Két-háromévente visszatér… Emlékszem rá, még a menekültekkel kapcsolatban. Szerte a neten vitába bonyolódtam napszámba, aztán valahogy mindig ez lett a vége, hogy „te ne is segíts, mert milyen rohadt libsi senki, aki az ilyeneknek segít, és reméljük, hogy hamar meg fogtok dögleni mind.” Mert ez világnézeti harc, az ország harca a külső támadók ellen, és aki enni ad az éhezőknek, az hazaáruló. Aztán ebben maradtunk…
Később jött a borzalmasan hideg tél, és az életérzés megmaradt, a „libsik” segítettek újra, ekkor a hajléktalanok életét mentették meg, és az állandó halálra ítélésünk is eltolódott kissé…
Most, hogy hónapok óta visszük, hol itt, hol ott a Heti betevő zászlaját, újból előbújt vackáról az akkori fehérkeresztény, és már vagy negyedszer kapom meg némi nemtelen szóváltás után, hogy micsoda rohadék, szemétre való, ócska álhumánusok is vagyunk, hogy segítünk másokon… és persze megint reméli a jobbmagyar, hogy hamar kipusztulunk…
„Te ne is írhass, véleményed se lehessen, mert szerencsére minden TV-t, rádiót, újságot elfoglalunk, és milyen rohadt libsi szemét senki, akinek más véleménye van, reméljük, hogy hamar meg is fogtok dögleni mind” a jelenkori szlogen. Schmidt Mária kifejtette, hogy ami a nagy nyugaton diktatúra, az itt a demokrácia… más és más a szókincsünk. Nem érted. Elmagyarázom. A „libsik”, azaz a szabadságszerető humanisták nem akarták kiirtani a népnemzeti konzervatívot. Felőlünk akár heti ötször karikás ostort pattogtathatnak a legelőn, Gellért püspök elénekelheti Koppány dalát az István a királyból, míg Mária szép vágtában hátrafelé nyilaz és Szent Margit kumiszt iszik a szökőkútból. Legyen! Nem, nem akarjuk kiirtani őket. Legyen egy, kettő, de akár három TV csatornájuk, újságjuk, ünnepeik, egészségükre! De nekünk is legyen ugyanennyi, embereknek, a mi pénzünkből, a nekünk szólók… érthető? Nem? Kár..
Most arra gondolok, hogy szeretnék valami esélyegyenlőséget magamnak, a saját hazámban. Nem vagyok menekült, bevándorló, nem veszem el a munkáját, vallását senkinek, itt születtem 66 éve, itt nőttem fel, ezért az országért dolgoztam, ami most el akar rekkenteni, ki akar nyírni, mert civil vagyok. Néha segítek másokon, ha tudok. Nem csak én, velem együtt még sokan. De bennünket ki véd meg a sajátjainktól?