Ül a jámbor a járdaszélen, hová is ülhetne, ha egyszer széke sincs már? Nem ment el időben világot látni, ottmaradni, pénzt keresni, ledolgozta itthon a csontjáról a húst, tapsolt ennek meg annak, vitte a zászlókat balról jobbra meg jobbról balra, nem követett el semmit, aztán most kilakoltatták. Valakik még vigyáznak a gyerekekre, mert egy másik szegényember adott nekik egy kis szállást egy időre valahol a szív kegyelméből, de elveszik a gyerekeket is, ha nem tud gondoskodni róluk. Tehát ül a járdán, fogja a fejét valahol az Európai Unió egyik leszakadt régiójában. Valaki hozott neki nemrég pár zsemlét a közeli péktől, azt majszolgatja éppen, de nem esik jól az sem.
Jön az úton a másik nincstelen, annak meg a fejében nincs vagyona egy morzsa sem. Meglátja a nyomorultat és haragra gerjed. Oda is ül a padra, rosszallóan csóválja a fejét, morog hozzá, mint a bolhás kutya. Hát kell ez nekünk? Itt ülnek ezek a csavargók az utcán aztán még beteg lesz tőlük a gyerek…
- Mit ül itt, he? Miért nem dolgozik, hogy a fene essen a lusta képibe! Hiszen bírná még, látszik magán!
A zsemlés megszokta már a másik faj támadását. Tudja, hogy védekezni nem tud, csak annyi reménye van, hogy talán elmegy a tébolyult, ha halottnak tetteti magát vagy semmivel sem törődve csendben marad. De ez most nem jön be.
- Szóltam magához! Süket?? Vagy részeg?
- Nem ittam semmit! – szólal meg a járdás önérzete.
- Nahiszen! Ismerem a fajtáját! Az ilyenek mindig isznak! Na, szedelődzködjön ám, mert szólok a rendőrnek! A barátom is rendőr, mindjárt jön, ha szólok…
- Engem megvert a sors. meg ez az átkozott kormány… miért akar még megverni maga is?
- A kormány?? Te piszkos kis senki! Szádra mered venni a miniszterelnök úr nevét? Te koszos hálátlan! Ahelyett, hogy a lábát csókolnád te is!
- Csókolja a csalán! Engem csak tönkretettek, kidobtak itt!
- Igeeen? Hát el lehet húzni a francba, mint a többi!! El lehet innen tűnni, büdös hálátlan disznaja! Még az ilyen koszos venné a szájára a miniszterelnök urat! Azt az édes jó embert!
- De most várjon… mondja meg őszintén, magának mi a jó benne? De tényleg… kíváncsi vagyok.
- Hogy mi? Hát az, hogy megvéd, hogy felvirágoztatja ezt a hazát! Hogy jól élünk és boldogok vagyunk!
- Jól él? Maga hol él jól? Milyen jó élete van?
- Hát küldtek krumplit megint! Egy egész zsákkal! Meg adtak tízezret, csak úgy ajándékba!
- És ennek örül?
- De meg már a világ legjobb embere az! Csak üldözik abban a rohadt unióban! Hogy lépnénk már ki! Megvédte ez az ember az egész Európát, aztán most meg még őt bántják!
- Most ne vicceljen ezzel, kérem… mit tett jót az az ember? Kinek? Csak egyet mondjon!
- Hát hülye vagy te, porban lakó csíra? Nem olvasol Lokált? Itt van, nesze, tessék! Ingyen van minden nap… Most építettünk a Mezopotámiában a keresztényeknek 17 templomot 80 milliárdért!!
- Nincs is olyan már, hogy Mezopotámia…
- Befogod a pofád, hitetlen kutya! Ide van írva! Most adtunk át a Holdon tizenhét golfpályát és hat uszodát 140 milliárdért…
- A Holdon nincs is víz… ki látta ezt?
- Ki látta? Ide van írva! Még mindig nem hiszed, te kételkedő libsi?
- De hát ott nincsenek is keresztények…
- Nincsenek? Hát itt van!! Mind hazaárulók vagytok! A saját fajotokat tagadjátok meg, migránssimogató, hitetlen banda!!! Jól mondta a polgármester úr, hogy el kellene benneteket dózerolni a közterületekről!
És ekkor csattant el az első pofon magyar és magyar között aznap…

2019. május 22.

