Ha leszólít valami az országútról, akkor jelenésed van. Megszólal a hang a fejedben, mutatja az irányt, kalauzol a rengetegben. Így hát én azonmód a jobboldali lovat jobban ütöttem az ostorral, a baloldalinak meg húztam a gyeplőt, és szépen be is kanyarodtunk Kesztölc felé. De nem álltunk meg a faluban, hanem végigvágtattunk, ki az erdőbe, és még azon is túl. A parkolóba bekötöttem a fogatot, és megpróbáltam még megkapaszkodni a lehulló Nap utolsó sugaraiba, hogy lássak is valamit. Ilyenkor januárban korán támad s hamar szétterül az este.

Boldog Özséb, aki az első magyar szerzetesrendet alapította itt fészkelt valahol az esztergomi falak között, de a szíve az erdei, barlangi szegényekhez húzta, aztán sok-sok vívódás után, végül kiengedték őt is ide, hogy az önkéntes száműzetés kenyerét egye. A szanaszét, állati módon odvakban, lyukakban élő magányosokból verbuválta aztán az első telepét, majd szerteutazott a hazában Pécsett és másutt hasonló kezdeményt tett, ma meg már a pálos kolostorromoknak se szeri, se száma, mindenfelé megtalálhatóak a Bakonytól a Bükkig. Ez a szellem jár itt a romok között, és csak olyankor lelsz rá, ha egyedül vagy és senki és semmi nem vonja el a figyelmedet a lényegről. Özsébet az utókor boldoggá avatta. Itt nyugszik, itt suhan alkonyat után a kövek között, súgja a füledbe sóhaját…

Iványi Gábor a szegény nagyvárosi remetéket gyűjtötte össze a kapualjak barlangjaiból, adott nekik meleget, ruhát, ételt és ágyat, tette mindezt a kor gazembereinek akarata ellenére… ő egy velünk élő Boldog Özséb. A kor nem, hogy kolostort emelne neki, kinccsel halmozná vagy példaképpé tenné, de orvul alázza, üldözi, ott árt neki, ahol tud…

- Köpd szemen az átkozottakat, akik ezt teszik vele! – súgta a fülembe Boldog Özséb.

- Április harmadikán meg is teszem! – ígértem a szellemnek.

2022. január 12.