Nem tudom tagadni, ez van: fehér, hetero, keresztény és férfi vagyok. Ez részben születés, hajlam, származás stb. kérdése is. Ez nálam 68 éve nem változott.
Niedermüller Péter polgármester kikelt a fehér, keresztény, hetero megfogalmazás ellen, mert valami ártékony borzalomnak nevezte az ezzel a tulajdonsággal kérkedőket. Ezzel mélyen megsértett volna engem, ha…. ha nem értenék egyet vele.
Nincs is azzal semmi baj, ha valaki fehér, meg keresztény, meg hetero meg férfi. Hát így sikeredett. A baj azzal van, ha ezt, mint valami megkülönböztető vagy felsőbbrendű tulajdonságként emlegeti. Ha ettől homofób, idegengyűlölő, rasszista seggfej. Mert akkor baj van, akkor ez a tünetegyüttes egy szégyenpaca. Akkor ez az idióta be akarja tiltani a Pride-ot, nem fogadja el, ha a lánya máshitűhöz megy férjhez vagy elkergeti Gyergyódirtóból az ott dolgozó, szabályosan munkát vállaló SrÍ Lanka-i pékeket, akik az ő kenyerét sütötték, az ő asztalára. Na, az a hányingernek a többesszáma. A fokozhatatlan meg az, amikor ezt úgy próbálja meg a feje tetejére állítani a gyűlölettengert árasztó állampárt, hogy most akkor tüntetést szervez Niedermüller Péter ellen, mint rasszista, gyűlöletkeltő ellen, olvasom éppen a neten… Ez valami olyan, mintha Thürmer Gyula tüntetne a kommunizmus ellen, a zsidók tagadnák a holokausztot, vagy az apácák vonulnának az utcára a szabad abortuszért…
Na, akkor újra… szóval, én ezt a négy tulajdonságot vonszolom magammal egész életemen keresztül, ami a címbe is írva vagyon. De ha bármikor is a számra venném azt, hogy én, mint fehér, hetero, keresztény férfi, bármiben is több vagyok, nemesebb, magasabbrendűbb másnál, akkor köpjetek le nyugodtan. Mert nem vagyok. És bárkire, aki ezt állítja magáról, igaz Niedermüller Péter meghatározása.

2020. január 28.

Schobert Norbert Sorosügynök és szándékosan bomlasztja a magyar népet…
Schobert Norbert Orbánbérenc, a hatalom árnyékának haszonélvezője…
Pfejj, te rohaggyá meg Norbi a lópofájú, riherongy lotyó Rékáddal egyetembe! Húzzá ám a vérbe, mert megölünk! Magyar Nők Mária Fityulájának Szövetsége
Schobert Norbert a nemzet élő lelkiismerete, csak arra vigyáz, hogy ne hízzunk el, ne hagyjuk el magunkat és ne veszítsük el a tartásunkat, ezzel együtt a párunkat időnek előtte… tehát Norbert a magyar házasság védőszentje.
Schobert Norbert a kiváló üzletember, a márkaépítés nagymestere, a reklám és antireklám (hatás és ellenhatás, felhajtóerő) elméletének tudatos kidolgozója és alkalmazója…
Schobert Norbert férfiatlan, elhízott büdösbunkó, vizet prédikál és gyomorra hízik, hiteltelen netceleb, élősdi, parazita és szélhámos. Börtönben a helye!
Schobert Norbert megsértette mind a nyolc feleségemet, akik cingár alkatúakból bálnává lettek, ezért elküldöm hozzá a segédeimet! Hajnalban találkozzunk a szigeten!
Schobert Norbert az ország egészségének apostola, még a népszerűségvesztés nemes áldozata árán is bevállalja, hogy egészséges, életképes, haza- és családszerető magyar családok lakják e hont, és a trikolor zászló örökre fennen csattogjon a Kárpátok bércein!
…és amíg az ország pármillió lakosa a Schobert Norbert nevű gumicsonton rágcsál morogva, nyálazva és hörögve, teljesen zavartalanul törvényeket lehet módosítani egyoldalúan, egész gyárakat ellopatni és zsebre rakatni, cimboráknak átjátszani, külföldi beruházások, hitelek égisze alatt milliárdokat kicsempészni az országból, hiszen a nép apraja és nagyja a szülés utáni traumákon vergődik a porban, ott, ahol a gyerekszülés amúgy is már csak egy egyre elhanyagoltabb, egyre kevésbé divatba hozható társadalmi hagyomány…

2020. január 28.

