Egy évvel ezelőtt neked is, meg nekem is volt olyan intellektuálisan kivérzett ismerősöd, aki azt mondta, hogy „Miért? Ismersz valakit, aki megbetegedett volna? Na, hát akkor ugye, nincs is vírus, bruhaha…” Nem tudom, ezek a szellem óriásai élnek-e még, de talán igen, talán csalánba nem üt a ménkű, vagy már meg is haltak úgy, hogy közben észre sem vették. Most így, egy év után azt mondhatjuk, hogy megfordult ez a kérdés… Ismersz olyan valakit egyáltalán, akinek a családjában, környezetében ne fordult volna elő ez a súlyos fertőzés vagy ezzel kapcsolatos haláleset? Nem hiszem… Ugyanez a bibliai csapás világháborúk idején volt aktuális, az eszement vérengzés végére érvén talán nem is volt olyan család nálunk, vagy szélesebb kontinensünkön, amelyikből valakit, valakiket ne gyászoltak volna az utódok. Pedig milliók és milliók a győzelem reményében indultak neki az ágyútűznek, de győztesek ide vagy oda, milliók kerültek ki vesztesként élve az egészből. És már soha többé semmi sem volt ugyanaz, mint régen. Nincs győzelmi trombita egy halom oszló emberi tetemen állva! Csak a gyilkolásban megőrültek hiszik azt, hogy győztek.

A közismerten idióta amerikai lelkész, Kenneth Copeland már egy éve ordítva „kiűzte” a vírust az USA-ból, mint St. Patrick egykor a kígyókat Írországól, de ami Patrick-nek sikerült, az a bolondnak nem. De ettől még a bolond változatlanul ül és prédikál a trónján. Sok bolond él a halál hátán lovagolva, van, aki ordibál, hogy megmentünk mindenkit, minden élet számít, meg újraindítjuk az egészet, és megint Európa élharcosa vagyunk mindenben, más nemzetek térdre hullva ámulnak rajtunk, a magyarok sikerein. Gyomorforgató retorika ez a temetőkben kongó lélekharagok hangjába vegyülve. Az a totális agyrém már, hogy ugyanez a megszállott a saját maga által mondott okosságokat, idézeteket kitetette a saját falára. Ha majd én is Várhelyi-idézetekkel tapétázom ki a lakásunkat, kérlek, nagyon szépen kérlek téged is, azonnal lőjetek agyon! Nem akarok úgy tovább élni. De a fenébe is, itt kell még mindig élnem, ebben az országban, ahol Mr. Öndicsfény a Karmelita Kolostorban saját magában fürdik, ez a legfőbb dolga, lent a völgyben meg az alattvalók lélegeztetőgépeken halálhörögnek. Ha bárki szerint is ez normális, azonnal felejtse el örökre a nevemet! Köszönöm!

Az én életemből, a 69 évemből elvenni ezt az egyet, amit a halál vírusa elvett mindenkitől, nem nagy áldozat. 24 éves koromtól kettőt elvett az állam katonasága, büntetlen előéletű voltam, de bezártak egy kiképzőbörtönbe vagy átnevelőtáborba, mint annyi más kortársamat akkor. Ezzel a vírusbörtönnel együtt már három év lejön a koromból… De mások talán ennél sokkal rosszabbul jártak, nem érték meg ezt a mai napot, kevesebb kaland, szerelem, lakoma és világlátás jutott nekik, mint nekem. Minden nap elmegy 100-200 ember és egyre fiatalabbak. Olyanok is, akik még egyszer sem szeretkeztek egy tavaszi erdőben vagy a Balaton partján. És akkor én itt és most ne is szóljak semmit. Éveim épültek éveimre az én koromat végigjárva, és soha nem tudhatod, melyik évfordulódnál csengetnek, mikor jön az utolsó kör a pályán. Hátrahagyom a gondolataimat, a sikerek és kudarcok kétágból font copfját. Nem tudtam szebb világot adni másoknak, csak ezt, amiben élünk. Valamennyien benne vagyunk a közös levesben, amit főztünk magunknak. Kicsiben és nagyban élhetetlen a világ. De az emlékeimet nem veheti el senki soha. Még Szent Péternek sem adom le a kapuban a motozásnál.

2021. március 25.

Amikor megválasztanak valakit bálkirálynőnek, KISZ-titkárnak, kerületi vezető gyepmesternek, presbiternek vagy miniszterelnöknek, általában elsüti az illető az ünneplő meghatottság perceiben, hogy ő azért ettől függetlenül valamennyi szavazó kapitánya/kormányosa/lelkésze stb. kíván lenni, nem csak azoké, akik rászavaztak… ugyebár már Antall József is kiterjesztette szárnyát 15 millió „magyarra”. Azután a győztes hivatalba lép, azaz hatalomra jut és nagy ívben tesz erre az üres szófordulatra és ha elég alantas és jellemtelen, akkor bosszút is áll az ellenzékén. Leváltja az összes funkcionáriust, elveszi a jogaikat és hozzáragasztja az ő pórázán csóválók farkához.

