Megy valami kutyadolog a TV-ben, néha nejem keres valami állatos műsort menekülésképp, és én meg félfüllel. Mindig vicces a szöveg, amikor amerikai műsorokat fordítanak röpkemagyarra, annyira igénytelen, hogy szórakoztató. Valami lány a corgikról beszél. Azok meg persze ott mászkálnak a képernyőn, mint a többi állat. Az éjszaka berepült rovarok kívülről másszák a fényt a TV-n, a corgik meg belülről, a felület alatt. Valamin kesereg a lány, hogy Romániában sajnos kevesen ismerik a corgit, pedig hát milyen nagyszerű egy állat, az angol királynőnek is ez van. És hát valamit tenni kéne, hogy legyen sokkal több corgi, hogy jobban megismerjék és jobban elterjedjen. És semmi belepiszkálás a fajtába! Aztán egy perc múlva azt mondja, hogy ő aztán tenyésztésbe kezd, mert álma a trikolor… mármint, a háromszínű corgi és fekete is legyen benne. Ööööö… gondolom, mert nincs elég kutya a földön, gazdátlanul, nyomorba, erdőbe kiverve, szemetet turkálva, félig agyonverve. A menhelyek dugig vannak kutyákkal, 50 férőhelyen ezer kutyát tartanak és könyörögnek az élelemadományért, potenciális gazdikért. Egy corgi meg sokszázezer forint, ugyebár, ha egyáltalán van… na, és milyen drága lesz még a fajtatorzított trikolor!! De van, akinek nem mindegy, inkább legyen a sok milliós, mint az ingyenes…
A Föld halála most íródik, ezekben az órákban. Én még viszonylag szerencsés voltam, mert leéltem az életemet egy viszonylagos kényelemben, háborítatlan tájakat láthattam, virágokkal teli, rovaroktól hemzsegő mezőket, kristálytiszta levegőjű erdőket járhattam, bízhattam a jövőben. Mára ez elolvadt. Egyes becslések szerint, ha így folytatódik, még 30 éve van a földi civilizációnak, de ha ez nagyon szigorú jóslat, akkor 50. Fogalmam sincs, mit lehetne tenni ez ellen. Az éghajlat évről évre durvább fenyegetéseket produkál, kinézel az ablakon és látod, nem kell hozzá internet. Vannak, akik ugyanazon a helyen laknak és a háborúk meg a szomszéd népek állandó acsarkodása más és más országokba kényszeríti őket a történelem során. Minket meg, akik itt élünk, egy másik éghajlati övbe. Megérkezett. A régebben termesztett gyümölcsök, növények nem bírják a változást, a természetes állatvilág is változik, húzódik északra minden. Aztán már nincs hová húzódni. Lehet még kétségbeesett kísérleteket tenni, kevesebb műanyagot használni, fákat ültetgetni, kevesebb anyagot elégetni, de nem tudunk sokkal többet tenni ennél. Milliárddal és milliárddal vagyunk többen a kelleténél, ahogy a kutyák meg a macskák is. Semmiféle illúzió nem maradt arra nézve, hogy az unokáinknak, dédunokáinknak emberi környezet marad hátra utánunk. Nem marad. Egyet tehetnénk még, és ez talán lassítaná a folyamatot, nem kellene bőszülten tovább szaporodnunk.
Volt egy idő, amikor a fajoknak az volt a küldetése, hogy benépesítsék a Földet. Ezt a szlogent az embernél vallások tűzték a zászlórúdra, a többi állat meg mindenféle teológiai tanulmányok nélkül tudta és tette is ezt. De ezen az igényen már messze túl vagyunk. Ma fajok tömege hal ki naponta és hetente, és már nem is tesz senki semmit, a legérzékenyebbekből is inkább egy szomorú vállrándítást vált ki, vagy egy síró fejecskét a Facebookon. Közben meg rohanva pusztulunk körös-körül. Már nem azért, de még van olyan ország is, aki államilag akar továbbszaporodni, sőt, még fizetne is az eredményes aktusért, mert egy minőségellenőrzött kuplerájban. Amikor milliárdszámra vannak körülöttünk kóbor emberek, menhelyen élő szerencsétlenek, menekülők, éhezők, de a fajmániás csak a fajtatiszta corgiért fizet, a többi élőt egykupacba leszékeli. Pedig egy corgi áráért 100 másikat menthetne meg. De nem. ő itthon hungár-fajtatiszta alattvalókat akar, még többet. Hogy gyorsítsuk a Föld haldoklását. Ugyanis a hungár-fajtatiszta szaporodásától nem lesz kevesebb más ember a Földön, csak több. Tudom, hogy ezt bonyolult belátni, de attól még igaz. És ha azt a primitív, könnyen emészthető kérdést tenné fel valaki, hogy mi a fontosabb: a fajtatiszta nemzet továbbélése vagy Földé, vagy olyan hülye, aki azt válaszolná, hogy a corgi a lényeg? Mert, ha elpusztul a Föld, a kor elpusztul corgistól, keverékestől, hungárostól, magyarostól, muszlimostól, keresztényestől egyaránt…