Helyszín: Magyar Nemzeti Múzeum, napjainkban, óráinkban
Mentor: - …és ez itt a magyar történelem egyik nagy-nagy kincsegyüttese, a híres Seuso-kincs. A rómaiak korából…
Mentorált: - Mi az kincs? Ókor vagy középkor?
Mentor: - Ókor, persze, ókor… Római Birodalom. Itt van. Ilyen nagy a térképen! Itt is volt Római Birodalom, idáig tartott, magyarok meg még sehol, valahol arra, messze a horizont mögött…
Mentorált: - Akkor nem magyar kincs.
Mentor: - Hát izé, de… már meg hogy, persze, hogy izé… itt a térkép. Itt a Balaton. Itt van mellette Tác-Gorsium. Most Tác, régen meg Gorsium. De nem magyar! Magyarok még nem… hát izé, kiásták, ellopták, mi meg visszavásároltuk, bár nem is volt a miénk, vagy hogy mi van… na, menjünk innen!
Másik terem: animáció, magyarok vágtatnak a lovakon, szegényparasztok menekülnek a földekről, lovasok jól hátba döfik őket lándzsával.,.. lónyerítés, nyilazás, ahogy kell… házak felgyújtása, dúlás keményen…
Mentor: - Ó, itt az eleink ugye, ez itt a kalandozás… kaland… kilovagol… itt a térkép, Európában mindenhol. Féltek ám a magyarok nyilaitól! Hajjj! Hogy mi? Kalandozás? Hát olyan kiruccanás… ölés, gyújtogatás, rablás… na, menjünk innen tovább!
Másik terem: nagy festmény, keresztény fütyik jó magasra tartják a jó nagy kereszteket, felül kopasz, kis tonzúra, igen kenetteljes… más fütyik széken ülve bekötött szemmel, letérdelve kivégzésre, szóval zajlik a fejlevágás képregényben…
- Ez mi? Miért?
Mentor: - Hát ugye régen… szóval, ezek bűnösök…. vagy más hitűek... aztán akkor azért…
Mentorált: - Mint Iszlám Állam.
Mentor: - Ööö. hát igen, fenébe is, jaj meg már… menjünk innen!
Más terem. Mentor: - Ó, itt a mohácsi vész, török, Oszmán Birodalom, itt jön, lentről, ott meg a Német-Római birodalom, és akkor itt puff, győztek a törökök itt ültek 150 évig. Ó, jaj… mert máshitűek…
Másik terem: - Itt nagyszerű Mátyás király, nagyon jó, nagy király, legyőzött mindenkit, az összes szomszédot, még Bécset is… ott török, rossz… ott osztrákok, rossz…
Másik terem: Rákóczi szabadságharc, rossz osztrák, 1949-as szabadságharc, harcolunk az osztrákok ellen…
Mentorált: - Osztrák más hit?
Mentor: - Nem, nem, azok is keresztény, dehogy, ugyan, menjünk, menjünk csak tovább…
Jön Szent György és a sárkány… szép szobor. Mentor belegondol, hogy ő abszolút jót akart, ez az arab srác meg hétfőn fog vizsgázni magyar történelemből, és most akkor meg kellene magyarázni neki, hogy hogy a bánatos szomorú szent székletbe kerül bele egy római katona egy sárkánnyal egy a keresztény hitvilágba… öööö… hát inkább azt mondja, hogy
- Ok, állj oda mellé, lefényképezlek vele…

2020. január 24.

