Valamiért motoszkált bennem egy ideje, és újra elővettem Az utolsó szamuráj című filmet, ahol Tom Cruise ül a nyeregben. Van benne valami eredendően szép hősiesség, régi emlékek hajtotta lelkiismereti válság, önmagának soha meg nem bocsátott tettek elkövetése. És szép a reménytelen harc a túlerő ellen, ahogy megdobogtat az is, ahogy a lengyel lovasság megrohamozta a német páncélosokat hajdanán. Vagy ahogy az Avatarban az őslakók felkelnek a tűzfegyverek ellen. Szóval, lélekemelő így, messziről nézni. Ott lenni meg nyilván maga a pokol.

De van itt valami más is, ami inkább vakarózásra adott okot és ez meg inkább keserves. Csak apránként fogalmaztam meg magamnak. A filmben ugyanis a hagyományőrzők, a konzervatív oldal a jók, a becsületesek, a tisztességesek serege. Akiknek szent ügy a népük múltja, annak értékei, azok megőrzése, bármi áron. És én ezt valaha ugyanígy gondoltam, azt hiszem.

Azután ránk borult az új évezred politikai mocska, piszka, rövid pár évtized alatt – legalább is nekem – nyilvánvalóvá lett, hogy a mai, hagyományokra hivatkozó konzervatív nézetek egyértelműen a becstelenség, az embergyűlölet, a tiszteségtelen rablások szinonimái. Észrevétlenül átbillent valahol ez a mérleg az egykori szerethető, hazafias és szép érzésekből a korrupcióba, éjszaka benyújtott aljas törvényekbe, minden lopás és hazugság 50 évre való titkosításába, homofób, rasszista embergyűlöletbe. Akármennyire szeretném máskép látni, nem lehet. Konzervatív érték lett a gőgös pökhendiség, a bezárkózás a kastélyokba, fellegvárakba, a tivornyázós jachtozás meg a duhaj vadászgatás, és a többi ember távolról való cinikus kiröhögése. Minden nap undorítóbb módon viselkedik a nemzetinek nevezett oldal, és folyamatosan azért fohászkodik, hogy a többi országban is a hasonszőrű szélhámosok kerüljenek vagy maradjanak uralmon. Mi meg, kis hülyék, tátott szájjal nézzük, hogy hogyan birkózik az európai nemzetek demokráciája a cselszövő, hitvány keleti rabló-végvárakkal. Talán most, ha a tengerentúlon is fordul a kocka, ha Amerikában is a törvények uralma tér vissza a láncavesztett hülyék egyéni tébolya helyett. (Azt hiszem, a miénk már nem tudja, hol hagyta a láncát. Keressük meg, hátha…) Ha Arizónának sikerült, ami 24 éven keresztül nem, de most igen, akkor nekünk is sikerülhet. Talán csak el kell hinnünk, hogy sikerül, ahogy az önkormányzati választásoknál is sikerült valamennyire. És nem akarom Gyurcsány Ferencet vissza! Semmiféle baloldali vezetés nem érdekel. A jogállamot szeretném megint, meg a teljes jogú, büszke, fejemet felemelő európai embertagságot! Minden európainak egyformát, nekünk is!

Az ember megnéz egy amerikai filmet, ami Japánban játszódik az 1800-as években és mik nem jutnak az eszébe róla…

2020. november 14.