Gondolta is Isten, hogy próbára teszi a teremtményeket. Éltek azok erre is, arra is, sokasodtak síkokon és hegyeken… Megnézte magának az elsőket, és elküldte hozzájuk a Mást. Azután kíváncsian nézte, mit tesznek vele?
A Más meg is érkezetett az első szigetre. Csodálkozva nézték az odavalók: más volt a haja színe, a bőrének árnyalata, a beszéde, a hite, a szokásai, mindene. Köré gyűltek és csodálkozva kérdezgették.
- Hozott Isten, Más! Honnan jöttél? Hová mész? Milyen nálatok az égbolt? És mit esznek ott, az ünnepeiteken? Milyenek a táncaitok, a dalaitok? Énekelj nekünk, Más! Mesélj nekünk! Mutass valami újat, érdekeset, amit még nem ismerünk! De aztán ülj le közénk, hogy megoszthassuk veled asztalunk…
S látá Isten, hogy ez jó! Büszkén pillantott szét maga körül… Aztán beküldte a Mást a második szigetre is.
És a Más megérkezett oda is. Az ottlakók undorral hátráltak el tőle, a gyerekeiket is gyorsan elzavarták a kunyhók mögé.
- Mit keresel itt, Más? – kérdezték dühösen – Ki a fene hívott vagy küldött? Ez itt a mi szigetünk! Ide te ne gyere, takarodj haza, amíg szépen beszélünk! Na, jól is néznék ki, holnap meg már kötelező lenne másnak lenni! Legyen mindenki otthon más, a négy fal között! Te nem fogod itt felforgatni a mi állott vizünket! – és elkezdték kövekkel dobálni, botokkal kergetni a menekülő Mást.
Isten undorral nézte egy ideig a jelentet, majd elvörösödött a dühtől: - Minden tanításomat, intelmemet megtagadták ezek az átkozottak! Kik ezek? – kérdezte üvöltve a megszeppent angyaloktól.
- Uram, a sziget neve Illiberális Intolerancia… - próbálták valahogy magyarázni.
- Pusztítsátok el őket! – dörögte az Úr.
- De Uram! Őket is te teremtéd!
Elpirult a Mindenható, de most már szégyenében is… majd zavartan dünnyögte, hogy
- Hát, ugye, ahol dolgoznak, ott selejt is akad… forgács meg por is lehet… - aztán nagyon rosszkedvűen elment.