Magamat megkímélendő attól, hogy három-négy helyre is leírjam ugyanazt, azokba a posztokba, ahol összeakadt ugyanazon a bajuszom más bajusztalanokkal. Majd hivatkozom ott erre.
Összefoglalóan mindazoknak, akik az elmúlt órákban különféle nevek alatt a magyar lányokat az Európai Unió parlamentje kapcsán lehazaárulózták, kivégeztetnék, lekurvázták, agyonvernék, stb.
Közlöm, hogy magyarországi magyar állampolgár vagyok, semmiféle módon nem állok jogilag korlátozás alatt, büntetlen előéletű vagyok, igazolhatóan döntésképes egészségügyi állapotban választó vagyok és választható, és Cseh Katalin valamit Donáth Anna az én nevemben (is) beszélnek az én akaratomból az Európai Unió Parlamentjében. Pontosan azt mondják, amit hallani szeretnék, és amit szeretném, hogy tudjanak rólunk mások is. Ezzel párhuzamosan felelősségem tudatában kijelentem, hogy Hidvéghi Balázs nem Magyarország, ahogy Novák Katalin sem az, de még Orbán Viktor sem. Viszont Magyarország részei ők is, készséggel elismerem. És a legfontosabb, hogy a Fidesz nevű párt sem Magyarország, az én felfogásom szerint kiemelten nem az, sőt, jelenleg leginkább Magyarország szégyenfoltja az Európai Unióban, és folyamatosan pirulunk mi, emberek ezrei, akiket ez egyáltalán érdekel, hogy milyen minősíthetetlenül járnak el a nevünkben. Ezt sokszor nagyon szégyellem, és nincs módom visszautasítani, vagy nem verhetem nagydobra sehogy, hogy elfogadhatatlanul hazudnak a nevemben, az un. „magyar emberek” nevében. És miután tehetetlen vagyok, és nem tudok ez ellen mást tenni, így én meg azok, akiknek ez a véleménye, megválasztom Cseh Katalint és Donáth Annát, hogy legyenek szívesek, menjenek ki oda, Európa színe elé, és képviseljék az én érdekeimet is! Én nem gondolom, hogy csak én vagyok Magyarország, meg csak a Momentum az, meg azt sem, hogy csak Cseh Katiék a magyarok, más meg nem. De sokkal becsületesebbnek, ésszerűbbnek tartom, hogy az én hangomat is kivitték oda, lefordították más embereknek is érthető formában és hallatták az enyémet is. Örülök, hogy elhangzik a világ színe előtt hivatalosan is többször, hogy mi, akik ezt itt elszenvedjük, átéljük, nem vagyunk a Fidesz, mi Magyarország vagyunk, és szeretnénk, ha azért azt is megtudnák rólunk, hogy becsületes emberek is élnek itt, a Lajta innenső partján, akik nem csak a családjuk és közeli barátaik támogatására gondolnak, amikor Európa engem és a többi magyart fel szeretne zárkóztatni magához. Előbb vagy utóbb minden civilizált pártcsalád, politikai formáció kiöklendezi magából a Fideszt, mert rettenetes szégyen nekik is a soraik között tudni egy ilyen enyveskezű bandát. Én is így gondolom. De remélem, hogy jóakaratú képviselője még akkor is akad majd Magyarországnak Európában és remélem, hogy ők azt bizonyítják majd, hogy nem kell bennünket egy közös, nagy kalap alá venni, vannak itt még olyanok is, akik inkább hálásak az eddigi segítségért, semmint bele akarjanak folyton marni az etető kezébe.
Akkor most a hazaárulás újból és újból feltámadó rémét ezzel helyezze el mindenki a fejében a megfelelő tárolóba.

2020. január 17.

