Olvastuk a neten, hogy meghalt Cseke László. Páran talán meg is emlékeztünk róla. Azután olvastam ugyanitt, hogy többen azt sem tudják, hogy ki volt ő. Hát persze, honnan is… ahhoz már azért elég sok évesnek kell lenni, hogy valakinek ez mondjon is valamit.
Srácok voltunk még, amikor nyugaton kitört a nagy rock-forradalom, a beat korszak, és izgalmas, új borzongást hozott Londonból a szél. Meg a Szabad Európa Rádió. Az akkori pártállam először megpróbált kézzel-lábbal kapálózni ez ellen, hülye, ordítozó, imperialista majmoknak titulálva a zenész srácokat, azután szépen, lassan, beszivárogtatta ide is a maga módján, hogy ne valamennyien a Szabad Európán csüngjünk. Pedig úgy volt, azt hallgattuk, amikor csak lehetett. Zavarták, zúgott, recsegett-ropogott az éter, de Cseke László hanga valahogy mindig áttört rajta és a Teenager Party elhozta a kis Sokol rádiónkra a legfrissebb híreket is. Úgy tartottuk a fülünkhöz, mintha abból jönne az élet, abból csepegne a remény… és úgy is volt.
Egyszer iszonyúan büszke voltam. A hetvenes évek végén az egyik cikkemben azon háborogtam az akkori Pedagógusok lapjában, hogy óvodás kisfiám miért az Internacionálét tanulja az oviban és miért nem inkább a magyarok himnuszát? Aznap, amikor megjelent itt a cikk, még délután kétszer is beolvasták a SZER-be! Dagadtam a büszkeségtől! Azóta sem értem, hogy hogyan jelenhetett ez meg akkor… talán a szerkesztőség volt ilyen különlegesen bátor!
De azért volt SZER és azért volt Cseke László nekünk, mert nem hallhattunk máshonnan őszinte, igaz, nem eltitkolt híreket! Itt csak a pártállam diktatúrája által megszűrt információink lehettek, picit olyanok voltunk, mint egy kis Észak-Korea. De talán a románok, oroszok még északoreábbak voltak még nálunk is. Viszont Amerika Münchenen keresztül valahogy megtalálta a módját, hogy üzenjen nekünk. Köszönjük, tisztelettel és hálával gondolunk rájuk, Cseke Lászlóra, azaz Ekecs Gézára, a SZER-re és az akkor így segítő Amerikára.
Most újra eljutottunk egy szintre ebben a hazában, amikor csak pártállami információk kaphatnak teret a sajtóban, rádióban, TV-ben. Iszonyatosan torzított zaccot kap a nép, akit a kormány által lebitorolt sajtótermékekkel etetnek úton-útfélen. Szinte esélye sincs már az igazat megtudni, épp úgy, mint 40 éve, akkor.
Amerika megpróbál újra segíteni rajtunk. Vagy 200 milliót ad éppen, hogy független, valódi újságokat vehessünk újra kézbe. Fel is bőszült a pártállam, ugyanúgy, minta akkor! Be is hívatták Amerikát számonkérni a minisztériumunkba… éppen úgy, mint akkor…
Köszönjük, hogy újra megpróbálnak segíteni rajtunk! Akkor, valamikor régen, ha lassan is, ha nehezen is, de győztünk! Remélem, újra sikerül!