Na jó, beismerem, és most le is buktatom ezzel magam a nyilvánosság előtt, nem szeretem a cukkinit. Ezen szoktak élcelődni családom tagjai, én meg hát, mit tegyek, önkijelölt céltábla vagyok, magamnak csináltam, elismerem. De! Azt hiszem, nem próbálkozom azzal, hogy naponta benyomjak valami posztot, tegyek valami teátrális kijelentést, hogy én ám nem szeretem a cukkinit, és mindenki elég nagy farok, aki szereti! Ezzel talán sikerülne mindig vitát generálnom, haragot kiváltanom, eljutni valami sértegetésig, végső cél mindig a hazaárulózás, és jól megállapíthatnánk, hogy aki nem szereti, vagy szereti, az egy elkorcsosult emberi váz, egy majomtestben élő hüllő, a természet egy felesleges koszadéka, komposzt, meg ilyenek. Tőlem ehet valaki cukkinit a szomszéd tányéron, joga van hozzá! Az ő dolga, az ő szája, az ő gyomra! De!! Van néhány elmegabalyodott homofób, ismert emberek, akik mániákusan hetente, havonta, naponta, már ki hogy, kijelentik, hogy ők homofóbok, és büszkék rá, és aki meg nem az, na, az meg ne is legyen. A mindenki által közismerten sima bolond érpataki polgármester – mert akkor még az volt – direkt felutazott Budapestre, hogy az idióta Ludas Matyi jelmezében ott hisztizzen a kordonnál, hogy ez utálatosság, és a Biblia szerint mindnek meg is kéne halnia azonnal. Na jó, kiröhögtük, azóta meg már le is húzta az idő a WC-n. A Budaházy kiszerelésű antiértelmiség mindig előbúvik valahonnan és hősiesen megrohamozza a semmit, azután visszabújik a bokorba és vár a következő nyilvános fellépési lehetőségre. Talán valami Trianonnal függ össze ez a homofób izé… az agy ugyanazon része lehet támadott minden esetben. Gajdics Ottó homofóbol egyet, nincs jobb dolga, aznap nem volt Soros meg Gyurcsány, hát valami legyen, aztán Bayer, a nemzet irodalmi kolonca is bevet egy fickósat, mert mondani kell, fikázni valakiket, akik nem ártottak, akik védtelenek, akik semmi mást nem akarnak, csak azt, hogy ismerjék el, hogy ők is ugyanolyan jogú emberek, mint bárki más, szóval, a hatalom durva tréfálkozás közepette beléjük törli a cipőjét, uszít egyet, ha már hatalom, hát valakit csak ki kell jelölni, hogy ki miatt van kátyúban a szekér, ha van rajta piros sapka, ha nincs. Mert a meleg az liberál, az szabadságpárti. A sötét úr meg nem. Ő csak kárörvend és fikáz bárkit, ha valaki valamiért valamiben eltérne tőle. Undorító dolog ez. Bayer kijelenti., hogy büszke homofób, én meg kijelentem, és semmivel sem vagyok kisebb Bayer Zsoltnál, hogy undorítónak tartom. Csodák csodája nem a melegeket, hanem a homofóbokat.
Drezdában az áruházban dolgom akadt. Kimentem a WC-re, amiből három volt. Herren, Damen és Herren/Damen.
A mániákus embergyűlölő, aki naponta büszke homofób, talán azt mondta volna itt, hogy „hülye buzik!” Én meg azt mondtam, hogy igen, Európában vagyok.

2019. július 15.

