- Hallom, éhes vagy! – mondta Isten nem kis éllel, amikor megkordult a nyakam alatt valahol. Ha nincs velem más, mindig az anyósülésen utazik, amúgy is szeretem, ha velem van, mert mindig taszít rajtam egyet, ha vezetés közben elbambulnék vagy elbóbiskolnék… ebben a korban már ez nem túl ritka. Én meg még hálás is vagyok ezért neki.
- Mitagadás, éhes vagyok, Uram! Kora délután van…
- Na, akkor induljunk! - mondá az Úr – Szerencse fel!
- A parton nincs nyitva egy büfé sem. – mondtam csüggedten. – Talán a Muskátli! Á, be van zárva… Mi legyen? Tegnap volt a Nádas vendéglő, de elég rossz az ár/érték arány.
- Na, akkor gyerünk, Tóth Imre, Káptalantóti! Indulj!
Suhanunk.
- Wazz, nincs itt senki… tegnap se volt! Gyerünk tovább! Bak vendéglő, Gyulakeszi. Még be se gyújtottak a kemencébe… Irány Tapolca! Hát itt a Tesco… Anyám, a kínai vendéglőben fehér lány van a pultnál!
- Csak nem eszel itt? Egy fehér nő egy kínai büfében olyan, mintha maszájok táncolnának székely lassút meg jártatóst a tűz körül Afrikában… menjünk tovább! Belváros? Ha itt leparkolsz, kétszer annyiba fog kerülni az ebéd. Hétköznap van…
- Elegem van! Éhes vagyok! Gyerünk Edericsre! A Gulyás Csárda hétköznap zárva, de vele szemben van a büfé a biciklis pihenőben…
- Gázt! – kiált Isten.
- Könnyű neked Uram, élcelődni rajtam, te nem eszel, nem tudod, milyen ez… ja, tényleg, manna! Olyant sem eszel?
- A manna az más. Azt én szórom le, az az Istenektől jött kaja.
- Hát akkor szórj most is!
- Na, indulj, ne szemtelenkedj!
- De a Zeusz is eszik Oikost!
- Megyünk vagy nem?
A Szent György mellett ezerrel… Ederics. Na persze, hogy a büfé zárva! Az Úr kajánul röhög.
- Te tudtad ezt Uram, előre!
- Persze, hogy tudtam… de „csak hódolat illet meg, nem bírálat”
Nem szóltam. Gáz, és tovább.. Szigliget mellett elhúzok, szemem sapkából látom krétával kiírva, hogy „SZABADNAP”… Lila büfé már évek óta megszűnt Badacsonylábdihegyen, pedig egy biztos pont volt az életben! Badacsony kihalt, nem parkolok be pénzért, egy lendülettel tovább... Árkádia zárva… de az Úr vigyorog. Menj csak, menj csak, integet a kezével.
És Révfülöp után… tényleg! Vége a szenvedésnek! Ott van, nyitva van! Nem csalás, nem ámítás! A valóra vált álom! Kánya Zoli halsütője olyan a Balaton-vallásban, mint a másikban az esztergomi Bazilika! A halak legfőbb varázslója ott vár dombon, a kápolna papnőjével együtt és ember egy szál sem! Csak én a kegyhelyen! Az Úr álságos szemforgatással dünnyögi, hogy – Na, milyen vagyok? Pazar vagy nagyszerű? – A legnagyobb! Már majdnem te vagy a Beatles, Uram! – hálálkodom könnyesen.
A szentélyben meg rábíztam a Nagy Varázslóra, hogy mit adna ma nekem, mit vetett a sors e napra… és lám: maga az étek!
- Dicsértessék, akármi ez! – és magamhoz vettem az idei áldást.

2017.05.17.