Látjuk a videón, hogy az iráni egyetemisták nem akarják taposni az utcán az amerikai meg az izraeli zászlót, azt a kormány akarja tapostatni, a beborult agyú vallási vezetők, a fiatal srácok meg nem. Szépen kikerülik inkább. Ugyanis épeszű ember nem uszul. A világ háborúinak jelentős részében seggfej kis pojácák kiabálnak öklöt rázva egy várablakból és szegény, nincstelen zsellérekből, jobbágyokból, rabszolgákból lett katonák meg feláldozzák magukat. A tanult embereket sikerült mindig a legkevésbé rávenni erre a baromságra. Talán a műveltség az agresszió egyik antagonistája, de azért lehet ellenpéldát is találni erre bőven. Zászlót tapostatni, zászlót égettetni csak primitív emberekkel lehet, de az uszítás egyik leghatékonyabb módja. A zsírhülye román magyar zászlót éget, cserébe a zsírhülye magyar román zászlót, izraeli zászlót, a másik meg indiait, pakisztánit, amerikait… egy szimbolikus tárgyon verik el a tehetetlen dühüket. Ehhez valóban egy analfabéta focidrukker banda kell, vagy valami másik őserdei horda. Azt gondolnád, hogy azért az egyetemisták, azok meg nem. Meg ahogy a nálunk élő összes menekült, ideszármazott is inkább röhögcsél egymással, jóízűen együtt falatozik, barátkozik. Mert talán a hülye uszítás elől menekült ő is.
Nehéz mérkőzés, ha a műveltség, a humánum áll az egyik sarokban, a másik sarokban meg valami kormánypropaganda. Azért nehéz meccs ez, mert a humánusabb a szelídebb mindig. A verseny abból áll, hogy a gyűlöletérdekelt kormány mekkora százalékát tudja elhülyíteni a népének? A kommunisták, akik azért inkább szocialisták voltak, folyamatosan uszítottak a belső kulákok és arisztokraták, meg a külső gaz kapitalisták ellen. A mostaniak széles palettáját tárják elénk az uszításnak. Van erre külön minisztériumunk, de valami álságos okból nem uszítás minisztériumnak hívják. Egy rakás szervezet dolgozik azon, hogy másnap milyen hírben milyen célcsoport ellen hangoljon és kiket. Nem csak Nógrádi, Spöttle, Bakondi él ebből, de még egy sereg névtelen hírgyártó is. Ha az uszítás sikeres, akkor attól – jól érzékelhetően – nem határolódik el a kormány, hanem a kezét dörzsöli örömében. Ha horogkereszteket vagy Dávid-csillagokat rajzolnak plakátokra, akkor csend van odafent és kuncogó öröm. Ha megvernek valahol egy fejkendős asszonyt, vagy megölnek egy eltévedt izraeli turistát a Tisza-parton, hát csendes öröm megint. Ha Őcsényben vagy Hévízen beérik a gyűlölet magja, akkor még helyeslés is jár mellé. Sikeresen uszították az erdélyi barátainkat az anyaországiak ellen, az anyaországiakat az erdélyiek ellen, és mindenki veszített ezzel, csak a kormány nyert és örült. Az egyházak kivetik maguk közül a toleránsabb, békésebb hangokat, az emberi megnyilvánulásokat, mert ez ellentmondana a folyamatnak. Csak a mások ellen hangolók érvényesülnek náluk is. A toleranciát támogató egyetemeket, iskolákat, akadémiát bedarálja az agresszív kor. Különös dolog, hogy látszólag békében élünk, és közben a legaljasabb indulatok fojtogatnak mindenkit a képmutató, jóságos arcot vágó kormány árnyékában.
77 éve történt meg velünk a doni katasztrófa. Éppen ezen a napon. Több mint 100 000 magyar esett el vagy fagyott meg egy seggfej jóvoltából. Azt hinnéd, egy normális világban az történne, hogy egy épelméjű ország ilyenkor letolja a gatyáját és még a sírját is teletrottyantja annak a mocsoknak, aki ezt művelte velünk. Őt nem lincselték meg, mint Mussolinit, nem égett hamuvá, mint Hitler, hanem valami portugál teraszon teázgatott tovább. Nem, nem, nem ítéltük el, mi inkább szobrot emelünk neki, és féltérdre állva köszönjük, hogy az országot kivéreztette.
Hát, nem az én nevemben, fiúk, az biztos! És arra is kíváncsi lennék, hogy hány hülyével lehetne ezt ma újra megcsináltatni. Ki szeretne a falu főterén emlékoszlopokba faragva posztumusz hősködni? Na, az csak masírozzon, meg szuronyt szegezzen tovább. Nélkülem, persze.

2020. január 12.

