, a Soros György, a norvégok, az azeriek, az arabok, az amerikaiak, mindenki, és nem is beszélve arról, hogy a magyar gazdaság is kiválóbbnál kiválóbban teljesít éjjel és nappal, akkor hol a szomorú réznyelű bagoly püspökfalatjában van ez a pénz és hogyan lehet, hogy lecsúsztunk országostul Európa végének a legaljára? De az meg hogy a feketefarú ördög lafogós előbőre, hogy mégis mérhetetlenül meggazdagodtak az összes kormányon lévők és minden családtagjaik, te meg elszegényedtél, bamba kiszolgáltatott? Mert miért nem? Mert mit kaptál te? Erzsébet utalványokat? Aha… értem. És abból utazgatsz télen a családoddal a déltengeri szigetekre, igaz? Vagy hogy nem? De akkor meg minek örülsz, te töklámpás? Más országok nyuggerei körbeandalogják a világtengereket, meg le és fel hajókáznak a Dunán, koktélos pohárkával a kezükben a napernyő alatt, amíg te sorban állsz a piacon a csirkefarhátért. Igen. És most örülsz? Felzárkóztál, okostojás? Hová, wazze, hová? A kórházi várólistákra? És erre akarsz szavazni megint? Hát te aztán… nem, nem kell itt nekem migránsozni, meg Hunyadi Mátyás reinkarnálódik fehér lovon... a franc se akar idejönni, meghódítani téged, elvenni a gügye kis csirkafarhátadat… mert miért akarná, te nagyon szegény? Ki a kányának kell ez? Nem érted még mindig? Jól van, feladom, menj, aztán vihogjál meg ugrálj tovább az udvaron…

A legnagyobb erdőkben, Somogy, a Bakony, a Bükk, a Mátra lüktető zöld szívében újra izgalom támadt a vadak között. Megint elérkezett a nagy megszólaltatás, a megmérettetés ősi ideje. A szarvasok ugyan évente megmérkőztek egymással életterükért, és a nőstények birtoklásának jogaiért, de a nagy megszólaltatás lehetősége ritkábban állt elő, az egész vidék feletti uralkodás kérdése egy mindenkit érintő esemény volt, dombot, hegyet és síkságokat egyként lázba hozva.
Ilyenkor eldurvult a viszony. A nagy szarvascsapatok, melyek máskor együtt legelnek, éberen őrzik egymást a rét szélén, vigyázva összetartanak, ekkor egymásnak esnek, és kis bandákat alapítva fenekedni kezdenek. 
- Az én őseim már Árpáddal együtt lovagoltak be a Vereckei-hágón át! Az én egyik ősöm – brit szarvasok kutatásai alapján – maga a Csodaszarvas!
- Maga nem szarvas, hanem hülye! Még hogy lovagolt… a Csodaszarvast üldözték az Árpádék, és nyíllal lövöldöztek rá!
- Nem igaz! Tetű történelemhamisító! Az egyik ősöm, Ünő, Árpád felesége volt!
- Zoofil barom! – kontráztak rá a többiek.
- Már a Magyar vándor című filmben is látható volt, hogy a bejövő lovaknak, vezéreknek agancsai voltak! Na, erre mit lép, maga gyökér mezei poloska?
- Maga állat! - mondta egy szarvas a másiknak.
- Maga ember! - replikázott amaz.
Néhány cinikusabb, fiatal szarvas a mező széléről Kétfarkú Kutyaszarvas Bandája néven röhögött a többi agyamenten.
Máshol néhány fiatal nőstény riadtan pislogott a bokor mögött. Suttogtak egymással…
- Azt mondják, hogy délről betörnek az erdőbe a dámvadak! Minden fiatal szarvast megerőszakolnak! Istenem, mi lesz velünk?
- Nem baj! Majd a fővadász úr kilövi őket! Az isten áldja meg a fővadász úr nevét! – mondta a reménybeli szarvasszelet áfonyával és hercegnőburgonyával.
- Állítólag az ellenség segíti a dámokat a gímek ellen! A rének meg a jávorok küldenek nekik ehhez skandináv zuzmót, adózatlanul! Ilyenek ezek a libsi civilszavasok!
- Azok nem is szarvasok, hanem csak egy darab szar vasok!