Tulajdonképpen ki győzi le jobban Magyarországot? Az, aki egy hadsereggel elfoglalja, tankokkal végiggázol rajta, vagy az, aki itt ül a nyakán és először csak apránként, aztán egyre gyorsuló pörölycsapásokkal szétveri? Melyik után mennyi idő kell, hogy a kómából magához térjen egy minden szövetében megsérült szervezet?
Ma hullt el a Magyar Tudományos Akadémia. 1825-ben alapította gróf sárvár-felsővidéki Széchenyi István, a „legnagyobb magyar”, 2019-ben egy faluszéli tapló és bandája lerombolta, míg mi álltunk a kapui előtt. Nem volt ez előzmények nélkül, a kártékony féreg 10 éve pusztít mindent, ami érték, és nyomja ki magából az átalakított másik anyagot, mint ahogy a többi élősdi parazita is teszi. Minden nemtelen trükkel ideológia nyomás alá helyezték az óvodákat, iskolákat, erkölcsi nevelés címén agyzúzó ökörségeket táplálnak a védtelenekbe, a nemzeti érzések erőszakában egy átnevelő táborrá válik az iskola, éppen most nyírják ki az alternatív iskolákat is, bár a törvény megtorpant, de csak egy futó pillanatra, a középiskolák a dúvad KLIK-ek által térdre alázva, majd élősködő felekezetek oltárán áldozatul feltálalva már veszítettek is. Az egyetemi kancellárok kinyírtak minden autonóm önállóságot és pártállami politikai komiszárokat küldtek mindenki nyakára. A színházak elvesztek, csak a népi rigmusokat darálók kapnak júdáspénzt, a nemzet énekesei a legnagyobb bunkók, Nagy Ferótól a köztudottan bolond Pataky Attiláig, de az Ákos nevű udvari igric is kap 40 millió forintot, na, ha már a Leslie Mandoki is kapott, akkor persze! Újkultúra még, hogy az analfabéta focista kapjon havi tízmilliót, a tanár meg az egyetemi kutató meg nem. Az egészségügyi dolgozóról ne is beszéljünk. Az egészségügyért, oktatásért felelős hivatásos elmeháborodott inkább emel majd valami százméteres Attila-szobrot, a szuperkórház meg megmarad üres kampánydumának továbbra is. Birodalmi téboly az van, persze. 56-ot már nem kutatunk, azok mind kommunisták voltak, nem szabadságharcosok, megint gyorsan változott a történelem. Magyarságot viszont kutatunk, akárhány milliárdért, az a magyar kultúra! Iskolákba, közigazgatási intézményekbe már elég a teológia, mint régen a Marxizmus-Leninizmus Esti Egyetem. Ez egy Jolly Joker, mindenre jó! Tanítani is lehet vele, meg bármely tisztség vihető vele a közhivatalokban. Mivel normális tanár már nincs, hát van olyan, aki azt tanítja, hogy a dinoszaruszok nem is voltak, az csak egy rút liberális mese. De, mivel bezártak orvoshiány miatt kórházi osztályok sorra, viszont Kásler szerint lehet tízparancsolattal gyógyítani, hát legyen egy-egy Biblia minden kórházi ágy mellett az éjjeli szekrényben, mint a jobb szállodákban szokás, a nagyviziten meg majd körbejár egy feketekapucnis mókus, hogy ma, feleim, a 742. zsoltár a gyógyszer, mindenki üsse fel a gyógyszerkönyvet és énekeljük együtt. Ilyen trágya középkorban élünk éppen és akkor most letörik a tudomány fellegvárának koronáját is. Minden nap azt hittük, hogy tovább nem fokozható, de igen, a holnap, meg a holnapután majd egyre magasabbra teszi a lécet! Amikor a barbár tudatlanság éjszakája már minden intézménybe elért, a katedrákon már csak Németh Szilárdok, Semjének, Hollikok, Kocsis Máték, Kósa Lajosok állnak röhögve, az irodalmat meg már csak a sárprimitív PestiSrácok meg a 888 jelenti, napi ige meg a Lokál, Mészáros meg Tiborc már mindent megvett és lekerített, az opera színpadán csak Fásy Zsüliett énekelhet egy lovon Pintér Tiborral és új műfajként debütál a lovasoperett vagy a vágtató lakodalmas rock csipkés kombinében, hát onnan egyszer, hogy építjük majd újjá az országot, mit és hogyan tegyünk, hogy újra európaiak lehessünk?
Ez az egész nem volt itt semmi más, csak nyilvános segélykiáltás önmagamnak.

2019. július 02.

