Érdekes reakciót váltott ki az üzenet. Valami sohanemlátottat. De hogy is kezdődött ez a dolog? Emlékszik még mindenki? Egyszer csak megjelent határainkon a probléma maga. Bejött, beszivárgott, áthullámzott az országon és ment tovább. Emberek jönnek, menekülnek valahonnan valamiért. Nem tudom, egyenként és személy szerint ki miért, de valahonnan jönnek és mennek valahová. Dolgunk van velük. Dolgunk van velük? És mit látunk ebben, mi a mi dolgunk? Így aztán jött a csata, az előharc. A kormány hírcsatornái bemutatják a brutális rossz arcokat, koszosak, rosszul öltözöttek, fenyegetőek. Sokan vannak. És az ország ura felkiáltott, ez a mi hazánk, magyaroké, legyünk már újra a kereszténység védőbástyája! Védekezzünk! A kormányt nem annyira kedvelők pedig előveszik az érzelmi húrt, síró, éhes, fázó kisdedeket ábrázolnak az éterben, akik minden, csak nem ellenség, inkább a humanitárius szívünkben dobbanó kihívások. És akkor jöttek a plakátok…
Nem is tudom, mit remélt a magyar kormány. Hogy a kurd vagy koszovói albán kisszótárral a kezében éppen azokat a nagy kék izéket akarja majd elolvasni? Miért akarná? De egyébként nem is volt – azaz nem is lett volna – azokkal semmi különösebb baj. Ha idejössz, be kell tartani a törvényeinket. Ez természetes, nyilvánvaló. Semmi kivetnivalót nem találnék ebben. Ha elutazom bárhová, magától értetődik, hogy elfogadom, betartom az ország törvényeit, ahová megyek, minden plakát nélkül. A szokásait is. Indiában nem eszem szent tehenet, a Vatikánban nem alapítok sátánista szektát, eszkimóknál nem utasítom vissza a ház asszonyát. Szóval, mondom, nem lett volna ezzel semmi baj, Ha! És itt a ha. Ha nem fokozódott volna már a végletekig az ellenszenvünk a kormány és annak minden megnyilvánulása iránt, ha nem gondolnánk, hogy mindig trükkös, látványos akciókkal próbálja elterelni a figyelmet a tényleges problémákról, ha nem tett volna bennünket saját Hazánkban másodlagos polgárrá vagy ellenséggé. És ezért a Kétfarkú Kutya Párt a mennybe ment, elsöprő erejű adakozás kezdődött és mindenki boldog, hogy végre tehet valami konkrét lépést a bennünket igázó gonosz ellen. Százak támadnak fizikailag plakátoknak, ezrek választják inkább a bevándorlókkal való szolidaritást. Pedig nem akar senki egy bantu törzset befogadni a nappalijába, csak egyszerűen már nem hiszünk el a dölyfös hatalmasainknak semmit. Mert az ember választ. Mindig választani kell, a választásod mondja meg, ki vagy. És ha azt látod, hogy ugyanazok az emberek utálják például a melegeket, vagy más kisebbséget, mint akik a bevándorlókat, akkor valami a helyére kerülhet a fejedben. Itt ágazik el az út az ember és az embergyűlölő számára.

2015.06.11.

