Megy-megy az ember a hosszú botra szerelt malacpersellyel. Az alján kis csengettyű is lafog, hogy mindenki észrevegye ám! Odadugja a gyanútlan orra alá.
- Mire gyűjt? – kérdezi a gyanútlan.
- Aranypalástra, brokátra, tömjénre, öntömjénre, ólomüveg ablakokra…
- És kinek?
- Hát az anyaszentegyháznak! 
- Ember, most adtam maguknak százmilliárdot! Akaratlanul! Az ország pénzéből kapták!
- Szégyellje magát! Istentelen! Hazaáruló! – mondja a kunyera és tovább áll. Odalép a gyanúshoz.
- Adj pénzt!
- Adok, persze, hogy adok! – nyúl a tárcájába a gyanús – Aztán jól prédikálják ám ki a gyanútlant! Csak mi győzhetünk! Csak mi! Érti?
- Azt tesszük! De még mennyire, hogy azt! – vigyorog cinkosan a kunyera és kacsint is hozzá.
Megy-megy az ember a hosszú botra szerelt malacpersellyel. Az alján kis csengettyű is lafog, hogy mindenki észrevegye ám! Odadugja a másik orra alá.
- Mire gyűjt? – kérdezi a megállított.
- Hát a pártomra, hogy csak mi legyünk! Adjon, adjon, az Isten is megáldja! Ide a zsákba, vagy itt a csekk! Mi vagyunk a kormány! Az üldözési mániánkat fedezzük ebből…
- Adok, adok! – mondja az ember – aztán csekket is adjanak ám, mert otthonról is be akarom fizetni a családi megtakarítást!
- Derék magyar ember vagy fiam, az Isten is megáld! – dörzsöli a kezét a kunyera.
Megy-megy egy ember a hosszú botra szerelt malacpersellyel. Az alján kis csengettyű is lafog, hogy mindenki észrevegye ám! Odadugja egy másik orra alá.
- Mire gyűjt? – kérdezi a megállított.
- Kampányra! Hogy itt végre minden jobb legyen! Ez a Legyen végre minden jobb nevű párt, aki leváltja ezt a korrupt kormányt, ha segít!
- Adok, mert szedje már le valaki ezeket a púpokat a hátunkról! – mondja a megállított reménykedve.
- Tiltott pártfinanszírozás! Tiltott pártfinanszírozás!! – ordítja a sarkon álló feketecsuhás, meg az állampárt irigyen – Azonnal tartóztassák le! Láttuk, pénzt kért és pénzt kapott! Állami Számvevőszék! NAV! TEK! Polt! Mindenki rohanjon rá és verjék agyon az istentelent!

No, aztán, hogy egyik szavamat a másikkal agyon ne verjem, az történt az egyik reggel, hogy a királyi gyógyszerész összekeverte a pirulákat a várban, na, pont azokat, amelyeket a kormánymákonyok szednek be minden áldott nap, hogy kiiktassák a lelkiismeretüket, és véletlenül azt a pirulát adta oda nekik, amelyikkel vallatni szoktak, szóval az igazmondót!
Lett is ám ebből baj rögvest!
Az történt, hogy a kunyerálóügyi miniszteri biztos, aki havi nyolcmillió pluszért szokta kigyomlálni a népek agyát, éppen kiküldte az újabb „aggyápénzt”-leveleket! De nem igazán úgy, ahogy a főkolompos azt lediktálta! Mert az igazmondó levél bizony így hangzott:
„Szeretné Ön, dolgos magyar szerte a hazában, a lapályokon meg a hegyek között is, hogy Mészáros Lőrinc, egy patás igavonó eszével megáldott faluszéli suttyó, ezentúl is óránként sokmillió magyar forintot keressen, míg Ön, tapsikálva táncol majd és könnyezve imaláncol az évenként emelt háromezernek? Ha igen, küldjön pénzt, de ne ám csak azt a háromezret, hanem többet is!