Mosogatógépünk nem váratlanul halt meg. Valaha új volt, frissen, fürgén szorgoskodott a konyhában, mint egy faluról jött ropogós vászoncseléd, hamar megbarátkozott a családdal, köztünk élt, sokszor elbíbelődött zümmögve a dolgával, míg mi mással voltunk elfoglalva. Megbízható volt és hűséges. Azután sok év múlva korosodni kezdett, ízületi problémák: nem záródott be már az ajtaja, segítettünk rajta valami szigetelőszalagokkal, azután egyre nehezebben ment minden, a tetőlemezek megrepedeztek, itt-ott letörött belőlük egy darab… néha már nem mos rendesen, benne marad a tisztítószer érintetlenül. Újabban meg már a záróizmai is elernyedtek, kis tócsákat ereszt, aztán egyre nagyobbakat. Úszik a konyha. Eltömődik újra a szűrő., más nyelveken úgy mondják ezt már, altatásveszély. Tettem is pár kört, megnéztem a neten, mi mennyibe kerül mostanában, valamennyire tájékozott lettem árakról, kínálatról. Eliszkoltam a márkaboltba, tőlünk nem is olyan messze, ott vettünk már tűzhelyt, mosógépet, hűtőt, hátha most is… Nem volt olyan jó kaland, van nekik ez is, meg az is, harmadárral többért, mint a neten, de ki sem szállítják, be sem kötik, nem csinálnak semmit. Emlékszem, egyszer egy mosógépet tőlük úgy hoztunk el a fiammal, hogy valahol Újpesten este, egy töltés melletti bozótosban lévő raktárból kellett elszállítani ide vissza, Újbudára. Ezt most kihagytam volna. Na, akkor legyen Media Markt! Kivonulunk teljes készültséggel Budaörsre, az a szakmában a legnagyobb! Háztartási gépek, ameddig a szem ellát… még a mosogatógép-szekció is megvan, 10-20 féle kínálgatja, illegeti, billegeti magát. De ez nem olyan, mint a laposelem, hogy csak felkapod, oszt szaladsz vele a pénztárhoz, ehhez ember kell, aki elad. És van is ilyen, csak éppen el van foglalva valami családdal, és mögöttük is áll már egy másik család. Mindenkinek most romlik el minden? Lehet. Várunk. A pirosruhás helyi erő küzd a számítógéppel, néha kétségbeesetten körülnéz. Később jön egy másik fiatalember és meg is kérdezi, hogy segíthet-e? Igen, köszönjük, ott van őt választottuk! Rámutattunk egy Whirlpoolra. Nézzük, nézzük... számítógép. Hát abból nincs. Egy sem. Nézzük máshol. Nem., máshol sincs, sehol. Próbálkozzunk a neten… khm… a pasi el. Mi meg… na jó, ha már idejöttünk, nehogy hiába! Választunk egy másikat, egy drágábbat, az biztos van. Most nagyon sokat kellett a legényre vadászni. Másokkal sétálgatott, beszélgetett, és szinte reménytelennek látszott, hogy egyszer majd mi is… a másik asztalnál a családok némán ácsorogtak tovább, mint egy Rodin-szoborcsoport. Végül, két idősebb hölgy után, akik hűtőket néztek, újból sikerült elkapni az embert. Választottunk másikat! Ott egy nagyobb és még jobb! Számítógép… nézés… nem, nincs abból sem. Az az egy darab van, égen és földön. De arra adna akár árengedményt is, mert, hogy ilyen mindenki által cibált mintadarab. Hát, nem örömmel, de nosza… nem, mégsem ajánlja. Annyiszor nyitogatták, húzogatták ezt már itt, hogy nem, ne vegyük meg… én közben forgolódom, hogy hol a francba van az a qw kandikamera?? Mert azért ezt nem hiszem el. Akkor a többi?? Bármelyik másik? Nincs ezekből semmi sehol a raktáron? Nincs, mondja az ember. Hitetlenkedően hülye arcot vághattam, azt hiszem. Amiből van, azt meg nem ajánlja egyáltalán, mert az mind nem jó… Na, bmeg!!!!
Mire kijöttünk, üres kézzel a boltból, az autó, amit kénytelen voltam a tűző napon hagyni, teljes árnyékban állt, sőt, egy méterrel túl is haladt rajta a lemenő nap fogyó sugara.

2019. július 01.