Akit bármennyire is érdekel a dolog, az tudja, hogy ez a székely himnusz nem a székely himnusz. De mások is, meg mi is annak ismertük, persze! Nem egy ősi dal, 1921-ben született, de megvan a maga sorsa, jelentősége. A jófene tudja miért, mióta az eszemet tudom, valahonnan ismerem. Hogy ki tanított meg rá, azt már nem tudom, de arra emlékszem, hogy tiltott dolog volt ez annakidején, nagyon is! Amúgy máig sem értem miért? Bátorság volt róla beszélni, vagy elénekelni. Sokan nem is merték vagy nem is ismerték. Viszont nem találkoztam soha senkivel, aki konkrétan megtiltotta volna, de mégis benne volt a tudatban, hogy nem szabad. Hogy az eléneklése az valami szolidaritás a múlttal, meg a határon túliakkal. Nemrég olvastam, hogy a hetvenes években talán meg is büntettek érte valakit. Azt hiszem, mi erről nem tudtunk, mert Ede kollégámmal és cimborámmal, talán a Siposban ülvén Óbudán, és némi poharazás után bizony felálltunk és fennhangon elénekeltük. Nem, hogy baj lett volna, de a szomszéd asztalnál egy iddogáló úr szintén felállt és felszabadultan velünk dalolt. Azután elismerésképpen néztünk egymásra, hogy na, magyar vagy te is cimbora, igaz? Igaz magyar… De semmi bajunk nem lett az esettől.
Amikor megvettem harminc éve Magyarország első NEM pártállami stencilgépét az MDF első országos gyűlésére, két dolgot alkottunk vele: sokszorosítottuk a gyűlés szavazólapjait és rengeteg példányban a székely himnuszt. Letettük a székekre a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem (ma Corvinus) aulájában és vitt, aki akart. Akartak, vitték, ez volt talán az új szabadság egyik első kézbevehető, olvasható bizonyítéka. Aztán persze később Erdélyben is énekelhettem szabadon, kedvemre….
Régen volt. Akkor még a székelyek a barátaink voltak, nem az ellenségeink. Ma van a székely himnusz napja. Emlékezzünk meg hát ma mi is! Hallgasd meg a csíksomlyói István a király előadás végét, hogy hogyan szólt ott, mert az az igazi!

2019. május 22.

Töprengésre ad okot és ki nem megy a fejből, hogy mivé lett itt az ember és miért? Azóta rágódom, mióta kereng az a bizonyos videó az ugarrá amortizált fiatal demokratákról, akik megkapják azt a kérdést, hogy mi a nagyobb veszély, a klímaváltozás vagy a bevándorlás… és akkor ők természetadta képességeik szerint válaszolnak is ezt meg azt, de azért szerzel néhány ősz hajszálat, amíg végighallgatod. Hát, nehéz is ez… meg nem mindenki fogyatékkal születik, van, aki az élete során válik azzá, talán valami baleset vagy fertőzés következtében.
Az egy szindróma, hogy valamitől fél a nyomorult, amit nem ismer, amivel csak filmen találkozott, amiről csak hézagos – vagy ellentétes – információ vannak, amit nem tud feldolgozni, nem tud hová tenni, és képtelen a félelmén tudatosan felülkerekedni. Persze, nem csak a magyarok egy része ilyen, benne van ez az izé az emberek jelentős hányadában máshol is. Nem tud megbirkózni önmagával. Fél a külvilágtól, a mástól, meg általában mindentől, aki nem ő. Ez a dolog, ha beleiszapolódott az agyba, a legkörülményesebb eltávolítani onnan. Néha azt mondjuk, hogy embergyűlölet. De nem egészen az. Biztos van ember, akit szeret. Talán. Ő azt hiszi, hogy az övéit, a szűkebb környezetét, na, azt szereti. De el tudsz képzelni egy embert szeretni bárkit is, akinek a szeretete annyira szelektív, hogy csak bizonyos feltételekhez igazítható? Legyen az illető fehér, keresztény, hetero meg magyar. Na, akkor azt szeretjük. A mások meg ide ne jöjjenek, vagy maradjon mindenki a négy fal között a világban és kész. És akkor mindenki megőrzi a saját, ősi kultúráját. A magyar mindig csak paprikás csirkét eszik szalonnával meg töltött káposztával, pálinkával, az olasz meg mindig egyen makarónit meg spagettit, oszt jó is van. A magyarok mindig csak csárdást táncoljanak, a görögök csak szirtakit, a spanyolok meg csak flamencot, oszt jó is van. Ancient Hungary, meg mindenféle patrióta izék és édesbús hősiesség patakvérrel. De miért fontos ez?
Fontos-e, hogy a dédunokámat vagy ükunokámat úgy hívják, hogy János vagy Árpád? Baj, ha úgy hívják, hogy Ahmed, vagy Xiao-Ping? Már miért lenne baj… Baj lenne, ha meleg lenne, leszbikus, fekete vagy karamellszínű, muszlim vagy hindu? Miért lenne baj, ő lesz az, nem én. A legjobb, amit kívánhatnék neki, az az lenne, hogy ne legyen embergyűlölő, fogadjon el másokat és érezze jól magát a bőrében. Legyen boldog ember, akármilyen színű, akármilyen vallású vagy orientációjú. Ezzel együtt azt is kívántam neki, hogy legyen intelligens. Ezer kutatás bebizonyította, hogy a másokat elfogadni nem tudók egy alacsonyabb szellemi szinttel rendelkeznek, az összes rasszista, homofób, xenofób sérült. Ő legyen ép, ezt szeretném. de ha zsidó lesz, ne csak klezmert hallgasson, ne csak humuszt meg sóletet egyen, ha roma lesz, ne csak cigánytáncokat táncoljon, ha meg arab lesz, ne csak kuszkuszt egyen, hanem legyen meg neki minden nép minden kincsének a legjava. De a sajátjához, az övéhez ő értsen a legjobban. Ha magyar lesz, ő táncolja a legszebben a mezőségi táncokat, de attól még tudjon tangózni meg szambázni is! És akkor gazdag lesz, gazdagabb, mint papíron a száz leggazdagabb magyar! De az övé igazi lesz! Csak hát… itt jön be a fenti kérdésből, amiből ez a gondolat kiindult, a kérdés másik fele. Hiába hagynék rá egy tonna aranyat, ha nem kap majd levegőt, ha minden évben elmossa mindenét az árvíz, ha elönti az életét a műanyag szemét, ha kihalnak az állatok, amik most életben tartanak minket. Azt hiszem, az a fenti embercsoport, amely ma dominánsan uralja ezt a földet számszerűen, nem tud erről az egészről semmit. Mert nem érti sem a kérdés egyik felét, sem a másikat. Sem az ő István vagy Géza nevű ükunokája, sem az én Leila vagy Gudrun nevű utódom nem tud életben maradni miatta, meg miattam, meg miattunk. Őmiatta, mert hülye volt és nem értette meg, vagy nem hitte el, és miattam, aki nem tudtam meggyőzni és kevés vagyok ahhoz, hogy ezen bármit is változtassak.
Csináljatok már valamit, legyünk már többen!
Mindez eszembe jutott ma egy civil napon Józsefvárosban, és valaki húzza már meg azt a vészharangot valahol!

