Az elmúlt hetekben gyerekkorom forradalmainak helyszíneit járva többször eszembe jutott ez a mi csillogó, majd elásott, majd exhumált nemzeti ügyünk, az 1956-os forradalom. Mindig összekaparom róla a saját kis emlékfoszlányaimat, meg, ahogy egyre vénebbre cseperedtem, mindig össze is vetettem mások hivatalos meg nem hivatalos emlékszilánkjaival. A focipályán az általam kedvelt csapat a jó, a másik meg, aki ellenünk támad, na, az meg mindig az ellenfél. A mellettem ülőnek meg éppen fordítva van ez. Ha meg véletlenül ugyanazon a pályán játszana mindkét csapat, ami mindkettőnek a sajátja, akkor meg kiírhatnánk mindkét név helyére, hogy „hazai csapat”. A forradalmakat nép vívja népe ellen. A rosszabb helyzetben lévő a rajta uralkodó réteggel szemben. Azután a forradalom vagy győz, vagy elbukik, és ez erősen befolyásolja a későbbi megítélését is. Tehát itt vagyok én, aki szerint forradalmat vívtak anyáink és apáink és nem ellenforradalmat, és persze ugyanabban az országban élek másokkal, akiknek az anyáit és apáit meg eltaposta ez a forradalom. Azután az ő anyáik és apáik visszavágtak külső segítséggel az én, a mi anyáinknak meg apáinknak, és ezt mi gonosz és elvetemült megtorlásnak hívjuk. Meg persze akadnak ezerszám magyar családok, akik ezen az oldalon is álltak, meg azon is. Ez meg már a történelmi emlékezet furcsa halványulása, vagy a farok kényszerű csóválása a szélviharban.
A diktatúrák ellen az elnyomottak lázadnak, ha már nem találnak más eszközt arra, hogy a saját sorsukat jobbra fordítsák. A diktatúrák viszont a legritkábban közelítenek az elnyomók jelmezében, szinte kivétel nélkül a nyájas jótevő bőrét öltik először magukra, hogy felkapaszkodhassanak a trónra. A nép jelentős része meg a trónhoz hű, neki a trón az ország, a korona meg a jogar, nem is gondolkodik azon, hogy a király most neki éppen jó vagy rossz jövő. A király a nemzeti úgy, mindegy már, hogy mit csinál, neki van igaza, mert ő a mi királyunk. Ha valaki ellene szólna, akkor az lázad a rend ellen, a nép ellen, nem tesz jót nekünk – vélekedik a király tábora. Egyébként is, a király azért király, mert neki mindent szabad és kész. Aki meg a király ellen lázad, az nagy-nagy hazaáruló. 
Holnap majd a király is büszkén emlegeti 1956-ot, meg a vele elégedetlenek is. Feltételezem, hogy 1956 mindenkié lesz egy napra, és persze miénk a forradalom, akárhonnan nézzük, a máshonnan nézők meg mind-mind ellenforradalmárok. 
Közben eltelt 61 év és előbb észrevétlenül, azután egyre észrevehetőbben felnőtt megint egy új állampárt, egy tipikus egypártrendszer, ami nem nagyon visel el más ideológiát, csak azt, ami őt támogatja. Csellel és csalással fényezi magát, pénzért kimutattatja magáról a saját jóságát, és pénzért befeketít, ellehetetlenít másokat, és a saját uralmának fenntartása érdekében nem riad vissza semmitől sem. 7 éve azon fáradozik, hogy a saját felelősségre vonhatóságát megakadályozza. A népe meg majd ott áll a pulpitus alatt az esőben, tátott szájába belehullanak a cseppek, és azt mormolja, hogy nem baj, hiszen ez itt a király, hát neki mindent szabad, nem?
Emlékezzünk a 61 évvel ezelőtt meghalt meg a 61 éve köztünk élő hősökre!