Nem az időjárásban, mert abban csak az aszalódós pusztulás, a hajdani mérsékelt égövünk haldoklása. (De nyilván nem sürgős a klímaváltozás ellen tenni semmit, nem, mert azt csak a gonosz zöldek terjesztik, hogy van. Pontosabban az összes többi ország a földrészen, csak mi nem.) De ez nem elég, lesznek itt még keményebb frontok is. Ha kívül megfősz az éghajlattól, belül megőrülsz majd a kampánytól. Pedig jön! Itt lapul már a bokorban! Millió és millió forint csilingel már az álhírgyárban, hogy őszre minden aljasság talajt fogjon és megteremjen a választó fejében.
A bevándorlós baromság valószínleg nem megy tovább. Spöttle, Nógrádi és Földi László ellőtték már az összes puskaporukat, térdre rogytak a kimerültségtől, berekedtek a riogatástól, de bevándorlók csak nincsennek… (De vannak, sőt, sokan vannak, itt vannak, csak nem úgy.) Nem támadják seregestül a határt, nem szaggatják fogukkal a kerítést, nem harcolnak lovaskatonáink rikoltva az ellenséges tűzben, mert nem is volt ellenséges tűz, támadás sem, meg semmi. Nyugat-Európát nem erőszakolták meg, nem ették meg a nőket a „migránsok”, a kereszteket nem törték le a templomokról, sőt, hivatalosan be is fejeződött a „migránsválság”. Vége, érted? Nincs mit kamuzni tovább! Ezért a hülyeségért elveszítettünk vagy három választást sorozatban, az egyszerűbb nénik ma is reszketnek a pincében, hogy a négerek telerakják őket hátulról, de nem jöttek és nem raktak. (De, raktak, egy csomó vidám fekete srác szolgál fel egy csomó vidám helyen a városban, és rak elég jó kajákat, ha éppen szerencséd van és arra jársz.) Nem jött össze a Brüsszellel való izmozás sem. Próbálkoztunk ezzel hülye kis nyelvöltögetős csujogatással, de Brüsszel nem pusztult bele, lesöpörte a válláról a kis szemtelent, az apró fundálkodó agresszornak meg nem sikerült Európa szunyadó sötét fasizmusát erővel feléleszteni, nem jött össze a lázadó disznók Európa ellen való galád szövetsége. Meghúzódnak hát a Néppártban a nagyarcú fiúk, aztán most éppen azzal vannak el, hogy itthon mást mondanak, mint ott. Csak hát itt is vannak fülek, meg ott is. Örökké nem lehet hülyeségeket beszélni, csak a hülyéknek, mert a többi nem hiszi el. Szóval, ez sem jött össze. Akkor mi legyen? Sikerpropaganda! Varga Mihály meg Kásler Miklós, Novák Katalin és mások már nyomják is. Húú, itt az átlagkereset 3-400.000, most mutattuk ám ki! De elég, ha becsengetsz a szomszédodhoz, meg a következő lakóhoz a folyosón meg még háromhoz és kiderül, hogy hülyeség, nem igaz. Kásler elmeséli, hogy modern minden, irtó nagy fejlesztések vannak az egészségügyben, csak úgy hasít, de menj csak be egy kórházba, egyél az ottani kosztból, állj a várólisták végére, vagy figyeld, hány kórház úszik az adósságban, miközben sok szakorvos már annyira hiánycikk, hogy egyes osztályok is megszűntek közben. Novák Katalin nemzetszaporító receptjei sem váltak be, még mindig többen halnak meg, mint ahányan születnek. Szóval, semmi, semmi, semmi nem igaz.
Akkor mi legyen? Mi jön most? Már kavarognak az üstökben a mérgek, a villásfarkú patások írják már a nemzeti „sajtót”. Nem számít, hogy hány sajtópert veszítenek el hetente, hány milliót buknak a manipulált kormányhazugságon, van itt pénzünk dögivel mi ellenünk! Erre igen! Karaktergyilkosságok sorozata várható, Márki-Zay Péter veri a gyerekeket, elővesznek valamit Cseh Katalinról, hogy mit mondott az abortuszról egy buszmegállóban 15 éve, Nagy Bianka nyolcszor bukott és prostituált, Karácsony talán a kutyáját molesztálta, Kálmán Olga azért nem volt ott, mert Puzsárral hált vagy Gyurcsánnyal éppen, szóval, hétről hétre lesz még lejjebb és lejjebb. Gátlástalanul, ahogy minden csövön kifér! Legyetek résen, a létező legocsmányabb ellenséggel élünk együtt, azonos légtérben. Nincs eszköz, amit be ne vetne ellened! Nem tisztel ellenfelet, embert, családot, múltat, szakmaiságot, semmit, csak a torzagyú médiabirodalmát fordítja ellened! Csak ép intellektussal lehet egy ekkora támadást kivédeni. Készülj rá!
Na? Ehhez képest mi a 30-40 fok a napon? Semmi…

2019. június 28.

Azt hiszem, számtalan kortársam így van ezzel. 50 éve volt, mi itt, ők ott. A legfogékonyabb korban voltam ahhoz, hogy a szabadság eszméje megérintsen. Apáink, anyáink önként dalolva vagy kényszerből, de dalolva masíroztak fel és alá mindenféle ünnepeken zászlókat lobogtatva, meg valami nagy, proletár nemzetköziséget emlegetve, hogy az a szabadság. Volt a fenét… egy hülye börtön a proletárdiktatúra, csak nem szürkére, hanem vörösre kenve. Lehetett benne énekelni, mászkálni, éltetni, de csak a börtönudvar határain belül. A szélén meg áram volt és akna. Tudtuk, persze, hogy nem ez a szabadság. A nagy, büdös nyugatot, átkozott kapitalizmust lefestették mindenféle ördögnek, síró munkások hada görnyed a hájas tőkések uralma alatt, de akkor mégis, ez mi? Mi volt az a Woodstock?? A szem felnyílt, kikerekedett, a fül akkora kagylóra nőtt, hogy hátha hallani lehetne vele valamit abból a távoli izéből, hírmorzsákat, infotöredékeket, hogy mi is történik akkor és ott? Mi úgy tudtuk, hogy vannak ugyan világifjúsági találkozók, ahol különböző, de jól meghatározott országokból a bizalmi fiatalokat – szarházi pártok ifjúsági tagozatait - odautaztatják, nagy, színes tömeggé gyúrva egy stadionban és mindenki egyszerre kiálthatja különböző nyelveken, hogy „Lényin zsil, Lényin zsiv, Lényin búgyet zsity!” Aztán hazamennek. Bevallom, túlzottan nagy különbséget nem látok a VIT és aközött, hogy máskor meg, más néven azt kiáltják, egy másik találkozón, hogy Jézus élt meg élni fog… ez nem szabadság, csak az azonos érdeklődésű hobbisták koncentrációja. Lelkes kispajtások megfelelési kényszere a környezetük elvárásaira.
De Woodstock… az valami egészen más dolog. Gyalog, stoppolva, szakadt autókba zsúfolódva mindenhonnan az emberek áradata, akiknek elegük lett valamiből, akik akkor és ott önként megtaláltak valamit, akikkel valóban történt valami csoda, ami talán megváltoztatta a Föld történelmét. Egy korszak vége és egy másik kezdete. A tiszta, őszinte együvé tartozás, az érdek nélküli emberi közösség, az elfojtott békevágy kitörése, az egyszeri és megismételhetetlen. De Woodstock nem egy életforma. Nem, az nem élhető egy társadalomban, hogy mindenki mindig csak dagonyázzon a sárban, és félig betépve zenét hallgasson… ezért nem is fenntartható. Csak kitárt egy kaput, valahol megnyílt a mennyország felé vezető átjáró itt, az életünkben, álmok, sóhajok kavarogtak, a lelkek kiszakadtak a testből, letérdeltek egy napra Isten elé, aztán visszaszálltak, és pár nap múlva nem maradt más a katlanban, csak a szétdobált, otthagyott szemét. Akik ott voltak, és megkapták személyesen ezt az áldást, szertevitték a világba, megélték, megírták, áldottak maradtak örökre, aztán visszadarálta őket a szabályozott társadalom a kikövezett utakra. Ezer és ezer zenei fesztivál működik azóta, jobbnál jobb koncertek, turnék zúzzák a világot és vonzanak tömegeket, de Woodstock nincs többé. Az a kapu, a mennybemenetel alagútja lezárult, ki tudja, meddig. A zöld Föld éppen rohanvást pusztul, a meztelen lányok és fiúk nem fürdenek már a háborítatlan tavakban, Mars, a háború szelleme is visszafoglalta már a bolygót, atomreaktorok robbanásra készen, rakéták az indítósilókban, iskolai lőtér, rasszizmus, nacionalizmus, ami talán koszosabb, mint a sár volt Woodstockban. A virágok elhervadtak a hajzuhatagokban.
De egyszer… valamikor…. Joan Baez tiszta hangja, mint egy békegalamb, átszállt a mezők felett, Joe Cocker belerekedt a mikrofonba, Janis Joplin eleven rocktüzet okádott a felhők felé, és Jimi Hendrix belecsapott a húrokba, majd a legméltóbb misét pontifikálta a legnagyobb katedrálisban…. és Isten látta, hogy ez jó!

