Ugyebár a COVID fertőzés jön-megy, tarol országban-világban, mint tekepályán a lyukacsos golyó, van, akit elüt, és felállhat, van, akit elkerül valahogy és van, aki nem áll fel soha többé. Ez veled, velem és bárkivel megtörténhet, ismeretségi körben, családban is előfordul és egyre közelebb gurul az a bizonyos golyóbis. Az is benne van, hogy te vagy én vagy más, ma vagy tegnap vagy holnap elkapja, és a jövő héten már nem is él, azaz élünk, ennyi volt, 2020. ősze vagy tele lesz az utolsó idő, amit megélsz, és valószínűleg egy kórterem plafonján a pókháló az utolsó vizuális poszt, amit magaddal viszel a hosszú útra.

De mi marad itt utánad? Most nem a könnyekre, bánatra meg az anyagi örökségre gondolok. Ilyen kastélyfélék, meg milliárdok svájci bankokban nincsenek a nevemen. Van, aki aranyhegyeket izzad össze a rájutott évtizedek alatt, és a gyerekei majd Aston Martint vesznek és Bora Borán eltékozolják a vagyont. De te túl a gyászéven mit hagysz hátra magad után? Van, aki azt mondja, hogy a gyerekeit meg az unokáit, és ezért aztán milyen egy termékeny élete volt. Persze, ezt értem is, de erre a teljesítményre, hogy saját magát genetikailag többszörözze, az oposszum, a dolmányos varjú meg a foltos szalamandra is képes. Nem azért, mintha ez nem lenne fontos, de még az is lehet, hogy ezzel csak további terhet pakoltál az utókor vállára. Szóval, valami hasznos, amit te csináltál, ami másoknak jó, ami megmarad… nem építettem házakat, nem alkottam szobrokat, festményeket, nem komponáltam zenét, irodalmi hagyatékot is csak erős túlzással. Talán voltak emberek, akiket tanítottam valami hasznosra és ez később beépült az életükbe, ebből fejlődtek tovább, aztán rengeteg felnőtt kapott szakmát a kezem alatt, tanfolyamokon sokszázan fordultak meg nálam az évek során. Talán ebből élnek azóta is. Ki tudja… de ha igen, akkor mégis hasznos volt ez az egész. De ez olyan nyilván, amire nem lehet ráülni, valamit csinálni, vinni kell tovább, amíg csak tudod…