Ma már nem akad magyar, aki ne tudná, mi folyik (el) felettünk (leszámítva azt a néhány meghatóan egyszerű embert, akik Orbán Viktor vért könnyező vagy izzadó szobrát táncolják körbe a Hermina úti istentiszteleteken). Csak hát eltérő módon reagálunk rá. Vannak azok a bizonyos beszélgetések, amikor egy-egy pro- és antidrukker egymásnak feszül, hánytorgat és szemre hány, és persze, te is ismered ezt a dialógust. Ez a beszélgetéstípus ismert hungarikum. Régebben, ha azt mondtad, hogy szétrabolják a narancsmezes martalócok az országot, sokszor azt hallhattad, hogy nem is igaz, sőt, pont ellenkezőleg, lobogó szívvel építik, szépítik, gondozzák azt. Ma már inkább az a válasz, hogy - Na és aztán, miért, a szocik talán nem loptak? Oszt mi van abban? A vége meg mindig az, hogyha lopni látod a tolvajt és ez nem tetszik neked, akkor kommunista és/vagy zsidó vagy, csak liberálbolsi tesz ilyent szóvá, pufajkás vagy és veseleverő ÁVÓ-s. Nem beszélve arról, hogy melegebb az indiai kánikulánál. És akkor itt a vége a csevejnek, zátony. Szerintem meg az van, hogy a tolvaj kékbe, zöldbe, pirosba, sárgába is tolvaj, teljesen mindegy, melyik oldalon fújja a szél a zászlaját, ha szoci, ha liberális, ha keresztény, ha konzervatív, hát a keselyűk golfozzanak a szemével és a sakálok exhumálják a maradékait.
A másik, még aktuálisabb mellébeszély meg a friss nemzeti sikerünk kapcsán felvetődött örömmel és ürömmel mixelt koktél. Igen, a Saul fia. Nem, nem bírunk ennek sem korlátlan örülni. Ki kellett volna menni a térre akkor este testületileg és az égbe kiáltani, hogy igen, nyertünk, ránk figyel a világ! Köszönjük kedves stáb, hogy a csillagok fénycsóvája megint ránk tekint! Helyett… szinte nem találsz olyan fórumot a neten, ahol valami sanda szenny bele ne szivárogna ebbe… hogy mennyire unjuk ezt a témát… hogy elég legyen már a felemlegetésből… meg, hogy nem is volt igaz, csak nyomják itt nekünk. És akkor jönnek menetrendszerűen az indiánok, palesztinok, irakiak, ukránok, németek, oroszok, és megint a kommunisták. Meg Don-kanyar, meg Trianon. De mi köze ennek ahhoz? Az égvilágon semmi. Mert mások máshol is gyilkoltak a világon? Igen. Borzasztó az is? Igen, borzasztó. De attól, hogy a szomszéd utcában is gyilkoltak, kisebb vagy kevesebb lesz az én itt elkövetett gyilkosságom, bűnöm? Nem. Ha ezer ujjal másra mutogatok másra, akkor sem.
Van az a bizonyos, szálkáról meg gerendáról szóló magyar mondás. Mennyivel jobban szerethetnénk itt egymást, ha mindenki megtalálná a saját gerendáját! Mekkora tüzet rakhatnánk ezekből egy közös szalonnasütéshez.

2015.06.01.

