Ez most nem érdekes, ne olvassátok el! Nem is neked szól. Csak napok óta motoszkál bennem egy kérdés, és a Facebook állandóan kérdezi, hogy mi jár a fejemben. Azután meg lehet, hogy velem történt, lehet, hogy nem, lehet, hogy csak valami troll-oldalon olvastam…
Na, szóval, van valami bajod, ez kíváncsivá tesz, elmész orvoshoz, az elküld valami vizsgálatokra. Hát, a labort sem könnyű gyorsan és ügyesen elintézni, de megvolt, az ultrahang még lassabb a közgyógyellátásban, de sikerült valahogy az is, de már a gasztoenterológiák nem olyan könnyű pálya, ahhoz keresgélni kell… és egyszer csak rájössz, hogy ez nem nagyon megy másképp, elmész magánrendelőbe. Az egyiknél telefonáltam szorgalmasan, vertem az ajtót egy darabig, hiába. Valaki mesélte, hogy ő is így járt, kerestem hát másikat. Na, és persze, aki keres, az talál is. Időpont van, és persze, hogy mindenért fizetni kell, még kacsintásért is, de te kérted, nem szólhatsz egy szót sem. Van egy fizetett beszélgetés, ilyen drágán még nem beszéltem a majdnem semmiről valakivel, amiből nem tudtam meg semmit. Azután van maga a vizsgálat. Időpont van, előtte felkészülsz, egy napig bűvös sókkal meg üvegmosóval pucolod a beleidet, vidám napod van ám, amikor bizony nem is mersz elszunnyadni. Másnap jöhet a torkászat, farászat, bélészet, Az ilyen izéket azért az ember nem szereti ébren, két kerti slagot bedugnak a két végeden kényre-kedvre, nem egy romantikus élmény. A bódítás, alvás meg még plusz megfejeli dolgokat, de egyszer élünk, így mulat a magyar, csuhajla. Szóval, ez egy volt magánlakás, falatnyi helyiségekkel, és nagyüzemi hajsza, mint a jobb vágóhidakon. Mindenkinek kísérővel kell jönne, mert egy darabig magadon kívül vagy, és még megtérít egy szekta hazafelé az első sarkon, ha nem vagy résen. Természetesen mindenki időben jön, mint a kivégzésre szokás, és természetesen mindig csúszik minden, az emberek tömörülnek, ácsorognak üldögélnek, várnak, a rutinosak könyvet is hoznak. Halk zene szól a falakból. Meg utolsó kenet. A végrehajtó rész egy pár méterszer pár méter leválasztott fülkécske, nincs benne semmi, csak funkcionális. Ágy fehér lepedővel, pontosabban nem ágy, fekvő alkalmatosság. két szék, egy asztal, monitor, meg maga gép, a kis biofúrótorony, ami bevezeti neked a szondát akárhová. Szádba műanyag pecek, hogy ne tudd becsukni, alsó fertály tárva-nyitva a nagyvilág számára, azután injekció és mintha lekapcsolták volna belül a villanyt. Kész, elmész, kis bolyongás a világűrben, azután vidáman ébresztgetnek, hogy hahó, kapitány, közeledünk a Mars felé! Így aztán félhülyén és némi segítséggel, útmutatással átbotorkálsz egy még kisebb helyiségbe, ahogy van egy rehabilitációs fekvőhely. Ott lassan feléledsz, nézed a plafont, és közel az egész kalandtúra vége. Fél füleddel hallod, hogy a következő áldozat már ott kotkodácsol a vérpadon, ahol te az előbb voltál. Szóval, igyekezel kihajtani magad, hozzátartozód segítségével. aztán persze hazaérsz valahogy, túl vagy rajta, lelet van, meg szelfi is belülről…
És most jön a frage, question, vagy mi… a leleten az áll, hogy „A vizsgálat protokollnak megfelelően tisztított eszközzel történt.” Milyen tisztított eszközzel? Hol történt a tisztítás? Nincs több „eszköz”, az az egy kelgyó van, ami felágaskodik, mint egy kobra és világít vége, egy üvegszálas optika, meg egy kis mintavevő harapdáló van rajta, meg hát maga a kamera… a helyiségben csap nincs, lavór nincs, még egy másik ilyen slag sincs, ugyanaz jár mindenkiből ki és be, mint szél a gatyában. Még egy adag papírvattát sem láttam, de Regina papírzsebkendőt sem, amivel át lehetne törölni, nem, hogy egy fertőtlenítő autoklávot… így aztán nem kérdezem meg, hogy a pár perccel előttem kijövő idős hölgynek melyik végében volt a slag először, nekem melyikben volt, s a percek múlva utánam jövő fiatal lánynak melyikbe…
Á, nem is érdekes az egész, csak hangosan gondolkodom…
2021. 08. 13.
