Valami egészségügyi problémám van, hát hová mentem volna? A rendelőbe. Mikor járulhatok a specialista elé? Ó, hát várjunk, itt van előbb a specia lista! Ez bizony hosszú! Kerületi lakos? Akkor szerencséje van: két hónap! Két hónap letöltendő? Két hónap várakozás, hátha elmúlik magától. Ezen a terülten várnak a legtöbben. Más részecskevizsgálatoknál meg félévek, évek vannak… jó, lemondóan beleegyezem. Remélem, a természet teszi a magáét. Jut is eszembe: ha bármelyikőtöknek lenne olyan Isten-cimborája (felekezettől teljesen függetlenül), aki működőképes, hatékony és bevállalós, kérnék egy apró szívességet: annak, aki kórházak építése helyett stadionokat épít, gyógyászati eszközök helyett autókat meg kisvasutat szerez be a focista haveroknak, orvosok fizetése helyett a pályán litereseket köpködő labdarúgókat fizet meg inkább, minden éjjel betegek ezrei nyögjenek és jajveszékeljenek álmában, és halottak táncoljanak az ágya körül… Demagóg vagyok, meg rosszindulatú? Igen? Mert te magánkórházba jársz vagy éppen nincs semmi bajod?
Nem, nem fogom bekapcsolni a TV-t. Nem gyógyít, nincs már benne Gyurcsok. És még a végén megtudnám, hogy a KSH friss, ma mért adatai alapján minden magyar lakosra 3,8 kórház jut és a Századvég kutatásai alapján 17 szakorvos esik minden állampolgárra, de különben is, mindenki államilag egészséges és pirospozsgás. Sőt, nemzeti színű.

2015.03.12.

Ez is teljesen ártatlanul kezdődött. Bementem a bankba pár hete, talán pénzt befizetni, manuálisan. Azt csak így lehet. Zajlik a „tranzakció” éppen, amikor egyszer csak megváltozik a légkör. Az ügyintéző az eddigi jámbor kérődző szemét ledesen villogó ragadozóra cseréli fel, a levegőben keselyük szárnysuhogása hallatszik a rejtett hangszórókból. Én rémülten forgó szemmel keresem a menekülési útvonalat. Nincs. Okmányom, pénzem nála van.
  - De hiszen Ön arany! Szinte sugárzik! – negédel.
  - Méghogy? Én-e? – próbálkozom igen választékosan.
  - Igenigenigen! Szinte fénylik az aurája! Hiszen Ön VIP! A mi kedvenc VIP-ünk! Azonnal szólok egy Arany-fokozatú kolléganőnek, aki majd rögtön kezelésbe veszi Önt! (Arany-fokozatú kolléganő? Édesanyám, hová kerültem? Nézem a portált, nem, ez nem egy MLM rablótanya, ez egy hivatalos bank, nem edényt árulnak, meg kiszakíthatatlan óvszert…) Azután sodornak az események, én próbálok aranydélcegen ülni, hogy megfeleljek az elvárásoknak, kolléganő előgurul, csupa kacaj az arca, egy női keljfeljancsi, és nagyon harsányan már terel is a kis boxba, ahol intim közelségbe kerülünk egymással, és ahol virágzik a csodás jövő!
Kiderült, hogy én, aki teljesen ártatlan vagyok és nem tettem semmit, csak kapom a járandóságomat sok-sok éve a Bankon keresztül, jó vagyok most egy arany hitelkártyára. Miért is jó ez nekem? Hát mert visszajár minden! A bank pénzét használom, és százalékok! Százalékok vissza! És jóváírás! Ilyenkor szokott az ember szemében kattogni a dollárjel, mint a nyeremény-automatákon, de nekem nem. Végtelen bú árasztott el, hogy miért is kellene lépre mennem megint, látom az ösvényen a csapdát, itt a hurok, alig van avarral betakarva a verem, de csak megyek tovább.
  - Nem mindenkinek ilyen sok ám a nyugdíja! – dicséri a hölgy ködös múltamat.
  - Ó. köszönöm, megverekszem a kukáknál minden nap egy-egy jobb falatért a többiekkel – panaszolom.
Itt írjuk alá, meg ott írjuk alá, ezt itt négy példányban, azt meg ott minden oldalon alul, és várjunk csak, van még egy ilyen sorozat, ez meg arról szól, hogy… - írunk, mint a gép. Elmegy a főnökhöz, aláírat rólam mindent, lemásolja az okmányaimat, a sokféle klubtagsági, egy ember életének adminisztratív mérföldkövei sokszorozódnak. Közben kérdezgetek:
  - Igaz, hogy az első évben ingyenes a dolog beetetésből, a következő évben meg a visszatérítés sokszorosa? A harmadik évben meg az előző év díjának duplája?
  - Iiigennn! – kiáltja vígan.
  - És igaz, hogy ha egyszer véletlenül bajba kerülök, és nem tudom határidőre fizetni a havit, akkor 40%- THM-mel halálra gyötörnek, addig, amíg mozgok és életjelenségeket mutatok?
  - Igaaaaz! – kiáltja boldogan.
  - És mégis, ki az a nagyonhülye, aki ennek ellenére ezt a kártyát akarja?
Mosolyogva és jelentőségteljesen néz rám. Én meg kibámulok az ablakon… emlékeim szerint a reklámokban az előtt, aki ilyen kártyát lenget, spontán és bő sugárban bevizelnek a bombázók az utcán, szélesre tárják cipőiket és szájukat, a repülők leszállnak és az illető vállára telepednek, ökumenikus glória úszik a feje felett és szerecsen rabszolgák seprik neki a járdát, amerre jár… Hát akkor nosza!
Ma visszamentem, megvan a kártya. Kész, itt aranylik, a markomban. A kódját is sikerült közösen megváltoztatnunk. Feladat: azonnal haladjak az élet sűrűjébe és vásároljak legalább kettőt, a bank mind nagyobb dicsőségre! Hogy a kártya jól működjön, azért. Megyek is, az utcán körkörösen ontom a sugarakat, itt egy étterem, eszem, mint a gép. Nem, sajnos ezzel a kártyával nem lehet fizetni. Átrohanok egy boltba a túloldalra, veszek valami feleslegeset, húzzák-vonják a kártyát, csak nem működik. Rendszerhiba. Hörögve, bőszültem tépek vissza a Bankba, hogy na, most már aztán!!! De hoppá, hoppá, bocsánat, persze, hogy nem, majd egy-két nap múlva, hiszen, majd csak akkor élesedik, aktiválódik, deflorálódik vagy mi.
Van valakinek egy amolyan „balférfinemiszerv” feliratú pólója? Vagy lehet ilyent csináltatni? Mert akkor szeretnék egyet én is.