Ha szeretné, hogy a jövőben is riogassák az egész családját öt TV-csatornán és ingyenes újságokban tüzes vassal vadított gonoszok és „szakértők” vérszomjas migránsokkal, felhőkből kányaként lecsapó, ragadozó Soros Györggyel, Magyarországra támadó Merkel asszonnyal, bennünket bombázó Brüsszellel, kötelező melegházassággal, templomokról való keresztledöntögetéssel, a hunok sírjainak meggyalázásával, stb. , akkor küldjön pénzt, hogy ezt folytathassuk! Ne keveset, sokat!
Ha szeretné, hogy a Habony Árpád-jellegű playboyok boldogan betépjenek az Ön pénzén valahol a trópusokon, hogy az Andy Vajnák soha ne fizessenek adót a kaszinókból nyert milliárdjaik után, de az Ön hátára térdeljen a TEK páncélban, ha nem fizet be egy csekket, akkor küldjön még pénzt nekünk, hogy továbbra is ilyen jól nyaralhasson Orbán Ráhel vagy Vajna Timi is vásárolhasson magának még egy sportkocsit a tengerparton!
Ha azt szeretné, hogy az olyan bátor és szép hazafiak - akik már a születés után védőoltást kaptak intelligencia ellen -, vezessék továbbra is az országot, járjanak térdig a pénzben, mint Németh Szilárd, Tállai András, L. Simon László, Kósa Lajos, vagy akár Kövér László, akkor küldjön még pénzt, hogy további potenciális vezetőknek is eltávolítathassuk a homloklebenyét!
Ha szeretné, hogy minden magyar faluba, ahol közel hatszáz ember él és ráadásul egy járási hatodosztályú focicsapat is van, építsünk egy harmincezres stadiont, ami minden évben a duplájára drágul, akkor küldjön még pénzt!
Ha szeretné, hogy az Ön és tisztelt hozzátartozói ellátás hiányában egy kórház küszöbén haljanak meg a járdán, akkor nyúljon mélyen a zsebébe!
Ha szeretné, hogy a világ minden valamire való vezetője továbbra is elhatárolódjon tőlünk és pirulva, lehajtott fejjel utazzunk végig a kontinensen, akkor ne utazzon, hanem küldjön még pénzt!”
Véget ért a móka mára, zárul Iván mesetára…

Hol volt, hol nem volt… volt egyszer egy nyugdíjas óvónő, aki sok-sok éven keresztül annyit tett félre a mérhetetlenül sok nyugdíjából, hogy már nem fért a sok pénz a párnacihában, a kredencben, a bögrékben sem, a lisztes zacskók is már mind csordultig voltak a bankjegyekkel, mikor is sopánkodni kezdett szegény öreg néni, hogy jaj, jaj, mit is csináljak ennyi pénzzel itt? Az aranyhal, aki éppen arra járt, meg kidugta a fejét a mosogató lefolyójából és adott is egy nagyon jó tanácsot: vegyél, kedves öreg óvónéni, egy lerobbant sertéstelepet! És így is lett! Ha nem tudnád, minden élete alkonyán járó idős hölgy lerobbant sertéstelepet vásárol, még az elfekvőben is…
És lássatok csudát! Azonnal áramlani kezdett a pénz a sertéstelepbe, és a tönk szélén állást igen nagy nyereségre fordította a cég! A legkülönfélébb címeken érkezett pár havonta az állami bőségszaru, és számolatlanul hozzák a bankókat a pénzespostások! Százötvenmillióval azért csak ki kellett biciklizni már párszor… Mert nyilván minden óvónő öregnéni elsőrangú sertésszakértő és hát ebből adódik a nagyhirtelen pozitív változás…
Amikor meg valami zugfirkász megkérdezte az öregnéni világhírű miniszterfiát, hogy ugyan már, árulná el, hogyan is történt a hajdú-bihari mirákulum, a köztudottan pengeéles eszű leszármazott valami olyasmit motyogott, hogy mit tudja azt már ő, ugyan már, a családban van, fogalma sincs, hogy történt, köze sincs hozzá, lehet, hogy nem is ismeri a nénit, és senkinek sincs semmi köze semmihez…
Itt a mese vége, aludjatok jól, szép álmokat gyerekek! Ha máskor is jók lesztek, máskor is mesélek majd ilyen teljesen életszerű meséket! És most villany…

- Boldog új Esztendőt, kedves Iván!
