Közéletem

2019.ápr.27.
Írta: Ugorblog Szólj hozzá!

Ha elfogadnák

Van valami, amit minden nap le kellene írnom, mint egy büntetésben lévő kisdiák...
(és ez csak egy része a büntetésemnek)
Kedves betegek, és értelmetlenül meghalt magyarok hozzátartozói! Tudom, hogy ez kevés és nem csillapíthat semmilyen fájdalmat, de szeretnék bocsánatot kérni a magam nevében azért, hogy az ország egészségügye romokban hever.
Kedves kilakoltatott családok, utcára került emberek, nyomorban küszködők! Szeretnék a kor nevében bocsánatot kérni, ha elfogadjátok tőlem! Tudom, hogy ez nem old meg semmit, de szeretném, ha tudnátok, hogy nem miattam van ez az egész!
Kedves menekültek, akiket már több alkalommal megaláztak, éheztettek a tranzitzónában! Szeretnék bocsánatot kérni, a magam nevében, a hazám helyett!
Kedves velünk élő romák, szeretnék valamilyen módon megbocsájtást nyerni azokért a bűnökért, amiket ártatlan emberek ellen követtek el nem roma honfitársaim! Helyettük is szólnék, ha már ők nem szólnak helyettem.
Kedves fóti árvák! A gyerekváros lakói! Szeretnék bocsánatot kérni, sajnos csak a magam nevében tehetem!
Kedves Soros György és kedves Jean-Claude Juncker! Kérem, engedjék meg, hogy a magam nevében bocsánatot kérjek! Az én országomban zajlik mindez, a szemem láttára, de nem vagyok egyedül elég erős, hogy ellene tehessek!

2019. 02. 25.

Üveggyöngyök évad

Ha máshonnan nem, hát olvasmányaidból emlékszel (ha legalább annyi idős vagy, hogy voltak még olvasmányaid), hogy a derék, magas kultúrát (magasabb erkölcsiséget) képviselő fehér ember tüzes vízért és gagyi üveggyöngyökért vásárolt meg egész indián vagy fekete törzseket, fél országokat, bányákat, hegyeket-völgyeket, erdőket, folyókat az un. „civilizálatlan” világban, miközben éppen „civilizálta” azokat. A nyomorultak meg ottmaradtak részegen, egy marék színes golyóval a kezükben, miközben egy rakás potrohos misszionárius énekeltette velük, hogy ez éppen most így dicső, méltó és igazságos. Ezt hívjuk megváltásnak, más terminológiával a totális elnyomásnak, rabszolgaságnak, gyarmatosításnak.
Elmúlt száz év és még mindig nem tápászkodott fel ebből a világ. Sőt!
Indul a választási kampány. A villamoson velem srégen szemben ül a néni és olvassa. Nem Üveggyöngynek hívják a cuccot, hanem Lokálnak. De a címe mindegy. Most veszik meg a néni agyának maradékát éppen. Nem kap érte cserébe semmit, csak szemetet. Az újság hátlapján igazi fasiszta plakát kicsiben, két igazán zsidónak látszó férfi sötét alapon röhög a nénin. Biztos gonoszok és kizsákmányolók! – gondolja a néni az egykori szocialista agyának fennmaradt részével. Megszokta már a fasizmusban, szocializmusban. mindenféle totalitárius rendszerekben, hogy az ellenség mindig a plakátról támad először, de a jó népvezér idejekorán felismeri és megmutatja a népnek! Akárcsak Korea északi részén. Nem ismerem a nénit, csak az alapkiszerelését. Fogalma sincs, hogy a népvezér ennek a két embernek, akit éppen kiplakátolt, a művelődését, felemelkedését, hatalmát, vagyonát köszönheti képletesen, átvitt értelemben és a valóságban is. Amit igazán a néninek küldtek, de nem kapta meg soha, mert a népvezér ügyesen elpakolta azt a saját fészkébe. Az összes néniknek meg mindig azt mondták, hogy ők egyre jobban élnek itt. És egyre boldogabban. Nyilván ezt csak akkor hiszik el, ha nincs összehasonlítási alapjuk, Koreában például nincs internet, nem lehet más országok TV-it nézni, ez akár halállal is járhat, vagy átnevelőtáborral. Vagy Lokállal, nálunk. Ha elhangzik az őszinte szó, hogy titeket, kedves hungárnégerek, azért tartunk mesterséges nyomorban, mert másképp nem dolgoztatnak nálunk a gonosz nyugati kizsákmányolók, ezt a néni nem érti. Ebből csak annyit tud, hogy imádkozni kell a népvezérért, mert ő véd meg bennünket. Az elszigetelt nyomorunkat, a magányosan csattogó zászlónkat az ősi bérceken. És ha nem véd meg bennünket a plakátokon nevető gonoszoktól, akkor jönnek a vad migránsok és elveszik tőlünk. A nyomorunkat, meg az ehhez fűződő nemzeti önérzetes boldogságunkat, szittya eufóriánkat. Ennél nem több itt a világ.
Minden nap kijön majd egy pasi az újság második lapjáról., és átad majd a fotókon hol egy fél utcát, hogy egy felújított óvodai konyhát, egy járdakövet vagy egy kizöldült bokrot. És azt fogja mondani, hogy ezt ő csinálta. Ha nem szavazol rá, akkor jön a Gyurcsány, meg a Soros és elveszi. És akkor elhervad minden.
Kinézünk az ablakon. Már ott van ugyanez a plakát nagyban is… nehéz időszak elé nézünk.
- Hogy mit tetszett kérdezni? Nem, nem!! Az nem most jön! A hülyeológia még két megálló!!