Dolgoztam valaha baloldalinak mondott kormányzat alatt is, de semmi olyan nem volt, hogy na, ezek a jobbosok mind szaremberek, ezek nem dolgozhatnak itt, ezek nem pályázhatnak, ezek dögöljenek is meg… szélsőjobber kollégám akkor is volt, nem is egy, de nem vertük agyon egymást furkósbottal, inkább bizonyos témákat óvatosan kerültünk az egymással való kommunikálásban. Most meg….

Éjjel szoktam filmet nézni, mikor a város alszik, tegnap is így volt, Hemingway élete sztorijában a spanyol polgárháborún merengtem. Hogy spanyolok a spanyolok ellen. Aztán lőttél egymást, ahogy csak tudták. Semmi ilyen, hogy hazafi, nemzeti, közös turul, te és én egy vérből valók vagyunk, meg a Maugli is, hanem ahol felbukkant egy fej, oda lőttek. A polgárháború ilyen. 1956-ban is magyarok lőttek először magyarokra, aztán viszonzásképpen magyarok meglincseltek magyarokat, és így nagyon hősök is lettek. Persze, vidékeinken nyírta már ki a szomszédját vörös és fehérterrorista egyaránt. Nyilasok és ÁVH-sok is, és közben egyik se énekelte, hogy ó, Árpád közös vére, meg ó, minden magyar… összetartozunk, trallala… az emberek szeretnek öldökölni, ha módjuk van rá. A katolikusoknak meg a protestánsoknak sem kellett két különböző nyelven beszélni, hogy öljék egymást. Csak úgy, a sport kedvéért, Istennek nevében, oszt adj neki! Van az a gyárilag hülye, aki nem akar békében élni, hiányzik belőle ez az alkatrész. Úgy tűnik a lengyel-magyar barátság napján ez az aktualitás, ami eszünkbe juthat. Van ez a két, többször legázolt, nyughatatlan és nyomorult ország, pont az ázsiai sztyeppék és a nyugati kultúra határán, és sehogy sem illeszkedik sehová. Mindkettőben élnek szabadságszerető, normális emberek is, az aktuális hatalom meg éppen ezt kiáltja ki bűnnek, üldözi a leginkább. És milyen véletlen… jellemzően mindkét rebellis bagázsban az egyház az elnyomók mellé áll teljes mellszélességgel. Vérereklyékkel ajándékozzák meg egymást. Nem viccből mondtam, tényleg… hátborzongató. Európa meg nem érti, hogy mi a kányát akarunk mi megint. Ott dolgozhatnak náluk az elszegényedett lengyelek és magyarok milliói, idehozzák a gyáraikat nekünk, hogy legyen hol pénzt keresni az itthonmaradottaknak, ezek a lengyelek meg magyarok meg egyfolytában anyázzák őket, összefognak ellenük, nyelvüket öltögetik és, ha kérik őket valamire, bemutatnak az EU-nak a középső ujjukkal. Mi, lengyel meg magyar normálisok meg csak szégyenkezünk. A hazánkban egyre kevésbé megtűrt, másodrangú állampolgárok lettünk, nem szabad semmit tennünk, ha megkérdezünk valamit, az is többmilliós bírság. Felénk dobnák a mentőövet mások, segítenének rajtunk, de mindig elkapja a küldeményt egy szarházi rabló, aki a mi nyelvünkön beszél, közben meg bennünket rabol ki. Mert, hogy összetartozunk, énekli. Nem kaphatsz segítséget mástól, csak rajtam keresztül! – ordítja a képedbe a kormányod, mint egy zord apa. Inkább ne is kapjon az ország semmit, inkább kilépünk, haljunk éhen nemzetileg, de az ellenzék akkor se kapjon! Ma így folyik a polgárháború, pillanatnyilag még vér nélkül. A saját kormányunk visel hadat ellenünk, mi meg csak siránkozunk hagyományosan.

Lengyelek és magyarok! Nem szégyen ez? Két kis homofób, rasszista banda ül a kastélyainkban, várainkban, és tűzzel vassal megakadályozná, hogy jogállamban élhessünk. Ez a legfőbb problémájuk, a halál aratásának óráiban is, hogy ne kelljen jogrend szerint élnünk, kedvükre nyomhassanak el bennünket, tegyék a nőket akarat nélküli nemzeti szaporítószervvé, és elhallgattassanak mindent, ami ellenük szól. Megvárjuk, amig cenzúrázzák vagy lekapcsolják az internetet? A csehek, a szlovákok már kiálltak ebből az őrület-tengelyből. Nem kéne nekünk is visszatérni a jó öreg kontinensre, annyi gyalázat, vérzivatar és hányódás után?