2015.03.04.

A piacon is dél van, Budapesten. Leülepszik a megfáradt nyomorúság, egy asztalhoz hív bennünket ácsokkal, kuruzslókkal, takácsokkal, szövőnőkkel… bekéredzkedem én is a jászolhoz. Körbeköszönünk, szokás ez itt. Zsivaj van, kicsit későn ébredek rá, hogy a szemben ülő hozzám beszél. Illedelmes érdeklődést vonok a vonásaimra. Talán valami okosabbnak néz, bennem talált partnert.
  - Nem sokáig fog már ilyen jókat enni! Hajjaj, elintéznek ezek minket, nem marad nekünk semmi… (csóválok, bólogatok, eszem)
  - Tudja, kinek van csak jó világ? Azoknak ott fent a melegházban! (nem esik le semmi, piacon vagyunk, a melegházban terem a zöldség, na és?)
  - Érti mi? Ááá, persze, maga érti, látom én! Tudja, miért, persze… buzik azok mind!
Félig megrágottan értetlenkedem: - Bocsánat, kik a buzik? Hol az a melegház?
Na, erre kapom ám, hát hogy a Parlament! Miért, mit gondoltam? Buzik azok mind! Aztán maguknak teszik csak el a pénzt! És mondja és mondja… mert, hogy ő buszsofőr, és látja ám az embereken, hogy ez így van! Mert a munkája közben is figyel.
Ajjj, nagy halom székletben vagyok! Mert, hogy értem én, hogy mi baja, meg együtt is éreznék vele, de hogy jönnek ide az ártatlan melegek? Miért éppen azok? Sablonos megoldást választok: megpróbálok adekvát hangeffektusokat hallatni:
  - Hát hejj… hajajj… meg még! Hát hiszen! Nahát! Azta! hijje… hahajj! - meg ilyeneket. Kis idő után az úr rájön, hogy nyilván hülyével van dolga, elszomorodik, köszön és továbbáll.