2019. június 15.

Azt hiszem, elhagytam valahol a lakáskulcsaimat. Talán Balatonon maradt, talán nem került át egyik zsebből a másikba… így hát kulcsmásológépek zizegése után keletkezett újra egy csokornyi készségem, amivel szabadon járhatok ki és be a saját ajtónkon. Csak hát… a kulcstartómat is sajnálom, hozzánő az az emberhez, ha mindig keresi, rátalál, sötétben megszorongatja. Kulcsom már van, tartó még nincs és éppen ezen morfondíroztam, hogy talán benézek valami vegyes-apró micsodácskás boltba, és kinézek magamnak egyet, miközben leültem a piacon és déli táplálékomat kezdtem beküldözgetni apránként a tápcsatornámba.
Eszel, egyedül ülsz az asztalnál, és megjelenik a kéz… és letesz eléd egy kiselefántot, meg egy kulcstartót. Na ne mondja senki, hogy nincs Isten! A magas, vörös lány mellétett egy cédulát is, ezzel elég gyakran találkozhatsz, mármint azt, hogy ő egy hallássérült és ha megveszem, akkor hozzájárulok a megélhetéséhez. Az Úr néma angyala! Elküldte hát… köztudott, hogy a magas, vörös, fehérbőrű lányok az első sorokban állnak az angyalok karában, a többi csak hátul, egy emelvénnyel arrébb hárfázik vagy trombitál… hű, micsoda szakrális ebéd, micsoda mennyei üdvözlet! A teknősbékás kulcstartót választottam, nem volt bennem elég lélekjelenlét, hogy az ülő elefántszentet, Ganésát is azonnal elfogadjam, a szomszéd asztalnál ülő ember mindkettőt megvette, láttam az ezrest, amint átadja a kiválasztott. Nekem „csak” egy kulcstartóm lett, éppen az, amire vágytam. A magas, vörös angyal felkínált választásra még egy elefántos kulcstartót is. Maradtam a teknősnél, úgy éreztem nem vagyok méltó mindenre. Fogta a pénzt, és egy olyan mosolyt küldött, amiért nincs a földön bankjegy, ami ellenértékként elegendő lenne.
Uram, tedd próbára a te méltatlan szolgádat! Holnap is odaülök és megvárom a felkínált áldást!

2019. június 13.