(Ezt annyira elküldeném a lengyeleknek is… indulj, Facebook-galamb, vidd el ezt a levelet!)

2021. március 24.

Valahol valamitől többezer ember megfertőződik naponta az országban. Hetek óta növekvő számok mutatják ezt. Nyilván nem öngyilkosok, nem akartak megfertőződni, másoktól kapták a kórt, akarva, de inkább akaratlanul.

Ma elmentem ebédért. Közben az időjárás gyorsabban változott, mint a kormánypárti retorika, a zimankós hóeséstől a szikrázó napsütésig minden volt, mi szem-szájnak ingere. Az étterem előtt megálltam, megvártam, amíg az előttem lévő család végez és kijön a csomaggal. A gyerekek vígan rohangáltak közben, maszk nélkül, ahogy az gyerekre nézve bevett népszokás. De anya, apa is orra alá húzott laza maszkimitátor üzemmódban tevékenykedett. Én meg mit tehettem volna, bementem, hitelkártyáztam, fizettem, csomagoltam, ugyanott, ahol ők voltak az előbb. Ezeket a síkos jégen végzett életveszélyes mutatványokat naponta eljátsszuk sokan, aztán a jövő héten vagy statisztikák leszünk vagy nem.

Tegnap beszéltem valakivel, aki azt mondta, hogy ismerőse lement újságot venni, szabályos védművekkel felszerelve, és súlyosan megfertőződött. Én inkább azt mondtam a lányomnak, hogy ne szálljon fel a metróra, igaz, pár megálló lenne csak az egész, inkább érte megyek autóval, meg haza is viszem, de a tömegközlekedés kockázatát iktassuk most ki. Ennyit tehetek magamért és másokért. Olvasom, hogy lesz már önfertőtlenítő kilincs, minden használat után újra biztonságossá válik. Addig meg várjuk az újabb nyitási meg bezárási, korlátozási ad hoc rendeleteket, kormánybölcseleteket, hamis ígéreteket, amik ugyanúgy nem támasztanak fel senkit, mint bármelyik hazug óriásplakát, vagy bármelyik vallás szenteltvize.

Éppen egy éve élek félelemben és stresszben tizezerszám sorstársaimmal együtt, egy éve hülyít mindenféle győzelmi indulókkal a kormány, aki mindent megtesz értem, és akinek minden élet számít, legalább annyira, hogy bemondja naponta az Operatív Törzs, hogy ma éppen hány élet nem számított semmit, miközben elveszítette közélet jellegét, statisztikává silányodott. Az öndicsőség pátosza szerint küzdve küzdünk és hatva hatunk, de a gonosz Európai Unió nem rendel elég vakcinát, a gonosz Gyurcsány nem oltana, hanem mindenkit megint megölne, nem elég, hogy már korábban mindenkinek kilövette a szemét, meg vannak még a genderek is, azokat is üldözni kell. Mi – a kormány - persze megatonnaszám szereztünk be maszkot, lélegeztetőgépet meg vakcinát is mindenhonnan, a kis szemfényvesztő mindig ki is rohan a reptérre, eltáncol egy kanásztáncot, hogy ezt mind, mind én szereztem, én hoztam, mert megmentő apátok vagyok, aztán mindig kiderül, hogy mindenféle maffiacégek húznak hasznot ebből is, csupa csalás és ámítás az egész, a maszkoknak nyoma veszett, a lélegeztetőgépeket nem tudod, hová lettek, különben is silány minőségűek, és sokszorosan drágábbak is a kelleténél, ahogy a kínai vakcina is sokszorosan többe kerül és hatástalanabb a többinél, de mi éppen ezért csak még többet és többet vásárolunk belőle. Az oltási terv olyan, mint a Columbo felesége, de ezen felül tiszta káosz, folyamatosan változik, és már az orvosok számára is teljesen követhetetlen. Te, mint tanár, vagy te, mint 60-70 éves nem kaphatsz, közben büszkén bejelentjük, hogy ezek meg ezek (kik???) már régen megkapták mind az oltást és Európában az élre törünk az átoltottság tekintetében. De, mint tudjuk, 10 éve már nincs hiteles statisztika Magyarországon, mert a valós helyzetet bemutató kimutatás tiltott eszköz a Kárpátok alatt. Helyette van kételkedés meg hiszékenység, ki melyiket szereti használni az adott készletéből.

Decemberben regisztráltam oltásra, azóta se híre, se hamva. Érdeklődtem a háziorvosnál, nem tudnak rólam semmit. Valahogy nem tartozom egyik csoportban sem, nincs foglalkozásom, korom, betegségem, nemem, ehhez túl szőke vagyok, ahhoz meg túl magas. Így marad a stressz, mint állam által adományozott elismerés.

De még mindig kérdezem, hogy tessék mondani, melyik ágon ül a halálmadár?

2021. március 19.