2019. 02. 22.

Tüzelő

- Tűz van! Tűz van! – kiáltották a népek kórusban a töltésről.
- Tűz van! – kiáltotta Bamakóné is, aki ezzel megosztotta Bolfánné kiáltását.
- Látjuk, jaj, tényleg tűz van! – kiáltották vissza a túloldalról.
- Nincs is tűz… - mondta undorral egy arra járó elmebeteg – az egész csak a ti hazug, hazaáruló bandátok kitalációja!
- De hát nem látja, hülye ember! Nem látja? Ég a ház! Vak maga? Nem hallja, hogy ropognak a gerendák??? Nem érzi a forróságot, a füstszagot?
- Nem hát! Hazug idegen ügynökök! – mondta az elmeháborodott és tovább tolta a biciklijét.
- Tűz van! Tűz van! – sikoltott tovább a kórus.
- Nem akarjátok inkább ordibálás helyett oltani a tüzet? – kérdezte egy jámbor egy vödörrel a kezében.
- Tűz van! Tűz van! – zengte a nép.
Már ketten is jöttek vödörrel, egy meg valami slagot vonszolt maga után
- Gyertek, segítsetek oltani! – kiáltott oda a slagos ember.
- Nem, mi inkább itt kiabálunk! Mi így oltunk! – csujjogatták vissza amazok.
- De hárman nem bírjuk eloltani!! Segítsetek!!
- Mi így segítünk, hogy kiabálunk. Ez a hasznos! Mert akkor sokan megtudják, hogy tűz van, tűz van! Én például naponta 15 „Tűz van! Tűz van!”-t osztok meg!
- De addig leég minden!!!
- Nem ég le, mert itt kiabálunk!
- De attól nem alszik el a tűz!! Csak még jobban lángra kap!
- Mi közöd hozzá, hogy mi itt kiabálunk, mi?? Mit játszod itt az agyad, hogy te ott azzal a vödörrel tüzet oltasz? Játsszuk a nagy hőst, mi? Fényezzük magunkat, he? Inkább kiabálnál te is!
- De attól nem lesz jobb!
- Na, takarodjál azzal a vödörrel! Nem is úgy kell oltani! Az alján kell megfogni, aztán a pereménél átbillenteni… és gyorsabban is hozhatnád, ha már oltani akarsz! Na nézd már, és még ő játssza az agyát itt, hogy olt… beképzelt majom!!
- De valakinek csak kéne már csinálni, nem? Ha ennyien nekiállnánk oltani ordibálás helyett, akkor sikerülne!
- Na, te aztán végképp ne akard nekünk megmondani, hogy mit kellene, meg hogyan! Szemétláda! Pofázz bele a magad dolgába! Tűz van! Tűz van! – süvöltötte a kórus.
- Nénik, bácsik, ne veszekedjetek! – kiáltotta vékony hangon egy kisgyerek, aki most szaladt oda – Közben teljesen leégett a ház, nincs már min veszekedni.

2019.02.16.

Ne vásárolj szaporítótól!