Van valami bosszúrelé az emberekben, csak aktiválni kell. Az „Egy maréknyi dollárért” című filmben elég volt besétálni egy idegennek a kisvárosba, elhinteni ezt-azt, elszabadult a pokol, aztán a város két vége addig lőtte egymást, amíg csak élt és mozgott valaki. És a pokol bárhol, bármikor elszabadulhat. Mert bennünk van, olykor sokáig elfojtva.
Az Úz völgyében az emlékezők meg az emlékezni akarók nem állják egymást. Sokszor százévente van, hogy mindenki másképp emlékszik, hiszen senki sincs már, aki élt akkor, vagy igazán emlékezhetne. Így aztán száz évvel ezelőtt lehetett akármi. Ha jól értem, úgy kezdődött a dolog most is, hogy egyes emlékezések szerint románok is estek el, nekik is kellene katonasír, meg felállított óriáskereszt. A nem románok meg nem szeretnék, hogy más katonák is ott legyenek, meg más keresztek. és ez szabálytalan. Így aztán sorfal, élőlánc és támadás, taszigálódás, lökdösődés, sírdúlás. Ahogy olvasom a cikkeket, a mieink mindig hősök és nemes vitézek, a nem mieink meg csőcselék. Feltételezem, hogy ez fordítva is így van dokumentálva. Jegyzék megy, nagykövet behívás van, szőnyeg széle, meg megtagadás… ronda, undorító dolog. Mélységesen elítélem a román nacionalistákat, de különösen a rendbontó, bajkeverő embereket. Ítélje el őket minden magyar, minden székely és minden román. A legérdekesebb lehet, amikor ilyen nacionalisták állnak szemben olyan nacionalistákkal. Mindkettőnek a szent meggyőződése, hogy a másik az egy rosszindulatú, történelemhamisító, agresszív söpredék. Magából kiindulva, talán a saját torztükrét látja a másikban mind. Semmiféle vitézi meg hősi nincs abban, hogy szőröstalpuzzuk, mócozzuk, oháhozzuk, tótozzuk, csőcselékezzük az ellent. Ugyanolyan ócska dolog ez, mint a románok gúnyos bozgorozása. Persze, feltételezem, hogy épeszű magyar nem szőröstalpúzik, mint ahogy épeszű román sem bozgorozik, csak mindegyik népnek a legalja. És van azért itt még más is… a legnagyobb és legfelháborodottabb hazafiak viseltes véleményét olvasgatva, semmiféle tiltakozást nem váltott ki belőlük pl. egy zsidótemető megrongálása, sőt, pláne! A szovjet hősi emlékművekkel kapcsolatos botrányokra már nem is emlékszünk. nem nyugszik, hogy a fene enné meg, nem nyugszik az a qw bosszúgén sehol sem.
Márpedig… igenis voltak háborúk, igenis voltak igazságtalanságok, fasizmus, kommunista diktatúrák, mészárlások, iszlám vérözön, meg keresztény aljassághullám, nehéz lenne letagadni, vagy mérlegen mérni. Volt, megtörtént. A normális államok, akik valaha bűnösek voltak, megfogják egymás kezét és emléket állítanak a múltjuknak, győzőknek és legyőzötteknek egyaránt. Jól mutat egymás mellett Szulejmán és Zrínyi emlékműve. Szép, hogy együtt nézik békésen a jövőt. Szép, hogy ha Normandiába elmennek németek, amerikaiak, angolok, kanadaiak, franciák és megfogják egymás kezét és megfogadják, hogy nem tesznek többé ilyent. Legyenek közös szerb és magyar emlékhelyeink a mészárlások árnyékmezején, román és magyar emlékművek is legyenek, a szovjet, német, magyar, amerikai katonák is kapják meg a béke tiszteletét a háborúk során szerzett halálos sebekre. És minden nép egyként ítélje el a mások emlékének meggyalázását!
Na, de pont azért vannak a nacionalisták, hogy ez ne így legyen!

2019. június 07.

