Szia, másik magyar!
Emlékszel még? Milyen jóban voltunk! Vagy három évtizede… rémlik még? A skyex-idők! Az internet hajnala. „Világ magyarjai, egyesüljetek!” Eljöttetek Torontóból, Bonnból, Los Angelesből, Miskolcról, Erdélyből és a Felvidékről, mindenhonnan a bulikra. Sohasem fogom elfelejteni. Nem értettünk egyet mindenben, persze, de mit számított az? Kajáltunk, énekeltünk, táncoltunk együtt. Kinyílt a világ! Iszonyú jó kis kapcsolatok, barátságok indultak innen, határtalanul, szerte az egész világon! Már tudom, hogy többen nem éltek. Meg azt is, hogy ez a régi gondolat, eszme is halott…
Te, figyelj, másik magyar! Nem akarnád megint ugyanazt? Ugyanúgy, mint akkor volt? Nem akarod, hogy megint barátok legyünk? Hogy ünnep legyen újra egymáshoz járni, hogy apró ajándékokkal kedveskedünk egymásnak megint, meghívhassuk egymást, s együtt mulassuk a világunk idejét…
Te, figyelj, másik magyar! Nem akarod, hogy te meg én, így közösen, inkább azt a gonosz baromarcot fojtsuk meg, aki ellenségekké tett minket, és nem egymást öljük napszámra? Mert most lehetne! Csak meg kellene fognunk egymás kezét, és nemet mondani rá tavasszal! Nemet az egymás gyűlöletére! MINDEGY, hogy milyen párt, egyesület, alakulat, szín nevében! Csak egy közös célt találjunk, vissza oda, amikor még tiszteltük és szerettük egymást. És miután visszavettük az elorzott javainkat, a púpos halál potrohára ültetve űzzük őket el az ő barátaikhoz, akiket amúgy is szeretnek, menjenek Törökországba, Oroszországba, a Fülöp-szigetekre, Azerbajdzsánba, vagy ahová akarnak… Mi meg megünnepelhetnénk a felszabadulást, és élhetnénk békében, mint a mesében, amíg meg nem halunk?
Na, benne vagy?