Hungarokarantén egy hónap után

Ferencz Orsolya, címzetes habók és nemzeti űrállomás meg azt mondta igen fontos és a néphez szóló videóüzenetében, hogy bizony azért öli a jóisten válogatás nélkül az emberiséget, mert így akarja visszatéríteni őket a kereszténység útjára. Elképzeltem, amint Jézus éppen úgy dönt, hogy azért, mert az Orbán Mészárosnak és Tiborcznak adta a Magyarországnak szánt pénzeket jachtra és kastélyra, hát jól megbüntette inkább a Szabó meg a Kovács néniket az öregek otthonaiban. Mondta ezt az űrgolyhó akkor, amikor a magyar egyházak pártállamhoz kötődő kollaboráns vezére, a közismert erdei tömeggyilkos, akinek az ölés sportos és vidám szórakozás, úgy fékezné meg a járványt a baj kellős közepén, hogy sürgősen benyújt egy módosítási javaslatot, hogy a kultúra dolgozói ne is lehessenek a köz alkalmazottjai… a kőkemény nemzetépítés a vészterhes időkben sem állhat meg, és az elmúlt években a kulturális élet létező intézményrendszerei ellen indított brutális pörölycsapásokkal teljesedik ki. A jó nemzet ugyanis nem kulturált, hanem feltétel nélkül lojális. A kettő meg nem fér össze sehogy. Ahogy az is a legsürgősebb járványügyi intézkedések közé tartozik, hogy nálunk aztán ne lehessen senki ezentúl másnemű, csak az, amilyenre az államegyház engedélyezi. Rámutat és közli, hogy bármilyen neműnek hiszed magad, az leszel, amit mondok, oszt kész. A pántok közé szorult legendás szívsebész ehhez csak azzal tud hozzájárulni, hogy a nők ne nyírják le a fanszőrzetüket vírus ellen, üljenek inkább ecetes vízbe többször, nyeljék le a taknyukat és a reggeli fingással kevert kevés szart talán homokkal is lemoshatnánk, ha jól akarunk védekezni. Mert ezek mennek mostanában, ezen intézkedések, jótanácsok vannak.
Mindeközben a közvélemény előtt – de leginkább annak kizárásával - zajlik az élet és a halál, március közepén – azaz egy hónapja – érkezett - állítólag – gyorsteszt Magyarországra, kevesebb, mint 4000 forint volt darabja… a magánklinikáknak kiosztott tesztek – úgy tudom, alkalmanként 30000 forintért vehetők igénybe, helye válogatja, hogy hol mennyiért. Van, ahol ki is szállnak, de az 80000 forint. Hogy megtudd, hogy szabad-e tovább élned, vagy sem… amúgy meg elborzasztó történeteket olvashatunk naponta, hogy négy napig köhögött, elájult, izzadt, telefonált stb. valaki és nem hatott meg senkit. Másokat meg fertőzötten kidobnak a kórházból, vagy talán saját tulajdonú hospice-házaiknak ülnek lakók szerte az országban, éhezve és köhögve. Minderre az ÁSZ azzal teszi fel a korona(vírus)t, hogy spóroljanak a kórházak. Spóroljanak, most, figyelmeztet a Gonosz. Miközben a hátsó kezével odainti flegmán a havert, hogy nesze, itt van kikötőkre kétmilliárd… ha létezik ország lakossága ellen való kollektív, életet veszélyeztető bűncselekmény, akkor ez az. De kollektívát sújtó gazemberség az is, ha a járvány sűrűjében a tébolyult megszállott kórházigazgatók elbocsátásával fokozza a zavart, növeli a feszültséget, a káoszt. Egy olyan őrült, akiből még semmi haszna nem volt sem az oktatásnak, sem az egészségügynek, csak sebesülése. Megválasztása óta csak értelmezhetetlen hülyeségeket beszélt és soha semmi következménye nem volt a tetteinek. Most éppen kidobatta a kórházigazgatókat, meg számtalan beteget is a rendszerből. Hirtelen eszembe jutott a Schindler listája, meztelen öreg nénik és bácsik szaladnak az udvaron körbe, és Kásler tányérsapkában, köpenyben áll a kanyarban és mutogat, ez élhet, ez errefelé, az meg biztos halál, na, az inkább arra…
Kusza, félelmetes, riadt gondolatok… egy hónapja ülünk és várunk. Hogy megtudjuk, hogy mi van? De végre az igazat! Hová lett, amit láttunk, hogy megjött, de a kórházakba nem érkezett meg? Miért külföldre osztogatunk mindent, ha közben itthon spórolni kell és magyarok halnak naponta egyre többen? Miért titok, hogy miért nem tesztelnek, és kit lehet egyáltalán? És mikor? Mit kell produkálnom, hogy túléljem? És még csak most kezdődik a legjava… karantén második hónapja indul, cél a túlélés, a fentiek dacára.

2020. április 15.

Címkék: karantén