Az irodalom egy szegmensének, a filmipar egy speciális rétegének és a pszichológia szakirodalom kiterjedt mennyiségének tanúsága szerint van az embereknek egy jelentős hányada, aki a megalázásban vagy a megaláztatásban leli örömét. Nem minősíteném, az ő dolguk. Pusztán elképesztő, hogy a női egyenjogúság nemzetközi harcának korában egyre több olyan példát találunk, különösen az un. felnőttfilm, -irodalom terén, amikor a gyengébb nem mindegy könyörög azért, tegyék már meg vele, kötözzék meg, korbácsolják véresre, ordítsanak a fülébe trágár dolgokat, mert akkor boldog ő igazán… hmmm. Nem, nem ítélem el, az ő dolga. Azt elképzelni sem tudnám önmagamra nézve, és erre meg is esküszöm, de tényleg, hogy korunk szexuális aktusa mindig úgy ér véget, hogy a nő térde omlik a teremtés koronája előtt, nyelvét kinyújtja, mint egy alázatos kutya, könyörgőn néz felfelé és a kan meg (egy audis fuksszal a nyakában) hörrrr! hörrrr! önkezével vet véget a jelenetnek, beporozván a repesve lihegő némbert örökítő anyagának záporával. Nem ítélem el, ízlés dolga, van, aki Fásy Zsülikét hallgat vagy Kiszel Tünde posztert vesz, és ő is ember, állítom… de én, ha szabad, akkor inkább nem. Inkább belátom, hogy joga van hozzá. Joga van ahhoz, hogy azt ordíthassák a fülébe, hogy szakadt, büdös kurva, rohadt, cafat állat, hát legyen… szereti, ha ököllel verik a fejét hátulról, hogy hímgúnár még mélyebbre tolhassa magát bele a fejébe, legyen, az ő ügye… lehet, hogy ő nem egy született feminista.
Aztán sok minden kiderül akkor, ha sorba állsz egy önkormányzati alamizsnaosztáson, és ha akarod, ha nem, hallgatod az elötted meg a mögötted állók beszélgetését, hiszen van rá vagy háromnegyed órád és ebben a korban már elég hangosan beszélnek az emberek, hogy megértsék egymás szavát. A kistasaknyi sütőporért, némi liszttért, egy szelet csokiért vonszolódtak el ide, állnak itt sokáig, és nem érzik, hogy megalázottak. Hálásak, mint a trópusi bennszülött az üveggyöngyért, a nagy, fehér embernek. Mondják is többször, hogy milyen jó ember ám a polgármester úr, lám, csak gondolt ránk is megint…
Varga Mihály bejelentette, hogy 2,8 százalék lesz a nyugdíjemelés. Már most tudjuk, júniusban, hogy megint morzsákat hullatnak elénk a földre, onnan kell majd felszedegetni, és közben énekelni, hogy halleluja… kórház, iskola, tanár, orvos sehol. A betegségbe meg belehalsz. A 2,8 százalékból nem fogsz magánklinikára járni, az egy százezres nyugdíjnál nem jelent többet havi két-három ezer forintnál. Azért még csak hozzád sem ér egy magánorvos, vagy rád sem emeli a tekintetét. Ahogy a hellóröfizős focikeresztény is alászállt az alvilágba Bözsike nénihez, nagyhangon beígérte, hogy ha a számok mutatják, emel ám neki egyet, és emelt is egy hasonlót. Még egy üveggolyót. És Bözsike nénike hálás is volt neki. És ez nem csak propaganda, nem fikció, a rongyokba ülő nénik, akiknél a mozgóurnával voltam nemrég ugyancsak hálásak a rongyokért a Mindenhatónak.
Bözsike nénike tehát térdre vágja magát, amíg az ízületei lehetővé teszik, de hisz ezt tanulta, térde kell vágódni mindig mindenhol, Isten és ember előtt, a neves focikeresztény meg azt zengi, hogy hörrrr! hörrrr!
Nem ért véget a kampány, nemsokára választunk megint.

2019. június 06.

Szép és magasztos gondolat. Alkalom arra, hogy egy világgá szóródott nép néha megálljon a menekülésben és megtalálja saját gyökereit. Azzal együtt, hogy nem is tudom, mikor voltunk ennyire nem összetartozók, mint éppen most. Nem egy, de több, tollat kapott bolond uralja az országot, és kívánta már a vele egyet nem értőket lámpavasra húzni, véresen agyonverni vagy felkoncolni. Ez észrevétlenül vált az önmagát kereszténynek tituláló ember szóhasználatává, aztán ott maradt benne, állandósult és beleivódott. Nemzetileg meg keresztényileg. Sok emberben ez a kettő már összeér. Megfordult a világ, nem is egyszer, de százszor, megfordultak az erkölcsök is, a lapjára meg a visszájára. A neves focikeresztény is inkább elreppent meccset nézni Madridba, mint, hogy fogadja a pápát végre Székelyföldön. Máskor bezzeg jár-kel ott, bezörget minden portára, cukrot-diót-mogyorót ád a közösből, hogy hadat gyűjtsön, népet vegyen ellenünk. De talán nehéz is lehet… belenézni a pápa szelíd béketekintetébe egy ilyen hitvány jellemnek. Talán kiszakadt volna a maradék lelkiismerete.
Így vagyunk mi ezzel az összefogás napján. Én nem akartam legyilkolni senkit, de engem, mint másik magyart örökké csak fenyegetnek, anyáznak, kardélre hánynának. Jó, hát ez még csak verbálisan zajlik a világnak hálózatán, de remélem, a primitív, kocsmapultalatti szintet nem én képviselem a vitákban, inkább elszenvedem a fenyegetéseket. A nemzeti összetartozás jegyében. Bohózat egy ilyen gyilkos állapotban nemzeti összetartozásról beszélni, de azért csak beszéljünk, persze!
Hát akkor most az van, hogy összetartoznék én veled, te másik, te zsidómagyar, te cigánymagyar, te melegmagyar, te tótmagyar, te görögmagyar, te ferdeszemű magyar, te barnabőrű magyar, te muszlimmagyar, te székelymagyar, te menekültmagyar, te bármilyen színű magyar, te egyszerűen csak magyarmagyar, ha hagynád… összetartoznék veled, meg Európa más népeivel, meg a világ többi népével is szívesen, ha hagynák, ha hagyjátok, ha akarjuk.
Én hagyom és akarom.

