Két nagy köztere maradt annak, ahol a pithecanthropusok leszármazottjai nagyobb egyedszámban találkozhatnak egymással: a kereskedelmi szféra és a tömegközlekedés. A hajdani ősöktől való genetikai távolság nem egységes, populációnként kissé eltér egymástól, úgy is mint szabálykövető magatartás, függetlenség- ill. szabadságvágy, egymásra való tekintettel élés, tolerancia stb. viszonylataiban. Na, ilyen a maszkviselés is, irodalma, sőt szociográfiája van már annak, hogy hány tudományos, misztikus, összeesküvés-elméleti, antiszociális, paranoid stb. vetülete létezik. Az erre vonatkozó szabály világméretű, nem korlátozódik nemzeti szokásokra. A szabály követése vagy nem követése már inkább specifikus. Az élet perifériáira szorultak, ápolatlan hajléktalanok, részegek, a társadalmi konvenciókra nagy ívben fütyülő, az alapzajnál két erősségi fokozattal hangosabb romák, határokon túli tájszólásúak, mélyebbnél mélyebb „kimerbeszólninekem” kiszerelésű nemzeti magyarok, ipari rom jellegű proletárok elég hasonlóképpen állnak a kérdéshez. Nyilván van a gyűjtőhalmazukban valami közös. És ezzel egy szóval sem mondanám, hogy az összes hajléktalan, roma vagy magyar ilyen, de ezek a magatartási deformációk lógnak ki sorból, lóg ki az orruk a maszkból, vagy akár mindenük mindenből. Egyébként meg elég figyelemreméltó, hogy a külső jegyek alapján nem ezekbe a csoportokba tartozó máshonnan származók, kelet-ázsiaiak, arabok, feketebőrű lányok és fiúk, sokkal jobban betartják az előírásokat, valójában nem is értem, mi a bánatot kellene félteni a mi igen ősi és igazán viharvert kultúránkat tőlük.

Volt viszont ma egy igen látványos közjáték, aminek tanúja voltam, mert az élet egy színház, ahol mindig néző vagy és páholyban ülsz, a kérdés már csak az, hogy nézed-e a darabot? A négyes metrón szőke srác, huszonegykétéves nyegleó, semmiféle maszkot nem hord, és örül is ennek, büszkén tekintget szanaszét, látja-e valaki, hogy mekkora nagy baromarc, vagy sem? Ellenőrfélék vonulnak végig a szerelvényen, egy civil kőkemény, meg két még nagyobb darab mellényes, és szólnak itt-ott, megigazíttatják a maszkot, ha nem igazán a helyén van, megy is ez szépen, aztán odaérnek a negatív hőshöz. Gyerek széttárja a kezét, hogy nincs ám, neki nincs maszkja semmilyen, aztán azért nincs rajta, és hogy még nyeglébb lehessen metakommunikációban, jobban széttárja a lábát és lecsúszik a hátával az ülésre, mutatván, hogy mennyire laza. Na, gondoltam magamban, itt az idő, a színmű elért az egyik csúcsjelenetéhez, a három nagydarab most majd jól megragadja a sivalkódó, kapálózó férget, kivonszolják a betonra, megbüntetik százezrekre, majd száműzik a civilizációból Elba szigetére, miközben az utazóközönség éljenez és felállva tapsol!

De nem ez történt! A véres terror helyett a pedagógiai változatot rakta be a dramaturg.

A három túlerő-torony rövid magyarázatba fogott, nem bántott, nem büntetett, elővett az őrjárat vezetője egy makulátlan maszkot és átadta a renitensnek, majd mindhárman többször meghajoltak és köszönték szépen a türelmét és megértését. Széllelszembenpisál Jankó meg feltette és viselte a maszkot és csendben lapított.

A meglepetéstől a tapsvihar is elmaradt.

2020. november 27.