2019. május 19.

Először csak úgy folyt szét mindenfelé a földön meg a padlón. Nem is nagyon figyeltünk fel, csak nagyon furcsa volt. Szokatlan. Azután már bokáig ért, csak úgy tocsogott, cuppogott benne minden, szóltunk is, hogy talán baj lesz, de aztán megszokta mindenki, hogy ezentúl ez van, így kell már menni mindenfelé, örüljünk, hogy csak eddig ér. Inkább bosszantó volt, mint félelmetes. De annyi mindent megszoknak az emberek. Aki nem szokta meg, az összecsomagolt és elutazott, egyedül vagy a családjával. Mi meg próbáltuk valahogy szárítgatni a környéket, kiszivattyúzni a szennyvizet, de nem lehetett. Nem volt már olyan nagy változás, amikor térdig ért. Volt, aki azt mondta, hogy lehetne ez ennél rosszabb is, vannak még nálunk keményebb diktatúrák, nézzük inkább azt, hogy nekünk itt még mindig jó. Azokhoz képest. Azután már derékig jártunk benne. Nehéz a sűrű közegben előre haladni, meg-megáll az ember, hitetlenkedik, hogy ez tényleg itt történik, velünk? Békében? Most?
Most. Ránk uszították a határainkon túl élő magyarnyelvűeket, mi lettünk a főellenség, a saját országunk közepén. A gyűlölet mérge úgy folyt le a Kárpátokból, mint sáros hólé árvize tavasszal. Jutalomfalatokkal és tüzes vasakkal felingerelt tegnapi véreink libsiztek, komcsiztak bennünket minden fórumon, ahol csak tehették. De nem csak komcsik lettünk meg libsik, hanem migránssimogatók, meg buzivédők is. Meg mindenféle hazaáruló patkány, ami csak a fantáziájukba a sajtójukból beléjük töltődött. Azután elvették az újságokat, elzárták a csatornákat, nehogy válaszolni tudjunk. A szűrt hír a katalizátorokon keresztül jut el a lyukas fülekbe, amelyek párosan fognak közre egy-egy üres agyat. Budapesten a kormány a legnagyobb kamuhírgyár, egész intézményrendszer dolgozik azon, hogy hogyan lehet a legjobban meggyűlöltetni bennünket magunkkal. Az egészséges szervezet még valahogy ellenáll. Vannak még, bár egyre kevesebben, akiket nem tett élőhalottá a kamuhírvírus, ami ellen nincs védőoltás, mert receptre írják fel, központilag. A valóság ellentéte. A valóság, ami nem megismerhető, mert a vírus felismeri és megsemmisíti azt.
Már alig van valaki az uralkodóházból, aki ne buzizott volna egyet vagy többet, közvetve vagy közvetlenül. A többi meg bólogatott rá. Cigányok ellen vonulna a terepszíngatyás sereg. A banyatankos hülyenénik leüldözik a buszról a feketebőrű anyákat gyerekkocsival együtt. Az összes ország, az összes bőrszín az ellenségünk, kivéve a magyar és a fehér. De a fehér, magyar civil is az a saját kormányának. Ellenségek az ételosztók, az ENSZ, az EU, de minden humanitárius dolog, ami valaha emberi értéket képviselt. Már a norvégoknak sem szabad embert védő szervezeteket támogatni. Talán még egy hasonlóan beteg Salvini vagy egy világ közutálatának örvendő Le Pen állna mellénk, ami azért inkább szégyen, mint dicsőség. De a minden képességet nélkülöző Szijjártó Péter ma is rugdossa az Egyesült Nemzetek lábát. Magasabbra nem ér fel.
Azt hiszem, már nyakig ér… a gyűlölettengeren kapálózunk még, maradék, ki tudja, honnan idevetődött Homo Sapiens, aztán elnyel majd bennünket is. Talán élve megfulladtunk. Zombik leszünk, mint a többi elkárhozott.
Magyarország keresztény ország, a kereszténység védőbástyája! – szokta mondani az emberi hiszékenység valamelyik állami vámszedője. Olyan ez, mintha azt mondaná, hogy Vegán Mészárszék és Húsbolt.

