- Ezentúl beköltözöl a házamba, és ott fogsz lakni.
- De miért? Köszönöm, nem. Ez amúgy sem ház, csak egy barlang…
- Ne vesszünk el a részletekben… majd adok enni, védelek és óvlak.
- De köszönöm, nem kell… jól vagyok én ott is, ahol most.
- Ne vitatkozz! Jössz és kész!
- Mert? Mert ki vagy te?
- A teremtés koronája.
- Ugyan már… a felét sem bírod ki annak, amit én. A felére sem vagy képes, amit én meg tudok csinálni…
- Hát, majd használom a te képességidet! Ezentúl azt teszed, amit mondok. Fütyülök, aztán jössz és csinálod.
- Ez még viccnek is rossz…
- Hogy merészelsz ellent mondani nekem?
- Na, elég volt. Felejtsük el egymást. Szórakozz mással, engem meg hanyagolj örökre.
- Neeem? Akkor agyonváglak és a kölykeidet nevelem rabszolgává! Paffff! Na ugye… és szóltam előre.
15000 évvel később van egy másik történet is. De nem tartozik össze, nyilván…
Nyár van, a TV is sugárzik, valami műsor megy és gondolatokat inspirál. Mondom, hogy sugárzik, pedig lapos. Szóval, néha nézem, és egészen más jut az eszembe, mint másoknak. Ez nyilván egy betegség.
Van valami csodálatos kutyadoki, akit nyilván mindenki ismer, gondolom évtizedek óta, mert folyik valami csatornán lefelé, én meg csak olyan külsős, amatőr hívő vagyok, szóval csak néha a szemem sarkából. A story meg rendre az, hogy van az ilyen-olyan, rossz természetű, szófogadatlan, vad stb. kutya, aztán ez meg csak elviszi, amúgy nem bántja, aztán visszahozza megjavítva, vagy mi… És mindenki boldog.
Ül az amerikainéni és repesve ómájgádol, hogy visszakaptuk Frank-et, Honey-t, Brutust, akárkit, és már nem tépi szét a köztéri szobrokat, nem eszi meg a sast reptében, nem marcangolja a papucsot, postást, kanapét, nem falja fel a szomszéd lámanyáját, stb., hanem jámborul ül, játszik a kiscicával, pamutgombolyagokkal kergetőzik a kertben, csak tökfőzeléket eszik kaporral és pálmaolajjal, a kanárival kánonban csicsereg és néha zsoltárokat is énekel…
Úgy képzelem, hogy amerikainéni otthonában is ott lóg valahol egy konyhai falvédő helyett valami máson egy trendi okosság, hogy „Merj önmagad lenni!” „Vállald fel azt, aki vagy!” „Légy őszinte és bátor, csak akkor nyersz, ha önmagadat adod!” Brutus vagy Cézár, meg Bodri később meg beoson és cerkával odaírja majd alá, hogy „…és ne engedd másoknak, hogy önmaguk lehessenek…”
Ül a két bozontos farkas, a Nagy Ősök falkájából az égbolt csillagárjában és lenéznek a Földre.
- Masnis, pacsulis bohócok. Piperkőc kis szolgák… hónaljkutyák… - mondják szomorúan, aztán megfordulnak, és hosszú futással elvesznek az Örök Vadászmezőkön…
Augusztusban, ha a végtelen kupolára nézel, mikor a Nap már messze jár, néha látsz egy-egy gyémántpatakot, ami valahol átsuhan a képzeleten és a valóságon… az ősök könnyei azok, amint elégnek a térben, mint egy meg nem valósult kívánság…

2017.08.13.