Bevásárlóközpont. Úgy igazán a gyümölcsleves pultoknál kezdődött, az első komoly hullám odaszegezett kocsistul, abba a jellegzetes pózba, amikor a térdeidet összeszorítod, a sarkaid kétfelé állnak és mimikádról a szakemberek a következő internacionális kifejezéseket olvashatják le, ha akarják: „óóó, azt a rohadt… a büdös qwa életbe, rögtön besz…, jaj, poor me! oh! aie! stb.” A jelenet hitelességét a kínkeserv verejtéke igazolta az arra járó érdeklődők felé. Tudatom alatt kb. 1 méterrel két sereg csatázott, a jók, akik sírva-nyögve tartották vállaikkal a nagykaput és a gonoszok, akik faltörő kossal igyekeztek kitörni rajta. Azután az első vész elmúlt, de az irodalomból tudjuk, hogy a hét csapás még hátravan, az elsőt fogjuk fel figyelmeztetés gyanánt. De mit tegyek, egyedül voltam, ott volt a megpakolt bevásárlókocsi, és különben is... Tehát indultam tovább a megkezdett akadálypályán.
A pénztárnál, minden igyekezetem dacára, pontosan olyan arcot vágtam, mint az ókeresztény vértanúk azon pillanatban, amikor az oroszlán az első ételmintát veszi vesetájról az arénában. Nem is maradt el a környezet válasza! A pénztárosnő kedves, anyáskodó „Csak nincs valami baj?” kérdésére panaszos „ugyan, ugyan, csak a gyomrom kissé…” És ekkor kinyilvánult az össznépi összefogás! „Hasmenés?” – kérdezte lelkes részvéttel a hangjában a hölgy - hajajj, tudom mi az! Múlt héten én, Marokkóból jöttünk, nem tudom, mitől, de csak úgy folyt belőlem!” Arcomon kényszeredett hála: megért a világ! Na, szaladjon csak, ott van ni! – int a fejével a vizesblokkok felé. De nem, kérem, éppen fizetek itt, meg hát a sok vásárolt termék… - Ne is törődjön vele! Nekem majd el kell mennem, de.. – és átkiált öt méterre – Erzsi! Az úrnak hasmenése van! Vigyázzatok addig a kocsijára, maga meg rongyoljon ki gyorsan! Ezt a „rongyolás” szót vizuálisan megragadtam, láttam magam, amint félig letolt nadrágban vidám zsákbafutást mutatok be az egyre élénkebben figyelő érdeklődőknek, míg mindenki az én oldalamon áll, nekem szorít, velem van és nekem szurkol! A sorban a várakozók már el is kezdték megosztani korábbi élményeiket, hiszen ez egy pánhumán tapasztalat, nincs Sapiens, akinek ne lennének burleszkszerű emlékei a tárgyban. De nem voltam ehhez a csúcsjelenethez mentálisan elég bátor. Láttam magam a Youtube-on, amint vidám tinédzserek tréfás mémekké gyúrnak és kitesznek közszemlére a nemzetközi közvéleménynek, és összeszedtem maradék tartásomat. Elvergődtem az autóig, aki kajánul kacsintott egyet és szinte magától hazahozott az intim biztonságba.

2015.05.28.

Napok óta ünnepel az ország. Vagy nem. Ki azért, mert a lányunk bejutott az Eurovíziós Dalfesztivál döntőjébe, ki azért, mert egy Ramírezből, Somáliából és Lamahból álló, Thomas Doll vezette csapat megverte a Calatayud, F. Oliveira, Álvarez nevűek csapatát, akiket Joan Carrillo vezetett a MAGYAR Kupa döntőjében, ki meg azért, mert milyen kemény is ez a mi főnökünk, na!
Ez utóbbi talán érdekesebb, gondolom. Megy veszettül a sztrádán ez a mi harcosunk, a többiek meg jönnek vele szemben, de ez nem viccel, nem áll meg, jól megadja nekik! Ugyanis a többiek jönnek szembe, hát nyilvánvalóan mind hülyék! Tanulhatnának már ezek az európák, vagy mik! Beleragadtak a langymeleg, pederaszta liberalizmusba, mi meg már azóta mekkorákat léptünk ideológiailag! Azért tartanak még csak ott, ahol! Sok nemnormális! Mi szereljük össze nekik az autóikat, mert arra se képesek! Mosogatunk nekik, felszolgálunk az egész kontinensen, különben éhenhalnának! A mi lányaink szerzik nekik az örömöket Bécstől Londonig! Különben már azt se tudnának! Évek óta mondjuk nekik, hogy csak utalják a pénzt, oszt annyi! Mert ez a mi nemzeti identitásunk! Nem értik, wazze. De nem baj, majd kiosztjuk őket megint! Kemény ez az ember, nagyon kemény!
Idegenek? Tűnjenek az országból! De akkor legközelebb kik fogják játszani a Magyar Kupa döntőjét?

2015.05.21.

