Mikor levonult az alkalmi gyülekezet a szobor lábai alól, csak ketten maradtunk – rajta kívül - a feleségemmel és mi is megáldottuk őt. Úgy, ahogy ő minket. Azután a nejem elindult lefelé a hosszú lépcsőn és maradt még pár percünk szót váltani. Mindig szoktunk, ha már csak kettesben vagyunk.

- Mi újság azóta? – kérdezte.

- Mióta?

- Mióta találkoztunk!

- Hát valahol mindig összefutunk! Minden országút mellett ott vagy kifüggesztve, különösen a keresztutaknál, a kanyarokban, mindenfelé…

- Az igaz, csak akkor ritkán beszélgetünk.

- Igen… most meg fel is vagy öltözve szépen.

- Észrevetted? Mediterrán cucc… - simított végig némi büszkeséggel a ruhája redőin Jézus.

- Érdekes, hogy a szenvedő formádat többen szeretik.

- Az a fő megjelenési alakzatom. Sokan csak ágyékkötőben ismernek meg, töviskoszorúval, szolidan vérezve.

- Ez a ruhás jobb így. Bár, szélben, hóban, fagyban ebben sem lehet valami leányálom.

- Ez a szoborlét velejárója.

- És? Valahogy így jössz majd el sokadik királykodni?

Meglepett arcot vágott.

- Milyen királykodni? Én? Hová?

- Hát ide. Azt mondják, hogy majd eljössz, aztán dirr-durr, igazságot teszel.

- De miért jönnék? És mikor? – még mindig ez az álmélkodás.

- Hát ez a dolgod, nem? Nagy feltámadás, jössz, ítélkezel, és mindenki életre kél és repes…

- De honnan jönnék? És mikor?

- A Mennyből. Ott ülsz az Atya jobbján!

- És?

- Hát ott ülsz, aztán majd jössz!

- És mióta ülök ott?

- Kétezer éve. Ezt mindenki tudja!

- Csak én nem… szóval, az a hír járja, hogy 2000 éve ott ülök és nézek, vagy mi… szóval, miért kell nekem kétezer évig ülnöm? Mi vagyok én, bűnöző?

- Hát nem, de ott ülsz és majd jössz.

- És akkor miért nem most jövök?

- Mert tervezel. Az ilyen Istenfélék mindig terveznek, mert valami terveik vannak velünk. Mindenki ezt mondja.

- Na, várjunk csak… szóval, 2000 éve ülök a jobbján és tervezek. Kissé hülyén hangzik, nem?

- De!

- Akkor fussunk neki újra… itt, alant, sokan azt mondják, hogy én ülök valami széken, padon, vagy valami asztalnál és ezer éveket várok és csak tervezek… ilyent az öregotthonokban csinálnak a boldogtalanok, nem? Várják az ebédet meg az ágytálat…

- De te nem csak ott vagy, hanem egyébként mindenhol is. Nem csak az út szélén lógsz, hanem egyfolytában sugárzod a nagy-nagy szeretetet… és mindenkit szeretsz.

- Ez még jobb. Fönt ülök az öreg mellett, itt lent meg állok és szeretek. És hol állok?

- Nem tudom, mindenhol. talán ott guggolsz minden bokorban és szeretsz mindenkit. Járdaszigetet azért mégsem képzelek, mert az nincs a szent könyvekben.

- Figyelj, Józsi, az a Kaleta, aki minden bokorban guggol és néz és szeret, nem én!

- Nem vagyok Józsi! – mondtam durcásan.

- Mindegy. És ki mondja ezeket rólam?

- Hát, például Korancsár Béla, volt viceházmester és hidegburkoló, aki most Ejakuláció Prékoksz barát néven szolgál a somogybakonyi apátságban.

- És jól megél ebből?

- Hát népszerű tan ez.

- És ő ezt honnan tudja? Ez valami vicc?

- Dehogy vicc! Ezzel nem is szabad viccelni! Halálosan komoly dolog ez! Mindenki összevissza sértődik rajta állandóan!

- Akkor mondj még ilyeneket… milyen igazságot kellene tenni?

- Nos, ez is zavaros egy kicsit… mert valahogy az van, hogy ha kétszer kivered a répát vagy rágondolsz a szomszédasszony fenekére, akkor elkárhozol, kitagadnak, bográcsban fogsz rotyogni a pokolban örökkön örökké, de ha például tömeggyilkos vagy, kinyírtad a fél országot, de utána kitérsz, betérsz, megtérsz és csinálsz három cigánykereket, és háromszor azt kiáltod, hogy „Jézus Krisztus értem halt meg a keresztfán!”, akkor még szent is lehetsz bátran…

- És mondd, barátom, mindenki ilyen, vagy azért akadnak még normálisok is??

- Nem, hát azért vagyunk még talán páran, ugyebár… bár, ki tudja… és te mit látsz innen fentről?

- Mit látnék… felkel a Nap meg a Hold, néha beborul, aztán megint kisüt, feljönnek ide a turisták és pereccel dobálnak… mit láthatnék… milyen következtetéseket vonhatnék le ebből?

- Mindenesetre örülök, hogy megint találkoztunk! Állj csak és áldj tovább!

- Köszönöm, igyekszem! Te meg nézz a lábad elő a lépcsőn, mert megint eltörik a csuklód! Aztán csak összefutunk majd megint!

Áldást intettünk, és újra otthagytam egyedül.