2015.02.20.

Isten, aki folyton itt lábatlankodik körülöttünk, mint egy ökológus szociológus, kérdezget néha ezt-azt tőlem is, pont úgy, ahogy tőled is szokott. A szokásos „Hogy ízlik az ebéd?” meg „Mivégre lopod itt a napot az ég alatt?” típusú kérdéseken kívül néha azért rátapint a lényegre is. Mit rontottál el? Mit csinálnál másképp, ha lehetne? meg ilyenek. Én meg általában azt mondom, hogy kössz, minden nagyon szuper, gyönyörű a világ, csodásak az erdők meg a vizek, álomszép kaland az élet, szóval, jól elvagyunk. Vállvereget, mosolyog, tovább megy… De azért néha eszembe jut egy-két dolog, bizony. Ma például azt mondom neki, hogy Woodstock! Nem vagyok egy elégedetlenkedő fajta, de azért ezt megtehette volna nekem. Hogy ott lehessek akkor, azon a három szent napon! Éppen nézem a filmet megint… hát ez azért kimaradt örökre.

2015.02.14.

Nem tudom, te melyik országban élsz, én például egy nagyon bizarr helyen. A következő állampolgári élmény hatott rám ma kedvfokozóként (ugyanis erről eddig nem tudtam): ha te szegény ember vagy, nincs kilószám bankjegy a párnacihádban, akkor neked ugyebár hitelt kell felvenned, ha valamit meg szeretnél venni. Nincs ebben semmi új, így működik a világ évszázadok óta. De ez így túl egyszerűen hangzik, és lehet, hogy korszerűtlen is… ahhoz, hogy hitelhez juss, manapság a Magyar Országos Közjegyzői Kamarához kell előbb fordulnod, és hitelbiztosítéki nyilvántartásba kell lépned. A dolognak semmi értelme a köz vagy a biztonság szempontjából, hiszen az állam már nyilvántart téged ezer módon, a bank is nyilvántart minden lehetséges adatoddal persze, de nem, ez nem elég, most már a közjegyzők is nyilvántartanak kemény magyar forintokért, bármit teszel vagy kérsz. Tehát ha szegény vagy, még egy csomó pénzedbe és macerádba kerül, hogy a pénzhez juthass. Regisztrálhatsz a neten, elektronikus aláírást vehetsz, fizethetsz, majd elmész egy közjegyzőhöz és megint fizethetsz. Gyanítom, később a megszerzett javadat is regisztrálnod kell. Párbeszéd a közeljövőből:
 - Némán kolléga, ott egy ember, oszt mi van rajta? Nézzük csak meg közelebbről!
  - Magán nadrág van! Honnan szerezte?
  - Bocsánat, biztos úr, az enyém, ebben kell járnom. Különben megbüntet a KDNP!
  - Nem biztos vagyok, hanem NAV felügyelő! Lízingeli a nadrágot vagy tehermentes?
  - Jaj, most már teherrel teli! Kegyelem!
  - Nem beszélünk mellé! Papírokat kérünk! Milyen nyilvántartási szám alatt vette? Mi a maga és mi a nadrág nyilvántartási száma? És magánál tartja a vényt, hogy a nyilvántartási számokat aktuálisan megújítva, minden évben befizeti a járulékot? Van a nadrágon közjegyzői pecsét? Nincs? A nadrágot lefoglaljuk! Adja ide és haladjunk tovább kérem, nincs itt semmi látnivaló!

2015.02.05.

  - Sátorozom – mondja a nő, és elém áll a Boráros téren. – Hajajj, élni tudni kell, romantika, kalandvágy, természet öle, miegymás – így én. Kb. úgy néz ki, mint Elena Ceaușescu élete utolsó perceiben, olyan kabátban is van, nem egy gyakorló kukabúvár. – Ételre meg gyertyára kell – mondja Elena – a gyertya drágább, mint az étel. Talán a kultúrára utal, olvasni kell, a szellem a pokolban is szellem. – Igen - mondom én, és látom, hogy vesztésre állok. Előhúzom a mandzsettaujjamból a titkos adut: - Négy gyerekem van – és nem hazudok. Ő is előveszi az övét: - Nekem tavaly meghalt a férjem. Előveszek még egy lapot: - Nyugdíjas vagyok. Patthelyzet. Rendben, előveszem a százast, odaadom. – Tudja, hogy van, aki nem ad? – kérdezi. – Megértem őket is – mondom – lehet, hogy nincs nekik sem. Elmegy, keveri tovább a paklit, újabb partnert keres, én meg zsebre dugom a kezemet.