Nekem is van, neked is van négy-öt, de inkább hat-nyolc kutya- vagy macskaelvű ismerősöm, akik több-kevesebb rendszerességgel rendületlenül megosztják, hogy ne vásárolj a lelketlen szaporítótól, mert íme lám, a gonosz a saját hasznára kizsigereli a végtelenségig a szerencsétlen szukákat, itt a képen a reszketőlábú, agyonelletett nyomorult, olyan, mint egy töppedtszőlő… szégyelld magad, hogy bűntárs vagy ebben, különben is a menhelyeken ezerszámra vannak elárvult és szépen néző kutyák és cicák… egyetértek!
De mindezen felül vannak emberelvű ismerőseim is, nem is egy, na, azoknak mondom, hogy:
Ne vásárolj semmit Orbán Viktortól! Egy lelketlen szaporító, aki kizárólag a saját és barátai hasznára hajszolná újabb és újabb áldozatokba a magyar családokat, akkor szülj gyereket és annyit, amikor és amennyi neked tetszik, ne másnak a hatalmi tébolyához további, gondolkodni képtelen híveket, béranyákat és fegyvert fogó ifjú katonákat. Nekik, a szaporítóknak, ebből újabb palotáik, váraik, gyáraik keletkeznek, neked meg csak életre szóló, véget nem érő adósságod, hiteled…

2019.02.14.

Alku

- Könyörgöm, segítsen rajtunk! Tegye meg, tegye meg a kedvemért… a kedvünkért… azt mondják ön jóember. Hogy segít másokon. Nézze, nem tudunk többet fizetni, ennyink van!
- Kérem, nem ígérhetek semmit… értse meg, nem vagyok már mai gyerek! Nem nagyon bírom már… - próbáltam kitérően válaszolni.
- De uram! Ön az utolsó reményünk! Elnézné, hogy kilakoltassanak, hogy teherautóra pakolják, aztán ebek harmincadjára hányják egy élet minden értékét? – sírt a kétségbeesett férfi.
Hát nem is tudom… de tényleg…
- Nézze uram, az interneten találtunk magára! Rendes ember, azt mondták, segít a bajbajutottakon! Négy gyereke van! Ennél jobb referencia nem kell!! Fehér ember! Itt van minden, amit nélkülözni tudunk, fogadja el!
- Ne hozzanak zavarba…ugyan, ugyan… jól van már, na! Ne sírjon! 
- Nézze a feleségemet! Mások szerint is szép asszony! Gyere, állj fel, fordulj meg… nézze, milyen szép a lába! Táncolt a drágám… nézze, milyen gyönyörű melle van! És valódi! Csak nyugodtan, fogja meg… látja? Igazam volt? És nagyon kedves nő, higgye el! Mindent megtesz, amit csak szeretne! Ápolt, naponta többször zuhanyozik, áztatja magát… sehol egy heg, egy forradás… látja? Megteszi?
- De kérem, ugyan már… tényleg gyönyörű nő a kedves neje. Csodálatos, csak ámulok, tényleg…
- De látja, hiába! Bevállaltuk a hitelt, és nincs, nem jön össze! Sehogy sem! Durván megugrik a kamat, a bank elvesz mindent, lakást, autót, koldusok leszünk! Kérem, csak párszor próbálkozzanak… meglátja, nagyon jól fogja érezni magát! Tudja, alig van már az országban potens férfi. Elköltöztek, nyugaton vannak, a maradék meg hát… így vagyunk, és nem tudunk összehozni semmit… mondja, megtenné? Önről nevezzük el, ha kisfiú lesz! Vagy akiről csak akarja…
- Hát nem bánom, legyen… mindig ilyen nagy szívem volt.

2019.02.13.

