Most, hogy éjszaka törlesztettem önmagam felé az egyik régi tartozásomat és megnéztem végre „Az utolsó skót király”-t, nem bírok félreugrani az áthallások zuhataga elől. A hatalom átkos természetének világméretű használati könyve ez is, ahogy sok más hasonló film. És nem is tudnám kitalálni, mely ország hasonló helyzetben lévő népére hajaz, csak töröm, töröm a fejemet, és nem tudom megnevezni az országot… de talán valakinek beugrik majd…
Szóval, hogy van a nép fia, a népből jött kis nemzeti hős, aki aztán nagy hős is lesz, hogy ármánnyal, puccsal elkergeti az elődjét. A nép repes, ugrál és ünnepel (ahogy ünnepelt, repesett az elődnek is egykor), és a népi hős kiszáll a nép közé (helló Röfi), ott mindenki örömbe borul, a kis népi hős meg aztán a néppel együtt énekel, táncol és még focizik is… egyszerű parasztgyerek vagyok én is kérem, sugározza a népi hős. Közületek való! Holnapra szebb és jobb lesz, más lesz majd itt minden! Hurrrááá, kiáltja a nép és sírva fakad örömében. Ugyanúgy élek, mint ti, ugyanazt eszem, amit a katonáim, sőt, én csak a katonáim után eszem… mondja a hős. Talán a Gundel főz rá is. Kolbászt tölt... nem, jaj, összekeverem, nem tölt kolbászt. Sonkát főz? Már keverem a dolgokat… szóval a hős, aki ugyanazt eszi, ugyanúgy él és lakik, felköltözik a fellegekbe egy palotába, és az összes rokona, felesége, gyereke, barátai, orvosa, ügyvédje, bárki is a fellegekbe megy, és eszement partikat csapnak, de persze a propaganda szerint ugyanúgy a nép gyerekei, ugyanazt eszik, ugyanúgy élnek stb. Mercédeszen járnak, és mindenki boldog. A nép kunyhókban él és gyalog jár, mert mivel járna, de repes változatlanul. És akkor a nagyon demokratikus elnök, aki a népből jött, népért él, a nép fia, elkezdi nyomatni a nemzeti propagandát… hol is hallottam már ezt? Afrika volt az emberiség bölcsője, Uganda talált ki mindent, ami csak szem-szájnak ingere a világon, a civilizációk gyökere. És ezzel párhuzamosan szépen, csendben kiépíti a személyes testőrségét, mely mindenhová követi és védi, nem TEK, persze, hogy nem, ez csak véletlenül jutott az eszembe, azután meg elhallgattatja az ellenzékét, szépen csendben sorra megszűnik minden és mindenki, aki ellenzék lehetne. És közben az elnök úr teljesen fel van háborodva, hogy a világ nem látja, hogy ő mekkora nagy demokrata ám! Micsoda rohadt ez a világ, kérem! És inkább megutálja az újságírókat, majd kitiltja az idegeneket az országból, jaj, Istenem hol is hallottam én már ilyent? Hiába na, öregszem nagyon, felejtek!
És persze a vége utáni vége az, hogy a nép ugyanúgy ujjong a bukásán, mint a mennyekbe menetelén…
Ne felejtsétek el a történelem leckéit!

2020. június 23.