2015.01.17.

De tulajdonképpen mi a bajom nekem? Most őszintén... nem lennék sokkal boldogabb, ha repesve szeretném Magyarország kormányát? Itt ülnék a melegben, nézném a TV-t, örülnék a mindennapos sikereinknek, tele lenne a fal gyárátadással, KSH-grafikonokkal, hogy már megint mekkorát győztünk, milyen szédítőn száguld az ország a népek nagy országútján valamint tengerén, uraink jó szándéka és bölcsessége hull ránk, lengetném a kis zászlómat és idvezült ábrázattal énekelgetnék. Hát hiszen mi vagyunk hatalmon, feszül a vitorla, a kormány jó kezekben, csuhajj! Nézhetném azt a rohadt tüntető csürhét, öklömet rázhatnám feléjük és lila fejjel lezsidózhatnám, lebuzizhatnám, lekommunistázhatnám, leimperialistázhatnám őket... az még milyen szép is lenne! A puccsista norvégok állnak ám az USA mögött, azok mögött meg a minden hájjal megkent Soros György, a világuralomra törő átkozott tetvek most meg nekiállnak ennek a tiszta, becsületes, bátor és okos nemzeti kormánynak, hogy kapna zárlatot a szinuszcsomójuk, amikor amazok karvalykezükkel a Kárpátokra markolásznak! Ilyeneket is mondhatnék... meg olyanokat is, hogy nédmán, hát nem mind mobilokat tart a sok mocsok a kezében, van nekik, oszt akkor meg mit ugrálnak?
Ehelyett én hülye, kimegyek a hidegbe bármikor a sok büdös nyugger, drogos fiatal, elfajzott hazaáruló stb. közé és beállok én is a kommunista vénkurvák soraiba. Mert nyilván bolond vagyok, nyilván nem tudom, hogy hol lenne jobb nekem, elment a józan eszem, kinőttem az ítélőképességemet, elszakadtam a realitás talajától és így tovább.
De akkor mit nem szeretek bennük? Azt az Orbán Viktort, aki életem egyik legfelemelőbb élményét adta akkor, amikor a lábai alatt állhattam Nagy Imre és társai újratemetésén, és pár méterről hallgathattam a magyar történelem egyik legnagyszerűbb politikai beszédét? Mi történt azóta? Ő változott meg vagy én? Vagy a történelem? De mindegy is, nem bírom tovább... nem akarok még több átverést, hazug ígéretet, hitvány, pökhendi mellébeszélést, nincsenek már tartalék éveim erre. Elszakadt a cérna valahol. 1998 és 2002 között elegünk lett abból az elfogadhatatlan viselkedésből, és kidobtunk valamit. Mások nyolc év múlva megtalálták a kukában, leporolták és visszahozták nekünk. Talán azt hittük, hogy jobb lett, talán azt is, hogy tanultak valamiből. Vagy hogy most tényleg szerethetnénk ezt mi is. Nem tudom, mit hittünk. A bánat tudja, hány kormánynak szavaztunk már bizalmat, mind azzal kezdte, hogy sejj-hajj, le az előzőekkel, ki velük a szemétdombra, mert itt jövünk mi és velünk a diadal, meg kötéllel vonszoljuk ide nektek a fényes jövőt! Ma itt állunk megint, a hajjdesok siker alatt roskadozva, már alig van nemzet, aki ne utálna minket megint, már nem győzzük számolni a kinevezett ellenségeinket, a bankokat, a multikat, az európaiakat, az Óperenciákon túliakat, de még mindig nem áll le semmi, gyűjtjük őket rendületlenül tovább! A zsebre dugott kezű, fütyörésző rablók naponta avatnak valami újat, vidáman vágják a nemzeti színű szalagokat, egymásnak gratulálnak, egymást tüntetgetik ki, egymást hirdetik ki győztesnek, nekünk meg kacagva emelik az adót. Mint egy rossz népmesében. És még mindig senki nem kért, egyszer sem, sohasem bocsánatot tőlünk! Hát ezért lettem ilyen.

2014.11.19.