2019. május 16.

Na, van az a mező valahol az Alföldön, aztán áll ott azon az a Magyar Légió nevű Magyar Gárda, aztán csak néz.
- Hát most akkor meg mi leszen? Vonulunk vagy nem vonulunk? - kérdezi a Magyar Gárda.
- Hát vonulunk hát, hát azé híttak ide minket, hogy vonulunk… - mondja a Magyar Légió. Mindnek egyforma egyenruhája van a Military Shop melletti kínaiból, nem lehet tudni, melyik melyik… és egyformán okosak is.
- Aszongyák nem lehet… hogy meg van az tiltva! – mondja az okosabbik Magyar Gárda, aki azért tud valamit.
- De aszonták, hogy akkó is vonulunk! – mondja a másik, aki még okosabb az előzőnél is.
- Na akko meg várjunk még! – mondja a legokosabb.
- Aztá meg ki ellen vonulunk, he?
- Hát a cigányok ellen! Aztán meg azt nem lehet!
- Mér, micsinátak már megin?
- Azt nem tudom, de cigányok…
- Hát, ha nem lehet, akkor vonujjunk más ellen!
- Aztá ki ellen, te?
- Hát a Brüsszel ellen!
- Maraggyá má hülye… tudod, milyen messze van? Messzebb innen, mint Pest!
- Azanyát! Akko jó messze van, tényleg! Akko oda ne mennyünk!
- Ki ellen lehetne még…
- Hát a migránsok! Menjünk rájuk akkor!
- De hol vannak?
- Meg kék őket állítani!
- Mert gyorsan mennek.
- Nálunk egy vót a faluba, az barna bőrű volt, azt is agyonvertük, de aztán mondták, hogy a bakter jánya vót, csak szolárizott, azér nem láccot, hogy fehérnép.
- Jóvan na, jó tettétek, még a végén igazi is lehetett vóna! – sommázza az egyik okosabbik.
- Akko menjünk a libsikre!
- Az jóóó! Menjünk rájuk!
- De ha azok meg magyarok?
- Nem magyarok azok, a magyarok azok mi vagyunk!
- Ja, az igaz…
- De a keserves jóistenit neki, mennyünk má valaki ellen! Mindegy ki, csak mennyünk má!
- Ja, hát menjünk na. Bal, jobb, bal, jobb, bal, jobb…
- Te, figyejjé má, bal az nem lehet, az a libsi!
- De akkor meg pofára esünk, ha csak az egyikkel…
- Pofára hát!
- Hát akkor menjünk! Jobb, jobb, jobb…