- Neked is, kedves Iván!
- Milyen lesz az újév, kedves Iván?
- Még vagyogatunk, kedves Iván! De egyre meredekebb a lejtő, bizony.
- Eltelt egy élet, kedves Iván! De mások meg nem élnek meg ennyit sem.
- Na ja, hát boldog öregkor, kedves Iván. Az is lehetett volna.
- Mert miért nem az, kedves Iván?
- Neked talán az, kedves Iván?
- Ó, hát nagyapó hintaszékben danolászik a teraszon, körülötte meg a gyerekei kartáncot lejtenek, az unokák gyöngyözve kacagnak, a Nap süt és a madárkák repesve énekelnek, kedves Iván!
- Hát nem így lett, kedves Iván!
- Talán éppen te tehetsz róla, kedves Iván!
- Nyilván benne vagyok én is, kedves Iván!
- Akkor hát boldog utazgatás az élet a sarkkörök és trópusok között, kedves Iván?
- Én magyar nyugdíjas vagyok, kedves Iván! Nem német vagy amerikai. Tudod, ez itt a csirkefarhát.
- Hát talán az országod gyarapodhatna, kedves Iván!
- Igen, van, aki gyarapodik benne, kedves Iván.
- Talán jobb országot kellett volna választani, kedves Iván!
- Magyar vagyok, kedves Iván, bárhonnan ide tértem haza mindig, szegényen, de boldogan. 
- Akkor meg mi lenne a baj, kedves Iván?
- Hogy az életemben nem lépett előre ez a hányattatott haza sehonnan sehová, kedves Iván! Pár százezer hülye mindig jobbról taszigálta balra, balról taszigálta jobbra, pár százezer meg foggal és körömmel helyben tartotta, még több meg húzta volna vissza a múltba, ahogy csak bírta, így aztán csak imbolygunk itt, ugyanott.
- Talán toltátok volna mind előre, kedves Iván!
- Mindenki azt mondta, hogy előre tolja, kedves Iván!
- Te választottad őket, kedves Iván!
- Nem, nem én voltam! De a felelősségből nekem is részem van, kedves Iván!
- Mi a mentséget, kedves Iván?
- Csak annyi, hogy jót akartam, kedves Iván!
- Akkor boldog újévet neked, kedves Iván!
- Neked is, kedves Iván!

A nyílt levél közkedvelt műfaj, neves emberek és senkik beszélgetnek így egymással, pontosabban elírogatnak egymásnak ezt-azt meg amazt valami közvetítő közeg felszínén. Hadd lássa mindenki, hogy ők meg már mekkora nagy bátrak! Mondjuk Püspökfalat Rezsőke kételemis suttyó siheder levelet ír a királynak az ő kis üzenőfalán, pl. „wazze, király, kaptyadbe, meg anyád!”, akkor négy netes újság megírja, hogy akkora nagy pofont kapott ám a király a kis faluvégi hőstől, hogy a fal adja a másikat!! És ilyenkor mindenki cinkosan örül. Hát ilyen műfaj ez. Szóval, akkor most én is, ha már ez ilyen hatékony.
Nyílt levél Józsefné Máriához
Tisztelt Magyarország Védasszonya!
