Itt ülünk tökhülye és tanácstalan képpel szerte az országban, a sötét Maffiániában meg közben fortyog az üst, vadul főzik az újabb gazságokat ellenünk. Ki tudja, talán olyan ez, mintha mi lennénk a hupikék törpikék, és a Hókuszpók meg nyihorászva dörzsölné a kezét ellenünk. (De te kancsal balfék, te rosszul nézted a mesét!! A mesében a törpikék nem szavazták meg maguknak a Hókuszpókot királynak, hanem hősiesen küzdöttek ellen!!) Szóval, mi, törpikék, itt ülünk bénán és bamba képpel várjuk, hogy ez a minden emberi mércével alkalmatlan, tisztességtelen tahó újrafegyverkezzen ellenünk, a mi pénzünkből. Mi, akik évtizedek óta együtt élünk vele, már ismerjük valamennyire, ezért is érezzük magunkat ilyen nyomorultul talán. Emlékszünk rá, amikor négy szájjal és nyolc karral szopta és fejte Soros emlőit vagy tőgyét, meg amikor ugyanezt tette az Európa Unióval is, aztán amikor jóllakott, jól belerúgott a farába a megfejteknek a legelőszaros gumicsizmájával. Mit várhatnánk most tőle, éppen kormányt alakít megint, szokás szerint ellenünk. Nem volt módszer, hogy megszabaduljunk ettől a rákfenétől, akármit csináltunk, csak jobban burjánzott, szaporodott. Mit ide cékla meg szódabikarbóna, varázsló füvesember, nem használt semmi. Hülye képpel nézzük a monitort, hogy mit talál ki megint, listáz bennünket, vagy a nőkből kinyomja a gyereket, mint a fogkrémet a tubusból, vagy csak egyszerűen betilt minket, kiplakátol, megvonja a nyugdíjat vagy a TB-t, vagy korlátozza a cipőhasználati jogot. Vagy csak nem beszélhetünk egymással egyszerűen. Nem írhatunk, nem protestálhatunk, nem tudsz olyant mondani, amit ne hinnék el róla.
1956-ban is reménykedett az ország, hogy majd talán a nagy Nyugat segít… idejön, aztán rendet rak, levakarja rólunk a keleti diktatúrát, de nem, nem történt semmi. Sajnálkoztak. Ahogy most is érzem. Jó, hát persze, születnek cikkek, érkeznek rosszallások, nem festünk mi azért jól itt, egy ilyen korrupt banda az EU-ban, aki mindig elvarázsolja a fejlesztésünkre küldött pénzeket. Mi meg csak ülünk, a címzettek, és tátjuk a szánkat, mint a fiókák a fészekben, hogy hát hová lett, amit küldtek nekünk a bácsik onnan messziről? Hogy a pokolba nem nőttünk sehová, hogy maradtunk le megint mindenben, amíg a többiek elsétáltak mellettünk. Mi csak itt pislogunk, ott meg csak rosszallják a disznóságokat. Fejcsóva, aztán ennyi. De még csak bírálni sem szabad a rablóbandát, mert nem szereti. De ha mégis, nem baj, mert majd ottani pártosan átállt emberünk, a selypegő képviselőasszony mond valami eszementen velős baromságot Európa parlamentjében, hogy „a magyarember az magyarszép és magyarigazat mond, a nemagyarember meg mindig nemmagarhazudik és magyarkész” Ügy elnapolva. Tolvaj szabadlábon, még csak nyomkövető sincs rajta, lakhelyelhagyási tilalom sincs, semmi. Mi ugyanis nem csatlakozunk az Európai Ügyészséghez. Nincs ügyészség, akkor nincs bűn, mindent szabad. 
Szóval, várjuk a bibliai sokadik csapást. Mészáros egy újabb újságot alapít a mi pénzünkből, amit ellenünk írnak. A bíróságokra az utolsó bombákat dobja a gonosztevő, hogy a függetlenségnek a gyökere is elszáradjon. Justitia már csak emlék. Az új kormányban az egyik leendő miniszter egy ugyanolyan rablóbirodalom szerves része, mint az elődje volt. A másik, aki az emberekért lenne majd felelős, nyilatkozatai alapján egy komplett hülye. A többiről még nem is tudunk, de vagy ez, vagy az… 
Barátok nélkül, nyomorultul itt, az erdei gombaházakban… 
Aggódva nézem a jövőt, ami a horizont alatt már felénk hömpölyög.