Mikor városszerte kongatnak, mi, kopott, leharcolt nyuggerek leülünk olykor a televíziós készülékek elé, mert hát ugyebár ablak a világra, szellemi frissesség, meg ilyenek. Ha elcsitul a harang, Híradó van. Nem nézzük ilyenkor a ronda HírTv-t, mert jobbra húz, meg nem nézzük a ronda ATV-t, mert az meg balra. Két egyház fenekedik és cibál valamit a fejünk felett, az ő dolguk. Lehet, hogy a keleti meg a nyugati kereszténység. De mi nem, mi inkább nézzük a semleges, pártatlan, mindenkinek szóló köztévét, az M1-et! És ájulunk rakásra... A dolog mindig úgy kezdődik, hogy sikerek és szárnyal, megy, mint a szélvész, az ipar úgy hasít, hogy lobog a füle, a gazdaság tűzijáték, a munkanélküliség sorvad, mint az égő gyertya, és persze mindez a gonosz imperialisták ármánykodása ellenére. Hallom a falakon át a sok sorstársat, egyszerre kiált és rikolt minden fogatlan száj, hogy adjunk nekik, döntsd a tőkét, ne siránkozz! meg Varsavianka! meg Munkásőrnek egy baja! Hol vagyunk, wazze? Milyen évben??
Tegnap az volt a Híradóban, hogy ááá, a Kehi rárepült, mint a turáni sólyom az ultragonosz Ökotárs Alapítványra, akit a még gonoszabb viking imperialisták pénzelnek, és diadallal kimutatta, hogy ezek a sátánok, az általuk ismert körben osztják ám ki a pénzeket! (azt nem tudom, hogy az általuk nem ismert körnek mit osztanának, de ez az én ostobaságom, nyilván) Az igaz, hogy ezek amúgy nonprofit szerveztek, nem tengeri nyaralásra, vadászatra, villára költik, hanem hát működésre, de akkor is! Ezzel a galádsággal nyilván szemben áll a becsülettel és pártatlansággal intézett trafik business, a útépítő-pályázatok örök nyertese, a kereskedelmi business honi kedvezményezettje a mocsok multik rovására, a képzési rendszerek, pályázatok zártkörű nyertesei, és minden, amiről például L. Simon László államtitkár úr azt mondta, hogy persze, hogy azoknak adja a megbízást, akiket ismer, hiszen mindenki így tesz, na! Rá nem csapott a Kehi, hanem a vállára szállt és édesdeden kacagott. És különben is, nem úgy van ám az, hogy csak úgy mindenkinek szabad ám mindent! Tekintsük a példát, amikor kiderült, hogy van egy embernek 200 millió forintja. Erre a rendőrség rárohant, leteperte, rátérdelt, megbilincselte, országosan megalázta és elvitte. Kiderült, hogy egy másik (harmadik, negyedik, stb.) embernek is van 200 millió forintja, azt meg becsületesen megkereste, szülei dobták össze, és különben is, szőrös talpú paraszt, aki ilyenre rákérdez, hogy nem sül ki a szeme! De ne térjünk el, mint a tegnapi Híradó! Nem csak azt tudtuk meg eme szemináriumon, hogy az imperialisták gonoszak, hiszen gonoszak azok mindig, hanem hát a másikak is, újra volt - kb. négyezredszer - az MTV Híradójában Falus Ferenc leöntése lóval és kutyával, gonosz Gyurcsány, gonosz Bajnai, gonosz Mesterházy, meg minden. Ha van gonoszság, akkor ők azok, meg az imperialisták. Vagyis, hogy mindenki imperialista, na!
Mai Híradóban ipar soha nem látott magasságokon, még az előző évekhez, hónapokhoz képest is, akár a űrrakéta! Majd egy vidám fordulattal, hát mert minden nap egyre jobban megy itt kérem, hát újabb adót emelünk! Napi rutin! Termel az ország, van miből! Adunk az RTL pofájára, még 10%, hogy gebedjenek bele! Azok is imperialisták!
De ez még semmi, a horror és a sokk fokozódik! A leggonoszabb imperialista világhatalom a torkunra tör! A sok ártatlan és becsületes kormányhivatalnokot megvádolják, megbuktatják, ahogy a csehekkel is tették! Nyilván Magyarország alatt is olaj van és ezért vetették ki ránk a hálójukat! De a kormány a helyén van, csapataink harcban állnak... na, megyek is a légó-pincébe, csak előtte átkopogok a falon a nyuggerhaveroknak, hogy ők is mentsék a puszta csupasz farukat!