Érzékelem, hogy megint zavar támadt az Erőben! Gyűlnek a gondok az EU-s pénzek körül, ahogy a keselyűk köröznek a sivatagban a haldokló felett. Néha lecsap egy-egy madár és kitép egy darab húst a négykézláb vánszorgó magyar gazdaságból, ami az esti mesékben egyébként fürge csodaszarvas.
Az EU rosszall, dorgál, befagyaszt pénzeket. Most meg itt a bomba, hogy hajj, hát Gyurcsány Ferenc cégét, az Altust bízta meg az ellenőrzéssel. Lett is jajveszék üstöllést! Hogy ez meg már milyen összeférhetetlen! Meg elfogult! (Az nyilván nem elfogult és összeférhetetlen, ha Vida Ildikó ellenőrzi saját magát, vagy Polt Péter szemüvegén át minden narancsszínű buckalakó már a neve elhangzásakor is alanyi jogon ártatlan.) Mert miért? Nem az lenne a teljesen normális egy országban, hogy az ellenőrzést leginkább egy ellenérdekeltségű valaki végezze és ne egy családon belüli rokon?
De miért is kell itt félni… mi a szabadrablás jól bevált pályája, színtere? Igen, persze, az európai pénzek. Iszonyú bonyolult a rendszer, de a rablók egy lépéssel mindig előtte járnak az őrizőknek. Van ugyebár (már minden magyar tudja) a sok-sok –OP végződésű aranytelér. Megannyi operatív program, amit kisírtunk kalappal a szánkban pitizve és farokcsóválva az Uniótól. Amikor érkezik egy adag nagyvagonnal, akkor magyar maffiabrigádok megharcolnak a színfalak mögött a birtoklásáért. És elnyeri a jogot ilyen, olyan, amolyan pályázatkezelő intézmény. Sokmilliárdos adag. Alapítanak is íziben egy projektirodát, ez általában ugyanaz és ugyanott van, ahol régebben az ilyen-olyan osztály, csak most projektirodának keresztelik el. Na, ezt aztán menedzselni is kell ám, tehát lesz hozzá projektmenedzser, aki az esetek legjelentősebb százalékában semmiféle szakmai kompetenciával nem bír a témát illetően, de megjutalmazandó eddigi hűségéért. Ő majd választ, keres néhány szakmai helyettest, gazdasági szakembert, titkárnőket, ellenőrzési brigádot vezetővel, protokoll szakértőt, kommunikációs szakembereket, parádés kocsist, masszőrt és pszichológust, ügyvédeket és mire körbenézel, már 50-100 ember csinál semmit 30 irodában. Miután senki nem ért igazán semmihez, nyilván egy rakás külső szakértőt is kell üzemeltetni, vastag utalásokért. Utazgatnak, konferenciákat tartanak patinás helyeken, etetnek-itatnak százakat, és még csak egy kapavágás sem történt sehol. A zsákmány első szétosztása: kinek mennyi jut és mire? Fizetés, egyéb juttatások. Az un. „felsővezetésnek” szeme sem rebben, pakolja az aranyakat az asztalon és nagy-nagy zsebeket szabat magának a szabónál. Jön a beszerzés. Mindenki kap majd új bútort, új számítógépet, laptopot, telefont, tűzközeliebbek autót vagy minden egyéb költségtérítést zsákszámra. Amikor már mindenki jól felszerelkezett, akkor jön a tervezés szakasza. Gyerekek, kinek milyen barátja van, aki megszorult éppen, vagy szerethető? Van egy cukrász bátyád? Nem baj, ha csak sütni tud, lényeg, hogy lesz sütnivalója, itt van 10 millió, ő írja majd az egyik megvalósíthatósági vagy hatástanulmányt. A te sógorod meg, aki nagy horgász, na, ő meg egy másikat. Vigyázzatok, ne nagyon hasonlítson egymásra! Első ötven oldal a téma története, KSH-adatok, statisztikák, grafikonok, majd itt a kislányok megszerkesztik. Számlaképes legyen, ez a lényeg! Megy ez, látjátok? Szoftvert is íratunk persze, van rá 500 millió. Semmi az egész, egy adatbázis csak, egy ügyes, kreatív középiskolás ingyen megcsinálja szórakozásból, de keresünk egy jó kis ismerős céget, aki majd papíron ezt megírja nekünk. Ha van neki kész, az még jobb! Meg majd karbantartja kétszer ennyiért! És egy év múlva már lehet is értesíteni a cimbiket, hogy ki pályázzon és mire! Aki meg még – naiv idegen - ennek ellenére pályázik, azt majd hiánypótoltatjuk annyiszor, amíg bele nem döglik és végleg elmegy a kedve! És így esik, hogy azt a pénzt, amit a nyomorúságos, leszakadt, hátrányos helyzetű régióinknak kellett volna megkapni, egy ravasz, álszent és dörzsölt rablóbanda éli fel újra és újra. Aztán elmegyünk a HHH (halmozottan hátrányos helyzetű) helyekre és szörnyülködünk, hogy hogyan élhetnek még mindig így emberek a XXI. században, amikor az bőségnek szarujából csak ontjuk, ontjuk nekik a javakat.
Hát ne is ellenőrizze ezt senki?