Abszolút elméleti, erkölcsi kérdések

Emlékszem, kissé meg voltam botránkozva, amikor a gyermekem keresztelőjén a pap/lelkész/bárki azt mondta, hogy a gyermek az nem az enyém, hanem csak kölcsönkaptam Istentől. De régen volt…
De tényleg, kié a gyerek? Háziállatéknál semmiképpen sem az anyáé, ott egészen hétköznapi a szertartás, aput hozzák madzagon, rámutatnak anyura, hogy ugorj, Fickó, hegyibe! Oszt ugrik, oszt jóvan. Semmi madárfüttyös romantika. Ha meg megtermelődött a szaporulat, hát az Isten, azaz a Gazdi, puff, elveszi, oszt jól elajándékozza, eladja… miközben elsüt egy ilyen szemforgatósdit, hogy ez nálunk nem állat ám, hanem ez családtag!
Embereknél és más állatoknál is a szabadság egyik alapeszméje, ha szabadon választhatnak párt maguknak és aztán szabadon szaporodhatnak, kedvük szerint. A legtöbb egyház és állam főmániája, hogy pont a szabadságnak ezt a szegmensét korlátozza. Na nehogymá az a hibbant kis jöttment jól érezze magát, majd mi megmondjuk, hogy hogyan, kivel, mikor… királylányokat is vittek más, idegen királyokhoz beporoztatásra, mint a Fickót pórázon. A kasztok meg azért vannak, hogy össze-vissza ne! Csak azon belül. Az igazi, erényes apák-anyák meg „fődafődhö” alapon házasították ki a lányaikat, fiaikat. Máshitűt meg aztán… phejjjj, de ki hallott még olyant??
Szóval, van ez az erkölcsi tézis, emlegetni is szokták, hogy már micsoda egy büdös, rothadt cemende az, aki pénzért… eladja magát! Undorító! Kövezze meg a falu a hitvány vászoncselédjét, ordítja a ténsasszony, akit az apja négy hód legelőért meg tizenöt üszőért adott el a szomszéd családnak. Mondj 15 miatyánkot és 23 hiszekegyet, a parázna gondolataidért, bűnös lélek! – mondta az arctalan troll a fülke rácsa mögül, aztán visszament és tovább nyargalta az apácáját/ministránsát/házvezetőnőjét, vagy bárkit. 
Aki pénzért szül gyereket, az béranya. Erről állandóan megoszlanak az erkölcsi és jogi megítélések, bizonyos esetekben engedélyezett, bizonyos esetekben nem. a következményei nehezen kezelhetők jogilag, pláne, ha a gyerek felnő… De van problémás megközelítésű lombikbébi is, teljesen ismeretlen apától, támogatott, tűrt, tiltott stb. formában, sokféleképpen.
Most úgy tűnik, hogy nemzeti megrendelés érkezett. Adunk pénzt, mondta a kisfazon, aki kinevezte magát államnak, hogy te most pénzért minél többet szexelj, aztán beszolgáltasd a megszülető végeredményt a nemzet oltárára. Ne nyüglődj, az automata pont ilyen, bedobják a pénzt egy nyílásba és kigurul a kóla az alján egy másik lyukon. De mindezt nem azért, hogy neked jobb legyen, mert nem lesz jobb, csak több problémád támad tőle, viszont elvesszük a pénzt azoktól, akik ezt nem csinálják, és neked adjuk inkább, hogy a biológiai többlettermelésért lakásod, autód legyen. Nem magadnak szülsz., hanem a hazának, azaz nekem, mondja az államfazon, mert másképp nem tudom fenntartani a hatalmamat. Másképp nem lesz, aki engem cipel tovább a gyaloghintómon, hanem elkergetnek.
- Jól van ez így! Mindez erkölcsös és szép! - mondták a kisfazon államának fizetett jogászai. 
- Jól van ez így, mindez helyénvaló és dicső! – mondták a kisfazon fizetett, saját egyházai.
- Nem jól van ez így! – sóhajtott a haldokló bolygón egy távoli demokrácia.

2019.02.12.