Nem, nem, nem az baj, hogy a felcsúti gázszerelő Dubajba megy a szőke műsorvezetővel! Még az is lehet, hogy váltivarúak és különneműek és akkor az alaptörvény értelmében nagyon is rendben van ez az egész! És nem, nem az a baj, hogy az egyik egy diplomás doktornő, a másik meg egy feltételezett aranykalászos gazda…. mert mi közünk van ehhez, a család az család, és az albán hegyipásztornál sem kifogásoljuk, amikor legkedvesebb kecskéjével tölti az idejét, mert az öröm óráiban ki törődik az osztálykülönbségekkel! És nem, nem, nem vagyunk irigyek, hogy a nők a sok pénzre hajtanak, nem mindenhol és mindenkinek rójuk ezt fel, nem mindenkit nevezünk ezért örömlánynak, van, akit ugyanezért feleségnek, ügyes vagy szerencsés szeretőnek, aki a népnyelv szerint jó partit csinált, megfogta az Isten lábát vagy a földesúr négylevelű heréjét, nem vetjük a szemére, ki-ki ott boldog, és úgy, ahogy tud! És még az irigység sem igaz, mert ki szeretné, én biztos nem, hogy a mesterember belém hatoljon, egyáltalán nem vagyok meggyőződve arról, hogy magas szinten műveli a proktológiát vagy az urológiát, hiába mindenhez IS ért…

A baj nem itt van. Egészen más a probléma… ott keresendő, hogy szűk egy évtized alatt ez keresztény-konzervatív érték lett, amit minden ájtatos szentfazék foggal és körömmel véd a liberális irigy rohadékokkal szemben, hogy míg te állásodat, pénzedet, reményedet veszítve otthon szenvedsz egy ledolgozott élet után, mások a TE pénzedből Dubajba járnak vásárolni és paráználkodni, a te repülőgépeden, a te kerozinoddal, abból a pénzből, amit kamionszám küldött Magyarországra, a nyomorgó embereinknek az EU, és amit a „szerencsés” gavallér „véletlenül” mind „meg is nyert”. Szóval, az a gyémántgyűrű abból van, hogy minden építkezés indokolatlanul a tízszeresére drágult menet közben és abból, hogy többezer gyereknek nincs mit enni és felvenni magára Magyarországon. Na, ez a baj. Meg az, hogy nincs a világon olyan erkölcstelen aljanép, mint a NER szavazója, aki a templom kövén térdelve és a szemét forgatva Istennek tetszőnek hiszi ezt, meg a felsorolhatatlan többi NER-es rablót, azok közpénzből való külföldi paráználkodásait, viszont az azonos nemű párokat erkölcstelennek találják és sátánt kiáltanak rájuk. A hetero NER bűnözésnek viszont nincsenek erkölcsi korlátjai, csak a csillagos ég. Novák Katalin álszent családos dumáiból mindig kihagyja az összes Borkait, Kaletát, Szájert, Deutschot, Matolcsyt, Lázárt, Hendét, Rogánt és mindenkit, mert a szemforgatás közben mindez nem tudható. Titkos anyag, az irattárba… itt NER van, keresztény rend, senki sem lop, nem paráználkodik, nem hazudik… igaz, mindig megerősítik csóró munkások a plafont, hogy ennyi hitvány szöveg közepette ne szakadjon le. Hát ez a baj. A megerősített plafon.

2021. március 17.

Most, végül is, min csodálkozunk? Nem, tényleg nincs min. A hízelgés, azt hiszem, egyidős az emberiséggel. Előfordul már a csimpánzoknál, gorilláknál is. És kifizetődik. Nagyobb biztonságot ad a hordán belül. Meg jobb falatot az elejtett zsákmányból, több gyümölcsöt, frissebb legelőt, később paripát, Kossuth-díjat vagy gyémántokkal ékesített lovagkeresztet…

Már az István, a királyban is azt sugallja Sarolt a fiának, hogy adj ezeknek a nagypofájú idegen, gyilkos, zsoldos lovagoknak, meg a szintén idegen, álszent, kollaboráns egyháznak várakat, birtokokat, mert majd ők védik határaid… hogy ezért a saját népedet kellett kinyírni, hát járulékos veszteség. A király körül mindig mindenki furulyázik, táncol, tapsol, hálásan kacag és így boldogul. Hívják az uralkodót cárnak, császárnak, ajatollahnak vagy pártfőtitkárnak. A szocializmusban is a tűz körül lefetyelők söpörték be a díjakat. Az uralkodó eszmékhez való csapódást pedig ki jellemtelenségnek, gerinctelenségnek, ki túlélési ösztönnek, jó helyzetfelismerésnek, ki elvnek, ki meg elvtelenségnek nevezi, ahogy tetszik. A végeredmény ugyanaz, nagy harapás a friss dögből, vagy grófi cím, címerrel, megyei ispáni, tanácselnöki poszt, nagyobb templom, falusi plébánia helyett katedrális, vagy másoknak meg egzotikus nagykövetség.