- Igaz! Milyen igaz! – mondta bölcsen a kontyos, kendős szarvasnéni lila nejlonotthonkában.
Mire kizöldült a Tavasz, s vele halt a bimbós újremény is, már mindenki csupa seb volt az erdőkben. Törött agancsok borították a legelőket, vér szivárgott a patakba az ivóhelyeknél…
Isten, aki egy fáról nézte a torzsalkodást, a vastag törzshöz csapkodta a fejét kétségbeesésében, és megpróbált lekiáltani, hogy – Hülyék! Valamennyien szarvasok vagytok!! – de a vad bőgésben és barcogásban nem hallgatott rá senki.
Így aztán újra az erdőrabló bitang, az orvvadász nyerte a választásokat, akiről mindenki tudta, hogy egy koszos bűnöző, de a szolgái boldogan fővadászurazták, mert ezt látták a Vukban. Segítették pedig ebben a borzok és a rókák, akik némi elhullatott és maradék szarvastetemért cserébe hamis pletykákkal szétzüllesztették az erdők királyainak egykor nemes és büszke népét.

Nos, akkor kiderült, hogy a sötét erők bujkálnak. Nem mérettetik meg magukat sehol, nem állnak ki szemtől szembe, inkább leveleznek, plakátkodnak, fenyegetgetnek. Úgy emlékszem, Orbán Viktor, amikor még elfogadta a vitát a múltban, mindig nyilvános vereséget szenvedett, egyedül Sváby Andrást sikerült alaposan megleckéztetnie a 2006-os Napló egyik adásában. A többi kapálózás volt. Az emberei közül talán Lázár János és Kovács Zoltán vitaképes, ők néha simán ki tudnak siklani egy-egy kényes kérdés elől, de a többi általában stand-up tragicomedy, csak nem nevetünk rajtuk, hanem sírunk, a gyalázatosan ébensötét Németh Szilárdtól Halász Jánoson át Hidvéghi Balázsig.
Az egyetlen mondanivalója a sötét oldalnak, hogy Soros Afrikából migránsokkal támad, olyan emberektől olyan embereknek, akik valószínűleg még Afrikát sem találnák meg a térképen telefonos segítséggel. Ez ugyebár legalább akkora marhaság, mint az, hogy a cékla meg a varjúháj gyógyítja a rákot, a szabadkőművesek titkos jeleket tetováltatnak a patkóbelükre, hogy megismerjék egymást, Farkas Flórián valaha is járt volna bármilyen iskolába, és a mentősök arra kérik a lakosságot, hogy ICE számokat irkáljunk a mobilunkba…
A gyalázatos csaló most éppen az uniós segélycsomagokat osztogatja a kormány, azaz a maga nevében. Ezt ugyan az EU nem azért küldi, hogy szavazz a tolvajra, de ő szabadfelhasználásúnak tekinti a másét rutinosan. Ahogy a közösségi, nemzeti újságjainkat, TV-csatornáinkat is annak nézte. De lenyúlta a kórházainkat, iskoláinkat, nyugdíjpénztárainkat, az életünket, és nem adott érte semmit, csak ezt a lökött sorosozást. Ezt nem nagyon lehetne kommunikálni nyílt színen, szabadon, szemtől szembe, egy pódiumon, egy másik értelmes ember szemébe nézve. Ezt egy normális közönség nehezen fogadná fütyülés, röhögés vagy felháborodás nélkül. Így hát a kis sunyi nem megy el megméretkezni, leveleket küldözget, plakátol, ócsárol, becsületet sért gátlástalanul továbbra is. Igen, a mi pénzünkből, persze, ellenünk. Felelősségre vonás, elszámolás, kontroll nélkül bármit. Mintha az utcára öntené a pöcevödör tartalmát, mint a középkorban. És büszkén teszi. És van az utcán ember, aki boldogan, hálával, repesve fogadja ezt, nem is egy… 
Mert országépítő terv, stratégia, konkrétum az nem volt négy, de nem volt nyolc éve sem, most sincs. Terv annyi, hogy szidjuk Sorost, mert pénzt adott, Brüsszelt, mert pénzt adott, a pápát, mert emberséges volt, most meg már az ENSZ is az ellenségek közé tartozik, mert nem ért egyet velünk… szép terv. Gusztusos. Hová lehetne vele kiállni bátran és nyíltan? Sehová… legfeljebb egy kővel a nyakadban a híd korlátjára…
Nos, ilyen a mi kis kampányunk éppen és ilyen a tét is.

