Hol volt, hol nem volt, az Óperencián innen, a nagy-nagy millenniumi ünnepségek hevülete után, egy januári napon, délelőtt 11 órakor született a történelmi Magyarországon, egészen pontosan Egerben egy István nevű kisfiú. Éppen úgy hívták, mint Dobó Istvánt, vagy úgy, mint a magyarok első királyát, de mit tesz Isten, mégiscsak az történt, hogy be is vésték azonnal a lapjára, hogy ez itt egy izraelita. Pontosan úgy az, mint a názáreti Jézus. Ő is télen született, csak máshol. Amúgy a kis István ugyanolyan magyar volt, mint bárki más a városban, csak az ő családja, ellentétben más magyarokkal, megtartotta, vitte tovább ősei sokkal régebbi hitét. Ez a kisfiú is rossz időkben jött, mint ama másik, ellenséges környezet kísérte végig ártatlan életét. A felmenői Bácstopolyáról, Rozsnyóról származtak, Nagymagyarország északi és déli tájairól. A család, ahogy a régi időkben is szokás volt, menekült innen oda, onnan ide, ahogy a szükség, a kényszer megkívánta. Bácstopolya meg Rozsnyó is akaratán kívül került más ország határai mögé, hát jönni-menni kellett. Nem szamárháton, de mégis. Hosszabb-rövidebb vándorúton, melyet hiteles okmányok igazolnak, végül a gyógyszerész família Budapesten nyitott gyönyörű patikát, képek tanúsítják ennek emlékét is. Közben meg, láttátok A napfény íze című filmet ti is, hát nem nagyon boldogan, de kikeresztelkedtek, azaz be. Történelmi kényszer, magyar családok ezrei jártak így, Sors Ádám sorsa a minta, megtette a család, amit megtehetett az életben maradáshoz. A Schönbergerek bizony Szegők lettek, ahogy családom egy másik ágán a Vahuták, Vachuták meg Várhelyiek. Ha ez volt a feltétel, hát ez volt a feltétel az élethez. Nyilván gondolod, hogy Vajk sem csak úgy, hirtelen beleimádott Krisztusba meg Máriába, hanem ezt a feltételt adták a megmaradáshoz meg a trónhoz a karderős kortársak. A történelem nem egy olyan kis vicces videojáték, mint amit a Magyarságkutató Kóklercsoport próbál belőle csinálni, hanem véres, kőkemény valóság. Mindenki mindenhol kikeresztelkedik meg be, ha ez kell a továbbhoz. De van, amikor ez sem segít, lásd Sors Ádám olimpiai bajnok esetét is. Valahogy itt sem segített. A kisfiúból lett gyógyszerész sok generáció óta szolgálta hűen a hazát, de életében számtalanszor kellett újra és újra bizonygatnia, hogy kicsoda is ő valójában. Egy regiment igazolása van arról, hogy ő magyar. Egy másik paksaméta meg arról, hogy ő református. Állandóan az állampolgárságát firtatták, az orrának a hosszát definiálták, magasságát, szeme színét, beilleszthetőségét, nemzethez való tartozását. A fene se kérdezte, hogy mit tett, mit szolgált ő és felmenői a hazának, csak a füle nagysága és az ősei vallása volt a kérdés. Zsoldkönyvéből derűsen, bár keserű mosollyal néz ki ránk, ködvágó katonacsákóval a fején a gyógyszerész úr. Magyar Királyi 701/24-es kisegítő munkásszázad. Szóval, érted. Közben mindenféle elmebeteg törvények és rendeletek keletkeztek országszerte, ráadásul hülyébbnél hülyébb gittegyletek is, volt Magyarországi Zsidók Központi Tanácsa, egy szerv, amit azért hoztak létre, hogy nyugtatgassák a félelmükben reszketőket. Érdekesség, hogy ahogyan a Schindler listájában Stern volt a krakkói zsidó tanács vezetője, Magyarországon is egy Stern volt, valós hatalom nélküli játékbáb. Még olyan szervezet is volt, kapaszkodj meg, hogy Magyarországi Keresztény Zsidók Szövetsége. A legkeményebb üldözések idején. Szádat becsukhatod. Például, ez a „tanács” a magyar és a német hadurak parancsára, kényszerbeköltöztetett a gyógyszerészék Horthy Miklós úti lakásába. De hiába volt az önként meghozott számtalan áldozat is, a sokszor igazolt nemzsidóság, végül a történet siralomvölgybe végződött… az un. csillagos házból az óbudai téglagyárba kényszerítették, majd valahová a végtelenbe. Németország homályába küldték Isten István nevű gyermekét, ahonnan már soha vissza nem tért sorstársaival egyetemben… és ha azt hiszed, hogy itt a vége, fuss el véle van már, hát nagyban tévedsz.

Száz évvel e mese után egy kis pökhend újra leporolja a világégés félig elüszkösödött romjait, új történelmet irat, ahogy nagy elődje egykor, csupa hősiest és diadalmast, sántát és hamisat, populista, nemzetmentő zubbonyt ránt, önérzetesen birodalmaskodik, helyreállítja a régi gonoszok köveit, államilag gyártat ellenségeket, rémeket és híreket, megtalálja a szemétben, majd hazahozatja kiszidolozni vitéz nagybányai rozsdás étkezővagonját… újból azt hallod, hogy csak a magyar gyerek a gyerek, a származás a lényeg, a többi nem, itt e vidéken csak a fehér, hetero, kereszténynek van helye, maradása…

Na, és még mindig nincs itt a mese vége, ez még íródik is tovább, és rajtad is áll, hogy hány és milyen fejezete lesz még.