2019. június 25.

A nemzet közismert tébolyultja, aki már korábban is ráolvasással, tízparancsolattal és más cinikus baromságokkal viccelte el azt, hogy miért nincs Magyarországon elfogadható egészségügyi ellátás, kevésbé vicces számítások szerint ugyanis 30-40.000 ember halt már bele az egészségügy hiányosságaiba itt, most azzal állt elő – nem, nem az egészségügy rendbehozatalával… nem, nem az oktatás rendbetételével -, hogy a magyarságkutató kuruzslóközpontjának leendő sámánjai 650 ezres havi fizetésért festhessenek a falra hősi múltat, áldozzanak fehér lovat vagy csodaszarvast, hogy minél nagyobb dicsőségünk fennen ragyoghasson a nemzetek egén. Egy pedagógus ma 150 és 300.000 forint között keres általában. Már annyira nincsenek tanárok, hogy diploma nélkül is el lehet kezdeni tanítani. Két-három éve jelentek meg először a „bármely szakos tanárt keresünk” típusú hirdetések. Az egészségügyi dolgozók is 150 és 400.000 között keresnek, erősen korfüggő a dolog. Ráadásul a tanárok, egészségügyiek konkrétan csinálnak is valamit, elképesztő áldozatot hoznak. Milyen áldozatot hoz egy magyarság dicsőséges múltját szimuláló törzsi varázsló? Gondolod, hogy akadémikusok lesznek az „intézet” munkatársai? Nyilván azért küzd a kormány minden eszközzel a Tudományos Akadémia, az egyetemek ellen, mert a legjobb szakemberek állnak a hadrendjébe. Egy Schmidt Mária, aki számtalanszor tett már tanúbizonyságot, hogy történelmileg szellentése sincs, de Németh Szilárd is adott már elő egyetemen. (Sajnos nem vicc.) A többiek meg még ezeknél is… nem tudom finoman kifejezni. Na, de mit vezetnek majd le ezek a méltóságok havi 650.000-ért a nagy ősi múltból és mi lesz ezzel az újszerű tudással? Idézem a kézrátétes tízparancsolót: „A tiszta tudomány alkalmazásával olyan eredményeket közzétenni, amelyek alkalmasak arra, hogy a fiatal generációk esetében – a 3–30 éves korosztályban – egy egészséges gondolkodás alakuljon ki”. Ezzel lehet ugyanis tudományosan megalapozni „a nemzeti identitás és emlékezet formálását”. Most mit is magyarázzunk ezen és hogyan próbáljuk ezt egyáltalán értelmezni…
A kínaiak az ujgurokat tízezrével viszik az átnevelőtáborokba, hogy „egészséges gondolkodásuk alakuljon ki”. A táborokból visszatért nőkre és férfiakra a saját családjuk nem ismer rá. Az ujgurok csak a magyarokat tartják rokonaiknak. A magyarok tonnányi székletet tesznek az ujgurokra – nyilván az egészséges magyarságkutatás címén – és a legnagyobb ivócimborák az ujgurok nemzeti identitását erőszakkal kigyilkoló kínaiakkal. Lehet, hogy Orbán és Szijjártó együtt röhögött a kínai kormánnyal az ujgurokon a kerítésnél állva, talán a hős hintalovasunk még szotyolát is köpködött rájuk. Köpködés közben talán arról beszéltek, hogy melyikük mekkorát kaszál majd a belgrádi vasúton. Átnevelőtáborokban mi is gondolkodunk, a kormány különböző médiáiban már többször elsütötték, hogy a melegeket átnevelőtáborokba kellene zárni. Mit is mondhatnánk erre… a történelmet hívhatjuk válaszul. A náci és a szovjet hatalom is élt az átnevelőtáborok nyújtotta lehetőségekkel. A politikai ellenfelet zárták ide, és addig kínozták, amíg át nem „nevelődött” vagy meghalt az alany. Ezt a megoldást felismerve később sok átnevelő tábor koncentrációs táborrá fejlődött. Mindez valószínűleg az egészséges nemzeti gondolkodás jobb elsajátításához vezetett.
Milyen mentségünk lesz valaha arra, hogy ezt tűrtük és idáig jutottunk?

