- Ó, istenem, mégis drága, jó, remek emberek ülnek ott abban a kormányban! Bemondtak egy csúnya, nagy adót, aztán mi meg mondtuk, hogy nem kérjük! Na, ezt rögtön meg is értették, és vissza is vonták! Azért derék, rendes emberek ezek! Figyelnek ám a nép szavára! – mondta özvegy Kalamónáné, és elmorzsolt egy meghatottságból fakadó könnycseppet a szeme alatt és vitt is a kertből egy csokor frissen vágott virágot a tisztaszobába Orbán Viktor képe alá…
- Kalamónáné néni, megint hülyének tetszik lenni! – dorombolt az ablakban a tapasztalt, öreg kandúr – mindig be tetszik venni ezt az ócska trükköt, aztán soha nem veszi észre, ha holnap meg máshol húznak egyet a nadrágszíjon, amit be sem jelentenek és észre sem tetszik venni, csak azon, hogy már hét éve nem megy itt semmi jobban! Ugyanaz a nyomor, ha körül tetszik nézni…
- Elmész ám a poklok fenekére, te bolhás, rohadt dög, te liberális köcsög macska! Hogy mersz így beszélni a miniszterelnök úr képe előtt? – sipította Kalamónáné néni és seprűt ragadott, hogy szokás szerint kikergesse még az udvarból is a sunyi, összevissza beszélő kollaboráns bérencet.

2017.05.04.