Szégyen rovat

Nem az az igazi baj. hogy dr. Deák Ferenc, Budakalász jegyzője búzavirágnak és lóbaszónak titulálta a meghirdetett állásra jelentkező – egyébként minden szempontból megfelelő - pályázót, hanem az, hogy még mindig ugyanabban a pozícióban van. Mit szépítsük, végzettsége szerint európai jogász, református intézményben folytatott tanulmányokkal, habitusára nézve pedig egy homofób seggfej. De nem is ő lényeg, ő csak a mintavétel legfrissebb példánya, aki ezzel a mentalitással igazolja az összes többi hasonló, állásban és hatalmon lévő, arrogáns uralkodó párti aljadék viselkedésmintáját. Nevezett farpofa még adatvédelmi szakértőként is dolgozott, tehát abszolút tudatában kellene, hogy legyen józan állapotban, hogy mi az a becsületsértés, emberi, állampolgári jog, emberi méltóság elleni bűncselekmény, és hasonló fogalmak. Ha két részeg lebuzizza egymást egy kikötői kocsmában, hát az ő dolguk. Ha egy jegyző egy pályázót, az azért egészen más minőség. Na, de a 2020-as esztendőt tapossuk és bizony, nálunk egészen más a helyzet, mint a világ normális felén. Bayer Zsolt is kib**tt négerezhet bátran, attól még keresztény országunk lovagkereszttel kitüntetett példaképe lehet, sőt, ettől csak igazán. De ez tőle nem az első, tartok tőle, hogy nem is az utolsó, de legalább a négyszázadik csapás. Büntetlenül. De ezt az egész állampárti sajtóban büntetlen lehet, senkit ki nem vágtak még ezért, a Bende Balázs nevű röffeteg-gomba nem is rejti véka alá, hogy nincs itt igazság, egyenlőség, itt szélsőséges hírterror van, és csakis egyoldalúan lehet befolyásolni, butítani a népet. Az ellentétes oldal meg senki. Van, akinek mindent szabad, másnak meg semmit. Az egyikoldali polgármester csak úgy betiltja a mesekönyvet, mert azt ő úgy nem szeretné, az egész uradalmában. Mert neki mindenféle különleges, tudatmódosításra való joga van, eldönti, hogy ami neki nem tetszik, az nem jó. És semmi baj ezzel, marad a posztján tovább. Ez másik polgármester valamikor azt mondta, hogy elege van a fehér, hetero, keresztény férfiakból, mindazokból, akiket itt fent emlegettem, és lássuk be, bizony igaza volt, mert tényleg már elég tűrhetetlenek, de ő nem tiltotta be a kerülete óvodáiban a vizenmászkálós meg a halottfeltámasztós meséket, na, de őt majdnem meg is lincselték akkor. Mert itt van valami igazság, egyenlőség, vagy mi. Vagy mi van? Jogállam van?
Nincs. Mert, ha lenne, miért is félne a mi atyánk és jótevő miniszterelnökünk az Európai Unió jogállamiságot számonkérő feltételétől? Ha nem loptam el az üveg piát a közértben, vállalom a motozást, táskám átvizsgálását, csak nyugodtan nézzenek meg, tiszta vagyok. De ha vaj van a fülem mögött, akkor úgy tehetnék, mint Annus és Fazekas az athéni olimpián, elmenekülök a vizsgálat elől. Ahogy most a mi kis hősünk is. Tulajdonképpen állandóan megakadályozta, hogy az Unió ellenőrizhesse a pénzek elköltését. Nálunk ugyanis minden a létező legszabálytalanabb, a Tiborcz elbohóckodott és lenyúlt LED-es pénzeitől kezdve a 4-es útig, ami azóta sem épül tovább. Szóval, a legendás lopók és csalók legálkeresztényebb európai bandája lúdbőrözne attól, hogy egyáltalán bármilyen jogot számon kérjenek rajtuk. Lengyel hasonszőrű kereszténybűnözői (ld. konzervatív) körök szívesen csatlakoznának az EU-s költségvetés megfúrásához, nehogy a doppingvizsgálat kimutassa a vizeletből meg a székletből a lopott aranyat, meg a megalázott, jogtiport polgárokat. Pedig, ha ártatlanok lennének, akkor a legnagyobb örömmel vállalnák az átvilágítást, tessék, csak tessék! Nincs is fontosabb – gondolnám – mint az, hogy egy vizsgálat tisztázza a becsületünket, a nevünket friss vízzel tisztára mosná, lekerülni rólunk a többszázados ránkrakódott koszadék, a hitvány háborúk a rossz oldalán, a panaszmukiként évtizedekig kunyerált alamizsnák gyalázat, a jótevő orvul hátbatámadása, a megbízhatatlanság, és egyáltalán, az európai szégyenbélyeg.
Még egy stigmát akar a kisgonosz a homlokunkra operálni, és ezért eljátszotta előttem, meg azt hiszem mások előtt is a tisztelet maradékának a maradékát is, nem érdemel semmit, csak a mélységes megvetésünket, hogy idáig juttatott bennünket.
2020. november 18.