Ez is teljesen ártatlanul kezdődött. Bementem a bankba pár hete, talán pénzt befizetni, manuálisan. Azt csak így lehet. Zajlik a „tranzakció” éppen, amikor egyszer csak megváltozik a légkör. Az ügyintéző az eddigi jámbor kérődző szemét ledesen villogó ragadozóra cseréli fel, a levegőben keselyük szárnysuhogása hallatszik a rejtett hangszórókból. Én rémülten forgó szemmel keresem a menekülési útvonalat. Nincs. Okmányom, pénzem nála van.
  - De hiszen Ön arany! Szinte sugárzik! – negédel.
  - Méghogy? Én-e? – próbálkozom igen választékosan.
  - Igenigenigen! Szinte fénylik az aurája! Hiszen Ön VIP! A mi kedvenc VIP-ünk! Azonnal szólok egy Arany-fokozatú kolléganőnek, aki majd rögtön kezelésbe veszi Önt! (Arany-fokozatú kolléganő? Édesanyám, hová kerültem? Nézem a portált, nem, ez nem egy MLM rablótanya, ez egy hivatalos bank, nem edényt árulnak, meg kiszakíthatatlan óvszert…) Azután sodornak az események, én próbálok aranydélcegen ülni, hogy megfeleljek az elvárásoknak, kolléganő előgurul, csupa kacaj az arca, egy női keljfeljancsi, és nagyon harsányan már terel is a kis boxba, ahol intim közelségbe kerülünk egymással, és ahol virágzik a csodás jövő!
Kiderült, hogy én, aki teljesen ártatlan vagyok és nem tettem semmit, csak kapom a járandóságomat sok-sok éve a Bankon keresztül, jó vagyok most egy arany hitelkártyára. Miért is jó ez nekem? Hát mert visszajár minden! A bank pénzét használom, és százalékok! Százalékok vissza! És jóváírás! Ilyenkor szokott az ember szemében kattogni a dollárjel, mint a nyeremény-automatákon, de nekem nem. Végtelen bú árasztott el, hogy miért is kellene lépre mennem megint, látom az ösvényen a csapdát, itt a hurok, alig van avarral betakarva a verem, de csak megyek tovább.
  - Nem mindenkinek ilyen sok ám a nyugdíja! – dicséri a hölgy ködös múltamat.
  - Ó. köszönöm, megverekszem a kukáknál minden nap egy-egy jobb falatért a többiekkel – panaszolom.
Itt írjuk alá, meg ott írjuk alá, ezt itt négy példányban, azt meg ott minden oldalon alul, és várjunk csak, van még egy ilyen sorozat, ez meg arról szól, hogy… - írunk, mint a gép. Elmegy a főnökhöz, aláírat rólam mindent, lemásolja az okmányaimat, a sokféle klubtagsági, egy ember életének adminisztratív mérföldkövei sokszorozódnak. Közben kérdezgetek:
  - Igaz, hogy az első évben ingyenes a dolog beetetésből, a következő évben meg a visszatérítés sokszorosa? A harmadik évben meg az előző év díjának duplája?
  - Iiigennn! – kiáltja vígan.
  - És igaz, hogy ha egyszer véletlenül bajba kerülök, és nem tudom határidőre fizetni a havit, akkor 40%- THM-mel halálra gyötörnek, addig, amíg mozgok és életjelenségeket mutatok?
  - Igaaaaz! – kiáltja boldogan.
  - És mégis, ki az a nagyonhülye, aki ennek ellenére ezt a kártyát akarja?
Mosolyogva és jelentőségteljesen néz rám. Én meg kibámulok az ablakon… emlékeim szerint a reklámokban az előtt, aki ilyen kártyát lenget, spontán és bő sugárban bevizelnek a bombázók az utcán, szélesre tárják cipőiket és szájukat, a repülők leszállnak és az illető vállára telepednek, ökumenikus glória úszik a feje felett és szerecsen rabszolgák seprik neki a járdát, amerre jár… Hát akkor nosza!
Ma visszamentem, megvan a kártya. Kész, itt aranylik, a markomban. A kódját is sikerült közösen megváltoztatnunk. Feladat: azonnal haladjak az élet sűrűjébe és vásároljak legalább kettőt, a bank mind nagyobb dicsőségre! Hogy a kártya jól működjön, azért. Megyek is, az utcán körkörösen ontom a sugarakat, itt egy étterem, eszem, mint a gép. Nem, sajnos ezzel a kártyával nem lehet fizetni. Átrohanok egy boltba a túloldalra, veszek valami feleslegeset, húzzák-vonják a kártyát, csak nem működik. Rendszerhiba. Hörögve, bőszültem tépek vissza a Bankba, hogy na, most már aztán!!! De hoppá, hoppá, bocsánat, persze, hogy nem, majd egy-két nap múlva, hiszen, majd csak akkor élesedik, aktiválódik, deflorálódik vagy mi.
Van valakinek egy amolyan „balférfinemiszerv” feliratú pólója? Vagy lehet ilyent csináltatni? Mert akkor szeretnék egyet én is.

2015.03.04.