Parányi pont vagyunk a végtelen mindenség tengerén, a Tejút nevű galaxis egyik szélső kis bolygókupaca. Keringünk is szorgalmasan körbe-körbe, tél jöve az őszön át a nyárra és nyár követé a tavaszon által a telet. Az egyik kis szárazulat közepe felé lakunk mi, és te, megváltó anyánk lennél hivatva arra, hogy levigyázz onnan mireánk. Mi itt ülünk a hervadt mező szélén és orcáinkról a magas ég szele olykor leszárítja a könnyeket. Újesztendő közelg, az ajtónkban halljuk topogni döngő lépteit. Az eljövendő év eljövendő királyt is adhat nékünk, ha te is úgy akarod! Kérünk hát téged!
Legyen az uralkodónk nő vagy férfi, vagy transznemű, fogadjuk bizalommal! Legyen alacsony vagy magas, testes vagy vékony, szőke, barna, fekete vagy vörös, te döntéd el! Legyen akár buddhista, muszlim, Krisna tudatú, zsidó, de akár keresztény is lehet, választásod szerint! Azon belül is bármilyen felekezet, negyedkezet, harmadozat híve legyen, mindegy az! Jobboldali, baloldali, szocialista, konzervatív, zöld vagy liberális, legyen a te kedved s kívánságod szerint! Lehet hátranyilazós turulos hagyományőrző, lehet előrenézős és jövőt látó, lehet technokrata és ábrándozó, csak értünk legyen! Csak magyar legyen, csak ne ellenünk legyen! Ne hamis országrabló, csaló lélekkufár, abból van elég már most is, és sok is a hátunkon! De szabadíts meg a gonosztól, vidd őket a pokol fekete farába, s vedd el tőlük javainkat, melyet ellenünk használnak eleget.
Egy becsületes embert kérünk! Csak egyet, ha szabad, egy őszintét, értünk égőt, velünk élőt, a rablókat féken tartót, a hiénákat, keselyűket elverőt. Ha lehet, ne legyenek neki Lőrinc meg Árpád nevű barátai… Magyar TV-t kérünk, mely senki ellen nem áskál és aljasodik, de nekünk szól és velünk érez, magyar újságot, ami nem uszít senkit senkire, de szereti a hazát, boldog itt élőket, akik nem fenekednek másra, s a nép legjobb elméi üljenek a palotákban, ne a harácsoló banditák.
De tényleg, olyan nagy kérés ez?
Alázattal és reménnyel: egy pirinyó, parányi pont a nagy hegyek lábánál
Kelt az egyikféle naptár 2017. esztendejében, télnek viszontagsága alatt, az ég lámpásának fényénél

Emlékszem, mennyire elképedtünk, amikor a 70-es években behozott a rendőrség a szállásra egy gyönyörű lányt valahonnan az éjszakából, mint fiatalkorú csavargót. A története röviden annyi volt, hogy a kifejezetten jó családból származó pesti gimnazistát, aki amolyan Angela Davis frizurát hordott éppen (a lány nevére már nem is emlékszem), pár hét alatt körbehurcolták Észak- és Kelet-Magyarország számtalan cigánytelepén, ahol az ottani legények minden lehetséges módon paráználkodtak vele. Nem erőszak volt, ő csak ment és tette a dolgát. Valahol a fővárosban megismerkedett valami Kacsa becenevű félroma sráccal, szerelmes is lett bele fülig, az meg, gondolta, megosztja a javait másokkal. Az volt az üzenet, azaz a jelszó, hogy a „Kacsa mondta…”. Mármint, hogy üzente a távoli Kacsa, hogy vele is, meg vele is… ő meg vette az adást, és teljesítette az üzenetben foglaltakat. Miért? Mert a Kacsa mondta. Ennyi elég is volt. Na, most vagy nagyon hülye volt szegény, vagy nagyon naiv. De ezt már döntsd el te… Valahogy felvilágosítottuk, hogy az élet az tulajdonképpen nem ilyen és később vissza is került a családjához, azt hiszem.