Te sem, meg én sem, meg senki nem gondolja úgy, hogy a kormánypárti igricek, színészek, rendezők nagyobb művészek, tehetségek lennének, mint mások. Sőt, kifejezetten nem azok. Ha csak az irodalmat vesszük alapul, senki nem lett nagyobb író vagy költő attól, hogy dicsőítette a trónt. A tehetségteleneknek volt ez a rövidebb út érettségi tétellé válni.

Szerintem a probléma gyökere ott kapaszkodik mélyen a földbe, hogy hízelgésre vagyunk szocializálva. A családban az kapja sokszor a legtöbb örökséget, aki jókor és jó sokat vakargatja a nagyapa hátát a végrendelet megírásakor. Az egyházak zöme széles e bolygón azon alapszik, hogy egy láthatatlan, ismeretlen lénynek hízelegni kell, folyamatosan hajbókolni előtte, holott még azt sem tudjuk, hogy hogyan is néz ki az illető, ruhában jár-e, vagy mit szokott enni szombatonként. De ezek mellékes kérdések, a működési mechanizmus az, hogy mindegy kit, de imádni kell, és akkor majd neked jó lesz, meggyógyulsz (a fenét gyógyulsz meg), üdvözülsz, feltámadsz halottaidból, másvilágon számtalan hurit birtokolsz, örökkamaty a lét, csak ehhez jól kell tudnod hízelegni, és még öreg fütyik kezét is csókolgatni kell hozzá evilágon, meg csengő aranyakkal teletömni a zsebüket. Most úgy őszintén… ez kit palléroz és milyen jellemre nevel? De ha ez a világ rendje, akkor ezt kell csinálni. Különben nem lesz állásod, nem vesznek fel az egyetemre, nem kapsz soron kívül szántóföldet, Zsigulit vagy vezetékes telefont vagy fizetésemelést.

És akkor a végére a tudományos-fantasztikus része a dolognak: képzeljünk el egy világot, ahol pártállástól, hízelgéstől, származástól függetlenül valóban a legjobb színészek, énekesek, történészek, írók, költők kapjak hazájuktól az elismeréseket állami ünnepeken.

Fogadjunk, hogy nem bírtad elképzelni…

2021. március 17.

Most, hogy a vírus írja át a jogrendben a gyülekezési törvényt, kénytelenek voltunk mi magunk megoldani itthon a háziünneplést. Úgy, ahogy elvárná azt a Haza! És ráadásul úgy, ahogy ezt egy becsületes állampolgárhoz illik, pártsemlegesen, hogy a lakásban lakók közül senkinek se sértsük meg a világnézetét. Először az állami ünneppel kezdtük. Én a ház előtt eltáncoltam a karcsai csárdást, majd csujjogatóst mutattunk be a környéken kutyákat sétáltatók nagy örömére. Ezek után felhágtam a lépcsőn és zsinóros mentében elszavaltam a Nemzeti Dalt. Feleségem vadul tapsolt az előkert több pontján, néha lengyel zászlót rántott, ilyenkor azt kiáltotta a friss tavaszi szélben, hogy „- Niech żyje Viktor Orban! Wyszehradzka dwa! Homofobia!!!” Majd, amikor befejeztem a szavalatomat, átszaladtam az ablakhoz és a pártfőtitkár nevében előadtam a tisztelthölgyeimésuraimozástól egészen a hajrámagyarországhajrámagyarokig mindent, amit ilyenkor kell. Kitértem arra, hogy lankadatlanul harcolok – mint ahogy a hős elődök tették – vérben és verejtékben ébredek, egymagam küzdök egész Európa ellen, a qw LMBTQ-k ellen, vonszolom a vállamon Krisztus nehéz keresztjét a dombra, miközben erős vállammal a kerítésnek feszülök, hogy ellenálljak a növekvő migránsnyomásnak, itthon meg folyamatosan foggal tépem a baloldali libernyákokat, meg egyedül harcolok a vírus ellen is, mint a Titkos Oltási Terv egyedüli tudója és mindenhatója, és különben is Mária, Magyarország védasszonya óta nem volt ilyen okos és szép királynője az országnak, mint én. Eközben a feleségem Juhász Péternek öltözve a túloldalon vadul fütyült és dobolt, majd Hadházynak maszkírozva kőrözött a körforgalomban és tökig nyomta a dudát. A baj csak az, hogy nincs is itt körforgalom… ezért inkább egy vörös festékpatront hozzávágott a házfalhoz, hogy hitelesebb legyen a tiltakozás. Az ünnepség után, mielőtt átvonultunk volna az ellenzék tüntetésére, bementünk a lakásba, körbeálltuk a nyomtatót és ezt kiáltottuk: „Landerer és Heckenast! Látunk ám! Lefoglalunk! Ha nem nyomtatod ki a 12 pontot, kihúzunk a konnektorból és meggyalázzuk a festékpatronjaidat is!” Persze, hogy azonnal kinyomta, még azt is, ami benne se volt. A kinyomtatott papírokkal kiabálva kirohantunk a hídra, meglincseltünk egy turistát, hiába mondta, hogy ő nem a császári kormányzó, nem hittünk neki. Azután kirohantunk a parkban, kiszabadítottuk Táncsics Mihályt, aki olyan volt, mint egy részeg hajléktalan a bokorban, tiltakozott is, de mi csak befogtuk magunkat a kordéja elé és vágtattunk vele egy kört a környéken. Ezek után megfáradtan értünk vissza az ellenzék tüntetésére, a talapzatról kormányváltást kiáltottam, miközben a nejem „mocskos sorosbérenc libsi” kiáltások közepette záptojásokkal próbált eltalálni, de én ilyenkor magam elé ugrottam és kinyitottam mindig gyorsan egy esernyőt. Később sokat tapsoltunk és énekeltünk a Himnuszt, a Szózatot, meg Tóth Gabitól a Pozsonyi csatát is, és molinókat lengettünk mindenfelé. Majd kétfelé oszlottunk és kisebb bandába tömörülve vettük egymást üldözőbe a mellékutcákon, fidesssnáciztunk, gyurcsányoztunk, zsidóztunk és buziztunk felváltva.