- Hát, ezer éve nem voltam itthon! Mi van már veletek, meséljetek! Jól nézel ki!
- Igen, az ember próbál formában maradni, ugye…
- Te mindig fociztál, igaz? Jól emlékszem. Na, mi van, megy még, gurul még a bőr?
- Hát már nem annyira, de azért még szeretem, persze. Ma inkább csak nézem. Csináltam egy stadiont a kerítés mellé.
- ??? Hehehe… azért te régen nem voltál ennyire vicces gyerek…
- Pedig de, van, meg is tudom mutatni.
- Háááháhá… miért, mi lettél, kőműves? Háháhá… csinált egy stadiont. Hallottátok?
- Pedig van neki. tényleg. Nem is egy.
- Mi? És ki csinálta neki? Vagy honnan van?
- Hát a nép.
- Háhááhá… miért, mi lettél te itt, valami király? 
- Ja, valami olyan…
- Na, mókás gyerek vagy te. Azt a cimborád a Tompa Lőri megvan-e még? Emlékszem, olyan hülye volt, hogy marokszám ette a birkaszart, mert azt mondtuk, hogy mazsola… háhá…
- Megvan, persze. Repülője meg jachtja is van, focicsapatai külföldön, meg gyárai…
- Na, várjunk csak… értem én a tréfát, de most tényleg, mi van itt? Ezt most nem hülyeségből mondjátok? De ébresszen már fel valaki…
- Nem, dehogy! Ezt tényleg! 
- Hogy mi? Ez a két kis surmó ekkorára vitte? Talán csak nem egyházat alapítottatok?
- Hát, én amolyan szent vagyok itt. Imádkoznak hozzám. Éjszakánként sírnak, meg imaláncba foglalnak.
- Mibe foglalnak? Téged, hülyegyerek? Ti, akik mindig összeszartátok éjszakánként a templom lépcsőjét, hogy elcsússzon a plébános? Aki nem tudtad kivenni a kezedet a templomban a zsebedből, amikor teleköpködted szotyolával? Ennyire hülyének néztek?
- Pedig igaz, így van! Ájulnak érte az emberek az egész országban… Szerelmesen sírnak az út mentén neki… 
- Na jó, hol a kandikamera? Mi ez az egész hülyeség? Most jól szórakoztok rajtam?
- Nem, tényleg így van, tényleg ez történt. Komolyon mondta.
- De bmeg, hogy csinálta? Mi a fenével lehet ilyent csinálni?
- Hát, átveri a népet…
- Hogyan? Hogyan lehet így átverni és milyen népet??
- Hát húzott egy kerítést az egyik határra és most azt doboltatja mindenhol, hogy ő védi egész Európát meg a keresztény világot. Aztán elhiszik neki. meg hadakozik valami szellemekkel. Mindig csinál valami plakátot valami új főgonosszal, leköpi, és azt mondja, hogy harcol meg megvéd. A nép meg zabálja a mutatványt… közben meg a Tompával szétloptak mindent, amíg a nép a gatyájukba kapaszkodva félt és sírt…
- Azannya!! Ügyes! Ha ez tényleg így van… bár alig hihető ez a dolog még mindig…
- Ó, itt se hitte el senki régebben! Háháhá… Pedig működik! Na, de igyunk inkább! Egészségedre!

Odajött Karmazsin Greccó, a környék főstricije és levert a lánynak egy irtózatos pofont. Majd foghegyről odabökte, hogy
- Mától nekem dolgozol, büdös, koszos ribanc! De cserébe megvédelek az ukrán, albán meg a szerb striciktől és biztonságban leszel. De azt csinálod, amit én mondok, vagy üzenek!
És a falu kitaszított lánya nem futott el. Lassan felállt, letörölte a vért az arcáról, egy kicsit a könnyeit is leszárította a szél, és tovább ringatta fáradt farát az országút mentén. Valakihez csak tartozni kell, aki megvéd, nem?
Ne töprengjünk a kiszolgáltatott lányok természetén, miért nem szaladnak naponta a rendőrségre, miért nem mártanak kést a vérszívóikba, mert nem. Azaz, csak feltűnően ritkán.
