Brailleben olvasva

Ma van a Braille-írás világnapja. Hallgattunk is itthon egy videót, ami erről szól és amiben régi ismerősök is felbukkantak. Hát, ha egyszer ott dolgozott az ember lánya-fia…
Mint sok nagy találmány, ez is a „hadiiparból” ered, Napóleon korában fejlesztettek ki egy különleges titkosírást a hadseregben, hogy sötétben is lehessen vele üzengetni, kommunikálni. Viszont Louis Braille volt az, aki felismerte a jelentőségét, rendszerré dolgozta ki és világhódító útjára indította. Aki meg később a vakok iskolájában tanított, az nyilván kénytelen-kelletlen megismerte, megtanulta, még ha látott is, hát hogy a manóba írattam volna dolgozatokat biológiából, ha én magam nem ismerem a „titkosírást”, amit a tanítványaim használtak? Azután az én időmben beúszott a köztudatba a számítógép, és pici késésben hozzá képest a beszédszintetizátor is a látássérültek számára. Ha jól emlékszem, egész Kelet-Európában én voltam a legelső, aki ezt az oktatásba valahogy integrálta. Ez nem erény, egyszerűen jókor voltam jó helyen. De ez 30 éve volt, azóta milliárd köbméter lefolyt a Dunán, hihetetlen fejlődésnek voltunk kortársai, tanúi ezen évek alatt, és a hősi idők is homályba vesznek. A Braille-írás meg él vagy nem él tovább. Egyes adatok szerint nem túl népszerű azóta, mióta másképp is lehet információhoz jutni vakon. Mások esküsznek a hagyományokra, és a használatára. Én sokszor eltöprengtem azon, hogy ez egy olyan kis sajátos, misztikus dolog, ami nem összehozza a vakokat a látókkal, hanem éppen ellenkezőleg, elválasztja őket, hiszen nekik van egy belterjes, speciális nyelvük, azaz írásuk, ami csak nekik szól, másnak nem. Ahogy a siketnémák is vidáman jelelnek egymásnak a tömegközlekedésen, aztán mindenki más csak ott áll bután, hogy nahát, mi volt ebben a vicc, minek örülnek ezek… de az írás, - ettől függetlenül - mint olyan, hanyatlik, nem csak a Braille, hanem mindegyik írás. A vakoknak kiváltja a hangoskönyv, a számítógép monitorjának felületét olvasó beszédszintetizátor, a beszkennelt könyv is azonnal hangossá válik, már a beolvasási folyamat alatt. Telefonon írunk SMS helyett messengerben. De…
Nem csak a vakok vesztik el hagyományos írásmódjukat, a látók is. Az emberiség egyre fogyatkozó mértékben vásárol könyvet, nem olvas és nem is ír. A Facebook-ra írók legalább fele nem tud helyesen írni a saját anyanyelvén sem, különösen kiemelten azok, akik mindig a nemzeti hagyományokra, hősi múltra vagy magyar hazájuk, kultúrájuk szeretetére hivatkozva gyalázzák a másikat. 10 év alatt vált a jobbos érzelmű, népnemzeti ember egy félanalfabétává a szemünk láttára. Most éppen a balosok is zárkóznak hozzájuk, minősíthetetlenül használva a szülőanyjuk nyelvét. Már 10-15 évvel ezelőtt, még szakdolgozatokat olvasgattam, bírálgattam vizsgákon, egyre kegyetlenebb és borzalmasabb helyesírással írták meg életük főművét azok, akiknek ezen múlt sokszor a további sorsuk. Megdöbbentő, de annak ellenére, hogy már mindenki számítógépen írt, és a szoftverbe beépített helyesírás-ellenőrzők kétségbeesetten próbálták pirossal, kékkel azonnal aláhuzigálni a hibákat, többnyire reménytelenül. Ez egy emberöltő alatt pusztult el, lányom 15 éve még országos helyesírási versenyeken állt a dobogókon, ma már a fenét se érdekli, hogy jól írt-e le éppen valamit vagy sem… és ha jól írta, akkor talán rohadt nyelvtannáci. De nem csak ez történt… a dögletes stílustalanság talán még nyomasztóbb ennél. Mikor már senki nem olvas könyvet, nem tanul szövegértelmezést, esztétikát, verselemzést, az ország rendre alulteljesít a PISA-felméréseken, már nem is tudja, mit írnak neki, mire mit reagáljon, mit válaszoljon. Nem érti a finom humort, iróniát, szarkazmust, átvitt értelmű utalásokat, nem tud olvasni a sorok között, bármivel megvezetik, becsapják, mert teljesen védtelen. Templomban, pártházban, hordószónoklaton, TV előtt ülve, bárhol…
Az írásbeliséget nem Braille találta fel, ő csak a vakok számára tette elérhetővé. Néhány milliárd ember meg a szemünk láttára veszíti el éppen az írást, az olvasást és a tudást. A tisztánlátás képességét.
2021. január 04.
Címkék: Braille