Egy ideje hárman kártyáztak a Párhuzamos lét nevű presszó teraszán. Nem sokan ültek ilyenkor kint, fáradt volt már a Nap, nehezebb időket ígért a felhő meg a szél. Ádám fügefalevele is mindig fellebbent, ahányszor csak belekapott egy fuvallat. Ilyenkor odakapott, de csak az egyik kezével, a másikkal meg legyezőalakban tartotta a lapokat. Az őscickány állt nyerésre, őt nem zavarta semmi, még a szél sem. Valahogy túlélte még a jégkorszakot is. A többiek ferdén néztek rá.
- Visszatérve az eredeti kérdésre – mondta a rasszista, amíg keverte a lapokat – nekem végül is majdnem mindegy, hogy melyikőtök az ősapám, de szerintem ti ketten együtt nem lehetnétek itt.
- Tartsunk egy kis szünetet! – javasolta Ádám, mert már unta, hogy mindig a cickány nyer – ihatnánk közben valamit.
- Persze, kitalálhatsz helyettünk bármi mást is! – dünnyögte a cickány, amíg rátolt egy poharat a pénzre, hogy el ne fújja a szél – Attól még ugyanúgy veszíteni fogsz, mint eddig. 
- Mert most vagy ez igaz, vagy az! – vakarta a fejét a rasszista 
- De ha már választani kellene, akkor már inkább az őseim emberek legyenek, még ha ilyen szakadt levéllel is, mint ez itt, sokkal inkább, mint egy fán rohangászó szőrmók!
- Te mondád! – nézett el a feje felett közönyös képpel a cickány.
- Kisunokám! – tárta szét a kezét Ádám, mint aki éppen hazaérkezett.
- Na, hát akkor így döntöttem – mondta a rasszista, elhárítva az érzelemmegnyilvánulásokat – tényleg, inkább igyunk! Pincér!
- Parancsol valamit? – kérdezte a szénfekete fiú, akin nagyon jól mutatott a vakítóan fehér ing és a kis kötény.
- Felháborító! Ez egy fehér ország! Hogy kerül ide egy ilyen majomember? – vörösödött el dühében a rasszista – azonnal küldjön ki valaki mást maga helyett! És másszon vissza a fára!
- Mi a bajod a fával? – kerekedet el a cickány szeme.
- A kollégám japán és tamil keverék… küldhetem őt? – kérdezte némi éllel a pincér.
- Nem kell! Inkább szomjan döglök! – dühöngött a rasszista.
- Ahogy parancsolja…. uram! – mondta nyomatékkal a pincér és méltósággal el.
- Te figyelj, kis suttyó, miért zavartad el a másik kisunokámat? Nekem ugyanolyanok vagytok mindketten, mi a bajotok egymással? – kérdezte Ádám rosszallóan.
- Ezzel? Én? Ugyanolyan?? Már nem is érdekel az egész! És te, cickány? Te mit mondtál volna erre??
- Hát ugyanezt. Hogy ő, meg te ugyanúgy az én leszármazottaim vagytok az idők folyamán… teljesen mindegy, hogy milyen vallásod van, vagy mennyire vagy hitetlen, milyen tudományos izé, meg evolúció, a helyzet akkor is ugyanaz!
- Hát ebből elegem van! Menjetek el a büdös francba mind! – tombolt a rasszista és fellökte az asztalt. Hadonászva indult volna a park felé, de megtorpant egy pillanatra a járdán:
- De ugye zsidó nincs a családban? – kérdezte reménykedve Ádámtól és cickánytól.
- De bizony, hogy van! – felelték azok egyszerre, kaján vigyorral.
- Szakadjon rátok az ég!- ordított és elviharzott a park felé.
A parkban, az öregek sütkérező padján Isten és Darwin beszélgettek egymással. Felkapták a fejüket, ahogy a rasszista káromkodva elviharzott a csikorgó kavicson.
- Hülye vagy te fiam, wazze! – szólt utána Isten – És nem is tudok segíteni rajtad!
- Az! – mondta Darwin egyetértően – De ezt a seggfejet is te teremtetted, nem? Látod, még a cickányom is különb nála.
- Én elhatárolódnék, Uram! – mondta egy orangután – nekem nem rokonom, nem is ismerem!