Meséltem már nyilván, de öregszem és mindig elfelejtem, hogy valaha is meséltem-e valakinek is valamit… szóval, a nagykalandunkat és szakításunkat a református egyházzal. Mert, hogy annak idején mi is református esküvőn voltunk főszereplők és a lányunk reformátusként lett megkeresztelve. Amúgy én római katolikus vagyok, de ezzel amúgy sem tudtam mit kezdeni. Nem is volt ezzel semmi bajom, a katolikusokkal sem, meg a reformátusokkal sem. Azután a lányunk elkezdett iskolai táborokba járni és semmi kifogásunk nem volt az ellen, hogy református táborba is menjen. Csak nyugodtan, biztos, hogy ott jó kezekben van, meg csak jót tanul ott! – gondolja ilyenkor az aggodalmas szülő. És párhuzamos szálon futott közben – mint a filmekben – egy másik dolog is, a lányunk olvasó emberré lett. Önként olvasó emberré. Legyen áldott ezért Joanne Kathleen Rowling úrhölgy neve, akinek mindezt köszönhettük, és emeljenek ezért szobrot neki, szerte a világon! Csodák csodája, a gyerekek megtanultak könyvet olvasni, izgatottan falták a regényes mesét, ami – remélhetően – elszabadította a fantáziájukat. Az én fantáziám sem érne egy lyukas krajcárt sem, ha a nagyanyám nem mesélt volna hihetetlen színes álomvilágot esténként a fejembe. A történet ott ér össze, hogy a református táborban a bácsi az első nap azonnal elkobozta a Harry Potter könyvet a lányomtól, mondván, hogy ez valami istentelenség, meg varázslás. (Pont úgy, ahogy a jehovás oktatófilmben Marcit elkapja a rendkívül gonosz tekintetű anyuka, aki Bencétől az óvodában egy mesefigurát kapott.) A szorítósegéd ekkor még lefogott, hogy ne menjek oda azonnal és ne tépjem ki a bácsi golyóit. De, amikor a hintán leöntötte a gyermeket a fütyi azért, mert énekelni mert, na, akkor apuka autóba vágta magát és bőszült indulattal elindult kiszabadítani a lányát a fekete refek fogságából. Mint Liam Neeson. És hörögve visszaköveteltem a Harry Pottert is, amit rémült gyorsasággal elő is keresett lélek kufárja az emeletről. Azt hiszem itt ért igazán véget ez a vonzalom az egyház és közöttünk.
És akkor most előjön a bácsi megint, csak most Maróth Miklósnak öltözve, és előadja, hogy a hazafias gyerek, az nem Harry Pottert olvas, hanem Egri csillagokat, meg magyar népmeséket. Na, de a fenébe is, hát olvasson! Bizony olvasson Egri csillagokat, Pál utcai fiúkat, meg Kőszívű ember fiait is! Semmi kifogásom, én is olvastam ezeket, csak… előbb legyen fantáziája, legyen boldog és legyenek szívesen hallgatott, olvasott meséi, induljon be a képzelete, színezze az agya állandóan előre a sorokat, és élvezze a mesét meg az olvasást! Akkor majd mást is tud élvezni. És ne szabja meg senki, hogy mit olvashatok és mit nem. Szakadjunk már el attól, hogy a szocializmusban mindenki Lenin összest, meg Marx: A tőkét kell, hogy olvasson, a katolicizmusban meg mindig csak az Ó- meg az Újszövetséget, esetleg a csodaszarvas legendájával ötvözve. Nem! Azt olvasson, amit szívesen olvas és ami nem feltétlenül kötelező. Senki nem lett jobb, bölcsebb, erényesebb attól, hogy valamelyik izmus főkönyvét lehetett mindig csak magolnia. Valamennyien megmaradtak egyoldalú nyomiknak, akárhonnan nézzük. Nyitott, elfogadó, befogadó, széleslátókörű ember csak egy könyvtárnyi irodalom átrágása után születik.

2019. december 30.