2019. május 14,

Emlékszünk, amikor még ugyanezzel a szöveggel a plakáton Morvai Krisztina szépelgett Vona Gáborral mag Balczó Zoltánnal, most megint megtalálta valaki a „szlogenek” feliratú raktárban és éppen Toroczkai László meg Dúró Dóra díszíti azt. Dúró Dóra helyes rajta, Toroczkai erősen kopaszodik, de azért jóképű így is. És mit jelent ez nekünk újra? Valami oka csak van, ha már ennyit kinyomtak belőle, meg ki is ragasztották… szerényen csüggedezik még alul a mezőben a 14 tagú MIÉP címere, a durván antiszemita Csurka hozadéka és az inkább bohóc Torgyán talán 5 tagú Független Kisgazdapárt romja, azaz egy-két foszlány. Ez talán ki is jelöli a szellemi utat. A másik plakát meg arról szól, ugyanezektől a magyaroktól, hogy se Gyurcsány, se Orbán… hát akkor mi is legyen? Nyilván akkor inkább Toroczkai, folytatódik a gondolat. De hát most ezek mennek, van az önjelölt keresztény DNS, meg van vele szemben (?) a kimagyarult magyar. Aztán lehet választani.
Az ember, ha objektív szeretne lenni, és bölcsnek képzeli magát, akkor inkább a jobbikat választja a sok közül. Most nem az elhalt jobboldali pártra gondoltam, hanem tényleg a jobbikra, a jobb emberekre, akiket jobban szerethetünk. Kitől várhatunk jót? A kis magyar örökítőanyagtól nyilván nem, az még nem tett nekünk semmi olyant, amitől boldogabbak lehetnénk. Ígért fűt-fát, söralátét-nagyságú adóbevallástól a rezsicsökkentésen, meg az államadósság csökkentésén át mindent, egészen a bűnözés megszüntetéséig, semmiből nem lett semmi. Csak a fák kivágása. És rosszabbul élünk, drágább lett minden, a nyugdíjak inkább fogynak, mint emelkednek, a nemzetközi tekintélyünk meg a szégyenbe olvadt, mint a sáros hólé. Az újramagyarkodó meg le akarná váltani ezt is. Amúgy hol vele van, hol ellene, mikor milyen napra ébredünk. Az rémes, ha valakinek egyetlen programja van, az embergyűlölet és azzal még sikereket is érhet el. Mert mit tudsz erről a drága honfitársról? Annyit, hogy előjött újra Ásotthalomról, rivaldafénybe került, de eddig is csak annyit tudtunk róla, hogy ő aztán ott keményen nem enged mecseteket a területén, meg még keményebben nem engedi a melegeket sem… nahát, ennyi pozitív, szeretetteljes gondolattal hol lehetne sikereket elérni? Itt, Magyarországon. Most akkor bejön még egy faktor a szeretetbe, mert az új Magyar Gárda nem késik, nem habozik, megalakul és a cigányok ellen felvonul. Na, ez is milyen pozitív gondolat, igaz? Összegezve: ha azt a szép szlogent lefordítjuk a való tartalmára, akkor a „Magyarország a magyaroké!” duma semmi mást jelent magyar nyelven, csak azt, hogy mindenkit utálunk, mint a bélsarat. Remek gondolat. Vonzó. Kamukeresztényi.
Amúgy meg kezdődik az idegenforgalmi szezon. Te is biztos szeretnél minden olyan országba elutazni, ahol jó nagy betűkkel kiírják, hogy Spanyolország a spanyoloké, Németország a németeké, Görögország meg csak a görögöké… ettől biztos jobban fogod érezni ott magad. 
Rólunk már majdnem minden nagy európai és tengerentúli sajtóorgánum megírta, hogy újra fasiszta ország lettünk. Egyes lapok egyes cikkei csak a kormánypártra, illetve konkrétabban a keresztes DNS-re utaltak, mások meg csak úgy, az egész országra. De hát mi látszik belőlünk onnan távolról, mégis? Egymásnak adják a kilincset a hetven évvel ezelőtti világégés új fáklyahordozói. Itt gyűlnek nálunk, itt szervezkednek, hogy majd összeállnak és az Európai Unió békéje, humanizmusa ellen fordulnak közösen. Parázson tántorgunk, máglya is lehet belőle.
Kik vagyunk mi, magyarok, akiké ez az ország? A mások ellen szövetkezők, vagy a mások ellen trappolók, a mások miatt szégyenkezők, vagy a tehetetlenül sodródók? Pedig lehetnénk újra a szabad emberek országa is… még egy esély. Újra és újra esély. Nem szabad elengedni. Segíts és szavazz te is!