2014.11.12.

Az emberi agy barázdáltságát csak bizonytalan hírforrásokból ismerő magyar „Szlovákok, sohasem volt hazátok!” rigmusokkal buzog észak felé, túloldali megfelelője meg hasonló módon öklét rázva káromol délre. Állítólag ez valami történelmi szükségszerűség. (?) A valóság viszont merőben más. Íme:
Történt vala, hogy péntek délután csoportosan és autóstul megszálltuk Késmárk városát. A szitáló eső hasztalan próbálta oltani a kedélyeket, nagy ívben bekanyarodtunk egy fizetős parkolóba a templomok közötti parkba. Morcos és testes szlovák asszony láthatósági mellényben és a hivatali tekintély teljes súlyával utánunk eredt, és blokkfüzetét lengetve közelgett, hogy bizony most ő pénzbehajt! Némi szóváltás és alkudozás után, miután semmiféle közös nyelvben egy szót sem találtunk, legyen magyar, német vagy angol, a hölgy gyanakodva valami ilyesmit kérdett, hogy „mágyári?” és körbemutatott rajtunk. Igen, igen, bólogattunk megadóan. Erre napfény terült az arcára, visszatukmálta az eurónkat, adott egy marék ingyenjegyet, és széles vigyorral ölelgetni kezdtük egymást. Tanúim vannak rá. Ámulva hagytuk ott a parkolót, és a Thököly vár felé siettünk. Már vége felé járt a nap, zárt a város, a várban, a kis belső kápolnában fáradt, rosszkedvű takarítónő állta az utunkat egy hatalmas porszívóval. Vége, nem lehet. Közös nyelv nincs, csak metakommunikáció… és megtörtént újra a csoda! Fület hegyez, kérdez, mutogat: „mágyár?” Az, az, persze… Ó, akkor hát más, igaz, hogy egy szót sem tudtunk váltani, de mosolyogva tolta félre a takarítógépet, és csak integetett buzgón, hogy menjünk csak, menjünk! Áhítattal körbejártunk e szentélyben, majd meghatottan próbáltam némi eurót rátukmálni a kedvességéért. A leghatározottabban elhárította. Az egyetemes emberiségbe vettet hittel integetve távoztunk, és szívünkbe zártuk a szlovákokat újra meg újra.

2014.09.29.

Az egyik csatornán a televízióban van egy műsor, amolyan heti bulvár népigény. Ma – ezredszer – arról szólt, hogy hát bizony a hibás orvosok miatt halnak meg betegek, magányos apuka/anyuka könnyezve perel, majd később azt is elővesszük, hogy bizony a gondatlan tanárok miatt halnak meg gyerekek és az iskola ajánlott ugyan pénzt, de ez nevetséges, nem fogadjuk el. Több kell! Ilyen műsorban mindig sztárhiénák és celebkeselyűk vannak, ugyanazok az arcok, akik, mint egy présgépet próbálják mindig feljebb srófolni az árat… anyuka/apuka/rokonok különböző szögekből megvilágítva alkalomhoz illően könnyeznek, míg a kis emléktárgyakat lengetik vádlón. Azt mondja egy hang, hogy éppen milliárdokkal perelik a kórházakat.
Más, nyilván nem idetartozó gondolat: viszonylag gyakran járok újabban kórházba, rendelőbe. Elképedve látom, hogy nincsenek orvosok. Szinte egyáltalán. Két folyosón is, ahol négy-hat szakrendelő lenne az adott területre, csak egyben van rendelés, ott is olyan orvosok, asszisztensek dolgoznak, akikről kiderül, hogy 40 (!!!) éve dolgoztunk együtt az idők hajnalán… Hetekig-hónapokig nem jut vizsgálat, kezelés a betegeknek, mert hosszú a sor. Mit tegyünk még ehhez hozzá? Zabáljátok sztárügyvédek csak tovább az egészségügy máját, irtsátok az orvosokat, tanárokat, aztán majd gyógyítsatok ti az elperelt milliárdokból alapított magánkórházakban, plasztikai sebészeteken. Meg tanítsatok is, hogy kell még tovább rombolni.

2014.06.01.