Azt te is, meg én döbbenten tapasztaljuk, hogy a Fidesz szavazóbázisa a felmérések szerint – ennyi hitvány gaztett dacára -, nem, hogy apadna, de inkább gyarapodik. Igazándiból szinte megmagyarázhatatlan, de ha alaposan végiggondoljuk, hogy miért, talán valami okát lelhetnénk a dolognak.
Mindenki tudhatja, ha akarja, hogy egy gazdaságilag leszakadó, más országoktól elszigetelődő, folyamatosan széllel szembe brunzoló hazában lakunk. Egy darabig még a kommunista típusú diktatúra kiépítését láttuk tátott szájjal, mára már valami középkori, feudális viszonyok köszönnek vissza a történelmi ismereteinkből. Érdemtelen tróger kiskirályok felosztották a földet maguk között, amin közösen élünk, tanulatlan, modortalan bunkók vásárolnak erdőket, hegyeket, kastélyokat, tavakat maguknak, a nemzet értelmisége meg csak tántorog, elvisel, csodálkozik és tűr. Akik meg nem akartak a szó legszorosabb értelmében jobbágyok lenni, nyomorukban elmenekültek, és már egyáltalán nem is szeretik ezt a szép hazát. Itt maradt a buta, a becsapható, az orránál fogva vezetett, akinek tényleg nem volt hová mennie, mert ezen kívül máshol nem állná meg a helyét. Őt meg bármilyen maszlaggal meg lehet etetni, tátja a száját és beveszi az adagot. Gyógyszerosztás, drogterápia meg van minden nap bőven: akárhová kapcsol a nincstelen, csak ugyanaz jön vele szembe mindig. Bármilyen újságot, szórólapot kap, az ugyanazt nyomja… Soros, migránsok, védekezünk, a hit védelme, nélkülük – a Csák Máték – nélkül már el is vesztünk volna, hiszen legázolt volna minket a félholdas, kopjás ellenség, seregeink újra harcban állnak… a kormány meg nem a helyén van, hanem kastélyokban dorbézol, vadászgat, hetedunokatestvérig szakadatlan gyarapodik. Farzsebre kiárusították a letelepedési kötvényeket, a kaszinók playboyai csak nekik termelnek, az államkincstárnak meg nem, milliárdos bizniszeket kötnek fű alatt zavart agyú diktatúrákkal és aztán 50 évre titkosítják… igen nehéz lenne valami pozitív, emberi vonást is kimutatni az elmúlt 7 évben. És nem vagyok ellendrukker, én örülnék a legjobban, ha szeretni lehetne ezeket az álszent disznókat. De nem lehet. Na, akkor mitől van mégis ez a növekvő népszerűség?
Jön a Soros, hozza a migránsokat, építi a mecseteket, erőszakolják a nőket? Nem jön, nem hozza, nem erőszakol, nem épít mecsetet, hanem egyetemet épített, de abba is beleköptek a kalandorok. Nem furcsa? Nem volt gyanús? A nincstelennek nem. Jön a Brüsszel, mindig támad bennünket, aprítja a magyar hazát, bántja a szittyákat? Nem, pont ellenkezőleg. Egy évtizede csak söpri ide a pénzt, de a jobbágyokig valahogy nem jut el. Yacht lett belőle, fociklub, helikopter, stadion meg kisvasút… Szóval akkor állítsd meg a saját homlokára NER-t tetovált tömeget, hogy akkor mégis miért? Ha egyszer senki sem bánt minket, akkor mit rugdosunk körbe-körbe, mit harcolunk, mi ez a flúgos keresztes hadjárat? És mit tapsikál ehhez ez a sok szerencsétlen? Meglátod, majd meg fogod kapni az egyszerű választ:
- Mer a Kacsa mondta!

