Az ember kiment az erdőbe, befogta a békés állatot, ketrecbe zárta, majd éheztette és tüzes vasakkal felbőszítette, hogy ordítson és morogjon és rázza a mancsát meg a rácsot. Azután rámutatott és közölte a bámészkodókkal, hogy lám, milyen undorító, vérengző dúvad is ez! Le kellene lőni még az erdőben!
Valahogy ez történt… ugyanis a Keleti pályaudvaron éppen elégedetlenül kiabálnak a migránsok. Bezárták őket. A Nagy Állami Hivatal, ami arra alakult töménytelen új millióért, hogy ezt a problémát kezelje, hétvégére bezárt. A munkatársak otthon reszelik a körmüket, hiszen már megvettek bútort, számítógépet, kávéfőzőt, mikrohullámút, mindent, jó munkahely van, az élet szép. Viszont közben dolog is adódott volna. Azt a tömeget, amelyik éppen a betonon fekszik napok óta tovább kellett volna engedni. Nem akartak azok tőlünk semmit, csak békében szabad elvonulást. És idáig szerettek is minket, mert segítettünk. (Az a néhány embernek megmaradt ember, aki a saját pénzéből, saját idejéből éjjel nappal tette ezt. Nem az állam, a civilek!) Most meg az állam, aki szinte semmit nem tett a kerítésen kívül, azt mondja, hogy lám, milyen hálátlanok ezek! De akkor ne állíts, kedves állam rendőrkordont a vonatok elé! Engedd őket szabadon! Más országban, más népek virággal és tapssal fogadták őket a végállomáson!

2015.08.30.