2019. 05. 10.

- Készültél erre a napra?
- Hát, valamennyire, igen… szerintem mindenki készül rá.
- Ne gondold! Össze-vissza hazudoznak, sírnak, rimánkodnak, meg inkább nem beszélnek róla. Olyan is van ám sok…
- Á, de azért mindenki tudja, hogy egyszer meg fog halni.
- Persze, de a legtöbb titkon abba reménykedik, hogy ez mindig másvalakivel fordul elő, vele meg nem.
- Hát, mert ilyen kis egyszerűek.
- És te? – kérdezte a fehér lepedőbe csavart fazon.
- Én? Semmi meglepi. Leéltem az életemet. 12 éves koromban biztosan jobban megrázott volna. Akkor mindenki úgy megy el, hogy háááá, nem élt még eleget.
- De van, aki semmit nem él. Még akkor sem, ha nyolc évtizedet lődörög a bolygón.
- Van.
- És akkor most hát, hogy is mondjam... te lennél itt a Szent Péter úr?
- Hát most vagy szent, vagy úr… nálunk ezt így egyben nem szokták mondani. Itt az Úr csak egynek jár, tudod, ő a főgóré… szentnek meg mindenki szent, aki itt fent mászkál lepedőben.
- Ez valami örök Halloween? – vigyorodtam el.
- Az! – nevetett kajánul a kopasz öreg is. – Mindig becsöngetünk mindenhová, és beszólunk, hogy „Adsz csokit vagy megverlek!”
- És adnak?
- Ki hogy.
- Na, szóval, akkor ez a képzelet meg a valóság találkozása. Meghalsz és itt állunk egy felhőn, és egy agg mosóporreklám lenget valami kulcsot és kérdezget, hogy beereszt oda vagy sem…
- Ez attól függ, hogy milyen volt az irodalmi műveltséged. Olyant is tudunk, hogy itt áll az öreg Kháron a ladikjával, és átvisz a Sztüx folyón, miközben borongós dalokat énekel, mint egy velencei gondolás.
- Hehehe... az is jó. Na, és mi van ott bent? Érdemes bemenni?
- Hát valahová mindenki bemegy.
- És milyen kérdésekre kell válaszolni?
- Mondd, haversrác, boldog voltál odalent?
- Haversrác? Ez meg milyen szöveg… valami reformliturgia?
- Kérdezhetem úgy is, hogy „halandó”, az a klasszikus forma. Jobban szeretnéd?
- Nincs igazán jelentősége.
- Na, szóval, boldog voltál, akárki?
- Persze! És hálás is vagyok ezért nagyon! Kinek lehetek hálás?
- Magadnak. Csak magadnak. Nem mi csináltuk, hanem te.
- Nem voltam amúgy valami kőgazdag, de voltak szép örömeim.
- Jól látod. Szerettél volna nyolc jachtot a Földközi-tengeren?
- Nem. Mit csináltam volna nyolc jachttal a Földközi-tengeren?
- Szerettél volna 10 stadiont, meg bele egy rakat focicsapatot? 
- Nyilván nem, nem tudok 10 stadionban egyszerre szotyolát köpködni…
- Na látod, nem is vagy te olyan hülye.
- Te mondád.
- Akkor mondj valami szebbet vagy jobbat ennél! 
- Egyet nem tudok, csak sokat… de hosszú lenne… mondjuk friss harmatban szeretkezni a város fényei felett, a szikla melletti fűben… vagy lélegzetvisszafojtva ülni a teraszon és hallgatni az állatok éjszakai neszezését… vagy szemtől szembe felkel a Nap a víz felett és bearanyozza a mögötted lévő hegyet… éjszaka mozdulatlanul lebegni a Balaton sötét vizében, míg beborít a csillagok palástja…
- Ne folytasd… bemehetsz!