Jön az új tanterv. Állandóan jön, mióta az eszemet tudom. Kiskoromban nem sokat tudtam róla, de csak jött akkor is. Később meg hát… mint személyes elszenvedő, másnéven pedagógus, újra és újra fenyegetett, csattant a hátamon. Néha meg elkövető is voltam, írtam is bele, meg jóváhagytam, vagy engedélyeztem, vagy nem is tudom, mit csináltam vele. De nem is ez a fontos, ezek inkább az én magánügyeim, hanem az, hogy mit is kezd vele egy ország? Na, erre már nehezebb válaszolni.
Azt hiszem, az ötvenes években ideológiailag baromizált tantervet cipeltünk a hátunkon, de mi, gyerekek, nem is tudtunk erről. Minden szar Lenin volt, vörös október, meg Lázár György, meg Kádár, ott néztek ránk a falakról, nem is volt hová bújni, meg a tanároknak is nézték a fejét, a hajukban a korpát, hallgatták minden szavukat, és én akkor azt sem tudtam még, hogy a fél tanarái kar mindig feljelenti a másik fél tanári kart. És ezek a szenyák tanítottak bennünket bármire is. Az ám, így nőttél fel te is. Amikor a tanárképzőbe jártam, kiröhögtem a vén bolondot, amikor azt mondta, hogy a biológiába is bele kell vinni a politikát, a hős munkásokat. Ki is vágott a vizsgán rendesen, vittem az ajtót reptemben tokostól…
Egy darabig mintha béke lett volna, megszűnt ez a nyomasztó ideológiai kényszer, talán még az is elkezdődött, hogy tényleg a szakemberek, vagy a szaktárgyat szeretők kezdtek el tanítani egy tárgyban, de most megint jön az iszap a dagállyal. Sűrű, segg, nemzeti, álkeresztény massza érkezik az éj leple, aztán már a nap nyíltsága alatt, nem is lesz időd megfontolni, gondolkodni rajta, ezt kell majd tanítani. A népnemzetkedők egyik utolsó szigete vagyunk Európában, önmagunk vagyunk a minta, pontosabban a száz évvel ezelőtt múltunk, amit úgy díszítünk fel kamuelemekkel, ahogy csak akarunk. Megszépül a népe jelentős részét aktívan vagy passzívan kinyíró Horthy Miklós, de most mit lázadozunk, Szent István is hogy megszépült a fél ország lemészárlását kövezőn innen, a mából nézve, megszépül, íróvá válik Wass Albert, aki egyébként irodalmilag egy marék szárított bölényszékletet sem ér, de nacionalistaként listavezető. Látjuk majd, hogy az udvaron a kis darutollas lövészek, a kis puskákkal a vállukon tisztelegnek, amikor a híres, nemzeti Toroczkai bácsi vagy a még műveltebb nemzeti Bede Zsolt bácsi ellátogat intézményünkbe, és ha befejeztétek az ütemes tapsot, akkor Bayer Zsolt bácsi felolvassa a legújabb mindenkinek a kurva anyját kezdetű költeményét. De ez előtt térdepeljünk le, mert az iskolai lelkész bácsi előimádkozik és dicsérjük az urat, aki mindezt a budai várból fényes orcával felénk sugározza…
De jó, hogy már nem vagyok pedagógus, nem kell osztálykirándulást szerveznem a Híres Nemzeti Homofóbjaink és Antiszemitáink Csarnokába.
Orbán egyébként pont olyan, mint a lelketlen kutyaszaporító. Egyetlen dologban érdekelt, abban, hogy az ország egy nagy üzlet. Ezt nem tartja fent más, csak a kutyák tenyésztése, eladása. Normális tanár sohasem tanítaná a fenti hülyeségeket, de miért kéne ide normális tanár? Elég, ha régen Marxista-leninista Esti Egyetemet végzett, ahogy ma elég, ha teológiát. És ki törődik azzal, hogy a kutyák egészségesek legyenek? Ne egészségesek legyenek, hanem sűrűn szaporodjanak. Kórház nem kell, de a szaporítóintézeteket államosítjuk. Tenyészteni kell, ha fúj, ha esik. Mert kik fogak dolgozni az építkezéseken, amin kizárólag a pályázatok elnyerőinek szűk köre gyarapodik, a nép meg csak veszít? Ki dolgozik olcsón az idetelepített külföldi rabszolgatartó intézményekbe, gyárakba, ahová a törzsfőnök eladta a törzse munkaerejét? Csak a nemzetileg képzett, tudatlan, bármire képes ember. Kamuhíreken nőtt fel, azt hiszi, hogy éhen is halna, ha a Kedves Vezető nem etetné, és azt hiszi, hogy nincs is más dolga, mint élete végéig kezet nyalni, farkakat csóválni, mert számára ez jelenti az elérhető legnagyobb boldogságot. Pontosan, mint egy kutya.
Lehet, hogy az államformánk is kennel lesz.