2015.04.20.

Rossz helyen volt már a gyülekező is. Valaki beszélt valahol egy utca beugrójában, aki meg kint volt a téren, alig hallott valamit. Sok-sok néni morgolódott, dödörészett, pusmogott körülöttem, állandó zsongást produkálva, a Nyugati tér forgalma is erős zajt adott a többi kéretlenhez. Nem baj, kivárjuk. Nénik a pártzászlaikat keresgélték és örvendeztek, ha megláttak egyet.
95 %-ban idősebb a közönség az átlagmagyarnál. A fiatalok nem jöttek el. Amikor arról volt szó, hogy veszélyben a korlátlan filmletöltögetés, hörögve rohantak azonnal az utcára a felháborodott ifjoncok, vadul mobillantottak tízezrek, most, hogy szabad az ingyen lopás továbbra is, csak az országot foglalja el, zabálja fel sejtről sejtre a narancssárga parazita, inkább otthon maradtak, ez már nem érdekli őket. Vonulunk hát akivel, adott a társaság. Tüntetésbiznisz: - Magyar zászlót, uniós zászlót tessék!
Egy ilyen eseményen valószínű többször annyi fotó és videó készül, mint amennyit megérne az egész. Ezen a kis útvonalon végig filmeztek mindenkit tolakodóan közelről rendőrök, rendőrautók, TV kamerák, utcai kamerák, civilek, tüntetésturisták mobillal, és mindenki minden kütyüvel, amije csak volt. Elmentünk az MNB-ig, ahol nyilván nem volt senki, akinek szólt volna az üzenet, szónok ott is beszélt, az úr, aki az első beszédet jegyezte, nagyon jókat mondott. A hallgatóság meg néha gagyi rigmusokkal felelt neki.
De talán mindenki kirajzott egy kicsit otthonról, tavasz van, megmozgattuk a rozsdált izmokat, és még valami ürügyet is találtuk ehhez. Egyébként nem változtattunk meg, nem védtünk meg semmit, azért még Habony Árpád az úr.

2015.04.19.