Amikor Medgyessy Péter aláírta a csatlakozásunkat Athénban, kórházban voltam éppen, törött lábbal feküdtem a baleseti sebészeten. Addig rimánkodtam, míg a nővér ágyastól kitolt a folyosóra, ahol volt televízió, hogy lássam az aláírás szent aktusát.
15 év az Unióban. Ezalatt megélni sokszor a határtalan örömöt, hogy megállás nélkül átsuhanunk a szomszéd országba a régi gyilkos aknazárak helyén, aztán még eggyel arrébb újból, mert egyek vagyunk, együtt, és ez most már talán így is marad. Nincs többé trianonos ökörködés, mert a magunkéból, a közösből nem tudjuk újra lehasítani a magunkét, hogy a miénk legyen. A befogadás, a mosoly nem hervadt le odaát, annak ellenére, hogy számtalan gennyláda honfitársunk módszeresen lopásra-rablásra használta fel az új szabadságot, nem csak az áruházakban loptak Bécsben, hanem autókat, mezőgazdasági gépeket kötöttek el bandákban, hogy így hálálják meg a jóhiszeműséget. Ennek ellenére 15 éve patakokban és folyókban ömlik a pénz nyugatról, szegény, kalapozó, elmaradott régióink jajszavára. Annyit kaptunk, hogy nyolc más ország felzárkózott körülöttünk, akik fasorban sem voltak régen, mi meg még mindig a középkorban szédelgünk. Hála remek vezetőinknek, nem adtak át semmit. Mint a csalfa pénzespostás, akinek ki kellett volna osztania a pénzt, amit nekünk küldtek, a ganéj uralkodóosztályunk eltette magának, mielőtt még kiért volna a címzetthez. Rablás odaát kicsiben, idehaza nagyban. (Nem fogod elhinni, de van, akinek ez tetszik, és aki azt mondja, hogy jól van ez így.)
Elmúlt 15 év. Elsők voltunk a csatlakozó, volt szocialista országok között, minden mutatónk alapján, most már garantáltan a sor végén kullogunk. Annak ellenére, hogy a legtöbb pénz ide dőlt, amiből a nulláról fel lehetett volna építeni zöldmezős beruházással egy erős országot, az mind eltűnt, elnyelődött, elfocizódott valahol, vagy eléneklődött a szentélyek sűrű homályában. A borsodi szegénycsalád változatlanul éhezik, mindegy, mekkora és hány társzekeret pakolnak tele neki Brüsszelben, az valahogy lyukas zsákokba kerül, elpotyog, elemésztődik útközben.
Nem az Unió csapott be minket. Ő mindent megtett értünk. Idehaza harácsolta szét a gátlástalan strici és bandája. Most meg… még leírni is nehéz. Hogy kiderült a turpiság, csalás, martalóckodás java, a megsértődött bűnöző már az EU-ból való kilépést fontolgatja. Most még összefog valami szélsőjobbos bandával, hónapról hónapra fasizálódik, talán meg fogják alakítani a békében a belső háború rebellis magját. Ahová aztán összegyűlnek nacionalisták, soviniszták, revizionisták, és mindenféle történelmi hulladék, és majd együtt anyázzák a többieket. A békénk terroristái. Sokáig nem áll fent egy ilyen embergyűlölő banda egysége soha, hiszen az az éltető elemük, hogy egymást is gyűlölik, mindenki megkérdőjelezi a szomszédos országok történelmét, identitását, jogait, kerítéseket építenek majd, határokat húznak, fegyverbe szólítanak, és lőgyakorlatoklat tartanak. És ezt hívják majd nemzetinek. Az ilyen népség egymást is pejoratív értelemben körkörösen lehányja, tótozza, oláhozza, szőröstalpuzza, bozgorozza, más meg árjázza, gádzsózza, gojozza, csiga- vagy káposztazabálóként emlegeti. Mindig mindenki a saját megzakkant felsőbbrendűségét akarja kifejezni másokkal szemben. És persze ezek, akik ezt hiszik, mindig minden nemzet leghülyébbjei.
Most, így 15 év után, hogy idejutottunk, kicsit úgy érzem magam, ahogy egy néhai civilizáció utolsó túlélői érezhették. Az ország értelme, agya, színe és virága elmenekült a másfél évtized súlya alatt, szabadabb, gazdagabb, jogokat ismerő új hazát keresni. Mi meg hánykolódunk a peremvidéken, Európa hol értünk nyúl, hív, hol pedig csak szánakozva csóválja a fejét. Nem, nem, én nem ezt akartam, de mások meg igen. Ma már azt sem tudom biztosan, hogy maradt-e még bárki is, aki velem érez ebben a nagy ünnepben és gyászban.

2019. 05. 01.