Mikor Ratkó Anna összecuccol Adolf Hitlerrel egy harmadik személy fejében

Hát igen, vannak helyzetek, amikor a népet szaporítani kell. Máskor meg visszafogni a szaporodást. A kutyás-macskás lelkiismeretből heréltet, ivartalanít, hogy ne árassza el a világot az, ami már el is árasztotta, a kínaiak is valahogy szabályozni próbálták a felső határt, mi meg most beindítanánk a nemzeti hormongyártást. Trikolor-libidó van, óriási fallikus jelképekre rombusz alakú szittya szimbólumokat húzunk fel, hogy azok csattogjanak a szélben a Kárpátok bércein.
De az nem baj ám, ha egy kormány segíti a családokat! Egy jó kormány mindig segíti a társadalom legkisebb sejtjét, mert ebből áll az ország egésze, sok kis családból maga a nagy nemzetcsalád. Jó ez, szép ez, derék dolog ez így. IV: Béla szép sikereket ért el az ország újra betelepítésével, számos népből hozott új lakosokat a feldúlt földre, akik aztán jöttek és valahogy magyarok lettek. Pestisjárványok után is fel kellett valakikkel tölteni a megüresedett helyeket. Ilyenkor aztán a menyecskék mindig gyakrabban álltak ki a mezei munkából, guggoltak le a szántóföld szélén és hoztak világra új nemzedékeket. Aztán mentek vissza, és kapáltak, vagy kötötték a kévét tovább… Csak hát vannak azért itt-ott árnyalatnyi különbségek. A tatárjárás vagy mohácsi vész, másfél évszázados török uralom után nem azok voltak az újra telepítők, akik kipusztították az országot. Ők csak valamit rendbe szerettek volna hozni, ha már megtalálta őket a feladat. Nem Ratkó Anna küldte a halálba a fél hazát, amit most fura módon egyre többen kezdenek el virággal és koszorúkkal éljenezni, ő csak egy kész helyzetet kapott, egy újrafeltámadási korszakot, amit jól-rosszul valahogy vezérelt. Az osztrák festő már más tészta, ő is országértékelt, bevizionált nemzeti szaporítógyárakat, de azért ő saját maga konkrét eredményekkel ritkította is a föld népeit. 
Van itt nekünk egy, aki, azt hiszem, még festeni sem tud, meg szerencsére ütőképes hadserege sincs, csak van egy hálás közönsége, aki – akármit mond vagy ígérget – kipirultan éljenez, tapsol és repes. A szerencsés showmanok ilyenek. Nevet, könnyezik, lábával dobog a nép, ha csak a fülét megmozdítja a performancer. Belengetett ő már minden szirszart, Európához, a fejlett nyugathoz való csatlakozást, euró bevezetését, 13., 14. havi nyugdíjat, jogállamot, söralátét nagyságú adóbevallást, államadósság csökkentését, a bűnözés felszámolását, de legfőképpen a szabadságot, boldogságot, aztán mi lett ebből… de ne is térjünk el a lényegről. A nemzeti gyerek… itt az új aduász. Miután elég módszeresen kiirtotta a földrajzi medence lakosságát, az alacsony bérekkel elüldözte a fiatal felnőtteket, keményen ellehetetleníti az értelmiség legjavát, az egészségügy lecsupaszításával elrekkentette a betegeket, öregeket, elraboltatta a fél ország nyugdíját, és egyre többször jelentik be, hogy nincs pénz jelenleg erre sem meg arra sem, most majd szaporodni kell. Mert ezt a szétbarmolt hazát nem fogja tudni fenntartani előbb vagy utóbb senki. A nagy rablók, akik kifosztottak mindent, nem igazán a szociális érzékenységükről híresek, sőt, inkább keményen büntetnék azokat, akik segíteni próbálnak embertársaikon. De most a maffia vezére megint felvett egy új köpenyt, és jóságos, kenetteljes arcát mutatja, mintha hirtelen megtért volna…
Akkor most taps, szaporodás és megint taps… rozsdás hüvelyéből húzd ki kardod és dugd egy másik hüvelybe.

2019.02.11.

Az igazság után loholva rovat

(a realitás új dimenziói)

Ha egy zöldruhás tébolyult kacarászva pózol egy képen ötven halomra lőtt, vérző állat gúlába rakott teteme felett a sokmilliót érő távcsöves puskájával és azt nyilatkozza, hogy azért vadászik, mert az egy sport és ő szereti az egészséges életmódot, de különösen a természetet. 
Ha egy szektás vegán pillogva forgatja a szemét és azt mondja, hogy ő azért nem eszik húst, mert nagyon sajnálja az édibédi állatkákat, akiket ezért bárhol leölnének, de tart otthon a lakásában egy egész falka teljesen haszontalan élőlényt selyempárnákon, akiknek a táplálásért a világon milliószám hullanak bele a nagyüzemek darálójába teljesen ártatlan más élőlények… 
Ha egy talpig bíborban és bársonyban szoknyálkodó jelmezes azt mondja az éhező koldusnak, hogy csak bízva bízzon, és kérjen bátran, mert majd megadatik, de takarodjon innen a lépcső mellől, mert büdös és zavarja a délutánra idejövő vidám násznépet, akik a szertartásra jönnek…
Vitéz nagybányai Horthy Miklós tulajdonképpen megvédte a magyar zsidókat. Nélküle sokkal többet hurcoltak volna el és többen haltak volna meg.
A magyar egészségügy és oktatás Európa élvonalában van. A tízparancsolat a legjobb gyógyszer.
Magyarországon sajtószabadság van, csak a biztonsági őr megveri azt az ellenzéki képviselőt, aki a köztévébe be akar menni, de ő is csak a feladatát végzi. Magyarországon különben is bántó baloldali médiatúlsúly van.
Magyarország jobban teljesít, az európai élvonalban van, csak meg kéne már végre érteni, hogy itt azért olyan alacsonyak a bérek, mert különben nem dolgoztatnának itt a rabszolgatartó nyugati gyárak, asszonynevükön un. „magyar ipar”.
Mészáros Lőrinc a jóisten segítségével lett a legvagyonosabb ember. Mert nyilván a legjámborabb is volt, sokat imádkozott, énekelt és meg is adatott neki.
Orbán Viktornak évről évre semmije sincs, nem keletkezik vagyona, párezer forint sovány megtakarítás, és az is mindig csak egy teljesen véletlen, hogy állítólag a saját költségén mindig elrabolják, felhurcolják valami luxus magángépre és elrepül minden nagyobb nemzetközi mérkőzésre díszpáholyolni.
Előbb voltunk itt Európában, mint a marslakók, csak visszajöttünk újra.

