Kiskondás János szegény ember volt, de nem szegényebb a környéken másoknál. Dolgos paraszt keze meg a lova erejével törte a földet évről évre, szántott, vetett és aratott, aggódva figyelte a felhőket, mivel segít vagy sújt le az égi hatalom, éltető esővel, árvízzel, aszállyal vagy kegyetlen viharokkal… nem sokat törődött a világnak folyásával, kibetűzte ugyan a Kincses kalendáriumot téli estéken, de ez volt minden tudás, ami az erdőkön túlról eljutott hozzá. Meg, hát amit beszéltek az emberek… nem volt idő erre. Sok a gyerek, az éhes száj otthon, az asszony is húzza inaszakadtáig, de dolgozni kell, nem születtünk úrnak, mint a nagyságos grófék, meg a tisztelendőék… Gróf Lapostagházy-Mérei Szaniszló meg vadászgatott, részegen duhajkodott a környéken, valakinek csak kellett dolgozni is, megtermelni a kamrába, asztalra valót… egyszer aztán jött a parancs, hogy Jánost behíjják ám! Parancs, az parancs! De behíták a Józsit is, a vargát, meg a Matyit is, pedig az a vasútnál dolgozott. Ott álltak szépen, délcegen a téren, szólt a fúvószenekar, meg a gróf úr is felöltötte a farkasbőrös díszmagyarját, meg a kócsagtollas süvegét, oldalán meg csak úgy szikrázott a napfény a díszkardon! A tisztelendő úr is megáldotta a fegyvereket, szépen beszélt nagyon, az asszonyok meg a körtényükkel törülgették a szemüket! Mennek a muszkák ellen, úgy bizony! Nem tudta János, kik azok a muszkák, de ha egyszer menni kell, hát Isten neki! Búcsút intett a szuronyos puskájába tűzött virággal és szép katonásan, ütemre lépve, elment meghalni a végtelenbe. Később a nevét, meg a Jóskáét, meg a Matyiét is, szépen rávésték egy szürke kőoszlopra, és a tisztelendő úr azt is megáldotta gyönyörűen. A grófék meg elköltöztek közben valahová nyugatra, a rokonaikhoz. Az özvegyek az árvákkal még sokat odajártak sírni az oszlophoz a templom alá, miközben szépen kongtak a toronyban a harangok.

Ma van a szovjet áttörés évfordulója, ami a Don-kanyarban János, József és Mátyás értelmetlen vesztét okozta. Az utókor elmeroggyant szekciója nem fukarkodik egymás hegyénhátán irkálni, hogy tisztelet a bátraknak, tisztelet a hősöknek!

Semmi hősiesség nincs abban, hogy a nyájakat, gulyákat behajtják a vágóhídra. De legalább azt mondhatjuk, hogy valami haszna van az életüknek, meg a haláluknak. Kiskondás Jánosról még csak ezt sem mondhatjuk el. Értelmetlen, ostoba játszma járulékos vesztesége volt.

Főhajtás az elesetteknek, az ártatlan áldozatoknak!

2021. január 12.