Karmazsin Greccó rákönyökölt a kocsma pultjára és azt mondta Piánszky Lajosnak, hogy megvédi őt az összes éjszakai gyújtogatótól, ha rendszeresen fizet… de ha nem, akkor ő gyújtja rá az ivót. És az élet ment tovább.
Mindenki újra és újra megdöbben azon, hogy hogyan lehetnek egy ordas hatalomnak tömegével hívei, akik kiszolgálják, éltetik, míg az két fullánkkal élősködik a bőrükön… hát ezért.
Szinte a világ összes szektája, hitháza abból él, hogy megfenyeget, hogy ha nem építesz neki márványból palotát, nem tömöd degeszre arannyal, akkor elkárhozik a lelked, elvisz a Sátán, poklok fenekén végzed örökkön örökké. És zavartalanul működik ez ma is. Törvényesen. A szocializmus rád mutatott a plakátról, fegyverrel a kezében, és árulónak nevezett, ha nem szolgálod gondolkodás nélkül. Mert akkor jönni fog az aljas nyugat meg a NATO, az imperialisták, meg még a kulákok is, de ő, a hős, majd jól megvéd. Hát ezért élsz így… a német birodalmat az a félelem olvasztotta tégelybe évtizedekig, hogy ha nem hengerli le a gonosz ellenséges világot, akkor az fogja legázolni őt, a nem árja fajok sáskaraja…
Most meg, ha itt élsz, ezeken a földrajzi koordinátákon, ahol én, láthatod, hogy nettó ugyanez történik. Karmazsin Greccó megint rákönyökölt a pultra, és közölte, hogy szeresd őt, éltesd és fizess neki, és ő megvéd téged az afrikai és ázsiai hordáktól.
És a módszer ugyanaz. A nép ugyanaz. A reakció ugyanaz.
Karmazsin Greccó neve viszont néha változik.

Lehet, hogy a 2018-as választásokat a menekültek döntik el, akaratukon kívül. Itt most nincs más ütőkártya, ezt veri az állampárt szakadatlanul, az összes kezében lévő lap erről szól, és bármi is az adu, ő előveszi, és kijátssza az asztalra. Egy nem létező kártyát, de érdekes módon, van neki kilószám, még a nadrágja hajtókájában meg a zoknijában is, de még a mandzsettagombja alatt is tárol párszázat. A kártyapartnerek meg hiába is mondják neki, hogy folyamatosan csal, ő mindig csak azt válaszolja, hogy reménytelen helyzetben lévő lúzerekkel nem foglalkozik, és különben is, a biztonsági őr, meg a kassza is vele van…
Közben Georg Spöttle, a nemzeti ultramagyar „szakértő”, akinek már a nézése is igen nyájas és jóindulatú, és aki már Árpádnak is adott tanácsokat Levédiában, naponta meg fogja írni, hogy Nyugat-Európában már minden keresztény város elveszett… az összes szőke nőt megerőszakolták vagy rabszolgasorba vetették, a templomokon nincs már kereszt, hullámokban terjed az AIDS, minden fehér család hörögve haldoklik, és már a disznókat is mind kiirtották az iszlámmal szembeni új tisztelet miatt. 
Bözsi néne meg Pista bátyó, akiknek nincs más kapcsolatuk a világgal, csak a képernyőre ráhímzett Spöttle és tettestársai, szorosabbra zárja az ablakot meg az ajtót Aprajafalván, és riadtan kér imában segítséget a felcsúti hőstől, aki vére árán naponta leveri a támadó oszmán birodalmat Nándorfehérváron. Na, menekülnek is ám azok, annyuk, az Allahjukhoz fohászkodva, és még a mobiltelefonjaikat is szerteszórják félelmükben!
A külső ellenséget a belső ellenség támogatja: megnevezzük őket, kitesszük Bözsi néniéknek a nagy-nagy plakátra… ezek azok! Hazaárulók! Naponta szigorodnak a törvényeink, Oroszországban, Erdogániában csak letartóztatják vagy lelövik az ellenzéket, így ezek az országok a barátaink és példaképeink. Itt talán a követező rendelet varratni fog az ellenség kabátjára egy jelvényt, és a város egy elszeparált részébe kell majd költözniük, ahogy a dicső elődök csinálták ezt régen.