És ne legyenek illúzióid, nekünk is van vagy lesz Iszlám Államunk. Csak a miénket másképp hívják. Ahogy tért nyer a szélsőséges fanatizmus, egyre kevésbé érdekes, hogy milyen Isten nevében keletkezett.
Amikor elkezdődött annak idején a nagy fakereszt-állítgatás, nem kedves idős hölgyeket láttál rózsafüzérrel nyüzsögni a kereszt körül, hanem feketetrikós, terepszíngatyás taplókat. Emlékszem, többek között bakancsban, terpeszben és hátratett kézzel vigyázta egy kigyúrt trianonista a vallási jelképet, és kétségem sem volt arról, hogy a belül sötét a kívül sötétebbeket utálja, meg azokat, akiknek, az ő mérőkéje szerint nagyobb az orra a másokénál. Ez a tolakodóan nagy fakereszt minden, történelmet valamennyire ismerő embernek a Ku-Klux-Klant juttatja eszébe, amikor a lángoló jelvény alatt más bőrszínűeket kínoznak és gyilkolnak a szertartások ürügyén. De hangsúlyoznám, erről nem maga a kereszt tehet, hanem az azt erre használó bomlott agyúak. Jól értem? Mit is mondtál? Hogy a normális egyházak tiltakoztak az ellen, hogy a náci párt a jelképüket használja? Nem, erre egyáltalán nem emlékszem. De biztos romlik a memóriám. Arra viszont emlékszem, hogy bevallottan antiszemita református püspök büntetlenül hirdetheti, terjesztheti eszméit egyházi intézményekben, sőt, a feleségét is beküldheti tisztségviselni a nácizmusba, és egyáltalán nem emlékszem arra, hogy a felháborodott hívők tiltakozó tömegdemonstráció keretében hajították volna utcára az embergyűlölőt. És itt elveszítette a becsületét egy un. „történelmi” egyház.
A KDNP is egyre erőszakosabb eszközöket választ arra, hogy a kedvére formálja az őt szolgáló társadalmat. Nem csak a nemi identitásba vagy a boltok bezárásába szól bele, de a kormány fokról fokra átjátsza nekik az oktatást, szakképzést, egyre több olyan területre teszik rá a kezüket, ahol átláthatatlan már számunkra az állam és Európa pénzeszközeinek felhasználása. Az őket most leváltani igyekvő pártnak még ennél is erőszakosabb eszközei vannak, sőt, lesznek.
A normális vallásos ember otthon vagy a templomban elmormolgat magában, a vallási fanatikus azt akarja, hogy TE az Ő „erkölcsei” szerint élj.
Az ürügy és a mézesmadzag a rendcsinálás. Azoknak a - többnyire - vidéken élő szerencsétleneknek a sorsa, akiket tényleg sújt a helyi cigánybűnözés. Mert mit beszéljünk mellé, van ilyen, persze, hogy van. Ostoba szemérmeskedés lenne a fehérgalléros bűnözést nevén megnevezni, a cigánybűnözést meg nem. A baj mindig csak az, hogy a bűnözés megítélése abszolút relatív, ki-ki a saját személyre szabott „erkölcsi rendje” szerint kiált farkast. Sajátos és egyben árulkodó, hogy a Jobbik nevű tömörülés sohasem a magyar bűnözés megfékezését tűzi zászlajára, mindig csak a másét. Azt láttuk már, hogy a Magyar Gárda részegen romboló fradistákat fékez meg? Dehogy láttuk. Akkor saját magának kellene harcolni saját maga ellen… hogy is tehetné? Azt hallottad már, hogy a jó magyar egyházfi ezerszámra töltöget le illegálisan zenét meg filmeket és közben azt kiáltja, hogy lopnak a cigányok? Persze, hogy hallottad. Csak a jó magyar egyházfi szerint, amit ő csinál, az nem lopás, mert azt ő csinálja. Persze, nincs jó meg rossz lopás, egyszerűen csak lopás van. Nincs különbség. Ja, bocsánat, de mégis van… ha a cigány fát lop, hát azért teszi, mert fázik a családja, ha meg krumplit, akkor meg a legtöbbször azért, mert éhes. Aki meg filmet lop, az meg csak szórakozni akar. Szóval, mégis más dolog ez.
Szóval, láthatóan kopogtat az idő, amikor a Jobbik anschlussolja a Hazát. A nép meg majd piros, hímzett pruszlikban áll az út mellett, éljenez és rózsaszirmot szór a lába elő. Megszavazták, itt van. Köszönhetően az egymást váltogató és egymás ellen harcoló erkölcstelen magyar kormányoknak, beköszönthet egy barbár kor, amikor trombitaszóval masírozunk majd a múltba, a tudatlanságba, nyereg alatt hússal, ki Európából…

2015.04.15.