2019. június 24.

Sétálsz az udvaron az egykori munkahelyeden, ahol kb. 20 éve dolgoztál utoljára és egy fészerben megtalálod egy kupacban azokat a számítógépeket, amiken valamikor, 30 évvel ezelőtt gyerekeket, felnőtteket tanítottál számítástechnikára… szinte egész nap, délelőtt, meg délután is. Aztán ott az a róka, aminek a farka kilóg a zsákból és emlékszel rá, hogy biológiát is tanítottál itt, mert informatika- és biológiatanár voltál, és egy magányos sétán itt fekszik kidobva előtted minden, amit úgy hívnak, hogy szakmai múlt. Az eszközök, meg te is örök feledésre ítélve egy végső raktárban…
De… itt éppen egy 25 éves találkozó zajlik az udvaron, ezért vagyok itt, a ma 40 évesek sorra elmondják, hogy hogyan értek révbe, mit tettek és merre tartanak a gimnázium, egyetem után, valami motoszkál, hogy hát mégsem voltunk akkor mi hiába, mégis vannak az embernek eleven bizonyítékai arra, hogy élt, dolgozott, volt valami értelme az éveinek, és akkor a végén, amikor elköszöntem, megkaptam a legtöbbet, amit ma vagy holnap, vagy holnapután kaphatok. Azt kaptam, hogy olvassák a posztjaimat és köszönik szépen, hogy megtanítottam őket gondolkodni. Nem, nem hiszem, hogy többet érdemel ez a dolog, öreg vagyok már meg könnyebben el is érzékenyülök. Így a Thököly útig háromszor is elöntöttek a könnyek. Ha semmi másért nem, hát ezért… mindenkinek kívánom, hogy dolgozzon úgy, hogy egyszer egy ilyen ajándékot kapjon!