2019. június 04.

A rabszolgák ára évtizedünkben 90 és 100 dollár körül mozgott, persze, attól függ, hogy hol, hány éves és mire kellett… meg aztán van ezzel párhuzamosan a szervkereskedelem is, de itt nálunk például az agyat veszik meg elsősorban. És nem adják vissza.
Állunk a sorban reggel korán a Bocskai úton, a kijelölt általános iskolában, előttem-mögöttem egy szívszorító, ütött-kopott embercsoport. Sánták és reszketők, néha le kell ülniük, fogják a botjukat, vonszolható táskáikat és eljöttek a pofonért. Átlátok a fejük felett. Munkábarokkant népség ez, az idő menekültjei. Kisemmizték őket negyven évig a szocialista kormányok, most meg egy évtizede még ez a mostani is. Megvették őket SZOT-üdülőkkel, naponta népzenés ismerkedési est, most meg kit szalonnával, krumplival, kit sütőporral, kis darab csokival. Az a legnépszerűbb. A görnyedt nénik, akik már megkaparintották a zsákmányt, kiülnek a műanyag székekre és azonnal majszolni kezdik a Balaton szeletet, mint egykor az úttörőtáborban. Lehet, hogy ott is egy járt fejenként mindenkinek.
Félórás sorállás után a „regisztrációnál” persze elkérik a telefonszámodat is. Miért? Hát a kapcsolattartás miatt… jéé. Az azért jól esik, hogy a hölgy vagy három kérdés erejéig évődve kételkedik a koromban, de előveszem az előre becsempészett aduászt, az újbudai nyuggerkártyát, az mindent üt! Lehet narancssárga zacsit választani, majdnem mind az, sok néni büszkén lengeti is. Ahogy a lelőtt szarvas pózol a vadászpuskával. Hallom ám, hogy más kerületben is volt, ott mással aláztak, de szerencsére itt is fideszes a polgármester úr, hát itt is osztanak, a jóisten áldja meg a lépteik sütőporát… Magyarország, 2019. Biztos tortát süt a néne az évi egy-két ezer forintos emelésnek is, és felajánlja Magyarország felcsúti védőszentjének. Micsoda nyomor. És mellé még anyagi is. Közben megvitatják, hogy milyen kerületi TV-ben miket láttak, milyen kerületi lapokban miket olvastak. Az nagyon jó ám, mert van benne még keresztrejtvény is! Úgy bizony!
Átmegyek egy másik iskolába is. Kérdezem mókásan az ottani intézőt, hogy hej, mi van akkor, dear hivatalnok, ha ravaszul felvettem már máshol és itt is sorban állok érte? Néz kerekülten, hogy mi a helyes válasz.. azután odaszól egy főbbhivatalnoknak, hogy itt van ez az ember, ezt kérdezi, ilyenkor mi van? Hááát… némi töprengés után az van, hogy utólag az összehasonlításnál úgyis kiszűrik. Éééés??? Mi lesz akkor? Megvernek és kiállítanak a főtérre? Újbudán nincs Főtér – válaszolja a közügyekben jártas ember.
Anna, aki segítséget ígért, itt van a kapuban, kis amatőr táblácskával, rászorulóknak gyűjt. Nem sikerült ehhez sok embert megmozgatnunk, ennyi jött össze, ő meg én a sok lájkból, meg megosztásból. De, mint tudjuk lájkból nem lesz énekes halott. Most se lett. Inkább odaadtam az enyémet is Annának, vigye csak, ha van neki jobban rászoruló ismerőse.