Levonható pár következtetés a közelmúlt politikai történéseiből. Ki-ki vérmérséklete szerint vonja le a magáét.
Örülnék, ha egyre többen belátnák, így nem lehet. Ez a fajta nemtudommi, amit ma talányosan „demokratikus ellenzéknek” nevezünk, egy működésképtelen semmi. Ez nem fejlődik sehová, tahósodik, hígul, elkeveredik az utcán az első szélben a felkavarodott szeméttel.
Ma azt látom, hogy a kor „szabadságharcosa” a számítógép előtt ül, idióta mémeket gyárt Orbán Viktorról vagy Semjén Zsoltról, nagyokat kacarászik rajta, visongat egy kicsit, megosztja, aztán együtt vihognak másokkal tovább. Remek. Van videó, hogy Orbán Viktor Hitler, meg vödörrel a fején táncol, meg vannak dalocskák is, hogy mindenkinek izélődjön meg a büdösqwanyja. Gyönyörű intellektus. Talán ahhoz mérhető, mintha éjszaka kiszaladgálnak a szurtos purdék az utcára a plakátokhoz és bajuszt, szakállat meg krampusz-szarvakat rajzolnak a néniknek, aztán röhögve elszaladnak. Vagy az utca másik oldalára átkiabálnak, hogy „hülye bácsik, hülye bácsik!” Idáig jutottunk az evolúcióban.
Ez a kollektív taplóság már átitat mindent. Kijártam a tüntetésekre a kormány ellen, de a harmadikon – abban a pillanatban – amikor elhangzott a „menjenek a p**ba” felszólítás, azonnal fordultam és elindultam hazafelé. Ilyent csak egy kretén mond több ezer ember előtt, ez nem vicces, nem harcos, ez nem fiatalos, ez csak szimplán tahó. És azóta mintha kiszabadult volna a szellem a palackból. Keresztbe-kasul káromkodik mindenki politikailag, küldözgeti, megosztja, és a színvonal egyre siralmasabb. Azok fideszfigyelős infantilizmusok az Alzheimer-kór legszembetűnőbb tünetei, amikor idenyom valaki valamit, hogy „Orbán Viktor csúnya rossz k*cs*g, oszd meg te is, hogy mindenki lássa, hogy Orbán Viktor csúnya rossz K*cs*g!” Ebből ugyanis egyáltalán nem az derül ki, hogy Orbán Viktor valami csúnya rossz bármi lenne, hanem az, hogy aki ezt írta, szellemileg még óvodába jár. vagy oda sem. És ha ez így marad, győzni fog a Jobbik. Teljesen törvényszerűen.

2015.04.13.

Bocsáss meg, sietsz valahová? Egy pillanatra megállnál? Kérdeznék valamit. Szabad? De most komolyan, tényleg… mit szólnál ahhoz, ha bármilyen médiában (írott sajtó, televízió, rádió, internet stb.) azt hallanád, hogy valamelyik afrikai/kaukázusi/ázsiai/dél-amerikai stb. országban a király/államfő/törzsfőnök/kedves vezér/sejk/szultán/atamán stb. csak úgy fogná magát, és az ország által működtetett állami közmédiákat magáévá tenné, a saját dicsőségére átszervezné, önmagasztalásra használná fel, akáclombos kis falujába a stadion és nyolc labdarúgó pálya mellé továbbiakat is építene kisvasúttal, a haverjait a jog fölé helyezné, azaz számonkérhetetlenné tenné az ország törvényei, adóhatóságai előtt, kedvére záratná vagy hagyatná nyitva a nép által használt boltokat, majd még a gyerekeiket is megjelöltetné kiskorúként, talán a testükre festett színes csíkkal, hogy mit tanulhatnak vagy nem későbbi életükben? Na, tényleg, mit szólnál ehhez, ha ezt olvasnád valahol?

2015.03.17.

