Hol volt, hol nem volt… volt egyszer egy nyugdíjas óvónő, aki sok-sok éven keresztül annyit tett félre a mérhetetlenül sok nyugdíjából, hogy már nem fért a sok pénz a párnacihában, a kredencben, a bögrékben sem, a lisztes zacskók is már mind csordultig voltak a bankjegyekkel, mikor is sopánkodni kezdett szegény öreg néni, hogy jaj, jaj, mit is csináljak ennyi pénzzel itt? Az aranyhal, aki éppen arra járt, meg kidugta a fejét a mosogató lefolyójából és adott is egy nagyon jó tanácsot: vegyél, kedves öreg óvónéni, egy lerobbant sertéstelepet! És így is lett! Ha nem tudnád, minden élete alkonyán járó idős hölgy lerobbant sertéstelepet vásárol, még az elfekvőben is…
És lássatok csudát! Azonnal áramlani kezdett a pénz a sertéstelepbe, és a tönk szélén állást igen nagy nyereségre fordította a cég! A legkülönfélébb címeken érkezett pár havonta az állami bőségszaru, és számolatlanul hozzák a bankókat a pénzespostások! Százötvenmillióval azért csak ki kellett biciklizni már párszor… Mert nyilván minden óvónő öregnéni elsőrangú sertésszakértő és hát ebből adódik a nagyhirtelen pozitív változás…
Amikor meg valami zugfirkász megkérdezte az öregnéni világhírű miniszterfiát, hogy ugyan már, árulná el, hogyan is történt a hajdú-bihari mirákulum, a köztudottan pengeéles eszű leszármazott valami olyasmit motyogott, hogy mit tudja azt már ő, ugyan már, a családban van, fogalma sincs, hogy történt, köze sincs hozzá, lehet, hogy nem is ismeri a nénit, és senkinek sincs semmi köze semmihez…
Itt a mese vége, aludjatok jól, szép álmokat gyerekek! Ha máskor is jók lesztek, máskor is mesélek majd ilyen teljesen életszerű meséket! És most villany…