Nehezen ébredek. De azért lassan-lassan bejött a képbe, hogy ketten rázogatnak. Az egyik egy szúrósabb, keményebb, a másik egy puhább, nagyobb kezű a másik oldalon. Mi van? Baleset ért? Kórház, vagy mi ez? Nagy erőfeszítéssel kinyitottam a szemem, és azonnal magamhoz tértem! Az egyik oldalon egy lepedőbe csavart fazon (talán valami gőzfürdőből…) a másikon meg egy malac!! Egy malac, érted?? Á, wazze, pedig nem is ittam… mi ez itt?
- Úristen, hol vagyok? – estem kétségbe.
- Jaj, hát nem az Úristen vagyok, csak a fia – mondta szerényen a Jézuska, aki így le is leplezte magát azonnal – hát itthon vagy, az ágyadban, hol lennél?
- De… hol a feleségem? – ámuldoztam.
- Milyen feleséged? És melyik? – kérdezte a szent férfi hamiskás mosollyal.
- Mindegy melyik, de itt aludt mellettem, nem?
- Most nem. Ez a dolog most csak rád tartozik.
- Milyen évben járunk?
- Mindegy az.
- Ünnepek vannak! Karácsony, meg újév! – szólalt meg a malac is. Aztán – Röf! – tette még hozzá.
- De most komolyan… meghaltam? Vagy álmodom?
Nevettek egyet.
- Dehogy haltál meg, és nem álmodsz! Ünnep van, és te jó voltál. Eljöttünk meglátogatni! Kívánhatsz valamit!
- De ti így párban jártok? Egy Jézuska meg egy malac? Mióta?
- Nem, dehogy! – nevettek tovább – csak az ünnepek alatt! – aztán Jézus gyorsan odahajolt a fülemhez – tudod, a malac ilyenkor jó az iszlamisták ellen is! Nehéz időket élünk, meg a hit védelme, ugyebár… - aztán cinkosan nevetett tovább.
- De mit kérhetnék? Bármit?- adtam meg magam.
- Hát, bármit. Ilyenkor lehet. Szezonja van. Ilyenkor mindenki „jó egészséget” kíván mindenkinek, meg áldást, békességet, miegymás… 
- Meg gazdagságot! – tette hozzá gyorsan a malac – meghúzzák a farkamat és olyan, mint a klotyó lehúzója, csak úgy dől a pénzeső! Dús javakat! Pénzmagot! Bőséges újesztendőt! Na, melyik kell?
„Hátha tényleg igaz…” – töprengtem – „hátha nem is álmodom. És ezek tényleg itt vannak…”
Egy percig ültünk csendben, mind a hárman. Ők türelmesen, én egy kicsit zaklatottan.
- Szavakat, Uram! Igaz szavakat kérek! – rebegtem halkan.
- Szavakaaaat?? – döbbent meg a malac – Azért nem lehet parizert kapni a boltban!
- Ez nagyon feketehumor egy malac szájából! – néztem rá rosszallóan.
- Ugyan már! – legyintett a malac – amennyi hús abban van…
- Jól értettem? – kérdezte a Jézuska, aki egy ideje csak ámultan figyelt.
- Igen, jól értetted, Uram! Ha kérhetek, igaz szavakat szeretnék! Olyanokat, amiket nem bánok meg aztán! Amiket odaadhatok másoknak! Amiket a gyerekeim, unokáim is olvashatnak, és amiért nem szégyellik majd magukat akkor sem, amikor én már nem is leszek!
- Legyen meg a te akaratod! – zengték szertartásosan – Aludj tovább, álmodj szépeket! – és ahogy jöttek, el is hagyták a szobát.

A megfáradt arcú celeb azt mondja: - Magyarország támadás alatt áll. Most is támadnak, de tavasszal újra támadni fognak…
(MM fordító: - A közös határozatok mindenki másra nézve kötelezőek, ránk nem. Mi teszünk a közösség határozataira.)
