Itt van nekünk ez a nagy indulatokat korbácsolt Horthy-ügy, most ezt görgetjük maguk előtt, mint a Szent Szkarabeusz a szargombócot. A kormány persze hatékonyan rá is tesz egy lapáttal, az intézményesített fasizálódás jó eszköze ez, fél kézzel a szaros múltba vájkálva keresni a szebb jövőt. A Mi hazánk betyárserege meg már csak díszlett ehhez, egy piszkos folt a lap alján…
Történt ugyanis, hogy volt ez a lovas-fáklyás bandázás meg jelmezbál a városban, és mint feltöltött akkumulátorokkal rendelkező demokrata, én is odasiettem, hogy arcommal, jelenemmel letegyem a garast. A garas letevéséhez vegyültem jobbra, meg balra is… tudjuk, bármiről csak akkor tudsz véleményt alkotni, ha ott voltál a sűrűjében, különben csak kibic a neved. Szóval, beszélvén a horthystákkal, az ember nyilván azt mondja, hogy nem, nem… azután persze, hogy inkább a másik oldal, hiszem amúgy is azért jöttem, mert valahová szeretek odaállni, ahol éppen én hiányzom talán. De ha ott valami munkásmozgalmi indulókat kezdenek el tutulni, akkor nem állok ott sokáig, mert azt azért mégse… tegnap meg vitába keveredtem valahol valakikkel a neten, hogy az embernek választania kell, vagy oda tartozik, vagy ide… röviden oda redukálódott a dolog, hogy már megint a kommunizmus áll szemben a fasizmussal, mint egykoron. És akkor ez a választás van.
Nem, cimborák, kijelentem, sokadszorra, hogy nem, nem! Nem az a választás, hogy az egyik szarosvödörből átugrunk a másik szarosvödörbe, meg vissza! Valamennyire megértem, hogy az emberek szeretnek valamiért valamilyen béklyójával a lábukon bóklászni a legelőn, mert önállóan elvesznének a szabad gondolkodás tengerében. És valahonnan kell a kolompszó, mert az jelöli az irányt. Belátom, van, akinek ez adatott, a kolomp kongása a bölcsőtől a sírig. De talán sikerült ez elől egérutat nyernem, azt hiszem. Van erőm jobbra is, meg balra is nemet mondani. És nincs olyan kopott, elhasznált társadalmi rendszer, amelyet visszasírnék, se balos, se jobbos. Mindig arra vártam, hogy ennek a jobbos-balos ökörködésnek vége szakad egyszer, de nem szakad, az emberek madzagokra fűzve élnek, aztán néha, nagyritkán átlendülnek vagy másznak, ki-ki állapota szerint az egyik madzagról a másikra. Nem igaz, hogy csak kétpólusú lehet a világ, és nem igaz, hogy csak egyik földesúrtól a másik földesúrig tart a jobbágyságom szabadköltözésének joga. Még mindig hiszem, hogy van olyan társadalom, vagy lehetne, ahol senki nem akar elnyomni senkit, az emberek azt csinálnák, amihez tudásuk van, és azok az emberek vezetnék az egyes ágazatait az országnak, akik tényleg értenek hozzá. Ezt a hitemet még nem vehette el senki.
De akkor most mi van? Akkor itt állok a Gellért téren, arra van az egyik járdasziget, erre meg a másik. Ha itt maradok a zebrán egyedül, előbb vagy utóbb elüt egy autó…

2019. november 18.