2020. január 09.

Pár éve bizonyos rendszerességgel jártak hozzám Jehova tanúi barátkozni, ismerkedni, próbálkozni… Katalin általában állandó volt, néha a társai változtak, mert párban járnak mindig, mint a rendőrök. De Katit amúgy is kedveltem, helyes is volt, mosolygós, meg nyitottabb is szellemileg a többieknél. Egyszer beszélgettünk például a menekültekről. Kérdeztem is, hogy mit tettek ők, segítették őket, vagy inkább utálták, mint a többi keleti vagy amerikai importszekta? Nem, nem, ők segítették, mondta igen lelkesen, ők mindenféle nyelvű brosúrát, tájékoztatót osztogattak nekik eljövetelről, feltámadásról, és más ilyen igazán örömteli dolgokról. Néztem az arcát, és tök lelkes volt, megesküszöm rá, hogy komolyan is gondolta!
Néhány ismerősöm az utóbbi napokban intenzíven préjkedni kezdett for Australia. És van közötte olyan, hiszem, aki komolyan is gondolta ezt. Mert Isten – bárhogy is hívják – aki, mint egy betépett műhold, itt kering mindig a Föld körül, nem látja nyilván, hogy ég Ausztrália, nem hallja a teljesen ártatlan állatok millióinak hörgését és halálsikolyát, csak kering és kering karbafont kézzel rendületlenül. Így aztán hiába préjtünk az Amazonasért, Szibériáért, a Notre Dame-ért, de bármi másért is, mert ő csak suhan valahol és nem tesz semmit. Én azt mondanám, hogy az ilyen Isten mondjon le! De nem tud lemondani, mert nincs helyette más. Végzettsége sincs, hiszen még iskolába sem járt, anyja, apja sincs, gyárilag árva, de nincs senki, aki pótolhatná, betölthetné a helyét. Nem választják, beleszületett a posztba. Viszont a hozzá szálló kérelmek lelki homeopátia. Pont annyit érnek, mint halottnak a szenteltvíz. Persze, ha valakinek a lelkiismeretén keletkezett sebet ez megnyugtatja, ápolja, akkor miért ne? De azért nyugodtan mondjuk ki így halkan, csak egymás között: teljesen hatástalan az ima a tűzhányók, az árvizek, a lavinák, a járványok, bármi ellen, nem kap tőlük enni az éhező jegesmedve, a lelőtt oroszlán meg elefánt sem támad fel, még akkor sem, ha holnap a szószékről valaki azzal etet téged, hogy Szent Vánkos a sarujával visszagyömöszölte a lávát a kráterbe anno, miközben a kiskondások szépen fuvoláztak.
De még mindig nem ez az igazán szörnyű, hanem a köztünk élő kortárs elmebeteg, a klímahitetlen hívő. Mert azért nyilvánvaló, hogy a konzervatív, a taníthatatlan, a populista mind klímaszkeptikus, mind a jobboldalon áll, és tökmindegy, hogy miről van szó, de ellentmond mindig a többi embernek. Amikor kipöffeszkedte magát a templom külön számára faragott VIP-páholyában, leforgattat magáról egy videót, ahol harci paripán lovagol a seregei élén, akkor kimegy az erdőbe és szétlövi az állatokat egy körvadászaton, majd jól berúg a hasonszőrű társaival és hajnalig énekelnek hazafias nótákat. Szóval, mit neki ebben a klímakatasztrófa? Az nyilván a zöldek hülyesége. Ma olvastam, alig hittem el, kétszer kellett elolvasni, hogy Ausztrália is a zöldek miatt ég ám, mert régen amíg nem voltak zöldek, addig a bennszülöttek karbantartották ám az erdőket, irtották ám a bozótot, aztán azért nem volt ám tűz, mert ugye mindenki a kunyhója előtt tiszta udvar, rendes ház… gondolom, egész Ausztráliában őslakos kertészek járták a vidéket és tervszerűen gyomláltak. Mint ahogy nyilván az Amazonas indiánjai is, mindig bozóttalanították az erdőt, de most meg a qw zöldek, azok meg már nem… érted? Most ez keservesen komoly, nem vicceltem!
Gondolom, a kormánypropagandánk most készíti elő azokat az óriásplakátokat, amelyeken Greta Thunberg kenguru-jelmezben ugrálva direkt gyújtogatja Ausztráliát, egy másikon meg forrasztópákával olvasztja a sarkok jegét. A gonosz brüsszeli bürokraták meg idejárnak hozzánk éjszakánként agyonverni a magyar nőket, hogy rákényszerítsenek minket, hogy írjuk alá az Isztambuli Egyezményt a nőket ért erőszak ellen. Mert magyar ember amúgy ilyent nyilván nem tenne, hiszen nálunk sokkal jobb a törvényi szabályozás. Nem elég, hogy a brüsszeli meg strasbourgi banda elveszi meg feléli a magyar emberek befizetett pénzét… megint lesz plakátkampány, az értelem maradékát is kinyomják az agyból, mint egy ökölbefacsart fogkrémes tubusból.
Ilyen volt Magyarország valamikor, a 2020-as évek elején…

