- Pregnant?
- Maybe…
Csend.
- ...but not sure...
Úristen, ezt most milyen arccal mondjam? Mit szeretne hallani? Próbálom szenvtelenül, de az milyen? Itt állunk a Dankó utcában, süt a Nap, szép délután lenne, ha mellettünk nem járnának ki és be a kor üldözött árnyai, a kisemmizettek, hajléktalanok, ez ugyanis az Oltalom kórházának kapuja. A lengyel nő, aki kedvezményes, soron kívüli ultrahang vizsgálatra jött ide, egy szót sem beszél magyarul. Nem tudom, hogy talált ránk, de szabályos beutalója volt. Én lengyelül semmit, ő angolul egy kicsit, talán összehozunk valamit. Az orosz már nem megy nekem sem, meg neki sem. Most jött ki a vizsgálatról, és mutatja a magyarul írt papírt… mit jelent? Oda van írva, hogy az, hogy gravida, nem zárható ki. További nőgyógyászati vizsgálat javasolt! Hű, hát erre nem voltam felkészülve, hogy én lehetek a szakállas gólyahír. Kicsit együttérzően próbálom mutatni, hogy hol mi lehet az ok, női probléma, de nem biztos, hogy terhes. Mit szeretne hallani? Meglepődött? Nem szép nő és túl van régen azon a tavaszon, amikor talán még legszebb virágait bontotta. Talán egyedül van itt, nem kísérte ide senki. Tanácstalanul néz. Mindketten azok vagyunk. Próbálok a szememmel mosolyogni, hogy biztos minden jóra fordul, legyen úgy, ahogy szeretné. Átnéz rajtam. messzebbre fókuszál a szeme… elhomályosodik. Mögöttünk az út, ami elvezetett idáig, a Dankó utca koszos járdájáig. Más nők úgy tudják meg az örömhírt, hogy fülemüle dalol a fán, az ég kéken ragyog és a patak csobogása hallik a kertek alól… itt meg valami részeg ember kurjantgat az utca végéról, és néha elviharzik egy-egy romacsávó, aki letekert ablakkal ordíttat valami recsegő, ütött-kopott zenét, pont olyant, mint a kocsija…
A pára a szemében megtelik tiszta folyadékkal. A messziből még visszanéz rám, azután lassú, nehéz léptekkel elment a lengyel nő a bizonytalan jövő felé.

2019. 03. 20.