MFC (megfáradt celeb): - Több, mint kétmillió-háromszázezer polgár megerősítette a kormány álláspontját, ami erőt adott…
(MM fordító: - Nem látta soha senki, hogy hány van, mert nem engedtük. Meg azt sem, hogy mit is válaszoltak. A kétmillió valahány szervilis csak kis része a népnek, ráadásul ennek is egy része sohasem élt Magyarországon. És semmiféle nyomatékot nem adott semminek, akárhány millió is lett volna.)
MFC: - Lengyel testvéreink, akikkel örökön örökké együtt..
(MM: - Persze, a legutóbbi világháborúban is a leigázóik szövetségeseiként vigyorogtunk, amikor eltiporták őket.)
MFC: Ugyanígy gondolkodnak, támadás alatt állnak, ugyanígy elutasítják az idegenek betelepítését…
(MM: - Nem is láttak menekültet, mert arra nem is jártak. Csak annyira keresztények, hogy tudják előre, hogy ha valakin segíteniük kellene, ők biztos, hogy nem segítenének.)
MFC: - Egy ország vezetőjének kötelessége a keresztény értékek védelme, az elesettek támogatása, a családok… 
(MM: - Hogy nem sül ki a szemed!)
MFC: - Támadnak, védekezünk, támadás, védekezés, üldözés, üldözés, értékek…
(MM: - Rendelés a pszichiátrián: 7 órától 20 óráig, kiváló szakemberekkel várjuk, időpont előzetes bejelentés alapján, MFC-nek soron kívül.)

Van itt ez a magyar állampárt, amelyik még mindig nem elégelte meg a totális diktatúra kiépítését, és jelenleg éppen azt teszi tobzódó kínjában, hogy sorra megrohantatja a kopóival az összes többi magyar pártot, aki csak egy morzsányit is ellenfele lehetne a jövőben. Kezdve a Jobbikkal, lenullázva a pénzüket, megbüntetve őket a hideg sárig, és most folytatva az összes többivel, mindenkihez kiküldi a láncos ebeket, akik lemarnak majd a csontról minden húst és tönkretesznek mindenkit, aki még un. „ellenzéknek” számítana a regnáló egypártrendszerrel szemben.
Ilyen csak a kommunista rezsimeknél van. Meg az illiberálisoknál, de az ugyanaz, csak más néven. Az a párt, amelyik a saját kampánycéljaira fordíthatja büntetlenül Magyarország pénzét, és erről elszámolni sem hajlandó senkinek soha, még válaszolni sem egy ilyen kérdésre, legfeljebb egy igen cinikus „boldog karácsonyt”, az visszamenőleg szétveretné az államhatalmi, pénzügyi szervekkel az összes lehetséges, potenciális ellenfelet…
Létezik-e ennél koszosabb csalás? Egyoldalú, hatalommal, erőfölénnyel való visszaélés, diktatúra-fitogtatás? És nem elvetemült, koszos lelkű, jellemtelen figura az is, aki ezt az elvet, ezt a pártot a trónon tartja? De. Ugyanolyan, mint azok, akik munkásőrködték a proletárdiktatúrát és közben székeltek a jogra, alattvalókra, tisztességre, mindenre.
A leghatározottabban kijelentem, hogy pontosan ugyanezt mondanám az MSZP-re, DK-ra, Jobbikra, Együttre, LMP-re, Momentumra, bárkire, ha ugyanezt csinálná. Aki a szenny fenntartását támogatja, az a szennytartó. Teljesen függetlenül attól, hogy hogyan hívják a pártot, amit tol, és attól, hogy az jobb- vagy baloldali.
De lássuk be, nem csak azok a hányadék alakok, akik a hivatali csalást fenntartják és támogatják, de azok is, akik eltűrik. Azaz mi magunk. Bárki, akinek ehhez köze van! Mindenki, aki nem tesz ez ellen semmit, mocskos marad élete végéig.
(Mert nem az a fontos, hogy az ember bal- vagy jobboldali. Csak az, hogy tisztességes vagy tisztességtelen.)