2020. január 07.

Valahogy olyan a hely, hogy nem is nagyon volt más választásom, nem tudtam messzebb ülni. Bármelyik asztal a szomszédos lett volna, így hát lehuppantam a legvilágosabb ablak elé. Ők meg csak pár méterre beszélgettek. Diszkrét, halk zene szólt, a mélysárga hangulatlámpák csak felerősítették a terem aranybarna tónusát, néha körbetáncolt egy meglendült karácsonyfadíszt egy-egy eltévedt sugár. Mintha bejöttél volna a télből egy jó, meleg szobába. És tényleg… de nekik ez mindegy volt, ők kívül ültek a valóságon. Egy nő meg egy férfi megpróbálta szavakban és szemek csillogásában a lehető legvonzóbbá tenni a pillanatokat. Lehetőségekről, tervekről ejtetek szavakat, mintha apránként feldíszítették volna magukat ezzel. Tűnődve vártam a pincért, aki nem túl soká, de meg is érkezett az ebédemmel. Mire befejeztem, jótékonyan be is sötétedett. Nem messze tőlem azt kérdezték éppen egymástól, hogy akkor hozzád megyünk vagy hozzám? Ne, mert ott hideg van... akkor jó, akkor menjünk hozzám! Most? Induljunk! – mondták lelkesen. A férfi felsegítette a nőre kabátot, úgy, ahogy már régen láttam. A nő kivette a csokrát az asztalra tett vázából, simogatva elrendezte a virágokat, majd féltőn egy nagyobb nejlonba tette, igen óvatosan. Ahogy már nagyon régen láttam. Az örök úr, a 65-70 közötti veterán macsó, az élet igaz császára cinkosan átintett a pultba az ott ülő pincérnek, hogy
- Holnap majd jövök és lemosogatom az egészet! – a pincér meg csak mindentértően intett, hogy persze, persze, menjen csak!
És a feszülő ruhába öltözött, molett hölgy a finom gavallér karján elsétált valahová a budaörsi estébe…

2020. január 06.

- De hogy te milyen jól főzöl Fannikám! Ez sokkal jobb, mint máskor! Te sokkal jobban főzöl, mint a férjed!
Majd tovább, hogy
- Hát, hogy ez milyen finom! Máskor is ilyent kérünk! – folytatta a környékbeli városlakó, amolyan idősebb hölgy, aki a férjeurával jött le vacsorázni.
Fanni mosolyogva veszi a bókokat, odajön a hölgy asztalához, egyre bizalmasabban beszélgetnek. Előbb vagy utóbb, persze szóba kerülnek az ünnepek, a töltött káposzta, meg a nyilvánvaló velejáró, hogy kinél mi ezzel kapcsolatban a specialitás. Fanni csak mosolyog meg bólogat, helyesel, nem nyilvánít véleményt. A lelkendező hölgy befejezi a fogást, aztán cinkosan azt mondja Fanninak, hogy
- Gyere, menjünk ki, szívjunk el egy cigit, hagyjuk itt az embert egy kicsit! – és fel is öltöznek, kilépnek a bolt elé egy spangli erejéig. Ahogy ez a barátnőknél szokás. Később visszajönnek, és ekkor hangzanak el a jó mondatok igazán.
- Te, figyelj, Fannikám, aztán legyen most már az, hogy eljöttök hozzánk az egész családdal! Aztán akkor én főzök nektek! Megmutatom ám! Egyszer meg majd mi is elmegyünk hozzátok…
Ebben az egészben az égvilágon nincs semmi különös, két asszony közeledése valahol Újbudán, az esti órákban. Mondjunk az egészhez hozzá még annyit, ahogy az áradozó hölgy tipikusan magyar, Fanni pedig tipikusan kínai asszony. (Hogy mitől hívják Fanninak, az rejtély, na, de a kedvenc vietnami kajáldámban is Lizának hívják azt az ázsiai tüneményt…) Én meg éppen estebédemet költöttem el a kis kínai étteremben.
Közben valahol az égbolton megint begyógyult egy fekete folt az intolerancia palástján, és kigyulladt az elfogadás újabb csillaga.

