A Gerecse lankáin, lelkiségének lejtőin bolyongván felhágtam a helyi Kálváriára. Feleségem tulajdonképpen valamiféle FMA nővér, amolyan civil apáca az oktató rendben, az ő útmutatása alapján vettem célba az emelkedőt. Ez egy közismert szimbolikus dolog, ahogy fizikailag emelkedik az út, úgy emelkedsz véle lelkileg te is. Az útmutatás meg így szól: - Fel! Oda! – és srégen felfelé kell mutatni a mutatóujjal. A vándorlás stációi elég érdekesek, az ország hétköznapi kárváriáival ellentétben itt minden üzenet más építészeti megvalósulás, és más és más falu, város felajánlásaiból jött létre. Tehát itt megáll, ott elesik, amott kendőt kap, aztán újra botlás, és vonszolja a nagy fagerendát egészen a végső állomásig… a Golgota tetejére érve meg is találod a terhek cipelőjét, egy nagyon látványos szoborcsoport, ahol két robosztus nőalak között egy meglehetősen kicsi, eléggé sorozatgyártottnak tűnő Krisztus tengeti halál utáni életét, Mária és Mária Magdaléna vigyázó szemeinek kereszttüzében. A latrok keresztjei üresek, ők nem voltak örökéletűek. És persze, ilyenkor jön üzenet, a további útmutatás, mint az úttörőknél az akadályversenyen. Menj tovább, keresd meg az utat az úttalan vadonban, hágj fel ama hegyre is, mert teremtő atyám látni kíván! Parancs, értettem! típusú arcot vágtam, és elindultunk ama hegynek. Tényleg hosszú bolyongás, szenvedések, eltévelyedések, szaggató töviskoszorúk rengetegében, sok megtett mérföld után feljutottam Oda… és ekkor szóla a barlangi Isten, az setétnek mélységes odvából, ahogy mindig is itt kapom meg a további útmutatót a további lét felé:

- Nem adok most semmiféle kőtáblát… nem gyújtogatok semmiféle csipkebokrot, régen volt csapadék, még leég az erdő… lihegd ki magad, aztán fordulj meg, térj vissza üres kézzel, de teli szívekkel, és szólj azokhoz, alant a völgyeknek üdeségén, hogy azonnal hagyják abba azt sok ökörséget, amit a nevemben elkövetnek!

2021. október 16.