2019.02.08.

Ááá, csak hangosan gondolkodom rovat

Az 1961 évi V. törvény úgy rendelkezett, a közbiztonság és közrend elleni bűntettekről szóló XII. fejezetében, hogy "Aki kutat, forrást, vízvezetéket vagy egyéb olyan víztárolót, amelynek vizét ivóvízként használják, az egészségre ártalmas anyaggal beszennyez, vagy vizét fogyasztásra más módon alkalmatlanná teszi, három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő."
Beleszórja a mérget a kútba, vagy a forrásba… a kúttól megbetegszik vagy elpusztul egy család, egy falu, a forrás meg belefolyik a patakba, a patak a folyóba… és így tovább.
Az 1978. évi törvényben már nem szerepelt a fenti megfogalmazás.
Van olyan méreg, amit becsempészve egy város víztározójába, irtózatos katasztrófát idézhetsz elő az egész környező vidéken. Ez akár a legelvetemültebb terroristák eszköze lehet. Tömeggyilkosság.
De mi a helyzet azokkal, akik ma-reggel.me-t, otpercpiheno.hu-t, ketkes.com-ot, stb. és társaikat osztanak meg, vagy kézrátétellel gyógyítanak egy pódiumon, állami támogatással?
És azokkal mi van, akik Lokál című újságot írnak és terjesztenek, vagy Híradót szerkesztenek az un. „köztelevíziók” (LOL!) csatornáin? Aki nemzi, akiben megfogan, aki megszüli és aki kihordja a Lokál híreit, a Nemzeti Konzultáció borítékjait, a NER kérdőíveit a sarkokra, aluljárókba, postaládákba, az mind bűnöző? Vagy van olyan, hogy valaki csak úgy, jön, megy, mászkál, és akaratán kívül kutat mérgez?

2019.02.06.

Az erkölcs erkölcstelensége

- A kurválkodás kibaszottul erkölcstelen! – csapott az asztalra a városházán igen erényesen özvegy Kőnigstein Bránerné, azaz Madam Kunigunda, a város patinás bordélyházának nagy becsben álló tulajdonosa, mikor felháborodásában bement régi és hűséges kuncsaftjához, Frakcióházy Hugó polgármesterhez – Legyen már végre rend! Már be se lehet jönni nyugodtan ebbe a városba, mert ott strichelnek az úton ezek a jöttment cafkák!
*** 
- A távgyógyítók, távjósok sok száz forintot húznak ki az emberek zsebéből, és okkal feltételezhető, hogy sok embert károsítanak meg – mondta Rétvári Bence a KDNP-ből.
- Társadalmi igény nem mutatható ki a szolgáltatás iránt, s nem lehet más emberek becsapására építeni egy üzletet – tette hozzá.
Harrach Péter, a közismert nevetőfejű ember pedig ezt mondta:
- Sok 100 forintos percdíjért „küldenek” csalók gyógyító energiát és ezzel jószándékú embereket csapnak be, ami ellen fel kell lépni, mert súlyosan sérül a vásárlók érdeke.”
*** 
(idén 30 milliárd forint támogatást osztanak szét a kormánynak kedves egyházaknak)
*** 
… és ekkor itt leszakadt a plafon, áramszünet volt, a gép is újra indult és én is nagy nehezen magamhoz tértem, újra elolvastam, de tényleg ez van odaírva, még mindig…

2019.01.31.

süti beállítások módosítása