Agybogár rág rovat

Bálint Laci hívta fel a figyelmemet egy cikkre, ami egyébként lehet, elkerülte volna a tekintetemet, és hát mitagadás, beakadt nálam rendesen, egy napja rágódom rajta… egészen pontosan Csere János igazságán. Hogy ő miért igen, és mi meg miért nem?? Fogalmam sincs, mi erre a válasz…
Ennek az igaz embernek nem kellett több szikra, egyszerűen csak megtörtént az elfogadhatatlan, és ő reagált rá talán a legnormálisabban. Érkezett egy bűnözői csoport az ország élére, oda, ahol ő élt, átvették a hatalmat, és fogták magukat és az ország törvényeit átírogatták azonnal kényükre és kedvükre, saját maguknak. Azt mondták, hogy akkor most majd itt ez lesz a jog és kész. Erre az emberek egy része azt mondta, hogy bizony jól van ez így, a nagyságos király úr azt tesz, amit akar, az emberek egy másik része kiment az utcára kiabálni, hogy fúj, nem tűri, mondjon le a zsarnok, de Csere János egyszerűen megalapította a maga országát és azt mondta, hogy ő ebben nem vesz részt, ez meghaladja azt, amit ő tolerálni tud. Hányan mondták már, hogy nem, nincs tovább, állítsátok meg a Földet, ki akarok szállni! Aztán nem szállt ki persze, csak a szája volt nagy, ment, kerengett tovább. Mások összepakoltak, elköltöztek innen, vitték magukkal az igazságérzetüket is, itt meg már alig maradt valami ebből az anyagból a Pannon-tenger helyén, Csere János meg kiköltözött az országból, itt helyben, úgy, hogy el sem hagyta azt. Körülveszi ez a bitang másik ország, de nem háborúznak, nem törtek egymásra. Csak vállalhatatlan, ami vállalhatatlan. És ez az ember így fog meghalni, tisztán, becsülettel, mi meg tízmillióan nem.
Csere Jánosnak nincs 10 diplomája, nem neves szakértő, elemző, csak egy a normális emberek elfeledett alapkészletéből. Nem árnyékolja az agyát a mesterséges tudás, önmaga fejlődik, minden módon hizlalja az agyát, tud a világ dolgairól, négy rádió szól az országában egyszerre az internet mellett, de egészségesen reagál rájuk. Mindenről megvan a véleménye, meg is osztja, ha kérdezed. Most így… hogyan is mondjam… senki nem lát ilyen tisztán. Én csak szeretnék, sokszor jó lenne, de nem tudok. De bármiről is legyen szó, politikáról, vallásról, életünket durván befolyásoló dolgokról. Ő tudja, mi meg nem. A száz példa közül, csak nézzünk egyet. Minden normális ember tudja, hogy Semjén egy aberrált gyilkos. Az, aki kifizet egy rakat pénzt azért, hogy elutazzon egy távoli országba, mert ott valami olyan él, amit ő még nem ölt, az egy veszélyes idióta. Nálunk miniszterelnökhelyettes, és a legfőbb vallási vezető. Ha belovagol Erdélybe egy ló hátán, akkor ő Csaba királyfi, felmentő sereg, talán még katedrálist is felhúznak neki, ahelyett, hogy őt húznák fel. De nem, nálunk a világ nem így működik, Semjén, a gyilkolás tébolyához számolatlanul kapja a magyar és az európai pénzek milliárjait, hogy a magyar keresztény gyilkolást nemzetközileg is népszerűsíthesse. Ezen kívül más haszna még nem volt. Csere János ezt is a helyén kezeli. Levonta a következtetést, nagyon helyesen, mindenféle elnyomó uralmat szolgáló vallásról és eképp viszonyul ehhez. A létező legegészségesebben. Ha belegondolunk, Csere Jánosnak kellene megtartani a hegyi beszédet Kapernaum és Názáret között, és nekünk meg kellene őt hallgatnunk.
De Csere János Bugaszegi Köztársaságban él, Balatonboglár határában. És messzebb van, mint ide Új-Zéland.
2021. február 10.