Éljen a magyarság közös nemzeti ünnepe, határokon innen és túl! Éljen március 15!

2021. március 15.

A nejemet ma megállította Barabás Richárd alpolgármester úr és stábja bevásárlás után és meginterjúvolta, hogy mi a véleménye a hazaszeretetről? Mert, hogy március 15-e közeleg…

Te mit válaszoltál volna? És én mit válaszoltam volna?

Azt hiszem, más dolog, ha kapásból kell, leadhatót, elfogadhatót válaszolni, meg az is más, ha gondolkodhatsz rajta. Ha azonnal kell, akkor jöhetnek a közhelyek, hogy itt születtünk, hát ez van, ideköt a sors, amúgy meg szeretjük ám ezt az országot, a problémáival együtt is.

Ha lenne rá pár percem, azt mondanám, hogy ez koronként más és más. Életkoronként, meg politikai koronként is. Az egy véletlen dolog, hogy muszlim gyereknek születsz a sivatag szélén, a család nyolcadik gyerekeként, örökké csak nélkülözöl, és persze, hogy az iszlám győzelméért radikalizálódsz kínodban, vagy megbolondulsz. De lehet roma szegregációban is születni Magyarországon, mezítláb, ablaktalan, vízcsap nélküli házban felnőni, rongyokban, éhesen, hát az meg már milyen „hazaszeretet”? Meg születhetsz ugyanitt kizsákmányolónak is, valamelyik milliárdos mai oligarcha gyerekeként, akkor meg pont tojsz a hazaszeretetre, spanyol szigeteken bulizol, jachttal hasítod az óceánt, karibi lányokkal henteregsz, és nem mezőségi csárdást jársz, nem rovásírást tanulsz, meg nem panaszsirámolsz Trianonért a csíksomlyói nyeregben. Akkor szűkítsük tovább a kört, mi ma és itt a hazaszeretet és pont nekem?

Nem, nem ez a föld tehet arról, hogy kik élnek a hátán, és milyen eszmékkel vetik tele a védtelen fejeket. Ez a föld, az ország nagyon szép. Gyönyörű tájait járom évtizedek óta, megunhatatlan, és még mindig tartogat meglepetéseket is. És normális emberek is élnek közöttünk, akikkel jó találkozni, jó beszélgetni, nem csak homofóbok, antiszemiták, idegengyűlölők. Sok szerethető embert is etet a vidék. Szemetebbnél szemetebb politikai rendszerek adják tovább egymásnak a zászlónkat, éneklik tovább a himnuszunkat, de erről a nemzeti jelképeink nem tehetnek. És bevallom, egyre kevesebb értelme van a jelképeinknek is. Ha az USA-t nézed, hát kihajózott oda egy rakás ír, egy másik rakás olasz, meg még egy sereg angol, spanyol, lengyel, magyar stb. és akkor most ők Amerika. Együtt éneklik a himnuszt, meg is könnyezik nagyon, és a szívükre teszik a kezüket, ha felvonják a csillagos-sávos lobogót. Ami nem ír, nem olasz, nem magyar, hanem amerikai. Azután hazamegy mindenki a stadionból és otthon meggyújtja a gyertyát a menóráján, felvonja a magyar zászlót a kertben, vagy elkántálja La Marseillaise-t vagy négykézláb belekiabálja a szőnyegbe, hogy „Allah akbar!” És ez így teljesen rendben is van, ha nem lennének nacionalista hülyék a világon, egy állandó fesztivál lenne a Földön élni.