Igen, régen is voltak idióta törvényeink. Mikszáth A fekete városban leírja, hogy a lőcseiek azonnal szaladgálni kezdtek a halálosan sebesült bíróval, hogy a csöpögő vérével területet szerezzenek a városnak, amíg csak ki nem múlt a kezeik között. Mindezt persze egy olyan országban, ahol szokás volt, hogy régholt, szentnek titulált emberek diriddarabkáit gyűjtik ereklye gyanánt, és hurcibálják ide-oda a maradványokat, meg még énekelgetnek is nekik. Nem vicc, tényleg van ilyen. És ezt felnőtt emberek csinálják. De hogy jön ez az egész az 50 nénis világba?
Ha csinálni kell valamit, akkor általában a húszon-harmincéves forgatja a szemét, sorozatot pislog a plafon sarkaira, a vén huszár meg feláll, és azt mondja, hogy igen, én megyek! Ha már nincs más… rendben, megmászom az emeleteket a mozgóurnával, az ember csak akkor beszélhet valamiről, ha ott volt, csinált, látott, tett valamit, mert máskülönben csak összenő a végbele a sok üléstől és abba hal bele. Tehát jöjj tapasztalat a terméketlen szájtépés helyébe.
Élnek a köztudatban az ünnepelt első szavazók, a zsenge ifjú, aki először lép életében a köz urnái elé, hogy jogait bizonytalan módon gyakorolhassa apró önkormányzati ajándékkal a kezében, és vannak az utolsó szavazók, akiket nem ünnepel senki, a halál peremén táncolók, akiknek szent jobbját még megragadja valami mohó akarat és szavaz vele egy végsőt, hogy gyarapodjék a főbírója földje. Megyünk tehát a szociális otthonok rejtett zugaiba, olykor elhessentjük a halált, mely most keselyű képében tollait rendezi az ágyak támláján, és odatartjuk a nénik elé a papírt, hogy húzzanak rá, ixeljenek valamit. Ez már nem az ő jövőjük, hiszen nekik csak a múltjuk kereng a falakon fényképek tükrében, idézve a karcsú ifjúságot, melyet a történelem a háborúk zajának s porának is alásepert. Tudja tán, hogy mire használják még az élő lelketlenek? Valaki még tudhat valamit, valaki már nem. Veszem magamnak a bátorságot és ránézésre diagnosztizálok, mint kuruzsló felekezeti pásztor: nem, sajnálom, a hölgy már nincs ez élet innenső felén, nem képes dönteni milliók sorsa felett, sajnálom, nem adhatja más helyett a voksát. Mások ennél azért sokkal jobban vannak, és zavaros kotkodácsolások közepette fejezik ki, hogy valami káprázatos módon fogalmuk sincs arról, mi is történik éppen körülöttük. Ez a kormány maradjon, hörgé a hölgy, melyik az, hol van? Mondom, hogy nem a kormányra szavazunk éppen… akkor legyen a Viktor, az legyen! De itt nem a Viktor a kérdés, hanem Európa! Jó, akkor legyen a Viktor... – egyezünk meg. Más helyeken, ahol a néni csak néz és bizonytalan, belép a képbe a velünk járó Kibicné, és hangosan beleordítja a dolgafáradt fülbe, hogy a négyes! Tudja megbeszéltük, a négyesre kell szavazni, az a jó!! Ne tessék már! – berzenkedek - ne tessék már folyton beleszólni, hogy más kire szavaz! De, de, bele kell, mert tudja ő, ő is azt akarja, csak nem tudja, hogy azt akarja, csak segíteni kell neki! – érvel a gonosz ügynöke. Fizetetlen ügynök, ő is ugyanígy a lepusztultak, leselejtezettek közé helyeztetett, róla is lemondott már világ és család, és Európa legkisemmizettebb nyugdíjasa a kontinens leglepusztultabb egészségügyi rendszerének áporodott labirintusában bolyongva mégis a kisemmiző király koronáját éltetné inkább. Kérdezem is a nénit később, mikor módom nyílik vele szót váltani a szentekkel, mint bálványokkal díszített előtérben. De mégis miért? Miért akarja ezt? Mert az Orbán milliárdokat adott az öregeknek, meg az egészségügyre, a Gyurcsány meg csak elvette azt, mondja, és az arcán látom, hogy nem viccel. Így gondolja. De hogyan lehet, hogy akkor a szegényeket, öregeket a civil lakosság segíti, támogatja, a kormány helyett? Arca elszigorodván mondja, hogy azok a Soros emberei, azok azért. Nincs érv. A levegő, meg benne a szó megállt közöttünk. Aztán lezuhan és csendben törik porrá. Igen, néni, mondja a szemem, rendben, a Föld lapos, ha így tetszik gondolni. És én nem tudom megmutatni itt és most a görbületét.
Aztán felkúszunk még más házak lépcsőin és liftjein is más nénik végső menedékeibe, és learatjuk ott is a hamis illúziót. A mama egész nap a TV előtt ül, nem hall semmit, csak a feliratokat olvassa. Oda van ültetve a székre. Nagyon fél a migránsoktól. – tájékoztat az ifjabb hölgy. Máshol a néni ír és olvas, csodálkozva nézi végig a papírt… mik ezek, kérdezi döbbenten: kutyák, meg Momentum, meg DK? Azok kik? Sohasem hallott róluk. Itt él velünk a mi mátrixunkban ő is, csak egy másik program fut neki. A négyesre szavaz, mondja a família. Volt idő, amikor a család arra használta a félig vagy egészen megboldogult rokont, hogy beszíjazta az autóba, kivitte Bécsbe és így egy személlyel több joga volt vásárolni valami vágyott matériát. Most erre használják a mai néniket.
Kelt Magyarország, 2019. május felhői alatt