Hogy miért mentem el? Miért, miért… hát kalandvágyból! Mert ha már az is kipusztul belőled, akkor feladod az életet! Két hete levadásztak mobilárisan, majd levelet is küldtek, majd a biztonság kedvéért egy marketinges tegnap még rám szólt, de aztán ott legyek ám! Jól van na, ott voltam. De tényleg azt hittem, hogy ilyen már nincs, ez az idő már elmúlt, ennek a stílusnak leáldozott, a lehetséges balekok mesterséges vagy természetes halállal lakoltak már azóta és elfogyott a vadászterület, na! De még most is megy ez emberek, és bevallom, volt már valami érzelmes retrószaga is, ha érted, mire gondolok… Telefonba még rutinosan tagadta a némber, hogy árubemutatóról lenne szó, nagyvonalúan ajándékozási gálának titulálta az eseményt. De a valóság!! Ó, a valóság néha mindennél kijózanítóbb! Az eljárás helyszíne – ahogy ez lenni szokott – egy minden elképzelést alulmúló, lepusztult külvárosi „hotel”, oldalában jelentős szemétkupacok között található gondozatlan parkolóval, előterében egy koszovói menekültek részére fenntartott tábor képzetével, a szállóvendégek bármely segélyszervezet, népkonyha visszatérő törzsvendégeit mintázták, sötét és büdös folyosókkal, ajtókra ragasztószalaggal felragasztott A/4 lapokon látható szobaszámokkal… Semmi költői túlzás, ilyen. A hat-nyolc gálára bevonzott sorstárs tipródva tehetetlenkedett, ugyanis körben a falak mellett a koszovói mintájú fiatalok ültek elnyúlva a műbőrökön. A recepciós, akit megkérdeztem az idő elverésének okán, harsány röhögésre fakasztott. Azt mondta, hogy itt egy kétágyas szoba 18.000,- forintba kerül. Szemérmetlenül és messzehangzón felnyerítettem. Majd a kissé közönségesen szexire formázott terelőlány bevitt minket a karámba, megmutatta, melyik székekre lehet ülni, melyikre nem, közben harsányan „drágáim”-nak titulált minket, legyünk bátrak, üljünk az első sorba is! Én bátor lettem volna, csak az ott látható összepisilt széket kifogásoltam. Kicserélték. Leültünk. Hogy mi is a portéka? Teljesen mindegy, egészségre ható dolgok, cégcsoportunk most települt Magyarországra, amerikai tudósok, majd német tudósok is, mind ugyanarra a következtetésre jutottak. Hal ki az emberiség, ha nem teszünk gyorsan valamit, a gonoszok gyorsítják a folyamatot, az orvosok, gyógyszergyárak mind ellenünk összehangoltak, az államnak érdekében áll a nyuggerhalál. De majd most ők! Tiszta vizet a pohárba és rezonanciával kiűzzük a testből az ördögöt! Irénke, aki hajlott kora ellenére ezzel a kicsinyítő képzővel mutatkozott be, amolyan amatőr asszisztensként szolgálta ki a nyakontetovált előadót, rezgés után boldogan mosolygott, miközben Kedves Terike le-fel szaladgált a térben, hogy kiszolgálja az attrakciót. Asztal mögül tádáám! kiemelkedett, kezében a bónusz meglepetéssel, becipelte a viccesen nehéz páncélládikát, melyben a további meglepetések lapultak, amikből kiderült, hogy az olcsó, egymillió forintba kerülő izé további kedvezményekkel is megvásárolható, csak itt és csak most, tapsoljuk meg ezt a páratlan ajánlatot! Tapsoljuk meg Veronikát és kedves Zoltánt is, akik szintén boldogan rezegnek, miközben véroxigén szintjük soha nem látott módon emelkedik! Titkos sorsjegyek kerülnek elő a széfből, titkosan kiosztják, titkosan felbontjuk. Tapsolunk. Akinek az utolsó szám hetes, az nyert! Minden Allahra és Buddhára, az enyém hetes végű.. de mélyen és gyáván kussolok, a függöny rojtjait vizsgálom ábrándosan és áthatóan. Kivágják magukat, más szám, nyerés, taps, majd megint nyerés, megint taps… a végén ott ülök nyeretlenül. Basszus, lebuktam. Kihasználok egy pillanatnyi zavart az éterben, és kisdolgot pantomimezve kihúzok a teremből, futás a kocsiig, első próbálkozásra gyújt, indul, gázt adok. Megúsztam a kalandot.

2015.03.17.