Na, és te milyen városban szeretnél élni, haver? Eljött az ideje az ígéreteknek, szerte a hazában mindenki fűt, rátesz egy lapáttal. Azt hiszem, egy kicsit olyan lesz, mint eddig is volt: a sárhülye trónon lévők majd nem állnak ki vitázni a jobbítani szándékozókkal, mivel nincsenek szellemi és nyelvi eszközeik ehhez. Majd kiásatnak egy gödröt, betemetik és hetente átadják, valami fényes ünnepségen és lefotóztatják magukat a Lokállal meg az óvoda kórusával, és ezzel az öreg nénik meg is vannak oldva. Ennyit tud a pártállam és ez bőven elég is mindig, hogy a talpukat csókolják. Na, de most komolyan! Milyen legyen a város? Hol élnél inkább szívesebben?
Lehet nagy sci-fiket benyomni, hogy befedjük a Dunát, közösségi tereket varázsolunk a parlagon, nem repülnek majd a repülők, csak lábujjhegyen, minden utcában lesz majd virág, erdő meg roller, száz mélyalagút vezet majd a városba nyolc sávon és csupa-csupa elektromos autó lesz, mert a többet kitiltjuk a világból is… én is tudok ilyeneket mondani, ingyér.
Na, de még komolyabban… milyen legyen a város? Élhető, ember, élhető!! Az élhető várost szeretik a lakói, meg szeretik az idegenek is. És ez egy szerelmi háromszög, a lakók is, meg az idegenek is szeretik a város, ráadásul egymást is szeretik és békében élnek. Ezért az élhető város polgármestere kimegy a Pride-ra, és az élén viszi a szivárványos zászlót. Ahogy az Élet menetén kipát visel és elöl viszi a fáklyát, de a Szent Jobb Körmenetben is legyen ott és vigye az üvegládát a többiekkel. A Krisnás szekérfesztiválon a kocsi előtt táncoljon a száris lányokkal, Ramadankor pedig látogasson el a mecsetbe. De néptáncfesztiválon tapsoljon a verbunkra, és először kóstolja meg a pörköltet a bográcsból. És akkor lehet, hogy mind támogatni fogjuk az ötleteit, még a dugódíjat is szívesebben lenyeljük, vagy a toronyházépítési mániáját. Egy élhető városban a lakók szerethetik a főnököt és szerethetik egymást is. nem kell mindenkinek mindennel egyetérteni, de tisztelni mások érveit, azért azt meg lehet próbálni. Egyszerűen csak el kell fogadnunk egymást. A polgármester meg fogadjon el mindenkit, akit csak lehet.
Az élhetetlen városban elmebetegek megrugdossák az egyetemistát, mert nem magyarul beszélt. Leutálják a buszról a sötétbőrű anyukát, gyerekkocsistól. Betiltanák egymást, bezáratnák a másik boltjait, közösségi tereit, mindenki csak a saját ünnepeit ünnepelné, a másokét meg nem. Egy nem élhető városban az emberek egymásra akarják kényszeríteni az ideológiájukat, már kora gyerekkorban. Az ártatlan elmét megfertőznék egyoldalú erőszakkal. Az egyoldalúan kényszerített gyerek majd nem lesz toleráns, már miért is lenne, hiszen vele sem voltak azok. Nem tud majd együttélni a városlakó a városlakóval. Egy élhetetlen városban a halalomra kerülő átnevez mindent, ami útjába kerül, és nem tetszik neki, és nem kérdez meg erről senkit. Kihordatja a szobrokat a rozsdatemetőbe és újakat állít saját kénye-kedve szerint. Egy élhetetlen városban az arrogáns stricit, aki felkapaszkodik a székre megkérdezni sem lehet, hogy mit miért csinált, mert elkerget a fenébe vagy nem is válaszol. Egy arrogáns hatalom képes bármire, megváltoztatni címert, zászlót, az együttélés törvényeit.
Egy élhető városban olyan kultúra van, ami összehozza az embereket. nem stadionba, hogy utána részegen lezúzzák a környéket az analfabéták, hanem színházba, operába, múzeumba, könyvtárba visz a polgármester, aki szellemi útmutató is egyben. És ezért áldoz rá, ha tud, hogy mások művelődjenek, szellemben, egészségben gyarapodhassanak. És minden más csak ezután jön.
Hát akkor induljon a kampány megint… küzdjünk meg magunkért, ahogy tudunk!

2019. június 19.

Jámbor János ment az utcán és kedves hangulatokban ringatózott. Meg is ölelte volna a világot. Járókelőné özvegy Gyalogos Margit mögötte lépdelt és kedvtelve nézte. Milyen szimpatikus ember! Ritka már az ilyen. Jámbor ekkor észrevett egy kis eleven cukorfalatot és odaguggolt. Simogatni, vakargatni kezdte a szelíd jószágot, és közben majd kicsordult a szíve.
- Te édes kis egyetlen, cukimuki, drága kis szőrgombóc! Nyunyii-munyiii! Igen, igen… azt az arany kis hasikáját nekijje! Vakar, vakar… jó itt, fincsi, mi? Ízlik, te kis hercigbogár? – turbékolt.
Járókelőné özvegy Gyalogos Margit könnyel teli szemmel kereste a mobilját, hogy megörökítse a megszentelt pillanatot! Nem csalódott ebben az emberben, lám, már ránézésre tudta, hogy talpig arany! Most megosztja majd a nyugdíjasok között példaként, hogy ilyen megható csodát látott, a szív, a lélek szabad kiáramlását, a természet egyik eleven ünnepét, a két különböző élet boldog találkozását! Alig találta a telefont a vállát rázó hálatelt zokogásától…
Egy kislány odaszaladt a csodálatos férfihoz és egy csokor mezei virágot adott neki, miközben a kezét simogatta. Később Jámbor János továbbsétált, és mintha kivirágzott volna szerte a nyár! Özvegy Járókelőné már egy hajléktalannak ajándékozta minden vagyonát, mert azt hitte, a Megváltó öltött testet Jámbor János jelenésében. Menet közben néha titkon megcsókolta a lába nyomán a port.
Ekkor Jámbor észrevett egy újabb eleven kis cukorfalatot és az üdvözítő tapasztalat birtokában odalépdelt és egyből elkezdte a már jól bevált szent liturgiát:
- Nyunyi-munyi, vakar, vakar, a kis hasikáját, szőrikéjét nekijje…. – kezdte volt, de az erényes szűz első riadalmából magához térve irtózatosan pofon vágta! Azután sikoltozni kezdett, és segítségért kiabált. Özvegy Margit pedig, felocsudván az ájulásból, az esernyőjével esett a férfinek, mocskos perverz baromnak nevezte, remélte, hogy a sitten fog megrohadni ezer évig, és homokosok a szemén át húzzák ki a belét… miközben izgatottan tárcsázta is a rendőrséget. Három civil, önmagát azonnal szolgálatba helyezett erénycsősz kirohant a parkból és tíz körömmel esett Jámbor arcának, és közben azt ordította, hogy „#metoo, #metoo!!!!” Az időközben odaérkező férfiak kitörték a fogait, a csuklóját és a bokáját, és egy dugóhúzóval meg is vakították Jámbort, aki még mindig csapkodott maga körül.
- Deháténcak… deháténcak… ugyanazt… jaj!!! – hörögte és kiadta a lelkét. A jelenlévők megtörölték a testben a cipőjük talpát, leköpték és különböző irányokba távoztak.