- Milyent kér? Garantáltan mérgezőt, vagy romlottat, poshadtat, esetleg ízetlent? - kérdezte kedélyesen a választási fagylaltos.
- Mármint, hogy mit tetszett kérdezni? – döbbentem meg.
- Hát ez a választék! Ebből lehet választani. Fagylaltot kért, nem? Nyalni akar?
- Na jó, de jó nincs? Hát van itt vagy tízféle… egyik se ehető?
- Nézze, valamelyiket meg fogja enni, az biztos! Hacsak idejében el nem költözik a Baleár szigetekre, mint mások is tették.
- De hát mi ez? Hol élünk? Valami szép, egészséges, igazi nincs?
- Nincs. Esetleg valahol, egy másik reinkarnációban.
- Az ott mi?
- Az? Tulajdonképpen tiszafa-bogyó és gyöngyvirágkivonat… ránézésre elég pofás, de garantált nemzethalál.
- És az, az a másik?
- Hát az valami olyan, ami egykor régen talán finom volt, de valahogy elfelejtették berakni a hűtőbe éveken keresztül, meg nem is kevertek hozzá semmit.
- Hát ez a tiritarka?
- Ja, ez? Ezek meg olyan viccesek! Jók meg aranyosak, nem bántanak senkit. Ha nevetni akar, vegye ezt. De sokkal jobb nem lesz tőle. Legfeljebb vidámabb lesz a rossz.
- És az? Meg az?
- Azokat köznyelven úgy hívják, hogy kamufagylalt. Ugyanolyan mérgező, mint a maszlag meg a bürök, csak ilyen megtévesztő színe van. Egyébként ugyanott gyártják.
- Na ne izéljen már!! Azt hiszi, hogy ezekből bármit is eszem? 
- Ha nem eszik semmit, akkor még csak az esélye sem marad meg annak, hogy itt valami változás legyen. Csak nézheti az árokpartról, hogy hogyan dől össze a ház.
- De akkor hogyan? Hogy tudok választani? És mégis minek alapján?
- Nincs más esély ember, a legkisebb rosszat kell választani mindig. Vagy a bűntelent, amelyik még nem ölt meg senkit. Ha így marad, ahogy most van, akkor a legközelebb már CSAK légyölő galócából vagy gyilkos galócából lehet választani.
- Úristen, adjon akkor abból, talán az kevésbé rossz. Kérek olyant! Köszönöm! És az Isten áldja meg a jótanácsaiért!
- Fogadjon meg egy tényleg jó javaslatot… előbb gondolkodjon, válasszon, azután nyaljon! Fordított sorrendben soha!
- Köszönöm szépen! Akkor május 26-án találkozunk!

2019. 04. 30.

Reggel az utolsók között érkeztem a gyülekezetbe. Talán elszámoltam az időt, mert azt hittem, hogy végetlen. A hosszú asztalnál nők és férfiak imára összezárt tenyérrel támaszkodtak az asztalra, mindenki bűnbánt egyet és páran felszisszentek megérdemelt fájdalmukban is. Én is felvettem a kötelező pózt, majd parancsra összekulcsoltam én is az ujjaimat és így maradtunk…
…azután a gyógytornász folytatta tovább az utasításokat, hogy a kézrehabilitáltak, velem együtt, minél hamarabb meggyógyuljanak. Halleluja, kellett nekem eltörni a csuklómat.
Este hazafelé tartván a zajos városon át, a Keleti Pályaudvar előtti aluljáróból üvölt ám valaki, mint fába szorult féreg. Na, wazze, kell nekem arrafelé járnom, Inkább mennék a hetessel Budára… de azért a metró gyorsabb, szóval részegek ide vagy oda, csak nem félek tőlük. Tehát Orfeusz nyomán le az alvilágba… de… nem részegek üvöltöttek, kb. 50 méterről már kiderült, hogy ez inkább a gitáros széltoló, meg valami csapdába esett lány kiabálása egy mikrofonba, az egyik szekta a sok közül ezerrel térített e jámbor órán. Erre mindig vevő vagyok, persze, kifúrja az oldalam a kíváncsiság, hogy miért csinálják ezt az emberek. Pontosabban, ezerféle térítő izé van, hogy marad még szabad vegyérték mindig az új vajákosokra is? Talán el is tettem magamban, hogy ez akkor a Torkaszakadtából Ordító Vallás. De aztán gyerekek osztogatni kezdtek mindenféle cetliket, hogy ez bizony az „Élő Kövek Gyülekezet”, és már csak megvártam, hogy mi sül ki ebből. De nem sült ki semmi. Csak amolyan sértegetés. Megtudtam, hogy aki itt nem ordít velük halleluját, az a bűn mocskában fetreng, teret enged a Sátánnak, az pornó, elkárhozás, elveszejtés, elhalás, satnyulás, miegymás. Egy falusi kocsmában ennyi sértésért már régen ledugtak volna egy sáros csizmát az igric torkán, de itt nem. Itt elröhögcséltünk páran, elsajnálkoztunk, talán szánakoztunk is néha, és el is mentünk, valami kevésbé erőszakos és kevésbé harsány felé.

2019. 04. 24.