Gondolatok és séta a nemzet múzeumában rovat

Az - egyik fajta - ember szeret múzeumba járni, én meg az vagyok. Meg az is egy szempont, hogy néha megmutathatod másoknak is hazád nevezetességeit, itt meg sűrítve van a történelem, nagyadagban tárul eléd meg mások elé is. Ráadásul az épület is egy külön élmény, talán egy éve hurcoltam körbe itt egy palesztin fiút, most meg jó alkalom volt arra, hogy visszatérjek, hogy bemutathassuk magunkat a frissen szerzett afgán ismerősöknek is. Szóval, tessék, csak tessék, ezek vagyunk mi…
Kiszúrtam magamnak egy plakátot. Itt kb. az első világháború táján járunk az időben. „Háborús gyermekrajzok kiállítása”… és a kisfazon elhivatott orcával, odaadón buzgó figyelemmel készíti is a fantáziája leképezéseit. A háborúról. Ahol aztán meghal majd az apukája, nagybátyja, vagy a szomszéd gyerek apja. Az országot majd bosszúból elfoglalják, letarolják idegenek, büntetésül darabokra szaggatják, részeit a szomszéd népek veszik birtokukba, de a kis ködvágó sapkában rajzoló hazafias gyerek még nem tudja ezt, talán éppen annak a Stippek Józsefnek a fia, akinek stilizált sírja ott áll a plakáttól 5 méterre. És ezt a lelkes hazafiságot, ami gyászt, vért és halált termel, ezt igen, ezt beengedték az iskolába. A belek kiontása nemes és tanulságos ismeret, a gránáttal széttépett test büszke honfiúi szívdobogást okoz a jólnevelt, hitét gyakorló gyereknek, ezzel pallérozza lelkét. És nem volt olyan kezdeményezés, hogy tartsunk népszavazást, nemzeti konzultációt, hogy el a kezekkel a gyerekeinktől, védjük meg ártatlan kis szívüket a felnőttek bitang mocskától, épp ellenkezőleg! Lelkileg igyon vért a kis hazafi mielőbb! Akkor válik igaz fiává a hazának! Vagy valami hasonló célok lebeghettek…
Őszinte leszek. Mennyivel ártatlanabb cselekedet, ha bemegy egy vidám meleg bácsi egy tollbokrétával a fején, és mesél valami mókásat a srácoknak. De ez – keleteurópás látószervvel nézve – valami bűn. Ha egy nagybajuszú veterán megy be, aki szuronnyal játszott Hasfelmetsző Jack-et a sztyeppén, hát az tiszteletreméltó cselekedet, hagyományőrzés.
De ki érti ezt…
20211201_121519.jpg
20211201_121336.jpg
2021. december 02.