2019. június 17.

Azt hiszem, akkor volt rajtam utoljára az a fekete öltöny. Lezsák Sándor azt bízta rám, hogy én felügyeljem a kordont, ami a lépcsők alatt a koszorúkat védte. Szerveztem egy kis csapatot, MDF-es karszalagokkal valahogy körbeálltuk, valahogy megpróbáltunk rendet tartani. Egy darabiig lehetett is. Aztán, amikor az olaszok jöttek, az borzasztó volt. Nem lehetett őket féken tartani. A fotósaik legázoltak mindent, ahogy hátráltak, hogy a górét fotózhassák, Erőszakkal sem lehetet őket megállítani, másnap tiltakoztam is hivatalosan az Olasz Követségen. Utólag elnézést is kértek. De mások nem romboltak, csendesen jöttek, méltósággal, hajdani szerelmem is odasétált egy kis koszorúval és némán letette. A koporsók mellett váltották egymást a kor neves politikusai, mint díszőrség, páran pár hónapja még ellenforradalmárnak mondták, akinek a maradványai mellett vigyázzban álltak éppen. Nem látszott semmi az arcukon. Tudták, hogy vereséget szenvedett a rendszer, megpróbáltak alkalmazkodni ehhez, jó arcot vágni. Orbán Viktor a fejem felett beszélt, és bevallom őszintén, akkor csodáltam a bátorságát, hittem is benne. Talán akkor azt gondoltam, hogy becsületes ember, egy új forradalmár. Mára kiderült, hogy sokmilliónk bizalmával élt vissza, a valaha országolt egyik leghitványabb rém bújt elő a forradalmár maskarája alól. De ezt akkor nem tudtam. Ha tudtam volna, talán lerántom, mint Dugovics Titusz a törököt. Sok embert megmenthettem volna ezzel, de nem tudtam semmit. Erőm teljében voltam 30 éve, és letéphettem volna a haza egéről ezt a fenyegető árnyat. Késő erre gondolni. Inkább azon járt az eszem, hogy hogyan jutok ki a temetőbe? Mint MDF kerületi elnöknek erre esély sem volt. Bementem hát a Műcsarnokba, elvegyültem a kor nagy emberei között, mosoly erre, mosoly arra, a fele talán emlékezett rám valahonnan és Marsi Péter Pál (akkor még) cimborámmal egy TIB kitűzőt tettünk a zakónkra, így már jogot szereztem arra, hogy az első két busz valamelyikén, ahol a legnagyobb arcok ültek, kijussak a temetőbe. Mások csak sokkal később juthattak ki. Én az első buszról azonnal „szolgálatba helyeztem” magam, és azt a logisztikát bonyolítottam, hogy a nyolc lelkész, köztük Donáth László és Iványi Gábor útját biztosítsam a tömegben. Talán Raj Tamás rabbira is emlékszem… nem volt egyszerű dolog. A hirtelen előlépett nagyközönség, köztük a külföldről hazalátogató 56-osok és az itthon rekedtek lökdösődős vitát folytattak egymással, hogy ki állhat, ülhet az első sorban. Méltatlan taszigálódás volt ez, de aztán elcsendesedtek. A nyolc lelkész csak állt egy sorban és némán nézte őket. Később elindultunk és felkerestük a megismert sírokat. Ekkor volt, hogy Göncz Árpi bácsit is elhajtottam ingerülten a fenébe, mert a lelkészek útjában állt. Mindez pont 30 évvel ezelőtt…
Azt hittük, hogy a pártálamnak vége, hogy az újratemetés egyben az eltemetett szabadság kihantolása is! És most itt állunk megint, három évtizeddel később, Nagy Imrét, akinek a hátán ez a focimacskajancsi felkapaszkodott a poros faluszélről a köztudatba, az azóta várba felpocakosodott király kivágta a térről, mint egy berozsdált biciklit… mi meg újra kezdhetnénk, talán a Hősök terén, talán a temetőben megtalálni és kihantolni az elrabolt szabadságunkat.

2019. június 16.