Nyomja ám mindenki, utolsó nap van, kampánycsend meg nincs, hát vadásszák a népet irgalmatlanul. Oda perdülnek, meg is szólítanak, ilyen színűek meg olyan színűek. Régen, amikor Jehova Tanúi még lesből támadtak és páros lábbal rádugrottak az utcán, mindig az volt a mentőkérdésem, hogy „jaj, jaj, és kendeknél mit nem szabad?” És akkor mindig megegyeztünk, hogy ha se inni, se dohányozni, se nőzni, se narkózni, stb. semmit, akkor kenjék a hajukra és tartsák meg. Most meg itt van ez a jobbról-balról rádugró sokszínű akrobatacsoport, és hát a fenti mintájára a helyes kérdés az, hogy „és ki az ellenség? Ki ellen vagyunk?” Mert, hogy a kampány lényege, hogy ellenségek valának számtalan, és a különböző színárnyalatú fazonok meg mindig valaki ellen vannak és az ellen a valaki ellen gyűjtik a zsoldosokat éppen. Zsoldosok toborzása: az önkormányzat emberei osztogatnak cetliket, hogy nagytekintélyű polgármester úr „ingyen” „ajándékcsomag”-ot osztogat és lesz ám benne 4 tojásos szarvacska száraztészta, tea, sütőpor meg még egy egész Balaton szelet is!! Úristen!! 2019-ben, a világ ledübörgőbb gazdaságában, ahol annyi milliárdos terem, mint tengerparton a homok, száraztésztáért veszik meg a népet a szemünk láttára… pár éve még Gyurcsány volt a Sátán maga, mert állítólag valami 500 forintokat adtak valami romáknak szavazatért. Aztán kiderült, hogy nem is igaz. De azóta minden ispán, alispán, kisbíró tejért, krumpliért, tűzifáért, és már Balaton szeletért is veszi a nincstelen nyomorultat, ami így, kötegével jóval olcsóbb. És nyíltan, persze. „Mi még ezt a megalázást is megtehetjük veletek!”-alapon. Persze, ezért csak igazán prosztó öregasszonyt vehetsz, a szép, takaros, porhanyós menyecske az azért nem egy csomag szarvacska.
De lássuk a jobbról is, balról is előugró terelőembereket. Idejön a piros színű. (Úristen, milyennek látszom??) és nyomja a nyolcas számú sódert. Szavazzak a nyolcasra. Miért? Ki az ellenség? Mutatja a papírt. Át van húzva rajta az Orbán, a Gyurcsány, a Macron, a Merkel, meg még a Juncker is. Így, együtt… mert ezek ronda milliárdosok mind, ne rendelkezzenek a sorsunkról. Hát akkor kik rendelkezzenek? Hát ők. Kik? A munkások. A prospektusba belül valami zord fazon falat fúr, meg valami láncokat szerel. Legyen ő az Európa ura, oszt fúrjon kedvére. A megtalálóm valami nagyember lehet a vörösingesek között, mert az ő képe is rajta van a prospektuson. Jaj, de jó, hát akkor hátha valami ésszel bíróhoz szólok. Mondom, hogy ugyanúgy a bevándorlás ellen, a Merkel ellen, meg Gyurcsány ellen vannak, mint a Fidesz. Miért nem tolják össze a vadászasztalt? Hát mert ők még az Orbán ellen is vannak. De klassz! Szóval minden ellen… hát akkor kiért? A Thürmerért, vagy azért olajos fasziért az újságban? Van ebben a Thürmerben valami nagyon szánandóan szimpatikus. 30 éve porig alázzák minden választáson, kiröhögik, legyintenek rá, de ő csak van és van, és jön és van, mint egy igazi kullancs vagy bögöly. Mutatom a vörösingesnek (miközben üdvözlöm Áts Ferit), hogy a szélsőjobb meg a szélsőbal összeér ám! Ugyanaz a duma, mindenki ellen, csak mink mindenekfelett! Nem, hát ez így nem igaz, szerinte. Emlegetem ezt a pusztult bohóc Toroczkait, meg a nemzeti kocsmákban toborzott bandáját. Őneki is tüske van a hátán, mint a süniknek és minden irányba állnak a tüskék, cigányok, melegek, zsidók, muszlimok, liberálisok, de még a komcsik stb. bárki ellen. Hát ezzel hogy vagyunk, hogy vagyunk? Na, és akkor mondom, hogy harap a farkába a kígyó. Azt mondják a vörösök, hogy hogy fúj, megmár, ezek a gaz tőkések! Meg azt is mondják, hogy fúj, megmár ezek a migránsok… aztán azt mondják a vicces kis brosúrában, hogy nade! A beáramló külső migráció meg terrorizmus belülről rombolják az európai kapitalizmust és annak minden építményét. Szóval, ellenségeink eszik az ellenségeinket, de mi csak állunk a járdaszélen és csak veszítünk és veszítünk.
A legjobb politikai „vita”, ha csak állsz, nézed a saját ideológiájába gabalyodott szenvedő Laokoón-csoportot és simán vigyorogni, majd szemérmetlenül röhögni kezdesz. Ez ellen nincs fegyver.