Szerettük március 15-ét, jobb, magyarabbnak hitt ünnep volt, mint az április 4. vagy a november 7. Mióta a kokárdára rákenődött a szélsőséges politikai széklet, már nem szeretem annyira. Ma már inkább azt gondolom, hogy a hazaszeretet nem jelentheti azt, hogy több, nagyobb, különb vagyok másoknál. Mert nem. Senki, egyik nép sem több, az enyém sem, akárhol élek. Akárhol fáradt is el éppen a gólya, amelyik hozott, semmiféle jogot nem nyertem ezzel arra, hogy a szomszéd lakásban lakónál vagy a szomszéd országban élőnél különben képzeljem magam. A kor bebizonyította, hogy ezt minden országban csak a szélsőséges, veszélyes hülyék képzelik így. Én meg nem szeretnék az lenni. Tehát a hazaszeretetem inkább Európaszeretetté bővült, de szívesen mondanám, hogy világszeretetté. Gazdagabb dolog Földlakónak lenni, mint egy parányi sziget kukorékoló kiskakasának. És miután közösek a problémáink az összes többi Földlakóval, a járványtól kezdve a világgazdaságon át a klímakatasztrófáig, hát itt lakom, ebben a nagy egészben, felelősségem van ezért, és ez lett a hazaszeretetem is.

2021. március 11.

Mihail Szergejevics Gorbacsov ma 90 éves. Ha valaki valóban megérdemelné a „szent” titulust, akkor az biztos, hogy ő lenne. Nem betépett latin pásztorgyerek volt, aki állítólag látta a szeplőtelen, hétfájdalmú Mirjamot pasodoblét táncolni a sivatagban, nem két és fél árvát mentett meg a megáradt folyóból, nem vizet fakasztott pálcájával a falikútból, hanem egész egyszerűen megmentette a világot. Ehhez a tényhez semmiféle bibliai tett nem mérhető, ez nem vízenjárós performance, nem csipkebokor-gyújtogatás, meg Lázár, gyere mán ki. Mihail Szergejevics a legnagyobb vészek idején teremtetett a porból és semmiből, azaz távoli vidékek parasztjai közül, az egykor üldözött család a briliáns elméjű fiúból sok nehézség árán jogászt nevelt, aki aztán nem kívülről döngette a falat erőtlen kiáltásaival, hanem belépett, közéjük állt, és szívós, hosszú úton belülről buktatta meg a világ egyik rémét. A hidegháború, mint fekete árnyék, viharfelhőként lebegett a fél életünk felett. Őrült ideológusok feszített tempójú versenyben fegyverezték fel a Föld népeit, helyi háborúkban rendszeresen ki is próbálgatták egymás ellen a frissen kifejlesztett arzenált. Ilyenkor népek és erdők, ártatlan állatok milliárdjai hamvadtak el a napalm-tűzben. Seregek fenték a szablyát éjjel és nappal, kretének tartották mutatóujjukat a rakétákat kilövő piros gomb felett. Mi meg csak vártuk a végét, hogy hogyan és hol és mikor…

Mihail Szergejevics gazdasági reformokkal kezdte, kísérletté tette a világ legnagyobb országát, jött a gyorsítás, ami egyben erjedés is volt… mindaddig, amíg végre megdőlt a rendszer, önmagába omlott a Szovjetunió. Hogy az omlás nem temette maga alá a bolygó népeit, az ennek a káprázatos elmének köszönhető. Meg persze a világot fojtogató gyomból előtörő többi, bár apróbb virágnak, a Kádár romjaiból kitüremkedő Grósz Károly ellentéteként szárba szökkenő Németh Miklósoknak, a határnyitó Horn Gyuláknak, Václav Haveleknek, Dubčekeknek, Lech Vałęsáknak és társaiknak is…. de Gorbacsov nélkül ez nem sikerült volna. Nélküle orosz tankok lőtték volna szét Kelet-Európát újra.

Én vagyok a kortárs és az utókor is egyben. Aki csak utókor, már nem biztos, hogy tudja, mit is tett ez az ember a fajtársai milliárdjaiért.

Mindenféle tébolyult kretént szoborba öntöttek már a világon, a jelentős részük nagy tereken, pompás talapzatokon pózol, olyanok is, akik vágóhídra küldték valami zavaros eszmék miatt saját népük színét és virágját. Gorbacsov a békét adta nekünk, a hódítás, gyarmatisítás, inkvizíció, vér és tűz helyett.

Ha valaki megérdemli, hogy tisztelettel és mély főhajtással emlékezzenek rá, akkor az ő!

Isten éltesse soká, kedves Mihail Szergejevics! Élünk, itt állunk, ülünk és írunk, és ezért soha nem tudunk elég hálásak lenni Önnek!

2021. március 02.

