Hát igen, vannak helyzetek, amikor a népet szaporítani kell. Máskor meg visszafogni a szaporodást. A kutyás-macskás lelkiismeretből heréltet, ivartalanít, hogy ne árassza el a világot az, ami már el is árasztotta, a kínaiak is valahogy szabályozni próbálták a felső határt, mi meg most beindítanánk a nemzeti hormongyártást. Trikolor-libidó van, óriási fallikus jelképekre rombusz alakú szittya szimbólumokat húzunk fel, hogy azok csattogjanak a szélben a Kárpátok bércein.
De az nem baj ám, ha egy kormány segíti a családokat! Egy jó kormány mindig segíti a társadalom legkisebb sejtjét, mert ebből áll az ország egésze, sok kis családból maga a nagy nemzetcsalád. Jó ez, szép ez, derék dolog ez így. IV: Béla szép sikereket ért el az ország újra betelepítésével, számos népből hozott új lakosokat a feldúlt földre, akik aztán jöttek és valahogy magyarok lettek. Pestisjárványok után is fel kellett valakikkel tölteni a megüresedett helyeket. Ilyenkor aztán a menyecskék mindig gyakrabban álltak ki a mezei munkából, guggoltak le a szántóföld szélén és hoztak világra új nemzedékeket. Aztán mentek vissza, és kapáltak, vagy kötötték a kévét tovább… Csak hát vannak azért itt-ott árnyalatnyi különbségek. A tatárjárás vagy mohácsi vész, másfél évszázados török uralom után nem azok voltak az újra telepítők, akik kipusztították az országot. Ők csak valamit rendbe szerettek volna hozni, ha már megtalálta őket a feladat. Nem Ratkó Anna küldte a halálba a fél hazát, amit most fura módon egyre többen kezdenek el virággal és koszorúkkal éljenezni, ő csak egy kész helyzetet kapott, egy újrafeltámadási korszakot, amit jól-rosszul valahogy vezérelt. Az osztrák festő már más tészta, ő is országértékelt, bevizionált nemzeti szaporítógyárakat, de azért ő saját maga konkrét eredményekkel ritkította is a föld népeit. 
Van itt nekünk egy, aki, azt hiszem, még festeni sem tud, meg szerencsére ütőképes hadserege sincs, csak van egy hálás közönsége, aki – akármit mond vagy ígérget – kipirultan éljenez, tapsol és repes. A szerencsés showmanok ilyenek. Nevet, könnyezik, lábával dobog a nép, ha csak a fülét megmozdítja a performancer. Belengetett ő már minden szirszart, Európához, a fejlett nyugathoz való csatlakozást, euró bevezetését, 13., 14. havi nyugdíjat, jogállamot, söralátét nagyságú adóbevallást, államadósság csökkentését, a bűnözés felszámolását, de legfőképpen a szabadságot, boldogságot, aztán mi lett ebből… de ne is térjünk el a lényegről. A nemzeti gyerek… itt az új aduász. Miután elég módszeresen kiirtotta a földrajzi medence lakosságát, az alacsony bérekkel elüldözte a fiatal felnőtteket, keményen ellehetetleníti az értelmiség legjavát, az egészségügy lecsupaszításával elrekkentette a betegeket, öregeket, elraboltatta a fél ország nyugdíját, és egyre többször jelentik be, hogy nincs pénz jelenleg erre sem meg arra sem, most majd szaporodni kell. Mert ezt a szétbarmolt hazát nem fogja tudni fenntartani előbb vagy utóbb senki. A nagy rablók, akik kifosztottak mindent, nem igazán a szociális érzékenységükről híresek, sőt, inkább keményen büntetnék azokat, akik segíteni próbálnak embertársaikon. De most a maffia vezére megint felvett egy új köpenyt, és jóságos, kenetteljes arcát mutatja, mintha hirtelen megtért volna…
Akkor most taps, szaporodás és megint taps… rozsdás hüvelyéből húzd ki kardod és dugd egy másik hüvelybe.

2019.02.11.