Amúgy tényleg, hány polgármestert ismersz? Mármint azon kívül, akinek a falujában, városában, kerületében laksz... Na látod! És kiket? 
Talán Tarlós Istvánt a modortalan fővárosi tajparasztot, aki sokszor nem tudja, hogy kivel van és miért, viszont mindenkivel arrogáns örökké, vagy Gémesi Györgyöt, a magára maradt becsületfoltot, aki még fideszaljas időkben is ember próbált maradni mindig, esetleg Botkát, aki egy darabig tántorgott a trón felé vezető lépcsőn, aztán önként legurult és elterült, ilyeneket tudsz, igaz?
A polgármester, az ilyen agyonnyomott rendszerben, amikor egyre kevesebb lehetősége van az önálló cselekvésre, mert egyre kevesebb forrása is van rá, szorgalmas farokcsóválással töltheti mindennapjait, esetleg beköltözik valami uniós pénzből épült vadászházba, és reméli, hogy megússza, cimboráknak ravaszkodik valami ingatlanbiznisszel, útdarabkákat, óvodákat ad át nemzeti színű szalaggal, hogy sokszor látszódjon a nyilvánosság előtt, előimádkozik a helyi templomban, hogy mindenki lássa, hogy mégis, vadászgat néha rőtvadra és fehércselédre, edzésben tartja a közmunkásokat, hogy a családja birtokain dolgozhassanak, szórólapokat, plakátokat nyomtattat önmagáról, hogy ő milyen serény, vicceskedik valami velőset a Facebook-on, szóval, egyáltalán, elüti a ciklusa idejét, ahogy tudja… vagy lehet kiugróan szervilis ganéjhalom, ahogy Puskás Tivadar Vas vidékéről, aki, ha jól viselkedik, akkor kap is stadiont…
És most akkor megismerkedünk az uszító polgármester új kampányfigurájával. Sorra állnak bele a fiúk, Pécs, Debrecen, Kaposvár… s teszik a dolgot, ahol a csövön kifér. De persze, hogy uszítson egy polgármester! Uszítson bizony!! A helyi bűnözés ellen, a kutyakaki ellen, az éjszakai zaj ellen, a környezetszennyezés ellen, a fakivágás ellen! Igenis, uszítsa a népet sok dologra, a köz érdekében! De hogy a jó ellen?? A másokon segítők ellen? A civilek ellen? Na ne már!! Páva-Kósa-Szita beleállt derékig az emésztőgödörbe és ezt a vállalhatatlan kormányhablatyot teregeti, mint a sorosügynöközés, migránsveszélyezés, brüsszelezés, ellenségkeresés, másramutogatás, hogy megfeleljenek a gonosz törekvéseinek és szinkroncsóváljanak. És nem, a nép nem kergeti el őket azonnal valami elvonókúrára, kivizsgálásra, hanem esetenként még tapsikál is nekik. Magyarország, 2017. Mit lehet ehhez még hozzáfűzni…
Térségünkben az agyhalál legelterjedtebb kiváltó oka a NER, a M1 televízió, a 888, az óriásplakát, és ehhez most felzárkóznak még a király zsoldjában lévő várkapitányok is. Esélytelennek látszik megmenteni ettől bárkit is. Mert hogyan?
Változnak a fogalmaink… aki civil, az ellenséggé válik. Aki segít másokon, adománnyal, étellel, jogsegéllyel, a szó melegével, az külföldi ügynök, migránssimogató, hazaáruló, népellenség… és az arány minden nap romlik. Az iskolázottabb, értőbb már elment, vagy csomagol éppen. A maradottak közül – mint megtudtuk – a felének sincs középiskolai végzettsége vagy érettségije… ők a legvédtelenebbek, a bármitől félők és a bármit elhívők. A jövő szavazói. És mi, akik ezt látjuk, ennek a sunyi, ravasz országölő tervnek a kibontakozását, legfeljebb megőszülünk kétségbeesésünkben.