Felmászol egy magyar várra. Vagy egy nem magyarra, mindegy… és általában ugyanazzal szembesülsz. Volt egy dölyfös fütyi, aki aranygombos mentében és farkaskacagányban rámutatott az egyik, jó nehezen megmászható dombtetőre, hogy: - Ide!! És akkor ezer embert lehajtottak a földekről, vérrel, verejtékkel, megnyomorodással, étlen vagy szomjan építették a várat a fütyinek, mint egykor a piramisokat az ókorban. Csak őket nem mindenféle mediterrán rabszolgáknak hívták, hanem magyar honfitársaknak, akiknek nem volt joguk nemet mondani és nem építeni a szarházi hegyi fészkét. Általában jobbágyoknak hívták őket. Rengetegen meghaltak, mire megépült a vár. Azután jött egy másik szarházi, valami egyházi rangot viselő ember, és ő is beleépíttetett magának egy kisebb fészket, és ő is ugyanúgy nem dolgozott soha semmit. Azután megépült a vár, a paraziták feltelepedtek a felső szintre a családjukkal, a nyomorultak meg alabárdot fogtak kőműveskanál helyett és lent vigyázták őket. Néha a felső faszi kiállt a bástyafokra és lekiáltott: - Én jó vagyok ám! Itt egy marék garas a hűségetekért! – és leszórt egy kis zsák pénzt – így építem nektek vissza a 13. havi nyugdíjat, és ha nem én lennék a várúr, hanem a másik élősdi, akkor az meg elvenné tőletek és agyon is verné a családjaitokat! És a lentiek hangosan hajbókolva köszönték is a kegyelmes jóságot, és négykézláb szedték a porból az alamizsnát…

Később a felső paraziták szobrot kaptak, emlékműveket, várakat neveztek el róluk és festményeken őrizték meg a fényes orcájukat… a lentieket, akik éltették őket, meg beszántották a búzamezőbe…

Eltelt vagy 500 év, és semmi sem változott.

( a képek a szerző illusztrációi Sümegről)

2021. 09. 22.