Hirdetés

Az On-line Iskolaőrök Demokratikus Szakszervezete képzést hirdet On-line iskolaőr szakma megszerzésére (OKJ utáni szám 72841527/762)
A Nemzeti Iskolaőr Tanács ajánlása minden alap- és középfokú közoktatási intézményben szükséges a képzett iskolaőr jelenléte, az oktatás folyamatossága, a biztonság fenntartása, az állam jótékony, vigyázó és szerető jelenlétének demonstrálása céljából.
Feladata: az On-line térben bekapcsolódik az oktatás folyamatába, figyeli az oktatószemélyzet, a tanulóközösség folyamatos jelenlétét, annak viszonyát. Erről kétheti rendszerességgel hangulatjelentéseket készít. Jelentését a zárt borítékban megkapott kód alapján a külön értestés szerint megkapott „XY ügynök” fedőnéven teszi az állami iskolafenntartó és megfigyelőállomásokon ill. a püspöki paloták hátsó portáinál.
Az on-line tanórán figyeli a folyosókon a mozgásokat, virtuálisan elkíséri a mellékhelyiségbe az óra alatt kikéreszkedő diákokat nemtől függetlenül, hiszen úgyis látnia kell a beépített a webkamerákon át az ott folyó tevékenységet. Az épületben történő virtuális dohányzást is lefüleli és jelenti.
Beszivárog az on-line osztályokba sugar daddy-stílusban vén pedofil képében, hogy bizalmukba férkőzve leleplezze az így külföldről beszivárgó valódi pedofilokat. Thai masszőrlánynak álcázva vesz részt a fiúk megfigyelésében.
Folyamatosan ellenőrzi az osztálylétszámot, figyeli, hogy ki és mit eszik óra közben, esetleg milyen lenge öltözetben vesz részt az állam vagy főleg az egyház által finanszírozott órákon. Egyértelműsíti, hogy például hitanórával párhuzamosan nem folytathat senki a magánlakásában parázna örömszerzést, még önkezével sem!
Figyeli a tanulóközöségek és tanárok Facebook-posztjait, államellenes összeesküvés, szamizdatterjesztés gyanújának fennforgását jelenti a tankerületi, járási kormányhű szerveknél!
A pedagógus közfeladatot ellátó személy. Amennyiben munkája végzése közben indulatoktól felkorbácsolt, illuminált családok rontanának be a virtuális tanórába ordítva, csupa nagybetűvel és kétes helyesírással számonkérni a tanárt, illetve inzultálni, sértegetni, bántalmazni őt, az online iskolaőr megakadályozza azt! Magára vonja a támadó figyelmét, becsmérli nemzetiségi hovatartozását, megfenyegeti a segélyek megvonásával stb. hogy ezáltal felmentse az indulatok kereszttűzébe került tanárt. Szélsőséges esetekben a virtuális paprika-sray és elektromos sokkoló használata is megengedett.
Képzéseinkre a jelentkezés folyamatos! Az On-line iskolaőrök Demokratikus Szakszervezete (alapítva 1882.) várja mindazok jelentkezését, akik a COVID járványhelyzet miatt elveszítették állásukat, és vissza szeretnének találni az elszenvedett sokk után a munkaerőpiacra! A tanfolyam mindössze 6 hónap, de Ön, a sikeres vizsga után magasabb fizetésben részesül, mint egy 6 évig egyetemre járó tanár!
Várjuk fényképes jelentkezését a weblapon megadott kapcsolati csatornákon!
2020. december 04.