2020. január 05.

Helyszín: Közép-Európa, magyar főváros, nagykörút, Teherán büfé
Időpont, napjainkban, a 2020-as évek eleje, január másodikának délutánja
Szereplők: vegyes nemzetiségű people, röviden: EMBEREK
Magyar (pont úgy néz ki, min én, csak éhes) bejön. Megszemléli a kínálatot. Szóba elegyedik a perzsával, valahogy az is szóba kerül, hogy az iráni az nem arab. A magyar mondja, hogy ugyan nem látszik rajta, de azért nem minden magyar egyként hülye. A két halmaz nem minden ponton fedi egymást. Persze, hogy tudja, hogy az iráni az nem arab. Ezen azután kedélyesen elbeszélgetnek, az agg hungár, meg a nagyon jóképű, fiatal perzsa, sőt, a kajamelegítés közben már az iraki-iráni háborúnál tartanak. Na, az tényleg perzsa, kontra arab. Ők egy fél év alatt lezárták volna, felejtették volna el a franca a konfliktust, de a seggfej Khomeini csak erőltette, nyomta és nyomta… ja, igen, és Izrael… hogy hát háború, meg nem ismerik el. Semmi bajunk az izraeliekkel, az égvilágon semmi, mondja perzsa srác. De a kormány, a vezetők, na, azok a hülyék. Igen, volt, hogy lebombázták az iráni erőműveket, meg igen, nem ismerik el és meg akarják semmisíteni Izraelt. De nem az ember, hanem a barom kormányok. Közben bejön a színpadra három izraeli arab srác, mondom, nem palesztin, hanem izraeli arab Jaffából és simán bekapcsolódnak, elhülyülünk kollektíven azon, hogy ugyan mi is a különbség az izraeli arab és a zsidó között. A zsidó, meg az arab népneveket egyformán ejtjük, hogy értsük is egymást. És valahogy szóba kerül a háború is. Meg az is, hogy aki itt van, az meg mi a jó édesöreganyja szőrös alfelének háborúzna? És ugyan már, kivel? Pici a hely, pici a színpad, de hát ez egy kamaradarab. Később bejön egy fekete srác is, és így magától értetődően elhangzik a rendelés közben, hogy verárjúfrom? Hát Kanadából, honnan máshonnan. Ő csirkét kér jázmin rizzsel, ezt is kivesézik a jelenlévők, aztán az elvitelre becsomagolt kaját mégis inkább ott eszi meg a pultnál az új jövevény, mert jól érzi itt magát. A perzsa srác lenyűgöző, folyékonyan beszél magyarul, angolul, perzsául, talán arabul is, a telefonba biztos, hogy egy nehezen beazonosítható nyelvet használt, és hát remekül elvoltak ezzel a dologgal mind.
Zárókép: valamennyi szereplő áll vagy ül, és különböző nyelveken arra gondol éppen, hogy tudod mit, kapd be, te kretén iráni, arab, izraeli, kanadai, afrikai, magyar, lengyel, indiai meg az összes létező nacionalista, a mi hófehér, szénfekete, kreol, bronz, csokoládé, ilyen-olyan cerkánkat, ne uszíts bennünket egymásra, hagyj bennünket élni, vacsorázni és innen teszünk rád!
Azután ki-ki a dolgára…
(függöny)

2020. január 02.