Figyelj, elmondom, nem tudom, hány év múlva fogod ezt olvasni, de betapasztom ide a Facebook-falba a tapéta alá, aztán majd meglátjuk, hogyan találod meg.
Ezt 2015-ben írtam, ez a mi időszámításunk szerinti idő, amit Gergely-naptárnak hívtak a XXI. században.
Magyar vagyok, ez egy nagy múltú nép itt Európában, 1000 éve itt vagyunk. Remélem, akkor is lesznek magyarok, amikor olvasod, különben ezt csak valami archaikus nyelv-fordítóval tudod majd elolvasni, de nyilván lesz olyan a telefonodon, vagy akármiden.
Hogy miért csak 1000 éve vagyunk itt, amikor 2015-öt írunk? Hát, ööö, izé… előtte nem tudjuk, hogy hol voltunk. Ez egy elég vitatott dolog, egyesek szerint millió éve itt élünk és mi vagyunk az emberi faj csúcsmodellje, de minden népnek van néhány szélütött tudósa, akik szerint viszont ők. A mi korunkban ez még egy divat volt, mindenki hősi eposzokat gyártott arról, hogy mekkora nagy ászok is voltak az ő ősei. Monumentális szobrokat emeltek a hősökről, és persze a saját történelme szerint mindenki világhódító volt, csak számtalan igazságtalanság érte a többi gonosz nép részéről. Ezért például sokan odaálltak a határra és ócsárolták a többiek, főleg a szomszédok történelmét. Ezeket nevezték ezért un. hazafiaknak.
Mivel az ásatások inkább azt bizonyították, hogy ázsiai eredetű nomád nép vagyunk, ez tűnt valószínűbbnek. Tudod, lovak, szekerek, táltosok, meg nyilazás, romantika. Kumisz, meg nyereg alatt puhított hús. Nos, találtunk is magunknak egy pompás helyet, ez az európai földrész közepén van (ha tudod, hogy mi is az az Európa…), vagy akkor inkább úgy mondom, hogy kb. a 47. északi szélességi és a 19. keleti hosszúsági fok körül keresd… csodálatos vidék, de hát mit is mondjunk, lakták éppen. Valószínűleg elég erősek voltunk, elözönlöttük a környéket, megöltük őket vagy szolgává tettük, asszonyaikat pedig… hát igen, na! De ilyen ez, így alapoz meg magának minden nép egy későbbi un. Nagy Kultúrát. Akkor még rovásírásban nem ismerték azokat a fogalmakat, hogy „gazdasági bevándorló”, „illegális migráns”, meg hasonlók. Így inkább találékonyan „kalandozónak” hívtuk magunkat.
A baj csak az volt velünk, hogy nem jött a rokonság is. Egyedül voltunk, fura nyelvű és múltú nép a sok indogermán és latin között. Mindenki más más volt. Ezt úgy próbáltuk megoldani, hogy némi paktálással, de ha lehetett inkább agresszióval begyökeresedtünk és mindenkinek adtunk egy nagy pofont, aki azt mondta, hogy ázsiai horda. Így aztán egy idő után nem mondták.
Hogy mit is kérdezel? Nem, nem ááá, dehogy…. nem vagyunk ferde szemű, görbe lábú kis fickók, amint az eleink, ugyanis mi már nem vagyunk azok. Magyarok vagyunk, de nem igazán vagyunk magyarok. Mindannyiunk vérében van szláv, germán, zsidó, latin és ki tudja, még milyen vér. Ma már egyre nagyobb arányban színesebb bőrűek is élnek itt és egyre magyarabbak ők is. Olyan mindenféle vagyunk. Alacsony, magas, szőke, barna, vörös, fekete, minden. De így vagyunk jól, ahogy vagyunk. Most, amikor írom, a fél ország elment éppen, és gazdaságikivándorol, akarom mondani: kalandozik éppen Nyugaton. Közben meg jönnek mások, máshonnan. Most aktuálisan itt vagyunk megint a történelmi pácban: a magyarok ööö… „hazafiai” vadul négereznek, araboznak, zsidóznak, melegeznek, qwanyáznak stb. éppen (erről ismerjük meg őket), a nem hazafiak (az ország lakosságának nagyobb törzse most az un. liberálbolsi) meg segítik a jövevényeket. Skizofrén helyzet, mint már annyiszor hányatott történelmünk során, a pszeudokeresztények éppen embert gyűlölnek, a rendre ateista liberálbolsik meg emberbarátok, segítik az elesetteket… Na, ezt emésszétek meg ti nagyokosok ott a jövőben, szevasztok, majd írok máskor is!
2015.08.07.