Én1: - Szevasz!
Én2: - Szia! Nem zavarlak?
Én1: - Á, dehogy, már vártalak! Ülj le!
Én2: - Azt tudod, hogy miről akarok beszélgetni…
Én1: - Gondolom, hogy nem a mellplasztikámról.
Én2: - Nyert! Szóval, bevándorlás, menekültügy…
Én1 (sóhaj): - Már te is? Jó, essünk túl rajta!
Én2: - Magyar vagy? Szereted a hazádat?
Én1 – Mindkettőre: tiszta szívemből, igen! A világ legszebb országa az én Hazám!
Én2: - És segítesz a menekülteken?
Én1: - Persze.
Én2: - Nincs itt valami ellentmondás?
Én1: - Egyáltalán nincs!
Én2: - Szereted a szíreket?
Én1: - Hát így külön nem. Nem jobban, mint a pigmeusokat vagy például a pirézeket.
Én2: - Akkor miért segítesz nekik?
Én1: - Kicsit hülye volt a kérdés. Hát azért, mert bajban vannak és rászorulnak az én és mások segítségére.
Én2: - Nem gondolod, hogy inkább a magyarokon kellene segítened?
Én1: - Mert most miért is? Szerintem a magyarok most éppen nem menekülnek semmiféle háború elől. De egyébként igen. Számtalan esetben segítettem már magyarokon, székelyeken, csángókon, másokon is. Amikor éppen megtehettem, vagy szükségük volt rá. Tudod, mindig ugyanaz az ember segít, meg az is ugyanaz, aki nem segít. Mindegy, hogy kinek.
Én2: - Nem gondolod, hogy egy igaz hazafi kizárólag a saját fajtájának segít? A többi népet meg utálja…
Én1: - Na, álljunk meg! Nem gondolom, hogy igaz hazafi, aki bármilyen más népet utál. Szerintem az csak egy hülye embergyűlölő, állampolgárságtól függetlenül.
Én2: - És akkor mit akarsz? Hogy idejöjjön egész Ázsia meg Afrika?
Én1: - Dehogy akarom! Annak örülnék, ha Ázsiában is, meg Afrikában is otthon éreznék jól magukat az emberek!
Én2: - Akkor itt megfogtalak! Ha segíted őket, akkor itt fognak letelepedni, sokasodni, nem a saját országunkban! És ezzel magyarellenes vagy! Mert az idegen kultúrát támogatod!
Én1: - Ez nem egészen így van. Félrebeszélsz megint. Ilyen alantas retorikát azért nem vártam volna pont tőled! Aki itt van, a betonon alszik, fázik és éhes, annak persze, hogy segítek! De ez nem azonos azzal, hogy behívom az összes többit is! Múltkor például a feleségem behívott egy magyar hajléktalant. Felöltöztettük. De ez nem jelenti azt, hogy az összes hajléktalant be akarom hívni a lakásomba és felöltöztetni, érted? Nem vagyok biztos benne.
Én2: - Na, és mi van az agresszivitással, meg a szeméttel? Ha segíted őket, akkor ezt is támogatod?
Én1: - Alantas kérdés volt megint, de most már akkor vegyük végig. Nem, nem pártolom egyáltalán a szemetet! Meg a szemetelőket sem, akár magyarok, akár szírek, akár afgánok! Ugyanígy vagyok az agresszióval is. Senkitől nem fogadható el.
Én2: - Akkor ezekhez a fotókhoz mit szólsz? Tele van szeméttel az út széle, ezen meg rázzák az öklüket meg üvöltöznek. Na?
Én1: - Primitív támadásra egyszerű reakcióm van. Tessék, itt egy fotó, amikor seprik maguk körül a szemetet az aluljáróban és tessék, itt egy, hogy fel van takarítva utánuk az út, és itt van egy az ökölrázás helyett kedvesen játszó bevándorlókról. De ismered a véleményemet, régi saját közhelyem: ha a világból nagyon szeretnéd a székletet meglátni, akkor mindig keresni fogod, hogy meg is találd és diadalmasan rámutass. Viszont ettől kezdve neked mindig mindenhol a széklet jut osztályrészül. De ha meglátod a szépet és azt fogadod el, akkor mindenhol és mindenben megtalálhatod azt is!
Én2: - Na megyek, ez így nekem sok volt mára!
Én1: - Szia, viszlát, majd folytatjuk máskor!

2015.09.07.