Békevacsora
(kamaradarab)
Helyszín: Közép-Európa, magyar főváros, nagykörút, Teherán büfé
Időpont, napjainkban, a 2020-as évek eleje, január másodikának délutánja
Szereplők: vegyes nemzetiségű people, röviden: EMBEREK
Magyar (pont úgy néz ki, min én, csak éhes) bejön. Megszemléli a kínálatot. Szóba elegyedik a perzsával, valahogy az is szóba kerül, hogy az iráni az nem arab. A magyar mondja, hogy ugyan nem látszik rajta, de azért nem minden magyar egyként hülye. A két halmaz nem minden ponton fedi egymást. Persze, hogy tudja, hogy az iráni az nem arab. Ezen azután kedélyesen elbeszélgetnek, az agg hungár, meg a nagyon jóképű, fiatal perzsa, sőt, a kajamelegítés közben már az iraki-iráni háborúnál tartanak. Na, az tényleg perzsa, kontra arab. Ők egy fél év alatt lezárták volna, felejtették volna el a franca a konfliktust, de a seggfej Khomeini csak erőltette, nyomta és nyomta… ja, igen, és Izrael… hogy hát háború, meg nem ismerik el. Semmi bajunk az izraeliekkel, az égvilágon semmi, mondja perzsa srác. De a kormány, a vezetők, na, azok a hülyék. Igen, volt, hogy lebombázták az iráni erőműveket, meg igen, nem ismerik el és meg akarják semmisíteni Izraelt. De nem az ember, hanem a barom kormányok. Közben bejön a színpadra három izraeli arab srác, mondom, nem palesztin, hanem izraeli arab Jaffából és simán bekapcsolódnak, elhülyülünk kollektíven azon, hogy ugyan mi is a különbség az izraeli arab és a zsidó között. A zsidó, meg az arab népneveket egyformán ejtjük, hogy értsük is egymást. És valahogy szóba kerül a háború is. Meg az is, hogy aki itt van, az meg mi a jó édesöreganyja szőrös alfelének háborúzna? És ugyan már, kivel? Pici a hely, pici a színpad, de hát ez egy kamaradarab. Később bejön egy fekete srác is, és így magától értetődően elhangzik a rendelés közben, hogy verárjúfrom? Hát Kanadából, honnan máshonnan. Ő csirkét kér jázmin rizzsel, ezt is kivesézik a jelenlévők, aztán az elvitelre becsomagolt kaját mégis inkább ott eszi meg a pultnál az új jövevény, mert jól érzi itt magát. A perzsa srác lenyűgöző, folyékonyan beszél magyarul, angolul, perzsául, talán arabul is, a telefonba biztos, hogy egy nehezen beazonosítható nyelvet használt, és hát remekül elvoltak ezzel a dologgal mind.
Zárókép: valamennyi szereplő áll vagy ül, és különböző nyelveken arra gondol éppen, hogy tudod mit, kapd be, te kretén iráni, arab, izraeli, kanadai, afrikai, magyar, lengyel, indiai meg az összes létező nacionalista, a mi hófehér, szénfekete, kreol, bronz, csokoládé, ilyen-olyan cerkánkat, ne uszíts bennünket egymásra, hagyj bennünket élni, vacsorázni és innen teszünk rád!
Azután ki-ki a dolgára…
(függöny)
2020. január 02.