Gyanútlanul kisétálok az utcára, és mint Mátyás király, gondolom, rangrejtve elvegyülök az emberek közé. És ekkor megtalálnak. A szomszéd házban fészkelő agg hölgy kitárt karral repes felém, nem tudom, melyik szemüvege van rajta, de majd kiderül, ha közelebb ér, akkor is én leszek-e a célpont? És igen, nekem szólt a produkció!
- Jaj, hát maga az? Annyira örülök! És? Ment a buli egész éjjel? Hallom ám! Jaj, úgy örülök neki!!
(Húú, ez valami magvas gúny… nyilván valami hülye lakó valamelyik házban egész éjjel nyomta a metált, és most azt hiszi, hogy mi voltunk. Pedig nem. Nem is hallottam semmit! De egyszer ugyanígy köszönte meg ez a nő, hogy a nagy fekete kutyánk minden éjjel átmegy hozzájuk és széttúrja, majd összeszarja a kertjét… pedig nincs is kutyánk. )
- Ööö… áááá... hát nem mi voltunk, nem tudom, nem hallottam… izé, bocsánat…
- Jaj, hogy maguk egész éjjel meg nappal is ott ültek, és dolgoztak, de megérte, mert micsoda boldogság!!!
(Júúj, ez gyanús... egész nappal, meg éjjel? Csak nem… Úristen, persze, ez is ott volt a szavazókörben, ott szavazott, hát erről beszél!)
- Jaj, hogy csak megköszönném, hogy győztünk! Micsoda boldogság ám!
- Hát, mi meg vesztettünk – mondom nem olyan harsányan – meg Magyarország is vesztett. Szóval, annyira azért nem örülnék!
- Nem baj az!! Nem baj az, hogy ki győzött! Akkor is örülök, meg gratulálok! – próbál össze-vissza beszélni a néne.
- Mi meg hát nem annyira, ugye…
- Na, jól van, nem baj, csak így tovább! – ereszt el – Aztán máskor tisztességesebbnek kellene ám lenni! – suhint egy utolsót, és itt volt az a pont, amikor arra gondoltam, ha most bántatlanul továbbmegy, tulajdonképpen megkegyelmeztem neki. Egy pillanatra komoly életveszélyben volt és én visszaadtam az életét. Mekkora szívem van! És mint Mátyás király, hirtelen elszaladtam a helyszínről.