Ez persze sima hülyeség, mert miért pont a jobbkezesek lenne a gyári szabvány, de kétségtelen, hogy az élőlények jelentős részénél az egyik oldali végtag valamivel ügyesebb a másiknál, aztán vannak emberek, akik mindkét kezüket pont ugyanolyan jól tudják használni valamire. Mások meg nem. Ezt sokszor az emberi közösségek nehezen veszik tudomásul, nyilván mindenki ismer olyan történetet, hogy a balkezes gyereket kora ifjúsága óta erőszakkal kényszerítették, hogy jobbkézzel egyen, jobbkézzel írjon, mert az a „normális”. És ezzel teljesen felesleges szenvedést okoztak a saját gyereküknek, de a fene egye meg, akkor is beleverték az elvárást! Aztán közben folyamatosan, hullámokban felmerül az örök vita, hogy pedig a balkezesek tehetségesebbek, okosabbak, mások meg hullámokba cáfolják is ezt. De a lényeg, hogy a normálisnak tartott valamitől eltérni mindig kockázatos és nehéz is. Bigott társadalmak ezért hosszú ideig arra kényszerítették a saját nemükhöz vonzódó embereket, hogy látszatházasságot kössenek, csináljanak úgy, mintha… és akkor nem bántunk, nem pofozunk meg. Az az egypártrendszer, ami most a homofóbiát tűzte ki, mint államformát magának, látványosan hány, minden törvényes és törvénytelen eszközt bevet a melegek ellen, a saját Szájerjeire meg kacsintott, hogy jól van, tudjuk, hát ilyen vagy, köss egy kamuházasságot, oszt minden nagyon oké. Mert akkor ez így becsületes, egy másik, eddig ismeretlen becsületkódex szerint. De ismerjük a keleteurópai újfeudalizmus erkölcseit: a mi barátunk, a milliárdosunk nem adózik, az elszegényedett Irénke nénik feje fölül viszont elvesszük a lakást hitel- meg adótartozás miatt, a mi bűncselekményeink nem járnak jogi következményekkel, nem jutnak nyomozati szakaszba, eljárás nem indul, a mi költekezésünket nem szabad megkérdezni, így a mi melegünk se az a meleg, amint a másik, mert a másik az bizony hivatalból üldözendő. Ahogy Isten evangéliumi egyháza is eltiprandó, ha segít a szegényeken, ha a másik dúsgazdag meg melegek ellen uszít, akkor csengő milliárdokkal térül meg ez a szolgai aljasság… mert a jogállam nem ugyanazt jelenti a Lajtától keletre, mint a túlfélen. Ezen a szomorúbb parton rendkívül szelektívvé vált a jog értelmezése.

Éppen zajlik a totális támadás a másság ellen, alaptörvénymódosítás, Novák Katalin, egyház, mindenféle nehézfegyver be van ám vetve… Alapjogokért Központ és nyíltan fasiszta kopaszok ugyanazt a trombitát fújják. Jön a gender… jön a félelmetes gender Nyugatról, holnapra kihal a magyar! Mert a gender megakadályozza, hogy szüljön. Érted? Nem? Én sem, de mit számít az… a normális emberek maradéka meg kétségbeesetten tiltakozik megint, én is, felemeljük a tenyerünket, védekezőn tartjuk magunk elé, hogy hátha megvéd, nem enged bántani mást… nem véd. Az elemi butaság ellen, ami szerint én egy gender vagyok, ő meg nem, ez ellen nem véd semmi, csak a megváltó halál.

Nemrég megnéztem az „Üdvözöljük Csecsenföldön” (Welcome to Chechnya) című dokumentumfilmet. Fent van a YouTube-on, magyar felirattal. Ha nem reped bele a szíved, akkor neked nincs is. Igen, ott meg is ölik a melegeket. A saját családjuk is. A diktátor röhög, levegőbe lő, vallási cinizmust hallat, és tudni sem akar róla. A Facebook-kommentelők egy része örömmel szakadna le Európáról, ahonnan a „fertő” fenyeget és boldogan csatlakozna Ázsiához, ahonnan való. Szellemileg is. Ez az irány az az irány. Régen fehér Dávid-csillagot festettek a bolt kirakatára, majd betörték és módszeresen megölték a boltost és családját. Most keresztet festenek, máshol félholdat a szivárványzászló helyére és a cél, a folyamat ugyanaz. (Milyen remek koalícióba tud összeállni közös ellenség esetén kereszt és félhold a kínai kommunizmussal…)

Megint teljesen ártatlan emberek szenvednek valamiért, mert másnak születtek, mint az elvárt. Volt már ilyen párszor a történelemben, és nem tanult belőle senki semmit.

Addig is: a család az család. Szerintem is! És tisztelet mindenkinek, aki ember maradt a kegyetlen, embergyűlölő ideológiák reneszánszában, és azok ellenében is!

2021. február 28.