Közben, amíg ez a szomorújáték megy a TV-ben, meg a valóságban is, a gázszerelőmester, aki csak félkegyelmű arccal áll és vigyorog, és fogalma sincs arról, hogyan döntik a ládafiába naponta dömperrel a pénzt, zavartalanul csontra lerabolja a húst az országról, és persze semmi jóra nem költi, csak a saját terméketlen, öncélú gyarapodására. 
- Hát ezek az esélyek vannak… ezért megyek el. - fejezte be mondandóját csüggedten a Józan Ész, és folytatta az utat a határ felé, vállán a kis batyuval.

Surmó Baromállat jól elverte az öreg nénit a Főtéren. Letépte a nyakából a láncot, levágta az ujjáról a gyűrűt ujjastól, nem bíbelődött a cibálással.
Mikor a néni keserves óbégatására odasiettek az emberek, és megérkezett a rend őreinek szerve is, a néni vérző kezével Surmó Baromállatra mutatott és azt sírta, hogy könyörög, segítsenek rajta, mert kirabolták.
Surmó Baromállat, aki még ott nézte a csődületet zsebre dugott kézzel, szembefordult a rendőrökkel, mikor azok felé közeledtek, és közölte:
- Nem foglalkozom reménytelen helyzetben lévő öregasszonyok hülye vádaskodásával!
A rendőrök vezetője vigyázzba kapta magát, tisztelgett és elnézést kért, majd hátraszólt a többieknek, hogy
- Vigyétek be az őrsre ezt a szemét öregasszonyt! Közben valaki meg elláthatná a sebét is, nehogy már azt lihegjék megint, hogy nem vagyunk elég emberségesek.
- Na, oszoljunk ám gyorsan emberek, nincs itt semmi látnivaló!

Gondolta is Isten, hogy próbára teszi a teremtményeket. Éltek azok erre is, arra is, sokasodtak síkokon és hegyeken… Megnézte magának az elsőket, és elküldte hozzájuk a Mást. Azután kíváncsian nézte, mit tesznek vele?
A Más meg is érkezetett az első szigetre. Csodálkozva nézték az odavalók: más volt a haja színe, a bőrének árnyalata, a beszéde, a hite, a szokásai, mindene. Köré gyűltek és csodálkozva kérdezgették.
- Hozott Isten, Más! Honnan jöttél? Hová mész? Milyen nálatok az égbolt? És mit esznek ott, az ünnepeiteken? Milyenek a táncaitok, a dalaitok? Énekelj nekünk, Más! Mesélj nekünk! Mutass valami újat, érdekeset, amit még nem ismerünk! De aztán ülj le közénk, hogy megoszthassuk veled asztalunk…
S látá Isten, hogy ez jó! Büszkén pillantott szét maga körül… Aztán beküldte a Mást a második szigetre is.
És a Más megérkezett oda is. Az ottlakók undorral hátráltak el tőle, a gyerekeiket is gyorsan elzavarták a kunyhók mögé.
- Mit keresel itt, Más? – kérdezték dühösen – Ki a fene hívott vagy küldött? Ez itt a mi szigetünk! Ide te ne gyere, takarodj haza, amíg szépen beszélünk! Na, jól is néznék ki, holnap meg már kötelező lenne másnak lenni! Legyen mindenki otthon más, a négy fal között! Te nem fogod itt felforgatni a mi állott vizünket! – és elkezdték kövekkel dobálni, botokkal kergetni a menekülő Mást.
Isten undorral nézte egy ideig a jelentet, majd elvörösödött a dühtől: - Minden tanításomat, intelmemet megtagadták ezek az átkozottak! Kik ezek? – kérdezte üvöltve a megszeppent angyaloktól.
- Uram, a sziget neve Illiberális Intolerancia… - próbálták valahogy magyarázni.
- Pusztítsátok el őket! – dörögte az Úr.
- De Uram! Őket is te teremtéd!
Elpirult a Mindenható, de most már szégyenében is… majd zavartan dünnyögte, hogy
- Hát, ugye, ahol dolgoznak, ott selejt is akad… forgács meg por is lehet… - aztán nagyon rosszkedvűen elment.