2019. május 25.

Gondolkodtál már azon, kenyeres pajtásom, hogy miért mindig a Fidesz csal a választásokon? Amikor állítólag így is, úgy is nagy fölénnyel vezet, ötszörös túlerő lenne minden csalás nélkül is más pártokkal szemben, de nem, ez nem elég, ő trükközik és csal. Azt sohasem hallottad, hogy a Momentum csalt, vagy a DK vagy a Kétfarkú… az meg egy bevett, megszokott, népszokássá kövesedett dolog, hogy a Fidesz meg igen. Mert a vérében van. Soha semmit nem lehetett összefüggésbe hozni a nevével, ami a becsület vagy a tisztesség szóra hajazna. A képviselői soha sehol nem álltak ki egy vitára sem a kihívóikkal, nyilván nem is tudnának, mert abszolút alkalmatlanok arra a pozícióra, mégis nyernek. Már pontosan ott tartunk, mintha az atlétikai OB döntőn, a 100 méteres síkfutásban nyolc jó sportoló végigküzdené a távot, végül egy nyegle kis csámpásnak akasztanák a nyakába az aranyérmet, aki el sem ment a versenyre. Az állampárt szinte összes főembere kérdésekre nem válaszol, nem nyilatkozik. Inkább elzavartatja a riportert. Amúgy sem tudna mit válaszolni, csak azt, hogy Soros, meg migráns, meg Brüsszel vagy Gyurcsány. Ezen a lemezen elakadt a tű, ugyanabban a barázdában kattog, a szóvivő akkor sem tudna mást mondani, ha kalodába zárnák spanyolcsizmában, mert egyszerűen eddig terjed a szókincse. De mit is várhatnánk, ha egyszer a kormányfő elmegy Európa centrumába, száz az egy arányban vereséget szenved, aztán hazajön és trombitálni kezd, hogy mekkorát győzött ám, a hálás nép meg a vállára veszi, és diadalkönnyeket ejtve körbe szalad vele a várudvaron? Mit várjunk ettől a néptől? Hogy ne csaljon? Hogyan ne csaljon, amikor nem is tud nem csalni? Ha egy nép szemet huny afelett, hogy bizonyíthatóan be van jelentve Magyarországon akárhány romos tanyára, vesszőkunyhóba helyenként 200-200 magyarul sem tudó ukrán, aki több nyugdíjat vesz fel, mint ő, ráadásul itt szavaz alkalomadtán, az a nép nyilván nem indulhatna egy szellemi vetélkedőn, még a „Z” kategóriában sem. Ha tudomásul veszi, hogy olyan „újságot” olvas, olyan TV-t néz, amelyik sorozatosan veszti el a rágalmazási pereket naponta a szakadatlan hazugság következtében és ennek ellenére másnap is elolvassa a csaló lapot vagy nézi a csaló TV-t, az már végrehajtotta magán az eutanáziát, de látszólag még mozog. Na, és mit szólnánk ahhoz, ha lenne olyan egyház, amelyik ezt a tevékenységet kedveli, támogatja, áldja és imádkozik érte? Költői kérdés volt persze…

2019. május 24.