Amúgy tényleg, valóban jobb lenne összetartozni, szerintem is. Az összetartozás hiányába mindig belehal valaki: egy magyar, egy székely, egy román, egy cigány, egy fekete, egy sárga vagy egy bármilyen színű lélek. A lelkeknek meg nincs semmilyen színük. Persze, ha az van, hogy a feketék mindig csak a feketékkel akarnak összetartani, a barnák a barnákkal, a szőkék meg csak a szőkékkel, a kopaszok meg a kopaszokkal, akkor nagy baj van. Ez így nem összetartozás, hanem elkülönülés másoktól. Ha bárkinek is lenne egyetlen olyan ünnepe, ami arról szól., hogy csak mi éljünk soká, amazok meg ne, arra csak annyit lehetne mondani, hogy igennagyonhülye.

De azért mégsem kéne összetartozni mindenkivel. A gonoszokkal, a rosszindulatúakkal, a bűnözőkkel persze, hogy nem. Ebből a szempontból meg megint mindegy, hogy eredetileg ki melyik halmazból jött ártani. A cigány vagy a fekete bűnöző ugyanolyan bűnöző, mint a hetero, fehér, keresztény, csak ez az utóbbi sokkal kínosabb, mert a mifélénkből való. Elsősorban a saját problémánkat kéne valahogy megoldanunk, mert azért inkább felelősek vagyunk. Aki elmegy, és a cigánybűnözés ellen masíroz, a magaféle bűnözők ellen viszont nem, az ezzel azt fejezi ki, hogy jól van na, a magyar az egy ilyen bűnöző fajta, azzal nem kell semmit tenni, ez van, oszt kész. Talán, ha az lenne a trendibb, hogy versenyben legyünk normálisabbak másoknál, sokkal többet segítene rajtunk is, meg rajtuk is.

Talán ebből fakad ez a határmánia is. Az, hogy tele van a világ még mindig aknazárral, gereblyézett homokkal, szögesdróttal meg a drótokban árammal. Mi építjük mások ellen, mások ellenünk, meg mi magunk ellen is. Az ember néha úgy érzi, hogy vége, jó felé halad a bolygó a Nap körül, néha meg valami eszement inkább visszatekerné az idő szalagját.

Egy földdarab, ahol laktak már korábban is mások, most is élünk mi, és reméljük, hogy majd a jövőben is fognak virágot szedni rajta a gyerekek, békén dolgozni, meg táncolni a felnőttek, tulajdonképpen senkié. Pontosabban mindenkié. Hogy mikor kik foglalták el, vonultak át rajta, aprították egymást mindenféle színes zászlókkal, római sasos jelvényekkel, török lófarkas boncsokkal, ez maga a történelem. Meg kell tanulnunk, fel kell dolgoznunk, meg is kéne értenünk. Valami olyan tanulságot illene levonni, hogy ezt inkább soha többé.

Kaptunk egy kemény leckét száz éve. 16 éve meg egy hatalmas ajándékot, egy óriás lehetőséget, hogy éljünk vele, meg a többiekkel. És ha béke van és ember maradsz, akkor begyógyul minden seb. Ha jogod van ahhoz, hogy a Fekete-tengertől az Atlanti-óceánig bárhol lakj, bárhol dolgozz, autózz, napozz, házasodj, és ennek az értékét fel is tudod mérni, akkor őszintén: ki a bánatos szent székletet érdekel, hogy a városházán milyen színű zászló lobog? Talán még a szivárványszínű lenne a legjobb, mert abban megtalál mindenki mindent, amit csak akar.

Valahogy ezt kívánnám mindenkinek ma, aki ezen a kontinensen él.

(…és persze, továbbra is fenntarthatja magának bárki a jogot, hogy egyetértsen a gondolataimmal vagy sem.)

2020. június 04.