Emlékszem, amikor életemben először beszivárogtam Brüsszelbe, letettük valahol a kisbuszt egy parkolóba és az első dolgom volt, hogy megkeressem a pisilő kisfiút. Hát, ha már az ember egyszer ott van… ki gondolta volna akkor, hogy lesz egyszer nekünk ott egy másik is?

De mivel a mi nemzeti pisilőnk másik tulajdonsága, hogy szélkakas, mivel mindig arra fordult, amerre az egyéni érdekei kívánták, így most valahogy úgy képzelem, mint egy nyikorgó, rozsdás, forgó kisfiút, aki körbe-körbe pisil. Jöttek, mentek a turisták, már, amikor még a járvány engedte, és néha szánakozva kérdezték, hogy te, tényleg ez a miniszterelnökötök? Hát ez, igen, mondta a magyar, szégyenében lesütve a szemét és az aszfaltot bámulva.

Most valahogy úgy tűnik, hogy a pisilőnk beakadt a rozsdában, állva nyikorog, és széllel szemben brunzol rendületlenül. Az igaz, hogy a szél mindig visszafújja, és még nem jött rá, hogy tulajdonképpen ettől rozsdás. A széllel szembeni brunzolás az ő retorikájában harcolás. (Na, kimegyek egyet én is „harcolni” és mindjárt folytatom is..) Szóval, most egyszál kivont minislaggal harc van az egész kontinens ellen. Az aktuálisan kifolyt anyagot nem brunznak hívjuk, hanem vétónak. Megpróbáltak neki a nénik és bácsik egy hegynyi pénzt adni, de nem, nem, nem fogadta el. Ugyanis úgy szólt a kísérőszöveg, hogy akkor kapod meg, ha jó leszel, kisfiú! Fogadj szót, viselkedj úgy, mint mások, a felnőttek, és akkor te is hasznos, értelmes tagja leszel a nagy közösségnek! Nem, nem, a kis dacos, brunzol tovább rendületlenül! Mondják neki halkan, szépen, hogy te, kisfiú, egy egész földrészen nem kapják meg a normális nénik meg a bácsik a pénzt időben miattad. Ezerszámra betegek és halnak meg mindenfelé, de te akadályozod, hogy segíthessünk nekik! Százmilliók várják, hogy te egyedül, pisilős kisfiú, befejezd a széllel szembeni performance-t. De ez mit sem hat a kisgyerekre. Ő köti az ebet a karóhoz, hogy akkor és ott pisál, amikor neki eszébe jut, ne vegye el tőle senki a veleszületett bunkóság jogát, ő akkor is tahó lesz, ha ez senki másnak nem tetszik. Mi, magyarok, ez nemzeti hagyomány. A zsebpénzt, az ellátást, a teljes panziót feltétel nélkül kérjük, nem vagyunk hajlandók alkalmazkodni a házirendhez. Ilyen egy kis hős Manneken Pisünk van ám nekünk!

Hogy a tébolyult még a végén, amikor letörik a talapzatról, az egész országot magával rántja az Európán kívüli szakadékba, na, az már nem is érdekel senkit, igaz? Majd sírva zuhanunk, és közben pityergő fejecskéket rakunk ki a Facebook-ra.

2020. december 08.